Germán mitologia

egyrészt a germán népnek az emberi élet bizonyos jelenségeiről és a természet tüneményeiről alkotott vallásos és költői felfogása, vagyis mitoszainak összessége, másrészt az ezen mitoszokkal foglalkozó tudomány. G. (az első értelemben véve) magában foglalja a régi germánoknak a különféle szellemekről való hitét, szól a kisértetekről, lidércekről, valkyrjákról, fylgjákról, nornákról és boszorkányokról; továbbá az elfekről, törpékről és koboldokról, a démonokról és óriásokról. Mintegy a magasabbrendü szellemek körét teszik ezután az istenségek (l. Ázok). Ide tartozik végül a germánoknak a világ teremtéséről való vallásos felfogása (kosmogonia) és a halál utáni életről való képzetek összege is. A G.-nak mint mitosz-tudománynak forrásai a leleteken és feliratokon kivül a költői és prózai irodalom legrégibb emlékei. A német irodalom meglehetős szegény ilyenekben (merseburgi ráolvasások, l. o.), annál gazdagabb a skandináv irodalom. Bő mitologiai anyagot szolgáltatnak egyrészt a régi költők, a skaldok költeményei (az u. n. Edda-dalok, l. o.), másrészt prózai források, a sagák (l. o.). Tekintetbe veendők a római iróknak a germánok istentiszteletéről és vallásáról való feljegyzései is. A régi germán mitikus felfogás nyomait a kereszténység sem törülhette el egészen s igy a későbbi költői emlékek, mondák, főkép pedig a legujabb időkig élő népies hagyományok, babonák, szokások stb. is (kellő óvatossággal) fölhasználhatók.

A G.-nak, mint tudománynak tulajdonképeni megalapítója Grimm Jakab (l. o.) Deutsche Mythologie (1835) c. munkájával. Ő és követői (Wolf János Vilmos, Simrock Károly stb.) a germán vallásrendszer fölépítésénél főkép a skandináv emlékek (Snorra Edda) rendszerét tartották szem előtt. Grimm után mindinkább kitünt, hogy e felfogás nem helyes, hogy az istenek ama rendszere éppen nem volt közös a különféle germán törzseknél; mindinkább hangoztatták azt a véleményt, hogy legföljebb a mennyei isten (Tiwaz) vehető közös ős-germán istenségnek, s ennek jelzőiből váltak azután külön-külön istenségek az egyes germán törzseknél. E mellett mind fontosabbnak kezdték hirdetni az «alsóbbrendü» mitologia tanulmányozását. igy főkép a jelenkori néphagyományokból indul ki Schwartz V., mig sógora Kuhn Adalbert az összehasonlító mitologiának lett egyik megalapítója. Ez összehasonlító iránynak másik nevezetes képviselője Müller Miksa, aki a mitoszokat nyelvi metaforákból keletkeztette. Ismét más irányban művelte a G.-t Mannhardt Vilmos, főleg Tylor befolyása alatt. ő tévesnek tartja a összehasonlító mitologia irányát; a démonok kultuszát veszi kutatásai alapjául; e démonok közül elsőnek keletkezett szerinti a vegetáció démona, amelynek létére az ősember a növény növekedésének megfigyelésekor következett. Mannhardt követői közül legkiválóbb és legönállóbb Meyer Elard Hugó, aki a mitikus felfogás kezdetét a lélek továbbéletéről való hitben keresi, ebből fejlődött a levegő démonainak hite; később a csillagzatok hatottak kiválóan a képzeletre. A G. ujabb művelői között ismét más uton halad Laistner Lajos, aki minden mondát és mitoszt a maga hazájában keres fel és az ott mutatkozó természeti tüneményekből magyaráz ki. A G. ifjabb művelői közül említést érdemelnek még Mogk Ede és Kauffmann Frigyes. L. még Német mitologia és Skandináv mitologia.

Germán nemzeti muzeum

l. Nürnberg.

Germán népjogok

v. az u. n. Leges Barbarorum. A germán népek nemzeti szokásjogának irásba foglalása. Az irásba foglalásnak célja a nemzeti jognak biztosítása a római intézményekkel szemben. A későbbi nyugoteurópai jogfejlődésnek kiindulási pontját képezvén a G., kiváló jogtörténelmi fontossággal birnak. Az egyes G. a következők: 1. a lex Salica, a szali (nyugoti) frankoknak régi joga. Az állítólag nemzeti frank nyelven 418 év körül készült első feljegyzés elveszett. Ennek alapján készült az első latin redakció I. Chlodwig korában; ennek uj redakciója a Lex Salica Emendata Nagy Károly műve (768-ból). A szövegbe beékelt egyes (régi frank) szavakból álló jegyzeteket «malbergi glossá»-nak nevezik. 2. Lex Ripuariorum, az austráziai, vagyis parti frankoknak joga 511-534-ből, mely a karolingi uralkodóknak is házi joga volt. 3. Ewa Francorum Chamavorum, az alsó Rajna jobb partján lakott frankok joga 802-ből. 4. Lex Burgundiorum, a german burgundok népjoga 450-ből. Lex Gundobaldának is nevezik (Loi Gombette), mert Gundobald király alatt készült. 5. Lex Alamannorum, melynek régibb része az u. n. Pactus Gheodorik király, az ujabb része II. Chlotár idejéből (613-628) való. A Karolingok idejéből származó reviziója a lex A. reformata vagy Karolina. 6. Lex Bajuvariorum (Pactus Bawarorum), meglevő alakjában Nagy Károly korából való, a kánoni s római jog befolyásának jelentékenyebb nyomaival. 7. Lex Wisigthorum, a nyugoti góthoknak népjoga, első redakció az v. sz. második feléből; egy későbbi 591-ki redakciója (Reccared törvénye), az u. n. «antiqua», alapja a VIII. sz.-beli utolsó redakciónak, melyet «Forum»-nak v. «Forus Judicum»-nak is neveznek, s mely a XIII. sz. Fuero Juzgo nép alatt spanyol nyelvre lefordíttatván, a spanyol jog későbbi fejlődésének képezi alapját. 8. Edicta Regum Longobardorum, a longobardoknak népjoga italiában történt letelepedésük után. Ot királynak ediktumaiból áll, a VII. és VIII. sz.-ból. Az azokban foglalt jogtételeknek rendszerbe foglalása az u. n. «Lombarda» jogkönyvben történt. Az Edicta Regum Longobardorum a hübéri jog szempontjából birnak különös fontossággal. 9. Lex Frisionum: 10. Lex Agnliorum et Werinorum (Thuringorum); 11. Lex Saxonum, meglevő formájában mindhárom a IX. sz. első éveiből. 12. Leges Anglo-Saxonum, melyek közül a régibbek a VI. sz. második feléből a heptarchia korából, a későbbiek a monarkia korából valók; az angolhoni «Common law»-nak képezik alapját.

Germán nyelvek

Nyelvcsalád, melyhez a következő nyelveket számítják: 1. a gót nyelv, 2. az északi germán v. skandináv nyelvek (norvég, izlandi, dán, svéd), 3. a nyugati germán v. német. A gót nyelv (l. o.) teljesen kihalt, s csak Ulfilas püspöknek a IV. sz.-ban keletkezett bibliafordításában maradt fönn. Virágzásának kora a IV. és V. sz., s a gótoknak olasz- és spanyolországi uralmával véget ér. Ez a legrégibb s grammatikai formákban leggazdagabb germán nyelv, éppen azért a germán nyelvtanulmányok szempontjából igen becses. A skandináv nyelvek két csoportra oszlanak: a nyugati (norvég és izlandi) s a keleti skandináv (dán, svéd) nyelvekre. Az előbbi (norvég-izlandi) régi alakját ó-északinak (altnordisch) nevezik, s ez számos középkori irodalmi emlékben maradt fönn. Norvégiában a Dániával való egyesítés ideje alatt (XVI. sz.) a dán nyelv lett irodalmi nyelvvé. Ujabb időben azonban a fölülkerekedett nemzeti áramlat visszahelyezte a norvéget régi jogaiba. Legelterjedtebb germán nyelv a német, mely már a népvándorlás korában felnémet (hochdeutsc) és alnémet (niederdeutsch) nyelvekre oszlott (l. Német nyelv). A szászoktól már az v. sz.-ban különváltak az angolszászok, Angliába vándorolván, hol aztán nyelvük önállóan fejlődött tovább, elvegyülve román elemekkel. Az angolszásznak és franciának e vegyülékéből fejlődött a mai angol nyelv. A Németországban maradt szászok nyelve, az ó-szász, ma az u. n. plattdeutsch nyelvjárásban él tovább. Az ó-frank nyelv anyja a mai alsó-rajnai nyelvjárásnak, s a németalföldi irodalmi nyelvnek, melyet Hollandiában hollandinak, Belgiumban pedig vlämnek neveznek. Mindezen nyelvek egy közös nyelvből, a germán törzsnyelvből származtak, mely nyelv az egységes germán néptörzsnek volt a nyelve. Amint a germánok egyes törzsekre váltak, ugy különvált azok nyelve is.

E nyelvcsalád egyik ága egy nagy nyelvtörzsnek az indogermán v. árja nyelvtörzsnek, melyhez a germánon kivül a szláv és litván (északeurópai), görög, latin, kelta (déleurópai), ind és iráni (ázsiai indogermán) nyelvek tartoznak. Az összehasonlító nyelvtudomány azon valószinü eredményre vezetett, hogy e nyelvek mind egy közös ősnyelvből származnak, melynek hazája Európa és Ázsia határán lehetett. Ezen összehasonlító nyelvtudományi tanulmányokra nézve alapvető munka Bopp Ferenc, Vergleichende Grammatik des Sanskrit, zend. Griechishcen, Lateinischen, Gotischen und Deutschen (3. kiad. 1869-1871). Ujabb munka: Burgmann Károly, Grundriss der verlgl. Grammatik d. indogerm. Sprachen (Strassburg 1888). Összehasonlító indogermán nyelvészeti kérdésekkel foglalkoztak nálunk: Mayr Aurél, Pozder Károly és Giesswein Sándor. Az indogermán törzs őshazájára vonatkozó tájékoztató munka: Schrader Ottó, Sprachstudium u. Urgeschichte. Ennek ismertetése magyarul megjelent a Budapesti Szemlében Riedl Frigyestől.

A germán nyelvek a többi nyelvektől főleg a Grimmtől fölfedezett hangváltás (Lautverschiebung, Grimm törvénye) által különböznek. E törvényről szól Petz Gedeon, Grimm törvénye (Budapest 1889) c. munkája. A germán nyelvtudományokra nézve alapvető munka Grimm Jakab, Deutsche Grammatik. Először 1819. s köv. 4 köt. U. a. Geschichte der deutschen Sprache (3. kiad. 1867, 2 köt.). Ujabb nagy munka: Grundriss der germanischen Philologie (herausg. von H. Pau. im Verein mit eine Reiche von Fachmännern, Strassburg 1889) s köv. Magyar nyelven bő tájékoztatást nyujt a kérdésről Heinrich Gusztáv, A német irodalom története, kiadta a M. Tud. Akad. (1 köt. 1887).

Germanománia

(lat.-gör.) a germánságért való lelkesülés; germanofil annyi mint germán-barát; germanofobia annyi mint germán-gyülölet, germán-falás.

Germanos

patraszi érsek (1806-26), szül. Dimizanában (Peloponnezus) 1771., megh. 1826. Egyik legbuzgóbb előkészítője s vezére volt a görög szabadságharcnak és tagja és ideiglenes görög kormánynak. Visszaemlékezések a görög szabadságharcra c. műve becses forrásmunka. Patraszban 1885. emléket állítottak neki.

German silver

(angl., ejtsd: dsermen szilver) a. m. ujezüst.

Germantown

(ejtsd: dsörmentaun), Philadelphia (l. o.) külvárosa. 1688 ápr. 18. itt tették meg az első óvást a rabszolgakereskedelem ellen. 1777 okt. 4. pedig Howe angol generális itt aratott győzelmet Washington csapatain.

Germanus

l. Germani.

Germar

Ernő Frigyes, német természetbuvár, szül. a szászországi Glauchauban 1786 nov. 3., megh. Halleban 1853 jul. 8. 1804. Friebergben tanult a bányászakadémián, 1807. lipcsei joghallgató volt, majd a természetrajzra adta magát és 1810. Halleban habilitáltatta magát; 1811. Dalmáciában tudományos utazást tett s aztán az ásványtan tanára lett. Zoologiai munkái közül fontosabbak: Coleopterorum species novae aut minus cognitae (Halle 1824); Fauna insectorum Europae (Halle 1812-48); kiadta a Magazin der Entomologie és Zeitschrift für Entomologie cimü folyóiratokat.


Kezdőlap

˙