Göc

(Nagy-, Nagy Geőc), kisközség Ung vármegye ungvári j.-ban (1891) 1136 magyar lak.

Göcking

K. Lipót Frigyes, német költő, szül. Grüningenben Halberstadt mellett 1748 jul. 13., megh. 1828 febr. 18. Tanulmányait Halleban végezte, hol Bürgerrel megismerkedett. 1802. az orániai hg. meghivására Fuldába ment, hol a fejedelemség uj szervezését vitte keresztül. Berlinbe visszatérve, a törvényhozó-bizottság tagjaként működött. 1807. a tilsiti béke után elbocsáttatott hivatalából és Wartenbergben Sziléziában telepedett le. Művei: Sinngedichte (Halberstadt 1772; 2. kiad. Lipcse 1778); Lieder zweier Liebenden (u.o. 1777, 3-ik kiad. 1819); Gedichte (u.o. 1779-82, 3-ik kiad. Majna m. Frankfurt 1821); Prosaische Schriften (u.o. 1784), Charaden und Logographen (u.o. 1817); Nicolai's Leben und Litterarischer Nachlass (u.o. 1820.). Ezenkivül kiadta Ramler költő műveit (Berlin 1800) és meglapította 1784. a Journal von und für Deutschland-ot. Életrajzát Tiedge a Zeitgenossen cimü folyóiratban (3-ik sorozat. I. kötet, 4-ik füzet) tette közzé.

Göcs

l. Bütyök.

Göcsej

Zala vármegye déli része, melybe Zala-Egerszeg is beleesik, de szive: Nova mezőváros. A göcseji nyelvjárás igen sok tekintetben eltér a köznyelvtől. Először is megkülönbözteti a kétféle eredetü é-t (l. az E, é hangok-ról szóló cikket), ejt; esz, mesz, fel, kez, szeker, tehen, keves, level, (a. m. ész, fél stb.), az eredeti zárt é helyett pedig a tőszótagban ié-t v. í-t: édes, kiés, sziép, piénz; míhe, míz, vín, nígy; más szótagban rövid i-t: fejir árnyik, cselid, enyim, egissig, vetis, ajitt (azért). Másrészt meg é áll köznyelvi i helyén: éppét, burét, vonét, pacsérta, kéncs stb. A göcseji nyelvjárás általában rövid a magánhangzókat szereti, de pótlónyujtás esetén néha hallhatók a hosszuak is (a,e; ú, ű). bár ily esetben is gyakoriabbak a rövidek. Az ié-n kivül diftongusnak ejtik az ó, ő-t is: juó, luó, huó, fuóka, üőr, büőg, szüőcs. A -vel, szër, - hoz, -nál ragok nem illeszkednek: egymássé, háromszër, férho megy, férná van. A -val, -vel és -vá, -vé ragok magánhangzós tők után is elvesztik a v-t, de utólag j hanggal töltik be a rést: kapájé, ekéjé, v. kapájé, ekéjjé, vagy kapájje, ekéjje (kapával, ekével); lójá tënnyi. Ugyanez történik sokszor más szókban is, ahol magánhangzók közt áll a v; p. fuát, fuját (hófuvat); füet, füjet, füjjet; bial, bihal. Viszont a köznyelvi j hangot szó elején és szótag elején is, ha mássalhangzó előzi meg, rendesen gy-re változtatják: gyárni, gyég, Gyankó; bocskorgya, köpönyöggye; aptya, szándéktya (itt megelőző kemény hang miatt keményedett meg). Ez a kiejtés kisebb-nagyobb mértékben Göcsejtől keletre is divik egész Veszprémig. Jellemzi a göcseji kiejtést a magánhangzóknak szertelen rövödítése. Nemcsak a köznyelvi í, ú, ű hangokat rövödíti általánosan, mint a többi Dunántul, hanem azonfelül igen gyakran al el-ből lett a e -t s az ó, ő-ből lett ú, ű-t. Példák: tapam, aszëg, asztaná'? nyeves, em ënt, eragad; biru, taru, disztu (tartó tarló, disznó); kettü, üdü, erdüs. A zárt ë helyett számos esetben ö-t ejt a göcseji; jelesen állandó szabály, hogy a szóvégi eredeti ël ö-re válik, valahányszor ö v. ü van a megelőző szótagban: öszvö, ökrö, közöttö, ütöttö, gőző, tűztö (tüzete). Ellenbenë-re változik egyéb 3. személyü alakok végén, hol a köznyelv nyilt e-t mond helyette: nevë, szemë, bennë, veleë, vertë, vernë, vergyë stb. Szintén nagyon föltünő hangváltozás, hogy az utolsó szótag a-ja rendszerint o-vá lesz, ha az utolsó előtti szótagnak á a magánhangzója: sárgo, pávo, lábo, nyárfo, házbo, fáro, várjo, szántnok, háznok, fárdo, fároszt (ez is általános az Őrságben és Rábaközben is). Az unk, ünk személyrag Göcsejben nagyrészt megtartotta régi nyiltabb magánhangzókat (o,ë ö), sőt egész nyilt a e-vel is divatozik, s igy hallható Zalamegye többi részében is: vetënk, veszteëttënk, házank, kutank, kertenk, velenk. A tárgyas juk, jük helyett is jok, jek, jök járja: szokjok, látjok, keressëk, főztök. De a birtokot jelentől juk, jük rendszerint ik: ruhájik, hátik, nevik, köztik. A mássalhangzók hasonulásában jellemző különösség, hogy a v kemény mássalhangzó után f-re változik: hatfan, ütfö (ütve), hitfán (hitvány), tesfir (testvér), köszfin (köszvény). Viszont ugy látszik, Göcsejnek némely részén, mint a Balatontól délre is nagy vidéken, a kemény mássalhangzó lágyul meg a v előtt: ödven, hidván, id van, tezsvir. Az ly helyett mindig l-et és az lly helyett ll-et ejtenek: fol, folat, királ, illen, ollan, sülled. Ugyanigy változik a ragozásban összekerülő l-j, mely különben lly volna: üllön le (üljön), halla-ë? állon, csúfollák; kazalla (kazalja). Ez a hangváltozás is el van terjedve a Balatonnak egész délnyugati mellékén. Az ujabb névragok s a va, ve képző előtt a többi nyelvjárásban soha sincs kötőhangzó, de a göcseji ejtésben mindig van, valahányszor a tő két mássalhangzón v. hosszu mássalhangzón végződik: patonak, sáncoba, könvöbü, keddëtül uta, választova, fütötte, hajlova, döglöve, számíttova, varrova. Az at, et főnévképzővel gyakrabban élnek, kivált az idő meghatározásában: kaszálatkoron, kepehordatkor, gyertygyujtatkor. A házaim, kertjeid féle kifejezéseket mind a göcseji, mind az őrségi nyelvjárás k-val toldotta meg a rendes többes képzés analógiájára: házaimak, kertjeidek, tezsvireinkek. Minthogy most már ezekben a k fejezi ki a többséget, kezdik a fölössé vált i-t kihagyni, kivált a több birtokos első személyben: ruhánkok, luankok (lovaink). A házai, házaitok, házaik megtartották köznyelvi alakjokat: az utóbbi kettő ugy is eléggé hasonlít a rendes többesekhez. A középfok képzője többnyire jabb, jebb: melegjebb, sëtitjebb, kárjabb. Ez a képzés többé-kevésbé járatos a Balatonnak egész É-i partján, sőtt itt-ott más vidéken is. A kevés egytagu középfok a sokkal gyakoribb abb, ebb végü kéttaguak mintéjára téttaguvá bővült: jobbabb, szëbbebb, töbebb (v. ö. aztat, eztet, őtet). Az infinitivust mélyhangu igéken többnyire nya jelöli: irnya, innya, tanitnya, dógoznya, ellenben magashanguakon mindig nyi: kérnyi, tënnyi. Olyan különbség ez, mint a tárgyas ir-ja és kér-i közt van. A igeragozásban nevezetesen, hogy a göcseji nyelvjárás a székelység mellett az egyetlen, mely régi érvényében megőrizte az ikes alakokat. A tárgyas ragozásban fölötte érdekes a föltétes módnak két harmadik személye, mely itt még ma is mindig teljes alakjában szerepel olyanformán mint a XV., XVI. sz.-ban. A serpenyüt mëgfogódznája. Az ifiur mëgeënneje az ebidet, csak hoznájik immán. Iën n halálig réník, ha tüllem a liányomat evënnejik. A göcseji ember széltében él evvel az uj keltü szenvedő alakkal: A föld meglesz szántova, fogasúva, be lësz vetfe. A buza më lësz őrvö, a liszt më lësz szitávo, a lisztëbü tiëszta lësz gyúrva. Ez egyébiránt Dunántul egyebütt is nagyon elterjedt. A helyhatározó nek rag hozzájárul minden irányjelölő adverbiumhoz fönek, lënek, idánok, odának, aranak,erenek, kinek, átinak (át). Az időhatározó kor rendesen az on, ben ragokkal használatos: szüretkoron, ebédkorban, aratáskorban. E ragok nélkül nominativuszkép szerepel: vagyon-e már uzsonnakor? Az óta névutót től rag előzi meg, mint a palócoknál s Erdélyben is; reggetül uta, k ëddëtül uta. A módhatározó leg ragot gyakran használja a göcseji, noha nem annyira, mint a székely. P. magánoslag, külömösleg, daraboslag (részben), egészleg.

Göcsfonal

göcsfonalár Hazsl. (növ., Oedogonium Link.), zöld fonálmoszat, a hazai békanyál egyik génusza az Oedogoniaceae családban. Előbb vizinövényekre vagy kövekre telepedik, később terjedelmesebb vizi pamutot alkot. Egyes sejtje oogoniummá dagad. Az Oe, capillare Ktz. (Conferva cap. Ag.) árokban és állóvizekben gyakori, viz leapadásával a meteorpapir lesz belőle. Elhalaványodott pamut- vagy vatta-nemü massza borítja el a kiszáradt vizfenéket v. a sokáig elárasztott réteket, mint posztót lehet onnan felszedni vagy mint rongyot a felverekedő fű emeli fel v. növekedésével össze-vissza szaggatja.

Göd

Sződhez tartozó puszta Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye váci felső j.-ban, vasuti állomással, posta- és távirdahivatallal és postatakarékpénztárral. Vidéke forrásokban igen gazdag, s nagyrészt már be van fásítva. katonai gyakorló helyül szolgál. G. 1690. elhagyott helyként iratott össze, azután mint puszta herceg Grassalkovich gödöllői uradalmához tartozott, ennek szétoszlása után szétdaraboltatott.

Gödde

(gudda, kuddi), arab ürmérték = 7,57 l.

Göde-Mesterháza

kisközség maros-Torda vármegye régeni felső j.-ban (1891) 1578 oláh és magyar lakossal, kik jelentékeny kőipart (épületkövek, lépcsők stb.) üznek.

Gödény

l. Pelikán.

Göding

(szlávul Hodonin), az ugyanily nevü kerületi kapitányságnak székhelye, 36 km.-nyire Hradischtól, a Morva mellett, közel a magyar határhoz, vasut mellett, (1891) 8482 felében cseh és felében német, lak., a morvaországi császári birtokok középpontja, tágas császári kastéllyal, nagy dohány- és cukorgyárral; közelében barnaszénbányával.


Kezdőlap

˙