Gerontoxon

(gör., lat. arcus senilis) a. m. aggkori öv, l. Arcus.

Gerovo

község Horvát-Szlavonországban, Modrus-fiume vmegye cabari j.-ban, (1891) 1403 horvát lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral. Mint politikai községnek 2161 lakosa van.

Gerő

1. Károly, szinműiró, szül. Hévizgyörkön Pest vármegyében 1856 okt. 18.; a gimnáziumot Aszódon, Gyöngyösön és a pesti evang. gimnáziumban végezte, a jogot pedig Kassán és Budapesten, ekkor államvizsgát tett. Egyetemi évei alatt szorgalmasan hallgatta az irodalmi és esztétikai előadásokat is, és buzgón látogatta a szinházakat. Negyedéves jogász korában irta Turi Borcsa népszinművét 3 felv., melyet 1883 őszén adtak a népszinházban, Erkel Elek Zenéjével (megjelent 1886).). Evva Lajos meghivására 1882. a népszinházban hivatalt vállalt, 1886. a nemzeti szinház titkára lett, onnan azonban Beniczky intendáns idejében megvált és a fővárosi villamos vasuttársaság titkára lett, jelenleg is ez állásban van. Második népszinműve a Vadgalamb 3 felv., először adták 1885., ezt követték: Tunikás leányok, népszinmű a fővárosi életből, 3 felv. (1886); Az eladó leány, eredeti vigjáték, 3 felv. (1888), mely az akadémia Teleki-jutalmát nyerte, először adták a nemzeti szinházban 1888; Az uzsai gyöngy, ered. népszinmü 3 felv. (1888); A kis madaram, népszinmű 3 felv. (1892). Ezek meg is jelentek. Előadásra kerültek még: Angyal és ördög, népsz. 3 felv. (1887); A vadonban, pályadijat nyert dráma (1892) és a bohókás Próbaházasság, énekes szinmű a fővárosi életből (1893). L. Szinnyei, M. Irók. A Hét 1892. stb.

2. G. Lina, szinművésznő, szül. Szatmáron 1882 máj. 10. Gerő Jakab szinigazgató nevelte föl, s nála lépett szinpadra Nagyváradon. 1881. Kolozsvárra a nemzeti szinházhoz hivták meg a naiv szerepkörre, melyben művészi hirnevét megalapítá 1890. Korbuly N. kolozsvári lapszerkesztőhöz ment nőül, Thália muzsájához mindamellett hű maradt.

Gerra

v. Jarra, bormérték Minorka szigetén, két cuarteras-sal = 12,06 liter.

Gerresheim

város Düsseldorf porosz kerületben, 6 km.-nyire Düsseldorftól, vasut mellett, (1890) 7264 lak., nagy üveghutával, drótszeg- és festékgyártással, téglaégetéssel és lószőrfonókkal, a XIII. századból való román izlésü templommal.

Gerridae

(állat), a vizipoloskák egyik neme. l. Vizipoloskák.

Gerrymander

(ejtsd: - mánd'r), a választókerületek beosztásának oly módját nevezik igy Amerikában, mellyel a gyöngébb politikai párt képviseltetése elé akadályt vetnek. A szó Gerry Elbridge politikustól származik.

Gers

1. 170 km. hosszu folyó Franciaország D-i részében, a Lannemezan-fensikon (Hautes-Pyrénées) ered, átfolyik Gers départementon, azután belép Lot-et-Garonneba és a Garonneba szakad Agentől mintegy 10 km.-nyire; a hajózásra nem alkalmas. - 2. Département Franciaország DNy-i részében, Lot-et-Garonne, Tarn-et-Garonne, Hautes-Garonne, Hautes-Garonne, Hautes-Pyrénées és Landes départementok közt, 6280 km2 területtel, (1891) 261,084 lak., 1 km2-re 41 lak. Földje a Lannemezan-fensíktól kezdve lejtősödik, a legnagyobb magaslatok is alig mulják fölül a 400 m.-t. A harmadkori képződményekből álló földben számos a viznyelő, ez egyik oka, hogy G.-ben vizben bővebb folyó nincs, a folyóvizek: a Save a Gesse-szel és Aussone-nal, a Gimone, az Auze-zal és Marcouve-vel, az Arrats, a G., a Soussonnal, a Baise, az Adour, a Midouval és Midouze-zal. Az éghajlat szelid, az évi esőmennyiség közel 900 mm. A lakosok főképen mezőgazdasággal foglalkoznak, a szántóföldek területe 305 ha., a szőllőké 97,873, az erdőké 53,163, a réteké 56 000 és a legelőké 20 000 ha. 1892. 1 690 202 hl. buzát, 8370 hl. rozsot, 35 640 hl. árpát és 538 280 hl. zabot termelt. Jó bort keveset, de rosszabbat sokat (átlag 1 074 680 hl) produkál, a rosszabból készítik az armagnac-pálinkát, ennek főpiaca Eauze. A bányászat jelentéktelen. Nehány ásványviz-forrást felhasználnak, a jelentékenyebbek: Barbotan és Castéra-Verduzan mellett vannak. Az ipar főtermékei: a pálinka, bőr-cikkek és edények. St. Clar környékén szalagok, Condomban pedig festett üveg. A département nagyobb része a Gascogneból (Armagnac, 256 011 ha., Lomagne 153 025 ha., Astarac 119 230 ha., comminges 45 520 ha., Condomois 41 400 ha.) és Guyenne Agenais nevü vidékének néhány községéből alakult. 5 arrondissementra van fölosztva, ezek: Auch, Condom, Lectoure, Lombez és Mirande; fővárosa Auch. V. ö. Bourdeau, Manuel de géogr. hist. du G. 1862. Jacquot, Descr. géol. minéralogique et agronomique du dép. du G. 1871. Joanne, Géogr. du G. 1881.

Gersau

község és járás Schwyz svájci kantonban, Schwyztől 10 km.-nyire a Rigi D-i lábánál, a Vierwaldstätti-tó É-i partján, (1888) 1816 lak., házzal. Szép környéke és enyhe klimája miatt (évi középhőmérséklet: 100,07° téli: 1,95°, tavaszi: 10,2° C.) még télen is klimatikus gyógyító helyül szolgál.

Gersdorf

1. G. bei Ernstthal, falu Zwickau szászországi kerületi kapitányságban, 5 km.-nyire Ernstthaltól, 81890) 5940 lak., harisnyagyárakkal, téglaégetéssel, malmokkal és 2 kőszénbányával. - 2. alt-G., falu Bautzen szászországi kerületi kapitányságban, a cseh határon, a Spree forrásánál, vasut mellett, (1890) 3966 lak., fém- és vasöntéssel, pamutszövőkkel és 3 gőzfürészmalommal.


Kezdőlap

˙