Galvanotipia

a galvanoglifiához hasonló eljárás acél-anyaminták stb. előállítására étetés segélyével. Igy nevezik azt az eljárást is, amellyel valamely szedésről stb. galvánlemezt készítenek.

Galvánszikra

Ha igen számos elemből álló, feszültségre kapcsolt telepnek zársodronyai végeikkel egymáshoz elég kis távolságra közelíttetnek, akkor a kétféle elektromosság kiegyenlítése szikra alakjában történik. Igy kapott Gassiot egy 3250 cink(viz)-rézelemből álló telep segítségével 0,25-0,50 mm.-nyi hosszu zárszikrák folytonos sorát. A szikrák szinképében a zársodronyok fényének megfelelő vonalak láthatók. Ha ellenben a sarkok előbb egymással érintkeznek, ugy hogy a galvánáram keringhet s ezután egymástól eltávolíttatnak, akkor a megszakítási szikra már kisebb feszültség mellett is létrejön. A megszakítási szikrával rendszerint az elektromosságok átáramlása véget is ér, csak ha a sarkoknak távolsága helyesen megválasztatik s ha az elektromosságok elegendő mennyiségben utánna áramlanak, akkor állandó kiegyenlítés jöhet létre s keletkezik az ivfény (l. o.).

Galvántelep

galvánlánc v. galvánoszlop. Több galván-elem összekapcsolása által galván-telep keletkezik. Az összekapcsolás többféleképen történhetik; oszlopszerü (egymásután v. feszültségre kapcsolás), ha minden elemnek negativ elektródja a szomszéd elem pozitiv elektródjával összeköttetik, az első elem pozitiv és az utolsó elem negativ elektródja képezik a galván-telep sarkait. Lapszerü (parallel) egymás mellé vagy mennyiségre a kapcsolás, ha az összes elemek pozitiv és negativ elektródjai külön egymással összekapcsoltatnak. Vegyes a kapcsolás, ha mindkét kapcsolási módot olyformán alkalmazzák, hogy p. száz elem ötönként lapszerűen és az ugy nyert husz csoport egymással oszlopszerüen összeköttetik. Ha ismeretes a használt elemek elektromos ereje és belső ellenállása, akkor bizonyos kivánt áramerőhöz és meghatározott külső ellenálláshoz az Ohm-féle törvény, ill. a Kirchoff-féle törvények alapján a szükséges kapcsolás módja kiszámítható.

Galveston

(ejtsd: gellvesztn), 1. 1500 km2 területü öböl Texas É.-amerikai államban, egyike a Mexikói-öböl legnagyobb kiágazásainak. A bejáratot egy hosszu homokzátony nehezíti meg, amelyben az amerikaiak nagy költséggel kőpartok közé szorított mély és mintegy 35 km. hosszu csatornát építenek. - 2. G. 50 km. hosszu, keskeny, alacsony és homokos sziget az ugyanily nevü öbölben, közel a szárazföldhöz. 1815-1821. Laffite kalóz tartotta megszállva. - 3. G., county Texas É.-amerikai államban, 150-200 km2 területtel, 39 084 lak., G. székhellyel. - 4. G., az ugyanily nevü county székhelye Texasban, G.-sziget északi végében, amelyet a szárazfölddel vashid köt össze, 50 km.-nyire Houstontól, (1890) 29 084 lak. G. a népesség számát tekintve Texas államnak második, kereskedelmi fontosságát tekintve első városa, amennyiben az Egyesült-Államoknak fontosság tekintetében harmadik pamutpiaca; évenként mintegy 700 000 bál pamutot visznek ki belőle; ezenkivül exportál nagy mennyiségben gyapjut, bőröket, gabonát és gyümölcsöt. Rendes gőzhajójáratok indulnak innen N.-Yorkba, New-Orelansbe, Key Westbe, Havannába, Vera Cruzba, több európai és braziliai kikötőbe. A széles és egyenes utcákból álló város házai közt szép kertek vannak; a legjelentékenyebb épületek: a vámház, a pamutbörze, a Court House, a Ball Free School, a Free Public Library, a r. kat. University of St. Marie stb. 1835. alapították.

Galway

(ejtsd: galve), 1. mintegy 20 km. széles és 25 km. hosszu öböl Irország Ny-i partján. Ny-on az Arran-szigetek (inishmere, Inishmaan és Inisheer) vannak benne. A hagyomány szerint egykoron Lurgan nevü édesvizü tó volt. - 2. G., az ugyanily nevü grófság székhelye Irországban, 185 km.-nyire Dublintől a Clare és vasut mellett, (1891) 13,746 lak., sörgyártással, szeszégetéssel, bőrcserzéssel és márványcsiszolókkal; jelentékeny hering- és lazac-halászattal. Kikötőében, bár igen kedvező a fekvése, a forgalom csekély. Régibb része szük és piszkos utcákból áll, amelyekben számos a spanyol házakra emlékeztető, széles lépcsőjü, balkonos ház van. Ujabb részeinek modern a külseje. Legérdekesebb épületei a Lynch's Mansion, egykoron egy hatalmas család palotája, ma árutár és a különböző korszakokból való Szt. Miklós-templom. G. számos lakosa foglalkozik halászattal; a halászok külön városrészben, a Claddaghban laknak és külön hatóságaik vannak. G. igen régi eredetü; a helyén állott alkalmasint Nagnata, amelyről már Ptolemaiosz tesz említést. Az Anglia és Irország közt folyó háborukban gyakran elpusztították. V. ö. hardiman, History of G. (Dublin 1823).

Galway-grófság

Connaught ir tartományban Roscommon, King, Tipperary, Clare, Mayo grófságok az Atlanti-oceán és a G.-öböl közt, 6339 km2 területtel, (1891) 214 256 lak. (1 km2-on 33). Partjai nagyon szaggatottak; előttük sok a sziget. A G.-öblön kivül belenyulnak a Killery Harbour, a Ballinakil-, Ardbear-Harbour, a Mannin, Birterbury, Kilkieran, Cashla nevü öblök. A parti szigetek közül a nagyobbak a Garomna és a föntebb említett Arran-szigetek. Két egymástól lényegesen különböző része van. Ny-on a tenger, továbbá a Mask- és Corrib-tó közt van a gránitból és palás kőzetekből álló Connemara nevü hegyes vidék és a szaggatott, alacsony Joyce's Country, amely a maga tavaival, meredek szikláival és tőzegtelepeivel komor képet nyujt. A Connemara a Mweelreaben (817 m.) éri el a legnagyobb magasságát. A Corrib- és Mask-tavaktól K-re alacsony füvel borított térségek fekszenek, amelyektől D-re a Slieve Aughty nevü (legmagasabb pontja 378 m.) domb-lánc emelkedik. A grófság nagyobb része a Suck és Shannon vizvidékéhez tartozik. A Clare Corrib-tóba szakad. A Clare több olyan mocsáron folyik keresztül, amelyeket télen át viz tölt meg, nyáron pedig fü takar s amelyeket turloughk-nak hivnak. A grófság bányái réz- és ólomérceket, főképen pedig szép zöld és fekete márványt szolgáltatnak. A földjének 12%-a szántó, 35%-a rét és legelő. Rozsot és burgonyát termesztenek rajta; a szarvasmarhák nagy termetüek, a juhoknak finom gyapjuja van; mindamellett a grófság még Irorországban is egyike a legszegényebbeknek. A dolmenek benne számosak. Fővárosa Galway (l. o.).

Gálya

(ném. die Galleere, ol. una galera, ang. a galley, l. az ábrát), a középkornak, legkivált a Közép-tengeren használt legnagyobb evezős hadihajója, mely azonban latin vitorlákkal is fel volt szerelve. A G. 35-45 m. hosszu, keskeny (szélessége 4-5 m.) lapos fenekü jármű volt, két, ritkán három árboccal, melyek azonban csak egy-egy, aránytalan hosszu és pózna-rudra öltött háromszögletes vitorlát hordtak. Az aránylag alacsony árboc ormán alul egy mellvédővel és lőrésekkel ellátott árbockosár volt alkalmazva, melyben a támadás pillanatában a lövészek állottak. A sarlóalaku kormánylapát fölött egy, alapjában négyszögletes, hátsó részében azonban mindinkább keskenyebbé váló galeria volt éptve, melynek közepén a vezénylő kapitány ivboltozatos kabinja állott. Félméter széles, deszkákból álló padozat vezetett innen a hajó közepén az evező padok között a hajó elejéig, a hol az ágyuütegnek felállítására szolgáló fedélzet kezdődött, mig a fedélzet alatt a hajó belsejében különféle kamarák és üregek a felszerelési tárgyak és élelmiszerek elhelyezésére szolgáltak. Az egy méternyire a viz felszine felett fekvő fedélzeten voltak oldalankint az evezőpadok, melyeknek mindegyikén egytől kezdve egész hat ember is ült, arccal a hajó hátulja felé fordulva és legnagyobb része a padhoz láncolva, rendesen minden ruházat nélkül. A G.-áknak oldalankint többnyire 24-26 evezője volt és minden evezőt átlag 4-5 ember hajtotta. A G. legénységét a katonaságon és egynéhány tengerészen kivül a következők képezték: a kapitány, az argousin, vagyis azon tiszt, aki a hajón az általános rendre való felügyeletet végezte, az ő alantosai (mousses), kikre az evezősöknek láncra verése és a bilincseknek levevése volt bizva, a vezetők (Comite), kik az együttes evezést és a hajófordulatokat vezényelték, a felvigyázók (Sous-comites) kik a járó deszkákon állva, botokkal, korbáccsal és más ütő eszközökkel buzdították az evezősöket és végre az evezős-emberek (Chiourne). Egy G.-nak legénysége megközelítőleg 450 emberből állott és pedig 220 fegyencből és 230 szabad emberből, mely utóbbiak közül 30 matróz a vitorlákat kezelte, mig a többi 200 kizárólag fegyvert hordó egyén, azaz katona volt. 1740. Csezme mellett, ahol az oroszok a török flottát megsemmisítették, vivták az utolsó nagyobb tengeri csatát, melyben a G.-k mint aktiv hadihajók utoljára szerepeltek. L. még Gályarabság.

[ÁBRA] Gálya.

Gályagáncs

(állat, Echeneis L.), a tüskeparáshalak rendjének Scomberoidae családjába tartozó halnem orsóforma testtel, igen kis pikkelyekkel, lapos fejjel, erős fogazattal és fején meg nyakán tojásforma, harántredős tapadókoronggal. A korong harántredőit egy hosszbarázda két félre osztja, külső szegélyét gyürüs izom látja el, mely összehuzódásával felemeli és idegen testhez szorítja, ennek következtében légüres tér keletkezik s az a korongot erősen odatapasztja. E korong segélyével rögzíti magát e hal más nagyobb halakra, de még hajókra is. Régebben azt hitték felőle, hogy a hajókat utjukban megakadályozza. Rákokkal és kagylókkal táplálkozik. Egyik faja az Echeneis Remora L., mely 30 cm. hosszu, tapadókorongja 18 levelü, ragadós, fénylő és barna szinü pikkelyek fedik; a forróövi tengerekben s a Földközi-tengerben is közönséges. Másik faja az E. Naucrates L., mely 2 m. hosszu és tapadókorongja 21-26 levelü. Ugyanott él, ahol az előbbi.

Gályarabság

meggyalázó büntetésmód, mely a XIV. sz. eleje óta a földközi-tengermelléki hatalmasságoknál rendszerré vált. A gályarab volt a legolcsóbb munkaerő, nemcsak azért, mert semmibe sem került, hanem azért is, mert ekképp az elzüllöttek és gonosztevők a helyett, hogy az állam költségén, az állam terhére tétlenül tartattak volna: mint gályarabok mintegy átalakíttattak az államnak igen nagy hasznot hajtó tagjaivá. Franciaországban IX. Károly 1562. az orléansi rendelettel megparancsolta, hogy a cigányokat, ha két hónap leforgása alatt minden pereputtyostól (tours ceux qui s'appellent Bohémiens ou Egyptiens, leurs femmes, enfants et autres de leur suite) el nem hagyják a francia földet, «a birák nyomban fogassák el, borotváltassák le szakállukat és hajukat s szolgáltassák valamelyik gályakapitány kezébe, kik három esztendeig tartsák őket a gályákon». Kevés idő mulva, 1564. ugyanazon fejedelem (a Szent-Bertalan éj hőse) meghagyta az összes törvényszékeknek, hogy ezentúl senkit se itéljenek 10 éven aluli G.-ra. Száz év mulva Colbert utasította a birákat, hogy minél több embert itéljenek gályákra s aki odakerült, annak törvényes büntetési ideje leteltével sem oldotta meg láncait. Gyakori eset volt, hogy egy-egy erős ember háromszor-négyszerte több ideig raboskodott a gályákon, mint amennyire itélve volt. Colbert 1670-iki rendelete szerint a G. időhöz kötött vagy örökös;mindkét esetben ezzel együtt jár az időnkinti megkorbácsolás és a tüzes vassal való megbélyegzés. Minden gályarabnak jobb vállára GAL (t. i. galérien, a. m. gályarab) betüket sütötték, a végett, hogy ha megszöknék, vagy ha kiszabadulta után ujabb bünt követne el, felismerhető legyen, hogy már büntetve volt. Öregek, gyenge emberek és nők nem itéltettek gályarabságra. Olasz- és Spanyolországban, időnkint Franciaországban is, a gályarabok legnagyobb része valóságos rabokból, rabokból, rabszolgákból került ki. Ezek közt nagy számmal voltak muzulmánok, kiket portéka gyanánt, mindig készpénzen vásároltak a nagyhatalmak. Állandó főpiacaik Konstantinápoly, Velence, Málta és Ceuta. Egy-egy nagy háboru után azonban kedvező árakon szerezhetők más helyeken is. Igy a Buda visszavételekor elfogott török rabok Dalmáciában adattak el örök áron, aránylag igen olcsón, t. i. fejenkint 140 livre-ért. A keresztény hadi foglyokból lett gályarabok közt kevés volt a magyar, mely jelenség oka abban keresendő, hogy a török (nem ugy, mint a keresztény hatalmak) saját alattvalóit nem engedte gályákra hurcolni. A török hódoltsági magyar, vagy a török véduraság alatt álló erdélyi ember tehát, ha rabul is ejtik, megszabadul, mihelyt honosságát igazolja. Más dolog, ha a rabszijra füzöttek fegyveres kézzel, török elleni harcban fogattak el. Azoknak jó, ha megengedik, hogy az önkényüleg megszabott, rendesen igen nagy áron kiváltság magukat. A hadi foglyokból lett gályarabok közt, minden jel arra mutat, hogy legtöbb volt a lengyel és orosz, kikkel a tatárok Neszter-Fehérvárott vagy Krimiában ütöttek vásárt. A Kemény Jánossal együtt 1657-ben tatár rabságba esett erdélyeiek egy része is Neszter-Fejérvárt adatott el a gályákra, mint egy egykoru krónikás mondja.

Nyolcszázat hajtottak az Vörös-tengerre,

Mint ártatlanokat az veszedelemre.

A XVII. század gályarabjait különösen megszaporítá a kor egyetemes reakcionárius iránya, mely nálunk a pozsonyi és eperjesi vértörvényszékekkel, Franciaországban a nantesi ediktum visszavonását követő rettenetes dragonnadeokban nyilvánult. Ekkor veszi kezdetét a nyugati keresztény államokban a politikai és vallási okokból üldözötteknek gályákra küldése. Magyar prédikátorok is nagy számmal jutottak a nápolyi gályákra (l. Pozsonyi vértörvényszék), kiknek sorsa méltán állítható párhuzamba az inquizicio áldozataiéval. A gályarabokat ugyanis, miután vállukon megbélyegezték, szakállukat, bajuszukat s hajukat leborotválták, török ruhába vagy inkább rongyokba öltöztetve 6-6-jával láncolták az evezőpadokhoz. Amint dalladzanak, vagyis vonják az evezőt: egyik lapját sem fölözi a másikat. A sulyos «dalevedző» minden rántásra majd kitépi karjukat, főképp ha az evezés hullámelőző (passe-vogue), vagyis midőn a hullámverésnél gyorsabb tempóban éri a viz szinét a lapát. A dalladzás néha 15-20 óra hosszant tart naponkint, mialatt a «hőhérlópallér» - mint a magyar krónika nevezi az argousin-t, - bikacsökkel veri véresre az aléldozó rabokat. Evezés közben a rabok száját fölpeckelték, hogy ne jajgathassanak. A pecek vagy fából vagy vasból volt. Ez utóbbit a banditáktól tanulta el a «rend» kormánya; azok használták a gyötrelmes körtét (poire d'angoisse), mely gömbölyü vas, a torkon kapott rab szájába nyomva, ott magától fölpattant s öblösre peckelte ki az illetőnek száját. «Etetés» idején a hajóstisztek kivették a rabok szájából a pecket s ecetes vagy vinkóba mártott kétszersültet tömtek a szájukba. Kikötőben v. pihenés idején vályuban tálaltak fel minden evezőpad hat (néha öt) emberből álló személyzete elé egy kis korpát, kását vagy babot. S midőn a marseille-i gályák intendánsa néhanapján egy falat szalonnát kivánt adatni a raboknak: Colbert, a nagy miniszter, ezt a választ adta: «semmi sem ront meg egy-egy rabszolgát jobban, mint a kövérség és a nagy has». A kipeckelt száju rabok ugyszólván elszoktak a beszédtől. A hajóra lépő idegent hu-hu-hu! kiáltással üdvözölték, s estenden, miután a jezsuita lelkiatya elvégezte a litániát, a lefekvés idejét kutyaszerü egyhangu üvöltéssel (pareil au hurlement des chiens) jelezték. E szomori capistráng (couvre-feu) után az evezéstől és a folytonos ütlegeléstől elkinzottak kimerülten kuporodtak a pad alá, vagy (saját rondaságukat kikerülendők!) a padra, éjjeli álomra. Az emberfeletti munka, a hajón terjengő rettenetes bűz s a pogánynál pogányosabb bánásmód minél hamarább megszabadítá a rabokat e «földi pokolból (infernum vivorum)». A melyik kidőlt, arról hamarosan leverték a bilincseket s a tengerbe vetették holttestét. A gályarabokat főkép a szájfene v. skorbut pusztította, mely a rossz táplálkozás miatt, mondhatni járványszerüleg dühöngött köztük. A legtöbb gályadarab az «átkozott gályákról (maledictae galeae)» nem is menekült máskép, mint a halál révén, bár a «rabszabadító» szerzetesek, a XVII. századtól fogva dicséretes tevékenységet fejtettek ki megszabadításukban. Buzgóságuk azonban csak palliativ szer volt a gályák rendszerével szemben, melynek iszonyatosságaitól csak a nagy francia forradalom váltá meg az emberiséget. 1791. eltörölték a G.-ot s behozták a bagno-rendszert (l. o.). mely 1852-ig állott fenn, a mikor azután helyt adott a Cayennebe való deportálás rendszerének. A napoleoni háboruk végéig a többi földközi-tengermelléki államban is megszüntették.

Gama

Vasco da, portugál fölfedező, szül. Simesben 1469., megh. Kocsinban, Kelet-Indiában 1524 dec. 24. Manó portugál király őt 1497 márciusában 4 hajóval küldte ki, hogy utat keressen Dél-Afrika körül Kelet-India felé. Nov. 20. szerencsésen megkerülte a Jóreménység-fokát és a kelet-afrikai part mentén vitorlázott Szofalába, hol már arabokkal találkozott, 1498. Moçambiquenál vetett horgonyt, érintette Quiloát, Mombazát, Melindát, hol egy gudzserati származásu hajóskalauzt sikerült fogadnia. Annak kalauzolásával indult máj. 20. Kalikatba, mely a Malabár parton akkor az arab-indiai kereskedelem főhelye volt. Kalikat fejedelmét G. rávette, hogy Portugáliával kereskedelmi összeköttetésbe lépjen. 1499 szept. érkezett vissza Lisszabonba. Manó király azonnal hajóhadat küldött Indiába Cabral vezetése alatt, hogy az ott gyarmatokat alapítson. Nehány helyen sikerült is, de Kalikatban legyilkolták az otthagyott portugálokat. 1502. a király 20 hajót küldött G. vezérlete alatt, aki akkor alapította a moçambiquei és szofalai telepeket. Lefoglalta vagy elsülyesztette az ellenséges indulatu arabok és indiaik hajóit, melyekkel találkozott, Kalikatot összelövette és teljes elégtételt szerzett. A portugál telepek támogatására nehány hajóját Indiában hagyta, a többit 1503. őszén dus rakománnyal vezette vissza Lisszabonba, hol nagy kitüntetésekben részesült. 1524. III. János király ujra indiába küldte 16 hajóval, hogy ott a megingatott portugál hatalmat helyreállítsa. Sikerült is neki, de még az évben megh. Kocsinban, honnan 1558. hozták vissza hamvait. Fölfedezéseire vonatkozó munkák: Correa, Lendas da India (Lisszabon 1858-61); Castanheda, Historia do descobrimento... da India (Coimbra 1551); Barros a Decadosban (Lisszabon 1628); Alvaro Velho Roteiro da viagen stb. Camoenz Luziádai is G. fölfedezésére vonatkoznak. V. ö. Stanley H., The three voyages of V. de G. (London 1869).


Kezdőlap

˙