Gergei

Albert, l. Gyermai.

Gergelin-olaj

a. m. sesam-olaj (l. o.).

Gergely

több főpap és magyar ur neve az Árpádok korában. 1. G. mint a magyar pogányok részére kinevezett érsek indult utnak Magyarországba 1010. Szt. Romuálddal és tanítványaival. Szt. Romuáld azonban a határról visszatért, 15 tanítványa azonban folytatta utját. - 2. G. bácsi érsek volt 1124., midőn II: István megerősítette a tranaknak és spalatóiaknak Kálmán királytól nyert szabadalmait. - 3. G. ispán, Bene fia, 1165. hősiesen védte a görögök elle Zimony várát, melyet maga Mánuel császár ostromolt. Mikor azonba meghiusult az a reménye, hogy felszabadítja a várat, III. István békeszövetséget küldött a császárhoz, ki azonban az alkudozások idejében is ostromot intézet a vár ellen s azt bevette. G. ispán a föltételekhez képest mezitláb, nyakán kötéllel jelent meg előtte és keserü szemrehányásokat tett a császárnak, ki csak Alexiosz hg. - a későbbi III. Béla - kérelmére kegyelmezett meg neki. Zimonnyal együtt az egész Szerémséget elfoglalta Mánuel. G. ispán 1168. tett végrendeletet. - 4. G. bibornok, III. Ince legatusa volt 1199. s ő és Wittelsbach Konrád mainzi érsek békítette ki Imre királyt András hggel, s a királlyal egyuttal megigértette, hogy keresztes hadjáratot vezet a Szentföldre. 1207. ismét őt nevezte ki a pápa apostoli követté, hogy Magyarország egyházi és politikai ügyeit rendbehozza. - 5. G. csanádi püspök és kancellár 1275-1291. életének egyik utolsó tette volt, hogy hiven szolgálva urát IV: Lászlót, ki 1290 jul. 10. a kunok megöltek, Csanádra vitette s ott a székesegyházban temette el. - 6. G. érsek, Botond fia, Péter bán és János ispán öccse, már 1274. mint mester s 1291. mint a székesfehérvári káptalan kincstartója (custosa) szerepel. Ladomér érsek halála után esztergomi érsekké választatván, III. Andrással szemben nyiltan Anjou Károly Róbert mellé csatlakozott (1298) s a pápa is őt nevezte ki követévé, hogy «az országot békés állapotban fenntartsa, az egyház érdekeit támogassa, az eretnekséget, szakadást és pogányságot kiirtsa», titkosan azonban a nápolyi trónkövetelő támogatására utasította. 1299. nem is jelent meg a rákosi országgyülésen, csak követeket küldött oda, vádolván III. András király, hogy az esztergomi egyházmegyét zaklatja, azután Veszprémbe rendelte magához a püspököket, majd pedig - III. András erdélytől tartva - az szentkereszti erdőségbe huzódott vissza. Az országgyülés azonban csupán rosszalását fejezte ki ellene. Esztergomban megkoronázta Károly Róbertet. S mind a mellett, hogy III. András halála után a nemzeti párt, melyhez a püspöki kar nagyobb része tartozott, Vencelt választotta királlyá, ő 1301. Esztergomban másodszor is megkoronázta Károly Róbertet s átok alá vetette a jelöltjéről tudni sem akadó budai polgárokat. 1303. megjelent azon a onszisztóriumon is, melyet VIII. Bonifác pápa az ellenkirályok ügyében tartott, mikor azonban Anagniban 1303 szept. 7. tartott, mikor azonban Anagniban 1303 szept. 7. «Szép» Fülöp francia király ösztönzésére a Colonnák a pápát elfogták, s zavarban G. esztergomi érseket is megölték. Helyébe Mihály zágrábi püspököt választotta a káptalan. - 7. G., váradi őrkanonok, az egyházjog doktora, 1343. tünik föl először e hivatalban. Ezután 16 évig tagja a váradi káptalannak, mely idő alatt tudományosságának s a legmagasabb helyről nyilvánuló bizalomnak több jelével találkozunk. A király káplánja 1352. s Lajos király őt küldi követül midőn Genuával szövetséget köt Velence ellen, mely a Dalmáciára vonatkozó fegyverszünetet megsértette. 1355. a királyi tanács tagja, az ország első egyházi méltóságai és zászlós urai társaságában jelen van a legfontosabb ügyek tárgyalásánál. 1358. a Velencével kötött zárai békénél közvetítő és tanu. 1359 második felében csanádi püspökké lett, s e püspöki széken ült egy évig. V. ö. Bunyitay, A váradi püspökség története. II. 88. Schem. Chanad. (1880, 10. l.); Knauz, Mon. Strif. II.

Gergely

szentek és pápák. 1. G., szent naziánzi, görög egyházatya, szül. Arianzus nevü faluban. Naizanz mellett Kappadociában 326 körül. Megh. 389 v. 390. Anyja Nonna, ki férjét is a keresztény hitre térítette, G. fiát Isten szolgálatóra szentelte, miért is kezdettől fogva isten szeretetére tanította, G. már gyermekkorában olvasta a sz. irást. Felnővén, kappadociai Cezareában tanul, hol nagy Bazil volt tanulótársa; azután palesztinai Cezareába ment, hol a szónoklattanban szerzett magának jártasságot. További kiképzése céljából előbb Alexandriába, végül Athenbe (350) ment, hol a később hitehagyott Juliánnal találkozott és földijével Bazillal halálig tartó barátságot kötött. 356. hazajövén, felvette a keresztséget és remete életet élt Pontusban. 362. atyja, akarata ellenére, pappá szentelte, mire megint a magányba vonult. Atyjának és a községnek kivánságára azonban csakhamar visszatért Nazianzba, ahol husvét ünnepen első sz. beszédét mondotta. 370 után sosimai püspökké szenteltetett, de miután ez ellen Anthimus érsek tiltakozott, atyjához ment, kinek a naizanzi egyház kormányzásában segédkezett. 379. Konstantinápolyba hivták, hol a kath. hitet az arianusok, novatianusok és apollinaristák ellen hathatósan védelmezte és bár konstantinápolyi püspökké választatott, különféle viszályok miatt méltóságáról önkényt lemondott. Hazájába visszatérvén, magányos életet élt és részint ájtatossági gyakorlatokkal, részint költészettel foglalkozott. Testét biborban születet Konstantin császár Konstantinápolyba hozatta; most Rómában és Velencében őrzi. Ünnepe máj. 9. - G. iratai beszédek, levelek és költemények. Összesen 45 beszédet birunk tőle, melyek nagyrészt a Szentháromságról szólnak és tulajdonképen dogmatika-polemikus értekezések a Fiu és Szentlélek az Atyához való viszonyának kérdéséről. Kiváló ezek között az 5, u. n. teologus beszéd az Eunomianusok és Macedonianusok ellen, ezek szerezték meg neki a teologus melléknevet. Érdekesek levelei is, szám szerint 242, melyeket tiszta felfogás, kellem és rövidség jellemeznek. - Költeményei hittani és történelmi tartalmuak. Az elsőkből van 78; a történelmiekből 99 önmagára, a többi 231 másokra vonatkozik. Végül birjuk még végrendeletét is, melyet egyesek elegendő ok nélkül hamisnak mondanak. Műveinek legjobb kiadása a maurinus Clemencet-é 1778-1842. V. ö. Ullmann Károly, Gregorius von Nazianz, der Theologe (Gotha 1867). Benoît, Saint Gregoire de Nazianze (Páris 1885, 2 köt.) stb.

2. G., szent, nisszai, görög egyházatya, Nagy Bazil-nak öccse, szül. (Kappadocia) Cezareában 331., megh. 396 körül. Tanulmányainak befejezése után szónoklattan-tanár akart lenni, de bátyjának buzdítására pap lett, ki őt 371. nisszai püspökké szentelte föl. Sokat szenvedett az arianusoktól, többször püspöki székéből is elüzetett és csak 379. Gracián császár alatt juthatott nyájának békés kormányzásához. Jelen volt az antiochiai püspöki gyülésen, mely az ottani szakadás megszüntetése végett tanácskozott. Jelentékeny szerepet vitt az I. konstantinápolyi egyetemes zsinaton 381. Ünnepe márc. 9. Beszédeiben és műveiben arra törekedett, hogy a keresztény hit igazságát érvekkel bebizonyítva, elfogadhatóvá tegye az észnek, miben nagy segítségére volt a világi tudományokban való szélesterjedelmü jártassága. Művei: Explocatio apologetica in hexaëmeron; de hominis opificia; contra Eunomiu; contra Apollinarem; catchetica magna oratió; dialogus de anima et resurrectione stb. összes műveit kiadta Fronton du Duc, Páris 1615.

3. G. (Gregor), örmény szent, mellékneve Luzavorics (megvilágosító; lat. illuminator; gör. Phoster). Agathangelos legendája szerint a kereszténység megalapítója Örményországban. Elezaeus, a legrégibb és legjobb görög történekirói egyike, aki 450 után irt, G.-ről semmit sem tud. - A XIV. század óta G. nevéről nevezi magát egy örmény szerzetes rend. XXII. János pápa többször megkisérlette, hogy az örmény egyházat Rómával egybeolvassza. Az örmény szerzetesek azonban a Szent Bazilius-renddel egyesültek, G.-t védőszentjökül választották és «megvilágosító Szent G.-egyesület testvérei»-nek nevezik magukat.

4. G. szent (Tours-i G.), püspök, frank történetiró, szül. Clermont-Ferrandban 540 körül s megh. 594 nov. 17., előkelő római szülőktől; tulajdonképen Georgius Florentius-nak hivták, de ő egyik ősének, a langres-i szent Gergelynek nevét vette föl. Tudományos képzettsége révén nagy tiszteletnek örvendett Sigbert, Guntram és II. Childebert frank királyok előtt. Erélyesen lépett föl Soisons-i Chilperich király és gonosz Fredegunda erőszakoskodásai ellen, védelmében fogta Guntram herceget s Meroväust, az üldözött királyfit; hathatósan támogatta az ifju Childebert, Ausztrázia királyának jogait is. A nép csodatevő szentnek tartotta e derék püspököt. 10 kötetnyi főműve a Historia Francorum. Hibás latinság és egyházi fölfogás jellemzi e munkát; mely mélyebb történeti fölfogást is nélkülöz. Ennek dacára G. korára nézve nélkülözhetetlen forrásmunka. Megemlítendők még: VII. libri miraculorum, melyekben a vértanuk, szent Márton és mások csodatetteiről szól és a Vita Patrum c. mű, melyben több jámboréletü gall papnak életét irta meg. Öszes művei első izben 1522. Párisban jelentek meg; 1699-ben Ruinart rendezett uj kiadást. A Historia Francorum Bouquet-nek Recueil des historiens des Guales et de la France c. gyüjteményének 2. kötetében s ujabban a Monumenta Germaniae historica (1884-85., 2. rész) c. gyüjteményben jelent meg. Német fordításban kitünő bevezetéssel Giesebrecht adta ki (Lipcse 1879, 2 köt., 2. kiad.).

5. G. (I.), pápa, máskép a Nagy szt. G. Gordianus szenátor fia, szül. 540., megh. 604 márc. 12. Sarja volt az Aniciusok kiváló nemzetségének, előbb jogot tanult, Justin császár alatt pretor volt, majd az általa alapított Szent András-kolostorba lépett. I. Benedek pápa diakonusság szentelte, II. Pelagius követté nevezte ki a konstantinápolyi udvarhoz, ennek 590. történt elhalálozása után pedig akarata ellenére pápává választották. Mint pápa okosságával és erélyességével az arianus longobardokat békére hajtotta, Agilolf királyukat pedig a kat. hitre térítette; ugyanezen siker koronázta fáradozását a Spanyolországban élő nyugati gótoknál, akik Rekkared királyukkal egyetemben hagyták el az arianiszmust. Nagy rész volt az angolszászok megtérítésében, mert ő küldötte szent Ágoston apátot a kenti partokra, ahol ez 597. 10 000 angolt keresztelt meg. A visszaéléseket, amelyek az egyházban itt-ott felmerültek, megszüntette, nagy gondot fordított a fegyelemre, a hitegység fentartására s e célból több zsinatot tartott, a simonia kiirtása végett pedig a fejedelmekhez többször irt. Nehéz volt a görög udvarhoz való viszonya, mert a hit dolgában tudákos császárok, majd vitáikkal, majd követeléseikkel háborgatták. Böjtölő János konstantinápolyi patriárka nagyzó törekvései ellenében felvette a servus serovrum Dei cimet, amelyet a pápák azóta viselnek. G. annyi munkát hagyott hátra, mint XVI. Benedeken kivül egy pápa sem, s munkássága főképen abban állott, hogy Szt. Ágoston eszméit gyakorlati célokra dolgozta fel. Legjelesebb műve az Expositio in beatum Job; egyéb munkái a Libert regulae pastoralis, Dialogorum Libri IV. De vita et miraculis patrum Iatlicorum. Szertartási munkái a Sacramentarium, ebben az ősrégi szertartásokat iparkodott visszaállítani, az Antiphonarium, a Liber gradualis, ezzel hozta be az u. n. cantus firmist vagy gregorianust (l. Egyházi hangnemek). Ő alapította a hires római zeneiskolát, az orfanotrofiumot s maga is számos éneket irt. Az egyház mint a négy egyháztanító egyikét tiszteli. Összes művei, köztük 880 levél, legelőször Lyonban jelentek meg 1516-ban. 1518. Párisban, 1588-93. Rómában. Legjelesebb kiadás a Mauritnusoké Párisban, 1705.

6. G. (II.), szent pápa, szül. Rómában 669., megh. 731-ben. 715. lett pápává. alatta tört ki a III. Leo császár által támasztott képrombolás, evégből 730. Rómában zsinatot tartott. A Róma ellen induló Luitprand longobard királyt békére birta, összeköttetésbe lépett Angolországgal, Németországba pedig keresztény hit terjesztésére Bonifáciust küldötte. Alatta keletkezett a Garnier jezsuita által 1681. kiadott Liber diurnus Pontif. Romanorum, amely a pápai okmányok s ügyiratok mintapéldányait tartalmazza.

7. G. (III.), szent, pápa, sziriai származásu, 731-41. ült a pápai trónon, a képek tisztelete miatt kemény tusája volt III. Leoval, azért 732. római zsinaton ki is zárta az egyházból. Luitprand longobárd király, hogy régi tervét megvalósítsa, ostrom alá vette Rómát, mire G. Martell Károlynál keresett menedéket, azonban az alkudozások közben 741. meghalt.

8. G., (IV.), pápa, római születésü volt, megh. 844. 827-44. volt az egyház feje, a jámbor Lajos és fiai közt támadt viszály megszüntetésén sokat fáradozott, szt. Anszgárt, az északi népek apostolát a dánok, svédek és a szlávok apostoli követévé nevezte ki, a szaracénok betörése ellen fölépítette Ostia városát s azt megerősítvén, Gregoriopolisnak nevezte el. Alatta szint meg a képrombolás a 842. megtartott konstantinápolyi zsinaton.

9. G. (V.), pápa, megh. 999. 996-99-ig uralkodott. Ottó karintiai hercegnek fia s igy I. Ottó császárnak dédunokája volt, tehát az első német származásu a pápai széken. Rokonát III. Ottót ő koronázta meg császárrá, azonban alig távozott a fejedelem Rómából, Crescentius patricius G.-t elüzte s helyette Philagathos piacenzai érseket XVI. János név alatt emelte a pápai trónra. Erre a császár visszatért Rómába, az ellenpápát keményen megbüntette, Crescentiust pedig felakasztatta. G. nagy szigorral lépett fel Róbert francia király ellen, mert törvénytelenül birta nőül Berta nevü rokonát, s kivitte a válást.

10. G. (VI.), pápa 1044-46-ig, a Gratianus János néven ismert tudós, IX. Benedek után foglalta el a pápai trónt. Uralkodása nem tartott sokáig, mert időközben IX. Benedek és az ez ellenében megválasztott III. szilveszter a pápai trón iránti igényeikkel ujra előállottak. A szakadást III. Henrik császár támogatása mellett a sturii zsinat szüntette meg, Suidger bambergi püspököt emelvén II. Kelemen név alatt a pápai székbe 1046. Az ellenpápák közt is előfordul egy VI. G., aki VIII. Benedek ellenében 1012. választatott meg, de sohasem volt képes tekintélyre vergődni.

11. G. (VII.) pápa, előbbi neve Hildebrand volt, szül Saonában, Toscanában 1020., megh. 1085. Rómában. A szt. Benedekrendbe lépett, ahol a hirneves Gratianus János volt a tanítója. Ez nagyon kedvelte a tehetséges ifjut, azért, midőn pápa lett (VI. Gergely néven) maga mellett tartotta, lemondása után pedig együtt mentek a clugnyi kolostorba, amelynek Hildebrand nemsokára perjelévé választatott IV. Leo vitte őt ismét Rómába, alszerpappá szentelte, a római egyház javainak kezelőjévé s szt. Pál kolostorának apátjává nevezte ki. Ugy ezen, mint a következő pápáknak az egyházkormányzat körül legbefolyásosabb tanácsosa volt, ismételten fontos küldetésben Német- és Franciaországban s midőn II. Sándor meghalt, a bibornokok testülete 1073. őt választotta pápává. Rögtön a tevékenység terére lépett. Az 1074-iki római zsinaton megujította a simoniáról és a papi nőtlenségről szóló régi törvényeket, hogy igy a papságot az egyházi hivatás lelkiismeretes gyakorlására szorítsa; az 1075. tartott zsinaton pedig az investituráról szóló határozatot is csatolta, amelynek értelmében eltiltotta a templomból azokat, akik ily módon fogadnák el a javadalmakat, egyuttal semmisnek nyilvánítván az ily méltóságot. Ugyanazon büntetést szabta azokra is, akik az investiturát ezentul is gyakorolnák. Midőn a pápa mind a két zsinat határozatát az illetők tudomására juttatta s azoknak végrehajtását a kiközösítés terhe alatt sürgette, az erkölcsileg sülyedt papok fölzudultak ellene, főkép Németországban, ahol több mint 40 püspök közül csak kettő hirdette ki a pápa rendeletét, IV. Henrik császár pedig oly indulatba jött, hogy a pápa követeit megvetéssel fogadta s magát ellenállásra határozta. Ekkor tört ki a hires investitura harc a pápa és császár között. A pápa követei Henriket igazolásra Rómába idézték, ez azonban nemcsak hogy nem ment el oda, hanem 1076. Wormsba hivott hivei által G.-t trónvesztettnek nyilvánította. Erre G. Henriket az egyházból kiközösítette és alattvalóit a hüség esköje alól fölmentette. A kiközösítés után a német fejedelmek kijelentették, hogy ha a császár egy év alatt a kiközösítés alul való fölmentést ki nem eszközölné, trónvesztettnek fogják tekinteni. Egyuttal elhatározták az Augsburgban 1077. tartandó gyülésen, hogy a pápa itélje az ügy felett, amibe G. beleegyezett s azután Olaszországba vonult. Erre Henrik rászánta magát, hogy a pápával kibékül, utnak is indult Olaszországba. G. azonban nem bizott a császár őszinteségében, azért Canossa várába tért be. Itt kereste fel Henrik G.-t s miután a várnak a második kőfalán belül 3 napig bőjtölve vezekelt, megkapta a föloldozást. A kibékülésnek azonban nem volt foganatja, ezért a pápa ujra kizárta az egyházból. Henrik bosszuból Vibert ravennai érseket választatta meg párthivei által III. Kelemen néven pápának, 1081. pedig Olaszországba vonult, Milanóba magát királlyá koronáztatta, majd Róma ellen indult, s azt 3 évi ostrom után bevette. G. ekkor az angyalvárba menekült, s midőn neki Henrik azon föltétel alatt, ha őt császárrá koronázza, kiengesztelődést ajánlott, azt adá válaszol, hogy igen, ha előbb istennek és az egyháznak elégtétel ad. Ekkor Guiscard Róbert, a normannok fejedelme a pápa védelmére kelt, megszabadította a fogságból s fegyveresei kiséretében Salernoba vitte, ahol küzdelemteljes életét 10785. be is befejezte. G. igyekezett a görög egyházat a latinnal egyesíteni, keresztes hadat hirdetett a török ellen, erélyesen föllépett I. Fülöp francia király ellen, mert az egyházi javadalmakkal kereskedett, Zvoinimir Demeter dalmát és horvát herceget királyi cimmel diszítette fel, szt. László kérésére Istvánt és Imrét a szentek sorába igtatta. XIII. Benedek 1728. a szentek közé sorolta. Életére vonatkozólag fontos forrásul szolgál 360 levele, kritikai kiadása Jaffé Fülöptől való, a bibliotheca rerum germanicarum munkájának monumenta Gregoriana az 1865. megjelent kötetében. A G.-ról irt művek közül megemlítendők a Gretser-é (Regensburg 1735); Ehrenrettung Gregors (Pozsony és Freiburg, 1786); Gfrörer, papst Gr. VII. u. sein Zeitalter (Schaffhausen 1859-61).

12. G. (VIII.) pápa, III. Orbán után, 1187 okt. 21. foglalta el a pápai széket, amelynek csak 57 napig volt a birtokában. Ez a pápa volt az, aki mint spinacchio Albert biboros III. István alatt 1169. Magyarországban is járt követségben. Az ellenpápák sorában is előfordul egy VIII. G., előbb brágai (Spanyolország) érsek, családi nevén Mauritius Burdinus. V. Henrik választatta meg II. Gelasius ellenében 1119., midőn pedig ennek utóda II. Calistus elől Sutriba menekült, elfogatott s e fogságban 1125. meg is halt.

13. G. (IX.), pápa, nagybátyja, III. Ince alatt Hugolino v. Ugolino néven Ostia bibornok-érseke, 1227. 80 éves korában választatott meg. A szt. sir visszafoglalása képezte legfőbb törekvését, s erre nézve birta is II. Frigyes igéretét, azonban ennek késedelmezése a leghevesebb küzdelmeknek vált az okává a pápa és a császár között. a pápa egyházi fenyítékkel, a császár pedig fegyverrel szállt szembe s az áldatlan küzdelemnek csak G. 1231. bekövetkezett halála vetett véget. Alatta kezdte meg Pennafortei Raimund a pápai ügylevelek szerkesztését; a munka 1234. készült el s a pápa által megerősítvén megküldetett a párisi és a bolognai egyetemeknek is. Ez képezi az egyházjog 2-ik könyvét, a Decretales Gr. IX. vagy Extra Decretum-ot. IX. G. munkái Antwerpenben jelentek meg 1572.

14. G. (X.), pápa, Boldog melléknévvel, azelőtt Thebaldus Visconti, lüttichi főesperes, pápává választatott 1271. 1274-ben tartotta Lyonban a 14. egyet. zsinatot egy uj keresztesháboru, a görögökkel való egyesülés s az egyházi fegyelem javítása céljából; kibékíteni törekedett a Guelf és a Chibellin pártot s Németországban az interregnum alatt sokat tett az egyetértés föntartására. 1273. Lausanneban találkozott Habsburgi Rudolffal, ennek császárrá történt megválasztását megerősítette és esküjét elfogadta. Megh. 1276. Arezzoban. Emlékét az egyház febr. 16. üli.

15. G. (XI.), pápa, azelőtt Beauforti Roger Péter, Sta Maria Nuova biborosa, szül. Limogensben, pápává választatott 1370. Alatt ért véget a pápáknak u. n. babiloni fogsága, miután 1377. székét Avignonból Rómába tette át. A sziciliai és firenzei áldástalan politikai surlódásai mellett 19 tételt kárhoztatott Wikliff irataiból, 13-at pedig a Sachsenspigelből. Megh. 1378. Anagniban.

16. G. (XII.), pápa, előbb Corario (Cornaro) Angelus biboros, Velence és Kalkisz érseke, cimz. konstantinápolyi patriárka. A nagy nyugati szakadás idejében, 1406. az olasz biborosok által választatott pápává, miután azonban nem teljesítette a megválasztásához kötött feltételeket, amelyek az egyházszakadásnak véget vetettek volna s esküje ellenére 4 biborost is nevezett ki, biborosai elhagyták s ellenpápája, XIII. Benedek biborosaival egyesülve, Pisába zsinatot hirdettek, ahol mindkettejöket letették s V. Sándort választották pápává. Ennek halála s a constanzi zsinat (1414-18) megtartása után, G. végre lemondott s a zsinat által portói biboros-püspökké neveztetett ki. Megh. 1417. Recanatiban.

17. G. (XIII.), pápa, szül 1512. Bolognában, az előtt Buoncompagno Hugo biboros, korának egyik legkiválóbb jogtudósa. A papnevelés előmozdítására a különböző népek számára Rómában több papnevelő-intézetet alapított, a III. Gyula által létesített német kollégiumot 1579. az Apostolici mureris okiratával a magyar ifjuság számára is megnyitotta, kijavíttatta a Corpus Juris Canonici törvénykönyvet, ugyszintén a naptárt is, amely nála neveztetik Gergely-féle naptárnak. A bertalanéji vérengzések alkalmából tartott Te Deum-ot ellenére használták fel egyes történetirók. Megh. 1585. április 16. Életrajzát megirták Ciacomus, Ciappi 1591; Taberna 1643; Bomplani 1685; Maffei 1742. Művei olvashatók Eggnek Pontifigium doctum-ában.

18. G. (XIV.), pápa, előbbi nevén Sfondrati Miklós bibornok, megválasztatott 1590 dec. 5. a francia polgárháboruban IV. Henrik ellenében pénzzel és katonasággal segítette az u. n. szt. szövetséget (ligue). Ő engedte meg a szerzetesekből lett biborosoknak a vörös biretum viselését. Megh. 1591. okt. 15.

19. G. (XV.), pápa bolognai születésü, mint Ludovisio Sándor biboros választatott meg 1621 febr. 9. 1622. alapította a hitterjesztő egyesületet (Congr. de propaganda fide); a heidelbergi könyvtárt, amelyet Miklós választó-fejedelem ajándékozott a pápának, Rómába hozatta; megujította V. Pálnak a szeplőtlen fogantatás fölötti vitatkozásokra vonatkozó rendeletét, a párisi püspökséget érsekségre emelte s a pápaválasztásnak megadta a jelenleg divó formáját. Megh. 1623 jul. 8.

2. G. (XVI.), pápa, családi nevén Capellari Bertalan, szül. Bellunában 1765 szept. 18., megh. 1846 jun. 1., a kamalduliak szerzetébe lépett, mint kiválóan képzett hittudós tanította a hit-, bölcsészet- és a jogtudományokat s miután az I. trionfo della santa Sede c. művével magára vont a közfigyelmet, 1807. a Murano szigeti kolostor apátjává választották, 1823. az egész kamalduli rend főnökévé nevezték ki, XII. Leo 1826. biborral diszítette fel, VIII. Pius halála után, 1831. pedig a pápai méltóságra emeltetett. Még biboros korában, a németalföldi vallási ügyek rendezésével és a Poroszországgal, a vegyes házasságok miatt folytatott tárgyalások által, kiváló szolgálatokat tett az egyháznak. Államtitkárával, Lambruscini biborossal fáradhatatlan tevékenységgel küldött az állami mindenhatóság, a forradalom, az álfelvilágosultság és az egyoldalu ujítások ellen. A forradalom alatt bezárt egyetemeket megnyitotta s miután az egyházi államban a béke helyreállt egész erejét az egyház és államnak szentelte. Az ő idejére esik Mendizabal minisztersége (1835), aki Spanyolországban irtotta a katolicizmust, ugyszintén a portugál kormány üldözései, ámbár itt sikerült neki Capaccini követe által a szentszék és a kormány közötti némi egyezményt létrehozni (1841). Szót emelt továbbá Droste-Vischering Kelemen és Dunin Márton gnesen-poseni érsekekkel a porosz kormány részéről elkövetett erőszakoskodások ellen, nemkülönbben az egyesült görögöknek az egyháztól való rendszeres elszakítása ellen (1839, 1842). Tevékeny életének mintegy zárkövét képezi a kat. lengyelek védelme az orosz hatalmai törekvésekkel szemben s midőn őt Miklós cár 1845 dec. 13. Rómában meglátogatta, azzal intette mérsékletre a cárt, hogy Isten itélőszéke előtt mindketten számot fognak adni kormányzásukról. Nagy szt. Gergely érdemeinek emlékére, 1831. ő alapította a Gergely-rendet (l. o.). V. ö. Wagner, Papst Gr. XVI. Körleveleinek és brévéinek nagy része olvasható Roskoványinak Monumenta catholicajában (Pécs 1847. 2. kötet).

Gergely

l. Sámuel, történész, szül. Lukafalván (Marosszék) 1845 ápr. 2. Középiskoláit Maros-Vásárhelytt járta, azután jogot, teologiát tanult s papi vizsgálatot állt. Sokáig volt nevelő a Teleki-családnál s 1884. növendékével együtt Párisban járt. Visszatérve, az európai történelem magántanára lett a kolozsvári egyetemen. Történelmi dolgozatai a Történelmi Tárban s az Erdélyi Muzeum-Egylet kiadványaiban jelentek meg. Önálló munkái is vannak. V. ö. Szinnyei, Magy. Irók.

2. G. kapucinus pap, horvát iró. Családi neve Malevac volt. Szül. Vinicán 1732 márc. 2., megh. Varasdon 1812 jan. 29. 1781-1800-ig számos ódát, elégiát és tankölteményeket irt a kajkavi (horvát) tájszólásban és ezen tájszólás kevés irói közt a legjobbak egyike. V. ö. Safarik, Gesch. d. südslav. Literatur (II. 290 l.).

Gergelyfája

(Gergersdorf, Ungurej), kisközség Alsó-Fehér vmegye kis-enyedi j,.-ban, (1891) 1215 német és oláh lak.

Gergely-féle ének

l. Egyházi hangnemek.

Gergely-féle év

l. Év.

Gergely-féle naptár

a XIII. Gergely pápától 1582. a katolikus világban behozott és lassanként a görög-keleti felekezet kivételével a többi keresztény felekezetektől is elfogadott naptár, mely a juliáni naptár szabálya szerint beiktatott szökőnaptöbbletet kiiktatta, azáltal a naptárt rendezte és a jövőre nézve is arról gondoskodott, hogy a juliáni naptár szerinti tulságos szökőnap-beiktatás nem ismétlődjék. L. Naptár.

Gergely-féle viz

Igy nevezik azt a vizet, melyet a kat. egyház a templom- és oltárszentelésnél használ. E vizet ilyenkor hamuval, borral és sóval keverik. Nevét Nagy Szt. Gergelytől vette, ki annak használatát Sacramentariumában előirta.


Kezdőlap

˙