Gentili

(ejtsd: dsentili) Alberico, olasz-angol jogász, szül. Sangenesioban 1552 jan. 14., meghalt Angliában 1608 jun. 19. Protestáns vallásu lévén, hazájából kénytelen volt előbb Ausztriában, azután Angliába menekülni, hol a polgári jog tanárává nevezték ki. Munkái állandó becsüek. Ilyenek: De legationibus libri tres (London 1585); De jure belli libri tres (Lejda 1588-89, uj kiad. Oxford 1877, olasz nyelven Fiorinitól, Livorno 1877); Hispanicae advocationis libri duo (1613).

Gentilia

(lat., Nomina G.), l. Gens.

Gentilis

de Monteflorum (családi cimerében virágokkal diszített hegyek vannak), középolaszországi nemes családból származott és a Ferencrendiek szerzetébe lépett. Mint jeles hittudós a pápai palota lektora volt, midőn VIII. Bonifác pápa 1298 dec. hóban a biborosok sorába emelte, a Hegyi Szt. Mártonról nevezett egyház presbiterbiborosává nevezte ki. Fontos ügyek szerencsés elintézése által a szentszék bizalmát annyire kiérdemelte, hogy a pápa őt szemelte ki a magyar egyház és állam bonyolult viszonyainak rendezésére. 1307 aug. 8. kelt levelében nagy hatalommal ruházva föl, oldalkövetül küldte hazánkba, kiterjesztve működése terét Lengyel-, Dalmát-, Horvát-, Ráma, Lodomér, Galicia és Kun-országokra s az e tartományokkal szomszédos vidékekre. G.-nek szeme előtt kettős cél lebegett; az egyházi fegyelem helyreállítása s hazánk leghatalmasabb főurainak megnyerése Róbert Károly királyságának elfogadására. 1308 nov. 4. már Budán volt a domonkos-rendüek kolostorában, honnan serényen folytató egyházjavító munkáját. Ezzel egyidejüleg politikai föladatának szálait is kezébe vette. A főurakat, különösen Csák Mátét igyekezett Károlyhoz vonni s ügyes fogással megigérteté vele, hogy Károlyt elismeri urául. Erre 1308 nov. 27. megtartották a pesti országgyülést, melyen az összegyült főurak és nemesek Károlyt kikiáltották királynak, a többiek pedig legalább is nem mondtak ellen. De G. itt nem állapodott meg. Első dolga volt a szent korona visszaszerzése. László erdélyi vajdával alkudozni kezdett, kezdetben kevés eredménnyel. 1309 dec. 25. kiközösítéssel fenyegetve a vajdát, határidőt tüzött ki a korona kiadására s a vajda 1310 jul. 2. csakugyan kiadta azt; 1310. a Rákos mezőn ismét királlyá választották Károlyt s aug. 28. meg is koronázták. Elmenetelekor nagy zavarban hagyta az országot, de másrészt a semmire leolvadt királyi hatalmat három év alatt oly fokra emelte, hogy ezentul minden ellenségével megmérkőzhetett. V. Kelemen pápa a ciennai zsinatra hivta el tőlünk. 1312. év okt. 12. meghalt Avignonban. Assisiban temették el a szt. Ferenc-rendiek templomának azon kápolnájában, melyet ő maga építtetett temetkező helyéül Szt. Márton és Szt. Lajos tiszteletére. V. ö. Monum. Vat. s. I. Rom II.; Pór A., Bevezetés. Követsége okleveleit legnagyobbrészt e kötet foglalja magában.

Gentilismus

(lat.) a. m. pogányság.

Gentilly

(ejtsd: szántillyi), város Seine francia départementban, 1 km.-nyire Páristól, amitől az erődök választják el, a Bievre és vasut mellett, az erőd és egy nagy aggastyán-ház által koronázott Bicętre-domb lábánál, (1891) 15 017 lak., bőrgyártással, mesterséges virág-, órarugó- és timsókészítéssel.

Gentleman

(ang., ejtsd: dsentlmen, franc. gentilhomme, v. galant-homme, olasz. gentiluomo). Angliában G. a neve mindenkinek, aki a főnemesség és a munkásosztály között foglal el állást; általában minden művelt ember, aki ismeri a társasági érintkezés szabályait és feddhetetlen jelleme van. De még ma is különbséget tesznek a születésnél fogva G. és a közt, aki foglalkozásánál v. társadalmi állásánál fogva az. G.-like a gentlemanhoz méltó. A G. szó többesszáma: Gentlemen; evvel cimezik azokat, akiket egyenként a Sir (Uram) szóval szólítanak meg. (Igy p. az angol parlament tagjait: mylords and gentlemen). - G.-commoner, olyan tanuló, aki a saját vagyonából él, ellentétben az ösztöndijasokkal; G.-atarms, a brit uralkodó testőrsége; G. of the kings bedchamber, kamarás; G. usher, szertartásmester; G. rider sportnyelven az, akinek joga van az urlovaglásokban résztvenni, amelyeknél jockeyk működnek közre; tréfásan old G., ördög; gentleman's gentleman, lakáj; G. of the road, utonálló.

Gentry

(ejtsd: dsentri), county Misszuri É.-amerikai államban 1425 km2 területtel, 12 580 lak., Albany székhellyel.

Gentry

(ang., ejtsd: dsentri) a. m. nemesek, kik nem tartoznak a magasabb v. főnemességhez, a nobilityhez, amely utóbbi magában foglalja a hercegeket (Dukes), márkikat (marquesses), grófokat (erls,) vicomte-okat (viscounts) és bárókat (baronx). Ezt a nobilityt «the higher nobility»-nek is nevezik (magasabb nemesség, nobilitas superior), ellentétben a G.-vel, mely the lower nobility (nobilitas inferior). A G.-nek három osztályát különböztetik meg: 1. akiknek már elődeik is nemesek voltak, ezek az u. n. gentlemen (of blood and coatarmour); 2. a cimeres nemesek, akiket gunyosan «papiros és viaszos» nemeseknek (getlemen of paper and wax) neveztek; 3. a honoráciorok, kik valójában nem nemesek, de kiket közönséges a nemesekhez számítanak.

Gentz

1. Frigyes, német publicista és politikus, szül. Boroszlóban 1764 máj. 2., megh. Weinhausban, Bécs mellett 1832 jun. 9. Jogi tanulmányainak elvégzése után porosz állami szolgálatba lépett s miután mint iró kitünt, haditanácsossá nevezték ki. Eleinte lelkesedéssel üdvözölte a francia forradalmat, de arisztokratikus jelleme nemsokára elidegenedett e minden tekintélyt és kiváltságot elsöprő mozgalomtól s Burke, Mallet du Pan és Mounier forradalomellenes iratait nemcsak kedvteléssel forgatta, hanem német nyelvre is lefordította. Ez iratok nevét ismeretessé tették, összeköttetésbe hozták az angol államférfiakkal (igy Pitt-tel is), s ez utóbbi körülmény gyülöletét Franciaország és Bonaparte ellen még élesebbé tette. Miután pazar költekezése anyagi viszonyait megrontotta s az uj porosz király, III. Frigyes Vilmos kegyét egy röpirattal, melyben a királytól nagyobb sajtószabadságot kért, eljátszotta, elhagyta Berlint és a bécsi kabinet meghivására, mint császári tanácsos, osztrák szolgálatba lépett (1802). Ezzel kezdődik publicistai szereplésének fényes korszaka, midőn iratai - melyekből a legszenvedélyesebb gyülölet sugárzik Napoleon ellen - nevét egész Németországban ünnepeltté tették. 1804. G. Müller Jánoshoz irt levelében pálcát tör az osztrák politika fölött és ezt mondja: Tervet fogok kidolgozni egy uj osztrák monarchia megalapítására; Bécsnek meg kell szünni fővárosként szerepelni. Magyarország szivébe fog a székhely áttétetni. 1805. a Bécs felé közeledő franciák elől Drezdába menekült, honnan a következő évben a porosz főhadiszállásra ment s ő fogalmazta a hires nyilatkozatot, mellyel a poroszok az 1806-ki hadjáratot megkezdették. Ezután ismét visszatért Bécsbe s Metternich oldalán az államkancellári hivatalban dolgozott; nevezetesen az ő tollából készültek Ausztria hadinyilatkozatai Franciaország ellen 1809 és 1813. Ez utóbbinál ügyesebb és elragadóbb manifesztumot az osztrák történet nem ismer. 1810 után G. politikai pályájának második korszaka kezdődik. Eddig csak a forradalom kinövései és Napoleon ellen küzdött; most pedig, mint ő maga kifejezte, «a restauráló törekvések harcosa lett» s Metternichchel teljese egyetértve, megindítá a legkiméletlenebb harcot a liberalizmus ellen, azaz minden szabadabb politikai és szellemi mozgalom ellen. Elfogultságában annyira ment, hogy a porosz népnek 1813-ki hazafias felkelését és szabadságharcát forradalmi törekvésnek bélyegezte és Napoleon bukásának tulajdonképen csak azért örült, mert hite szerint most már a föltétlen politikai nyugalom és anyagi élvezet korának kell bekövetkeznie. A beköszöntött reakció korában csakugy, mint a bécsi és veronai kongresszusokon nagy szerepet játszott és a kongresszusokon ő szövegezte a jegyzőkönyvet. Egyébiránt ragyogó tollát a rideg abszolutizmusnak, első sorban pártfogójának, Metternichnek bocsátotta rendelkezésére, de irodalmi működését meg is fizettette. Ő szerkesztett az 1815-30. években a legtöbb hivatalos közokiratot, és «a minden áron való béké»-nek buzgó előharcosa volt. A népek szabadsága ellen és a sajtó elnyomására irányuló cikkei az 1818. általa alapított Wiener Jahrbücher der Litteratur-ban és az Österr. Beobachterben jelentek meg. Jóllehet a bécsi kongresszus óta Angliától is rendes évi járadékot, Sándor cártól pedig sok ajándékot kapott, s évi jövedelme több mint 30 000 forintra rugott, halálakor mégis óriási adósságot hagyott hátra. Epikureus jellemének fővonását az élvezetvágy képezte; mindenkit aszerint szolgált, amint megfizették, ugyhogy végre teljesen közönyösség vált törvény, erkölcs és társadalmi állás iránt csak egytől rettegett: a forradalom kitörésétől. Pedig megélte az 1830. forradalmat, mely teljesen megtörte. Irodalmi érdemét az előadás művészete teszi, mely őt az első német prózairók sorába emelte. Főbb művei: Fragmente aus der Geschichte des politischen Gleichgewichts von Europa (Lipcse 1804); Maria, Königin von Schottland (Braunschweig 1799); Über den politischen Zustand Europas vor und nach der französichen Revolution (Berlin 1801); Betrahctungen über den Ursprung u. Charakter des Krieges gegen die französiche Revolution (Berlin 1801-2, 2 köt.). Halála után jelentek meg kisebb iratai, emlékiratai és levelei (Ausgewählte Schriften, Stuttgart (1836-38, 5 köt.); Mémoires et lettres inédits, Stuttgart 1841; Briefe politischen Inhalts von u. an G. Kiadta Klinckowstöm (1870); Briefe Chr. Garve (Breslau 1857); Briefe an Pilat (Lipcse 1868, 2 köt.); Korrespondenz mit Adam Müller (1857); Briefe aus dem Nachlass F. v. G. (Kiadta Prokesch-Osten. 1867, 2 köt.); Dépęches inédites de Chev. de G. aux hospodars de Valachie 1813-28. (Kiadta Prokesch-Osten. Páris 1869); Zur gesch. der orientalischen Frage. Briefe aus dem Nachlass (Bécs 1877); Tagebücher 1800-1826. (Lipcse 4 köt.) stb.

2. G. Vilmos, német festő, szül. Neuruppinban 1822 dec. 9., megh. Berlinben 1890 aug. 23. Londonban és Párisban Geyre vezetése alatt képezte ki magát. 1847-től fogva beutazta Spanyolországot és Marokkót, Egyiptomot, a Szinai félszigetet, Kis-Ázsiát és a görög szigettengert. Ebben az időben keletkeztek első nagyobb képei: Az elveszett fiu a pusztában, Rabszolgavásár és Egyiptomi iskola. Rövid berlini tartózkodása után Párisban Couture műtermébe lépett be és nehány vallásos tárgyu képet festett. 1858. ismét Berlinbe telepedett le és ettől fogva festette keleti tárgyu képeinek hosszu sorozatát. Ide tartoznak: Rabszolgaszállítás a pusztán keresztül; A mekkai zarándokok sátora; A mekkai zarándokok imája; Két karaván találkozása a pusztában; Nilusi tájkép flamingókkal; Mesemondó Kairóban; Halotti tor kairóban; Falusi iskola Felső-Egyiptomban; Kigyóbüvölők; A porosz trónörökös bevonulása Jeruzsálembe (berlini nemzeti képtár); A kórán mint orvosság; Algiri vásár; Barchisót Izsák rabbi emlékünnepe Algirban (lipcsei muzeum); Idill a thébai pusztában; Est a Nilus mellett. G. kitünő megfigyelő és szinező, de a nagy francia keleti képfestőkkel szemben száraz, józan realista.

Genu

(lat.) a. m. térd; G. a növénytanban bütyök (l. o.) - Genualis, a térdre vonatkozó, genuflexio, térdhajtás.


Kezdőlap

˙