Gerhard

1. (I.), mainzi érsek, 1251-59., harcias német főpap, a rajnai városi szövetség lelke, Cornwallis-i Rikárd ellenkirály egyik kortese.

2. G. (II.), mainzi érsek, 1288-1305., eppensteini gróf. Ő eszközölte ki nassaui Adolf német királlyá való megválasztását, ki azután hálából nagy kiváltságokkal halmozta el. 1294. megvette az ugynevezett Eichsfeldet. Bingen birtokától ellenben Albrecht király megfosztotta őt. V. ö. Heymach, G. v. Eppenstein, I. 1880.

3. G., a Nagy, holsteini gróf (III. G.), szül. 1292., megöletett Randersban 1340 ápr. 1. Majdnem egész életén át harcolt a dán királyokkal, kiknek rovására grófságát nagyobbította. Slezviet is zálogul kapta a dánoktól. 1340. jütlandi hadjárata közben egy Ebbesen nevü jütlandi nemes meggyilkolta.

4. G., holsteini gróf (VI.), az előbbinek unokája, Slezvig hübéres ura. Elesett 1404. a ditmarsi pórok ellen vivott lovagcsatában.

Gerhard

1. Ede, német archeologus, szül. Posenben 1795 nov. 29., megh. Berlinben 1867 május 12-én. Tanult Boroszlóban és Berlinben, azután Boroszlóban habilitáltatta magát. Tudományos munkája: Lectiones Apollonainae (Lipcse 1816) jó hirt szerzett neki; ennek révén szülővárosában gimnáziumi tanári állást kapott, de amelyet szembaja miatt elhagyott. 1819. és 1822. tudományos célból Olaszországban utazgatott. Rómában részt vett a Bunsen által vezetett Platner-féle Beschreibung der Stadt Rom c. vállalat szerkesztésében (Stuttgaart 1830-42), elvállalván az összes régi római topografiai forrásokat felölelő Codex diplomatikus kidolgozását, amely azonban befejezetlen maradt. Mikor 1828. az akkori trónörökös, később pedig király, IV. Frigyes Vilmos Olaszországot beutazta, G. kieszközölte ennek protektorátusát egy archeologiai társaságra nézve, mely Institutodi corrispondenza archeologica c. alatt Rómában, létre is jött. 1837. G. a berlini királyi muzeum archeologusa lett, azután az akadémia tagja és egyetemi tanár. Számos munkái közül felemlítendők a filologia terén: Philol Blätter (anonym, Wernicke F. A.-val együtt, Boroszló 1816-18); Griech. Mythologie (Berlin 1854-55); Hesiodus Theogoniájának kiadása (u. o. 1856); az archeologia terén: Antike Bildwerke (Stuttgart 1827-1839, 140 rézmetszettel), ehez szövegül: Prodromus mytholog. Kunsterklärung (u. o. 1828-44); Auserlesene griech. Vasenbilder (330 rézmetszettel, Berlin 1839-58); Etruskische Spiegel (u. o. 1839-1865); Griech. und etrusk. Trinkschalen (u. o. 1843); Etrusk u. campanische Vasenbilder (u. o. 1843); Apulische Vasenbilder (u. o. 1845); Trinkschalen und Gefässe (u. o. 1848-1850); Neapels antike Bildwerke (Panofkával együtt, Stuttgart 1828); Berlins antike Bildwerke (Berlin 1836); Neu erworbene antike Denkmäler (u. o. 1836-55); Hyperboreisch-röm. Studien (másokkal együtt, u. o. 1833-52) stb. Rapporto intorno i vasi Volcenti (Róma 1831) c. kiadványában ezrekre menő görög és etrusk leletek vannak felsorolva. Több monografia jelent meg G.-tól az archeologiai intézet évkönyveiben és a berlini akadémia Denkschriften cimü kiadványában. Halála után jelent meg: Gesemmelte akademische Abhanglungen und kleine Schrifte (Berlin 1866-68.)

2. G. János, német luteránus teologus, szül. Quedlingburgban 1582 okt. 17., megh. mint tanár Jenában 1637 aug. 17. Számos iratai közt hires a Loci theologici (9 köt., Frankfurt és Jena 1610, legutóbb Berlin és Lipcse 1863-85), mely által az ortodox-luteránus tan megalapítója lett. Egyéb munkái: Confessio catholica (Jena 1634); Meditationes sacrae (Lejda 1627). Hátrahagyott 30 kötet teologiai kéziratot, melyek a gothai fejedelmi könyvtárban vannak.

3. G., olasz származásu orvos, aki IV. Béla, V. István és IV. László királyunk házi orvosa volt. IV. László 1274 dec. 8. egészsége helyreállítása alkalmával G.-nak a Zágráb melletti tornovai és karalicsai jószágokat ajándékozva, László 1274. említi, hogy már nagyatyja, IV. Béla meg atyja, István király hű orvosuknak, G. mesternek ajándékozták a tornovai jószágot. De G. nem birtokolhatta békében az adományt, mert a király 1276 jan. 20. rendeletében meghagyja a szlavon bánnak, hogy G.-t helyezze vissza Tornova birtokába. V. ö. Századok 1883.

Gerhardt

1. Dagobert, G. von Amyntor álnév alatt ismert költő, szül. Liegnitzen 1831 jul. 12. A gimnáziumot Glogauban végezte, 1849. a boroszlói akadémiára ment, honnan nemsokára a hadseregbe lépett. Eleinte katonai szakdolgokat irt. ekkor (1867-68) került a berlini vezérkarhoz. Részt vett az 1864. és 1870-1871-iki harcokban, az elsőben, a düppeli sáncokon meg is sebesült. G. költeményeit, műveit mély vallásosság és konzervativizmus jellemzi. Művei: Hypochondrische Plaudereien (Eberfurt 1875, 4. kiad. 1876, ujabb átdolgozásban Drezda 1890, 3. kiad.); Randglossen zum Buche des Lebens (Stuttgart 1876); Peter Quidams Rheinfahrt (u. o. 1877); Der Zug des Todes (1878); Lieder eines deutschen Nachtwächters (Bréma 1879); Auf der Bresche (2, kiad., Berlin 1879); Eine räthselhafte Katastrophe (Gotha 1879, 2. kiadás 1890); Der neue Romanzero (Hamburg 1883, 2 kiad.) stb. Kiválóbb a Frauenlob. Mainzer Kulturbild. (2 kötet, Lipcse 1885) és Gerke Suteminne (3 kötet, Boroszló 1887, 3. kiadás 1890) cimü kulturtörténeti regénye. Ujabb művei: Eine Mutter (Boroszló 1890); die Cis-moll-Sonate (Lipcse 1891); Der Veteran (Berlin 1892); Das Skizzenbuch meines Lebens (Boroszló 1893) stb.

2. G. Ede, német festő, szül. Erfurtban 1812 ápr. 29., megh. Münchenben 1888 márc. 6. Eleinte litografus volt, majd Münchenben a festészetre adta magát. Olaszországban, Portugáliában és Spanyolországban a régi építészeti maradványokat tanulmányozta és ragyogó szinezésü, harmonikus hatásu olajfestményein és aquarellképein pompásan adta őket vissza. Kitünők az Alhambra egyes részeit, a San Ildefonso templomot és az inquizició palotáját Kordovában, a lissaboni Varmo templomot, a velencei San Marco és Maria della Saluta templomot ábrázoló aquarellképei, valamint az Alhambra északi nézetét, egy spanyol várost holdvilágban és az Alhambra u. n. oroszlánudvarát ábrázoló olajfestményei.

3. G. Károly Frigyes, francia kémikus, szül. Strassburgban 1816 aug. 21., megh. u. o. 1856 aug. 19. Először Montpellierben mint a kémia tanára működött (1844-1848), később Párisban, 1855-től pedig Strassburgban. Az organikus kémiai buvárkodásai nagyon nevezetesek; az u. n. tipusteoria megállapításához lényegesen hozzájárult. A molekula, az atom és egyenértéksuly fogalmakat egymástól szigoruan megkülönböztette. A Gay-Lussac-Aosgadro törvény általános elismeréséhez dolgozataival lényegesen hozzájárult. Főbb művei: Précise de chimie organique és Précise d'analyse chimique.

4. G. Károly Keresztély Jakab, német orvostudor, szül. Speierben 1833., kiképeztetését Würzburgban és Tübingában nyerte. 1872 óta würzburgi tanár, majd 1885. Frerichs helyét foglalta el Berlinben. Elsőrangu klinikus hirében áll, különösen tüdőbajok, gége- és gyermekbetegségek terén. Dolgozatai: Der Kehlkopfkroup (Tübinga 1859); Der Stand des Diaphragmas (u. o. 1860); Lehrbuch der Kinderankheiten (4. kiad., u. o. 1880); Lehrbuch der Auskultation u. Perkusion (4. kiad., u. o. 1883); Handbuch der Kinderkrankheiten (másokkal, u. o. 1877-83, 6 kötet). Magyarul megjelentek: A gyermekbetegségek tankönyve, ford. Kétli Károly és Torday Ferenc (Pest 1872); a hallgatódzás és kopogtatás tankönyve, ford. Lendvay Benő (Pest 1873).

5. G. Pál, a XVII. sz. egyik legjobb német egyházi dalköltője, szül. Gräfenhainichenben, Szászországban 1607 márc. 12., megh. Lübbenben 1676 jun. 7. 1651. mittenwaldi prépost, 1657. a berlini Nicolai-templomban diakonus lett. Mint szigoru lutheránus, Frigyes Vilmos választó-fejedelem ellen izgatott, ki a lutheránusok és reformátusok egyesítésére törekedett. Midőn az 1664 szept. 16-ki ediktumnak engedelmeskedni vonakodott, mely a szószékről való kölcsönös megtámadást tiltotta, 1666. hivatalt veszítve, az országból kiutasíttatott. 1669. Lübbenben egyházi szónok lett. Szülővárosa 1844-ben a temetőben kápolnát emelt emlékére. G. Luther után a protest, egyházi ének legnagyobb költője s bár dalai nem oly erőteljesek, mint a nagy reformátoréi, formailag és bensőség tekintetében meghaladják azokat. Költeményeit ismételten jegyzetekkel és magyarázatokkal ellátva: Bachmann, Gaedeke, Wackernagel, Gerock és Schmidt adták ki.

Gerhoh

reichersbergi lovag, német egyházi iró, szül. Felső-Bajorország Polling nevü községében 1093. Hildesheimban tanult, Augsburgban kanonok lett, 1132. pedig a reichersbergi klastrom prépostjának választották, ahol 1169. elhunyt. A kat. kuria ellen irt polemikus hangu munkája és a 2-ik keresztes háboruról: De investigatione Antichristi c. műve nevezetes. Utolsó iratában a Da quarta vigilia noctis-ban a biborosok kapzsisága és dölyfössége ellen fordul. Műveit Shceibelberger, Gerhohi opera hactenus inedita (Linz 1875) cimen adta ki. V. ö. Nobbe, G. von R. (Lipcse 1881).

Géricault

(ejtsd: zsérikó) Tivadar, francia festő, szül. Rouenben 1791 szept. 26., megh. Párisban 1824 jan. 24. Már 1812. föltünést keltett egy Chasseur d'Afrique tiszt lovas képével, ezt követte 1814. a Megsebesült vértes képe. 1816-ban Olaszországba utazott és buzgón tanulmányozta a renaissance nagy mestereinek műveit, de egyszersmind a természetet is. Ekkor keletkeztek bámulatraméltó vázlatai, melyek nagyrészt lovakat ábrázolnak. Visszatérve Párisba, 1819-ben állította ki legnagyobb művét, mely a francia romantikus festészet legelső és legnagyszerübb termékeinek egyike és most a Louvreban látható. A «Meduza» hajótöröttjeit ábrázolja, 1820. Londonba utazott, ismét lovakat tanulmányozott. (Futtatás Epsonban 1821.) V. ö. Ch. Blanc, Th. G. (1845); Ch. Clément, Th. G. Étude biographique et critique etc. (Páris 1868, uj kiad. 1879).

Gerics

Pál, a keszthelyi Georgiconnak természetrajz és állatgyógyászat tanára és utolsó archona, vagyis igazgatója volt, mikor e tanintézet az 1848-ik évben megszünt, Festetics György gr. G.-et kiképeztetése végett 3 évig utaztatta külföldön, mely utazásáról kéziratban fennmaradt terjedelmes jelentést tett.

Gerinc

általában valamely szerkezet főváza; a botanikában ágas részeknek (levél, virágzat, gyümölcsösszeg) közös nyele v. tartója; az ácsmunkában a födélnek legfelső határvonala, éle, melyet két átellenes födélsik metszése alkot és mely rendszerint vizszintes. L. Fedél.

Gerincagy

l. Gerincvelő.

Gerincagyhártyagyuladás

Meningitis spinalis. A gerincvelő kemény és lágy burokja külön-külön betegedhetik meg. Leginkább a szomszédos csigolyák lobosodásának a kemény hártyára való átterjedéséből keletkezik a pachymeningitis spinalis, melyet azonban állítólag meghülés és a szesszel való visszaélés is okozhat. Ennek egyik alakja a Charcot által leirt pachymeningitis cervicalis hypertrophica, mely a tarkóra és karokba kisugárzó heves fájdalmak, később a felső végtagok sorvadásos bénulása és végül ezeknek zsugora által jellegeztetik. A gerincvelő lágy burokjának gyuladását leptomeningitis spinalis névvel jelöljük meg; leginkább a járványos G.-nak (meningitis cerebro-spinalis) képezi egyik részjelenségét. hasi hagymáz, tüdőgyuladás és különböző fertőző bajok kiséretében is felléphet. E betegségnek tüneteit a lázon kivül háttáji fájdalmasság, a gerincoszlopnak nyomás iránti érzékenysége, izomrángások, a bőrnek tulérzékenysége, esetleg vizelési és székelési nehézségek is képezik. Ugy a kemény, mint a lágy burkok gyuladásának jóslata nem igen kedvező; a gyógykezelés csak tüneti. A heveny lobosodásnál vérelvonás és belek utján ható elvonás (calomel) van javalva; idült gyuladásnál a gerinc mentén történő jódecsetelések, langyos fürdők és belsőleg jódkáli alkalmazandók.

Gerincavató

az ácsmunkában kisebb avató gerenda, mely a födélgerinc irányában fekszik.


Kezdőlap

˙