(csehül Jablonné), az ugyanily nevü kerületi kapitányság székhelye a szász határ közelében, (1890) 2429 német lak., a XVII. sz. végéből való plébániatemplommal, egy kastéllyal, pamutiparral és sörgyártással.
1. György (teljes névvel Hans Georg Conon von der G.), német nyelvész, Hans Conon v. d. G. második fia, szül. Altenburg mellett, Poschwitzban 1840 márc. 16., megh. Berlinben 1893 dec. 11. 1864. Szászországban igazságügyi szolgálatba lépett, 1873-73. birodalmi tisztviselő volt Elzászban, aztán biró Drezdában. 1878 a keletázsiai nyelvek tanára lett Lipcsében, 1889. ugyanazoknak s az általános nyelvészetnek tanára Berlinben, a Magy. Tud. Akadémia is kültagnak választotta. Atyja példájára ő is már jókor tanulmányozot egy csomó távoli nyelvet, nyugat-afrikai és maláj nyelveket, továbbá a khinait, mandsut és japánit. Igen becses tanulmányokat irt az általános mondattanról a Steinthal-féle folyóiratban (1869-1874); kiadta fordítással és magyarázattal a Thai-kih-thu c. khinai metafizikai munkát, s irt egy értekezést a khinai nyelvtan történetéről és föladatairkól (Zeitschr. d. D. Morgenl. Gesellschaft 1878). Számos más kisebb munkát mellőzve, említjük Confuciusról irt könyvét: Confucius und seine Lehre (Lipcse 1888) s a gyarmatügyi kormány megbizásából készített kézikönyvét: Handbuch zur Aufnahme fremder Sprachen (Berlin 1892). Két főmunkája a nyelvtudományról, ennek feladatairól és módszeréről irt könyve: Die Sprachwissenschaft (Lipcse 1891, ismertetve a Nyelvtudományi Közlemények 1893) és nagy khinai nyelvtana, mely e téren legkitünőbb: hinesische Grammatik (Lipcse 1881); van egy kisebb khinai nyelvtana is: Anfangsgründe der chines. Grammatik (Lipcse 1883). Hátrahagyott művét: Die Verwandtschaft des Baskischen mit den Berber-Sprachen Nord-Afrikas, Schulenburg adta ki (1894). G. érdemeit igen jól ismertette Szilasi M., Nyelvtud. Közl. (1894).
2. G. Hans Conon, német nyelvtudós, szül. Altenburgban 1807 okt. 13., megh. Triptis melletti birtokán, Lemnitzen 1874 szept. 3. Már fiatal korában állami szolgálatba állott; 1848 márciusában részt vett a frankfurti «előparlamentben», ott tagja volt a izenhetes alkotmánytervező bizottságnak, azután követ a szövetséggyülésen, 1848 novembertől 1849 augusztusáig altenburgi miniszterelnök volt, de később ismételve működött a közügyek terén, s erről csak 1870. vonult egészen vissza. G. arra törekedett, hogy mentől szélesebb nyelvismeretek által jusson a nyelv mivoltának helyes megítélésére. Mintegy nyolcvan nyelvet tanulmányozott többé-kevésbbé tüzetesen, s körülbelül harmincat dolgozott ő fel először tudományosan. Főbb munkái: Éléments de la grammaire mandchoue (Altenb. 1833); Mongol tanulmányok a Zeitschrift für die Kunde des Morgenlandes c. folyóiratban (1837 stb.); Grammatik der mordwinischen Sprache (u. o., 2. köt.); Grundzüge der syrjänischen Gramm. (Altenb. 1841). A szamojéd nyelvről (Zeitschrift der Deutschen Morgenländischen Gesellschaft, 5. köt. 1850). Löbevel együtt kritikai kiadást rendezett Ulfilas gót bibliafordításából, latin fordítással és gót szójegyzékkel és nyelvtannal. Tanulmányokat irt a melanéziai nyelvekről (Lipcse 1860, 1873) s a szenvedő igéről (1860). Kiadott még több mandsu munkát, mandsu-német szótárral. Azonkivül történeti értekezéseket is irt. V. ö. Gabelentz György, H. C. von der G. als Sprachforscher (a Berichte der sächsischen Gesellschaft der Wissenschaften, 1886-iki köteteiben).
(középkori lat.) a. m. adó, vám, községi adó, Franciaországban a sóadó neve.
Xavér Ferenc, német gyorsiró, a róla nevezett gyorsirási rendszer feltalálója, szül Münchenben 1789 febr. 9., megh. u. o. 1849 jan. 4., hol iskoláit végezte. 1809. patvarista lett a kir. alapítványok igazgatóságánál. 1823. titkos belügyminiszteri irodatiszt, 1826. pedig a müncheni pénzügyminisztérium statisztikai osztályában mint miniszteri titkár működött. 1809 óta szabad idejében a grafikus jegyek irását tanulmányozta s ennek eredményeként 1817. jött a gyorsirás gondolatára. 1829. a bajor kormány megbizásából megkezdette az első nyilvános gyorsirási tanfolyamot. Uttörő munkáját 1834. tette közzé Anleitung zur deutschen Redezeichenkunst oder Stenographie cimmel (a második kiadás átdolgozva halála után 1850. jelent meg). Ezeken kivül megjelent G.-től Gyorsirási olvasókönyv (München 1830) és különösen parlamenti használatra egy tankönyv: Neue Vervollkommnungen in der deutschen Redezeichenkunst (u. o. 1843., 2. kiad., 1849). A legnagyobb rövidítések elérésére törekedett akként, hogy rendszerébe tisztán irásjegyeket vett fel, ellentétben legtöbb angol és francia gyorsirási rendszert készítő elődjének felfogásával. A G.-féle gyorsirás Münchenből kiindulva legelőbb Bajor-, majd Szászországban terjedt el, azután Ausztriában, aztán hazánkba, hol 1863. ültette át magyar nyelvre Markovits Iván (l. o.). Itt említjük fel, hogy G. rendszerét 1841. magyar nyelvre is át akarta ültetni, azonban ezen szándékáról csak Hajnik Károly (l. o.) ismert magyar gyorsiróhoz intézett leveléből értesülünk.
A legujabb kimutatások szerint G. rendszerére alakult eddig 753 egyesület 20,899 taggal. Tanítják összesen 669 tanintézetben 30,298 hallgatónak. E számsorozatból Magyarországra esik 17 egyesület 704 taggal, 147 tanfolyammal és 2328 tanulóval. Mindezeken kivül a Gabelsberger-Markovits rendszert gyakorlatilag alkalmazzák a magyar parlamentben is Stolze (l. o.) rendszere mellett. Gabelsberger szobrát nagy ünnepélyek között 1890 aug. havában leplezték le Münchenben.
(Kabesz), 1. még a XII. sz.-ban virágzó város, jelenleg egy oázis 300 km.-nyire Tunisztól, a ki nem száradó Ued Gabesz völgyében, annak torkolata mellett, mintegy 10,000 állandó és ugyanannyi nomád lak. és francia helyőrséggel. Környéke kitünő datolyát, sok déli gyümölcsöt terem; mindezekkel a lakók azt 1,5-2 m. mély vizü kikötőből élénk kereskedést üznek. A rajta levő helységek közül a legnagyobbak: El-Menzel (3500 lak.) és Dsara (4000 lak.), amelyeket egymástól az Ued Gabesz választ el. Helyükön az V. és VI. sz.-ban Tacape nevü város állott. - 2. G.-i öböl, l. Kis-Szirtisz. - 3. G.-i szoros, azon 17-25 km. széles és nagyobbára homokból álló földszoros, amely a Kis-Szirtiszt a Sott-el-Dseridtől választja el.
város a régi Latiumban, az albai hegytől északra, Rómától keletre, a via Gabinia nevü ut és a hasonló nevü tó mellett, kőbányával, kénforrásokkal; itt virágzott az a Juno-tisztelet és augur intézmény, amelyet Tarquinius Superbus a város elfoglalása után Rómába is átültetett. G. neve Kr. u. a III. században enyészik el az emlékeken. Romjai a mai Castiglione közelében láthatók.
Lajos, német szinész, szül. Güstrowban (Mecklenburgban) 1828 jul. 16. Korán lépett a szinpadi pályára és 1853 óta a bécsi Burg-szinháznak elsőrangu művésze. Régente hősszerepeket játszott, ujabban inkább genre-szerepeket. Reuter Fritz dialektusban irt elbeszéléseinek remek felolvasója. 1893 okt. 13. 40 éves művészjubileumát ünnepelte. - Neje, szül. Würzburg Zerline, ki szintén Güstrowban született (1856), 1853 óta volt a Burg-szinház elsőrangu csillaga, különösen ármányos szerepekben. Megh. Meránban 1892 ápril. 30. (Bécsben temették el). Leányuk Fournier prágai egyetemi tanárnak neje. A G.-pár szalonja a bécsi irói és művészvilágnak egyik hires központja volt. V. ö. Hevesi Lajos, Zerline G. (1884).
Aulus G., római plebejus, Kr. e. 67-ben néptribun s a lex Gabinia indítványozója, amely határozat Pompeiust bizta meg a kalóz háboru fővezérletével. 66-ban mint Pompeius alvezére Judeában a két Makkaba testvér, II. Hyrkanos és II. Aristobulos viszálykodását roppant összeg árán (300 talentu, másfél millió korona) az utóbbi javára döntötte el. 61-ben prétor volt, 58-ban mint konzul helyeselte Cicero számüzését. Mint Sziria prokonzula hadakozott a partusok és az arabok ellen, leverte a zsidók fölkelését s 55-ben visszahelyezte Egyiptom trónjára az elüzött Ptolemaeus Auletest 6000 talentum (kb. 30 millio korona) fejében. Rómában ezen zsarolások miatt számüzték (54), Caesar azonban a polgárháboru kitörésekor visszahivta (49) és a farzaluszi csata után Illiriába küldte, ahol a fölkelő dalmátok és Pompeius-pártiak elől kénytelen volt Szalonába zárkózni s itt nemsokára, 47 elején meghalt.
(lat., helyes szórendben cinctus Gabinus), tógaszerü övezhető ruhadarab volt, mely Gabii várostól vette nevét. A ruha szegélyének csücskét, melyet különben a tóga felöltésénél a vállra vetettek, a derék körül csavarták fel s igy erősítették azt a testhez. Ilyen övezéssel a legrégibb hadi öltöny volt a tóga. Ez az öltözék legtovább bizonyos ünnepélyes aktusoknál volt használatban, aminő volt a testamentum in procinctu (azaz a gabii övezésben), amelyet a polgár a harctéren, végrendeleti módon, de szóbelileg tehetett meg három-négy tanu előtt. Előfordult még a G. a különféle áldozatoknál, stb. Egészen más volt a hasonló nevü öltözék, melyet a császárság korában a konzulok viseltek. Ez inkább modern nagy kendőhöz hasonlított, melyet bő redőkben a test körül öveztek, azután a bal váll felett átalvetve, leborulni engedtek.
zsidó költő, l. Avicebron.