Görgeteg

kisközség Somogy vármegye nagyatádi j.-ban, (1891) 1033 magyar lak, van vasuti állomása, posta- és táviróhivatala, postatakarékpénztára.

Görgeteg

amaz apróbb kőtörmelék, melyet a viz folyása közben magával hurcol, egyre koptat, végre pedig, amint esése és folyásának ereje gyengül, valahol lerak. A törmelékek amint a vizben gördülnek, egyre kopnak, mindig kisebb és kisebb G.-ekké surlódnak. A kisebb G. neve kavics. A G.-ek v. kavicsok annál kopottabbak, gömbölyübbek, mennél tovább hurcolta őket a viz. Bár a patakok és folyók medrében folyvást szemtanui lehetünk a kőzetek kölcsönös surlódásán alapuló G.-képződésnek, az észlelés ott nem elégséges minden körülmény kiderítésére és kellő méltatására. Nem állapítható meg ekként, hogy mi módon, mekkora gyorsasággal és mennyi idő alatt kopnak, azaz gömbölyödnek meg a szögletes törmelékek, valamint, hogy ez alkalommal tömegüknek mily mennyisége vész el, vagyis mennyi változik homokká, meg iszappá. Minderről kisérleti uton győződtek meg és pedig ugy Daubrée francia, mint Erdmann svéd buvár. (A G.-ek keletkezéséről. Tertm Közlöny 1883). A G., ha ragasztó v. kötőanyagok (mész, vasoxid, kovasav, agyag) hozzájárulásával összetömörülnek, konglomeráttá v. breccia-vá lesznek.

Görgetegfogó gát

(ném. Thalsperre). Az erdészek ezen, a bukógátakhoz tartozó vizépítményt meredek völgyekben és vizmosásoknál a görgeteg felfogására használják, hogy ez utóbbi a vizgyüjtőket és usztató vizeket el ne borítsa. A G. u. i. minden lehömpölygő görgeteget felfog mindaddig, mig az igy emelkedő mederfenék a gát koronáját el nem éri. Midőn ez bekövetkezett, a régi fölött alkalmas helyen uj gátat építenek s igy folytatják a munkát alulról felfelé. G.-ak többnyire nagy terméskövekből felfelé domborodó ivben, mint vastag terméskőfalak építtetnek.

Görgető

v. görgő (bány.), A zuzóérceket folytonosan és egyenletesen kell adogatni a zuzóköpübe, ugy hogy a nyilak alatt mindig egyenlő mennyiség legyen: ezt a munkát legcélszerübb magával a géppel végeztetni oly módon, hogy a köpü felé lejtő fenekü, vályu-alaku szekrényt alkalmazunk a köpü mellé: e szekrénynek feneke alatt keresztbemenő és csapágyakban nyugvó tengelye van, hátulsó vége pedig ki oszlopon nyugszik; a köpü felé néző végére bot van állítva, melynek felső vége a nyilak egyikéhez támaszkodik; eme nyilba a bot vége magaságában bütyök van erősítve, ugy hogy ha a nyil alatt elegendő mennyiségü zuzóérc van, akkor a bütyök a nyil leesésekor nem érinti a G. botját, ha azonban nincs a nyil alatt elegendő zuzóérc, akkor a bütyök a bot végére üt, evvel az egész G.-t megrázza, minek következtében a vályu lejtős fenekén nehány darab zuzóérc a köpübe gurul; az ütések a nyil esésekor mindaddig ismétlődnek, mig a zuzóérc a nyil alatt a megszabott mennyiségre fel nem szaporodott. l. Előkészítő eljárás.

Görgey

-család. Szepes vármegye radikális nemes családjai közé tartozik. Ősének azon Arnoldot tartja, akinek fia, Jordán, 1240 körül IV. Bélától a mai Toporc helyén telepítés céljából erdőterületet kapott. Talán az erdőirtást jelképezi a családnak cimerében a fát gyökerestől kitépő ember. Jordánnak fia, Illés, 1278. IV. Lászlótól - évenkinti 1 arany forint fizetésére kötelezve - adományul nyerte Görgőt. Ezen adományok után viseli a család a gőrgői és toporci előnevet.

[ÁBRA] Görgey-család cimere.

A család a Berzeviczekkel és Máriássyakkal együtt Szepes vármegye történetében kiváló szerepet játszott. Sok tagját említik okmányaink a «comes» jelzővel. Wagner Arnoldot Szepes vármegye főispánjai közt említi 1240 körül. 1241. G. Jordán, a szepesi szászok comese, a betörő tatárok elől a Szepesség lakóit a maig «Lapis refugii»-nak nevezett sziklás fensikra gyüjtötte össze. A fensikot megerősítve és vitézül megvédelmezve, megmentette népét az elpusztulástól. 1270. egy Arnold, mint a szepesi szászok comese szerepel. Ugyanezen méltóságot viselte 1312. és azután több éven át István, aki Róbert Károly oldalánál fivéreivel, Arnolddal és a rozgonyi csatában elesett Jordánnal, a szepesi szászok élén vitézül harcolt Csák Máté ellen. Érdemeik elismeréséül Róbert Károly 1312. a családot megerősítette összes birtokaiban és fölmentette a görgői aranyadó alól. Ezen adománylevél 32 falut és pusztát sorol fel. Szepes vármegye alispánjai közt a családnak több tagja szerepel: a XV. sz.-ban Benedek; a XVI-ban Lőrinc, Kristóf, László; a XVII. sz.-ban Vilmos, Ezékiel, János, Boldizsár; a XVIII. sz.-ban Ferenc, Lőrincz, Zsigmond, Ezékiel; a XIX. sz.-ban Arnold az utolsó alkotmányos másodalispán. Az országgyüléseken is több izben képviselték a G.-ek Szepes vármegyét mint követek. Igy az 1572-iki koronázó gyülésen Kristóf, ugyanő 1574-ben, 1582. László, 1583. és 1609. Kristóf. Ujabban még mások is. A Görgeyek korán csatlakoztak a reformációhoz és a családnak legtöbb tagja ma is ág. ev. vallásu, de egyesek a kat. egyházi pályán is szerepeltek. Az egyik Márton a mult században szepesi kanonok volt, a másik Márton előbb pozsonyi, 1777-től esztergomi kanonok; 1807 aug. 1. pécsi püspökké neveztetett ki, de mielőtt méltóságát elfoglalta volna, aug. 23. Budán meghalt. G. Jób a XVII. sz.-ban Bethlen Gábornénak, Brandenburgi Katalinnak udvarmestere volt. Történelmi alakok még: G. János, Thököly Imrének, később II. Rákóczi Ferencnek hive. A családi levéltár őrzi Sobieszky János lengyel királynak hozzá intézett sajátkezü levelét. G. Imre Zrinyi Ilonának volt embere. A család általában mindig a nemzeti mozgalmakkal tartott, innen magyarázható a nemzetség vagyoni hanyatlása. A toporci ev. templom u.n. «articularis». Ilyen volt a görgői is, de ez most róm. kat. Az 1848-49-iki szabadságharcban G. Artur, Ármin, István testvérek és unokatestvérük, Kornél szerepeltek. Jelenleg Szepes vármegyében a családnak két tagja, Jordán és Gusztáv viselnek főszolgabirói hivatalt. Magyarország legujabb tiszti cim- és névtára a családnak több tagját tünteti föl közhivatalokat viselőkül.

1. G. Ármin, szül. Görgőn Szepes vármegyében 1816., megh. 1875. Ifju korában a magyar kir. nemes testőrségbe lépett, ott szolgált 5 éven át. Innen a Bakonyi-gyalogezredbe osztották be, mint hadnagyot. Az 1830-as évek végén tiszti rangjáról lemondva, hazament toporci birtokára, megnősült és kis gazdasága mellett a vármegyénél vállalt hivatalokat, előbb partikuláris perceptor, majd főpénztári ellenőr volt. A szabadságharc kezdetén a 19-ik honvédzászlóaljhoz kapitányi ranggal lépett be; mint ilyen vett részt a Mészáros, majd Klapka által vezérelt I. honvéd-hadtest által vivott harcokban. Az isaszegi győzelem napján lett őrnaggyá, beosztva G. Arthur vezérkarába. 1849 tavaszán, Buda visszafoglalása után, egy mind a három fegyvernemből összeállított önálló szárnyaló portyázó csapat parancsnokává lett, és a bányavárosok vidékén sikerrel küzdött a felvidéki tótok mozgalma, Benedek és Barkó osztrák tábornok s az első oroszok ellen. Az oroszok bejövetele után, testvéröccsének, Arturnak seregével egyesült, aki őt 1849 jul 13. erélyes intézkedései és célszerü magatartásának elismeréseül - utólagos jóváhagyás reményében- alezredessé nevezte ki. Jul 15., mint az előcsapat parancsnoka, visszaverte Bebutov herceg, orosz tábornok előhadát és élénk részt vett honvédeink váci győzelmében. Megfogyott szárnyaló csapata jul. 19. G. Artur által feloszlattatván, ő a leköszönt Albrecht vezérkari alezredes és irodafőnök helyére a központi vezérkarba neveztetett ki. Ezen időtől kezdve állandóan öccse, a fővezér oldalánál maradt és aug. 4. a visszavonult Bayer helyett vezérkari főnökké lett. A világosi fegyverletétel után halálra itéltetett, de az itéletet Haynau várfogságra változtatta. Bach miniszter, Haynauval való versengésből, őt is szabadon bocsátotta. Kiszabadulva, hazament Toporcra, ott gazdálkodott 1861-ig. Ekkor az anyagi zavarokkal közködő, már előrehaladott koru férfiu nagy lelkierőre valló tettre szánta magát. Tanulmányokhoz fogott és ügyvédi oklevelet szerzett. Késmárkon ügyvédi irodát nyitott és ugyanott egy pénzintézetnél könyvvivői állást vállalt. Az élet küzdelmeiben kimerülve, saját kezével vetett véget életének.

2. G. Arthur, az 1848-49. szabadságharc hadvezére, született Toporcon, Szepes vármegyében, 1818 jan. 30. Atyja óhajtására 1832. a katonai pályára lépett. Előbb a tulni utásziskolában tanult, azután a 60. gyalogezrednél szolgált mint hadapród. 1837. mint alhadnagy a magyar nemesi testőrséghez helyeztetett át, 1842. pedig főhadnagy lett a nádor huszárezredben. Itt minden tekintetben kitünő tisztnek mutatta magát. Atyja halála után elhagyta a katonaságot és kedvelt tárgyának, a kémiának tanulmányozása végett a prágai egyetemet látogatta. Prágában 1848 elején megnősült. Az 1848-iki törvények szentesítése után hazajött a Szepességbe. Utközben Pesten bemutatta magát Eötvös miniszternek azon reményben, hogy az egyetemen kémiai tanári állást nyer. Ekkor adta ki értekezését a kókuszdióolaj illó savairól, mely a bécsi akadémia értesítőjében jelent meg. A politikai viharok csakhamar elsodorták őt is a békés foglalkozás teréről. «A független magyar minisztérium hivatalos felkiáltása: veszélyben a haza, üzött ki mezei nyugalmamból az első honvédzászlóaljak sorába.» Először mint századost az 5. győri zászlóaljhoz osztották be. A nyár folyamán a gyutacsgyártás tanulmányozása végett Prágában és Bécs-Ujhelyt járt és hazajövet tervet nyujtott be gyutacsgyár felállításáról. De az ügyet egyre halogatták, ugy hogy G., ki a szerbek ellen akart harcolni, a tábornál kért alkalmazást. Ekkor mint őrnagyot a tiszinneni mozgó nemzetőrség szervezésével bizták meg Szolnokon, aug. 30.

Katonás lelkét bántotta a nemzetőrségnél észlelhető kényelmesség, a veszélytől való huzódozás, és itt tett tapasztalatai még jobban megerősítették azon meggyőződésében, hogy csak rendes, fegyelmezett hadseregtől várható az alkotmányos Magyarország győzelme. A horvátok közeledésekor szept. vége felé Csepel szigetére rendelték, hogy Jellaschich hadának ott utját állja. Egyuttal parancsnoka lett az aldunai népfelkelésnek. Adonyban esett kezébe a horvát kiáltványokat hozó Zichy Ödön gróf. G. haditörvényszék elé állítatta és mint hazaárulót felakasztatta. Erélye már ekkor ismeretessé lőn. Népszerűségét növelte, hogy Percellel együtt sikerült Roth és Philippovics 10000-nyi seregét Ozoránál elfognia. Percellel, ki föllebvalója volt, összetűzött, de a körülfogás az ő tervei szerint történt meg és igy nézete igazolva lőn. Ekkor ezredesnek neveztetett ki és Kossuthnak szándéka volt reá, mint tábornokra bizni a fősereg vezetését, mert Mógában nem igen biztak. Egyelőre az osztrák határon felállított sereg elővédjének lett parancsnoka. ott érintkezett Csányi Lászlóval, a kir. biztossal, kivel azóta tartós barátság kapcsolta össze. Ellenezte az osztrák határ átlépését, de azért részt vett a schwechati csatában. Ennek szerencsétlen kimenetele után ő bizatott meg a felső dunai sereg vezetésével, okt. 31.

Mint fővezér különösen arra igyekezett, hogy a sokféle elemből, mely akkor a magyar sereget alkotta, - régi ezredek, honvéd, nemzetőrség, önkéntesek - egységes, fegyelmezett katonaságot alkosson. Politikai tekintetben szükségesnek tartotta Kossuth nyiltan kimondott diktaturáját. Függetlenségre, vagy a maga diktaturájára nem gondolt, becsületét abba helyezte, hogy mint szabad ember, nemzete ügyét egészen azonosította a magáéval. Szigoru, kérlelhetetlen fegyelmet tartott és igy csakhamar sikerült seregét ujjászervezni és hadra képessé tenni. Minden intézkedésének személyesen utána nézett, amellett hallgatag volt, mi tekintélyét a legénységnél és a tisztikarnál nagyon emelte. De a sereg még képtelen volt szembeszállani Windisch-Grätz tulnyomó erejével és igy G. Kossuth minden felszólítása dacára egyre hátrált a főváros felé. Midőn az országgyülés és a kormány eltávozott a fővárosból, ő a Csányi elnöklete alatt Budapesten tartott haditanács határozatából Vác felé tartott. Onnét 1849 jan. 5. kiáltványt bocsátott ki, melyben kijelentette, hogy a felső-dunai hadtest ragaszkodik esküjéhez, a királysághoz és az alkotmányhoz, ellentáll a köztársasági törekvéseknek, parancsot csak a m. kir. hadügyminisztertől vagy annak helyettesétől (Wetter), fogad el, és az ellenséggel netán kötendő szerződést csak akkor ismeri el, ha az a hadtest katonai becsületét és az esküjének megfelelő alkotmányt biztosítja. E kijelentés által G. kivonta magát a honvédelmi bizottság közvetlen rendelkezése alól, melynek nagyhangu, örökké győzelmet hirdető nyilatkozatait nem helyeselte. Váctól táborkari főnökének, Bayernek tanácsára Á-ra tartott a bányavárosok felé, hogy Windisch-Grätz seregének egy részét a Tisza vidéke ellen teendő támadástól elvonja. E merész hadjárat fényesen sikerült. Szüntelen harcok közt, melyekben igen nagy személyes bátorságot tanusított, febr. elején eljutott a Szepességbe és Branyiszkó szorosának bevétele által utat nyitott magának a Felső-Tisza felé, egyuttal pedig elvágta Schlick hadtestét működési alapjától. Néhány nap mulva érintkezésbe lépett a többi magyar sereggel, melyek élére akkor Dembinszkyt állították. G. ezzel nem elégedett meg, s a kápolnai ütközet után, melynek balsikeréért a fővezér intézkedéseit okolta, a többi törzstiszttel együtt Dembinszky eltávolítását kérte. Egy ideig Wetter lett fővezér, és annak betegsége okozta, hogy márc. 31. Kossuth ideiglenesen G.-re bizta az egész sereg fővezérségét. Ezzel kezdődött G. pályájának legfényesebb szakasza. A hatvani és tápióbicskei csaták s az isaszegi döntő győzelem után előrenyomult Budapestig, majd Vácnál és Nagy-Sarlónál győzött, végre fölmentette Komárom várát. E győzelmek közben történt a függetlenségi nyilatkozat. G. ezt ekkor sem helyeselte, de mivel az orosz intervenció akkor már várható volt, és ő a végsőkig akarta fokozni seregének lelkesedését, ápr. 29. proklamációjában az «esküszegő dinasztia» ellen, a népek szabadságának harcosaivá avatja katonáit. Népszerüsége ekkor állott tetőpontján; katonái bálványozták, mindenki benne látta az egyetlent, ki szerencsés véghez vezetheti a kétségbeesett küzdelmet. Buda várának elfoglalása, bár az ott való késés sztratégiai tekintetben sok hátrányt okozott, még növelte az iránta való bámulatot. Kossuth hadügyminiszterré nevezte ki. G. a kinevezést elfogadván, Klapkát küldte Debrecenbe helyettesének.

Az orosz intervenció bekövetkezése döntő elhatározást követelt. Miután jun. 20-22. Haynau ellen Zsigárdnál és Perednél intézett támadása visszaveretett, G. a legüdvösebbnek azt találta, ha az összes magyar hadierő egy pontban, Komárom körül központosíttatik, és az osztrákokra csap. E véleményt a jun. 26-iki minisztertanácsban előadta, s Kossuth felszólalása után azt hitte, hogy az el van fogadva. De Haynau gyors előnyomulása és jun. 28. Győrött kivivott győzelme a kormányt más elhatározásra birták. Csányi, Aulich és Kiss Ernő a kormány nevében felszólították G.-t, vonuljon serege zömével Buda felé. Ezt G. jul. 1-én meg is igérte. De már jun. 30. összetüzött volt Kossuthtal, és kijelentette, hogy nem a kormány, hanem a nép érdekében küzd és kész inkább letenni a fegyvert, mintsem a nép érdeke ellen cselekedni. A két férfiu közt már rég lappangó ellentétet egyre élesítette, hogy G. rosszalta Kossuth sok intézkedését és beavatkozásait a hadmiveletekbe, Kossuth viszont gyanuval nézte G. érintkezését az országgyülési békepárttal. Ehhez járult még a francia forradalmi emlékek által táplált gyanu a katonai hatalom, az esetleges katonai diktatura irányában. Ebben a pontban a békepárt emberei teljesen egyetértettek Kossuthtal és hiveivel és igy G., ki ha Buda ostroma gyorsan ér véget és a sereg diadalmasan halad előre a Lajtáig, kész államcsinyt elkövetni a függetlenségi nyilatkozat ellenében: ez oldalról sem talál támaszt.

Jul. 2. a komáromi csatában G. fején erős sebet kapott, és ennek következtében több napon át kénytelen volt távoltartani magát az ügyek vezetésétől. E közben jött Komáromba a rendelet, mely Mészárosnak kinevezését az összes seregek vezérévé tudtul adja G.-t pedig a hadügyminisztérium vezetésére visszahivja. Klapka időközben a sereg visszavonulását a főváros felé nem rendeli el, hanem személyesen elmegy Nagy Sándorral Pestre, hogy az egész tisztikar nevében kérje G.-nek a serege vezérletében való megtartását. Ez sikerült is. De ezáltal tényleg vége volt minden egységnek a hadügyek vezetésében. Mert G. Mészáros kinevezését szerencsétlennek tartotta az országra nézve, annál is inkább, mert Dembinszky lett táborkari főnök; Kossuth pedig a nagyhirü vezért, kihez a serege annyira ragaszkodott, nem tehette le. Ekkor a kormány az összes hadsereg összevonását határozta el délkelet felé. G. pedig seregével ismét külön állást foglal el. G. e külön állást és hogy a kormánnyal szemben most nyilt ellenkezésben áll, nyiltan ki is fejtette a tiszteknek, midőn ezek jul. 7. felszólították, vegye át ismét a parancsnokságot. Jul. 11. a serege Klapka fővezérsége alatt eredménytelen kisérletet tesz Haynau hadiállását a Duna jobbpartján áttörni és két nappal később, erős őrség hátrahagyásával, a sebesült G. körülbelül 27000 emberrel utnak indul Komárom és Vác felé. Ugy látszik, téli hadjáratát akarta ismételni. Folytonos harcok közt vonult Váctól Miskolcig, aránylag csekély veszteséggel. Közben több izben levelezett is az orosz vezérekkel, miről hogy a Hernád mellett való megmaradása, ama hiszemben, hogy az orosz főerővel áll szemben, «sztratégiai oktalanság volt, de melyet nem is sejthettem s céltalan és öntudatlan feladása az utolsó lehetőségnek, a déli hadierővel való csatlakozást a visszavonulás lehető gyors folytatása által kieszközölni.» De mihelyt megtudta a valót, hogy az orosz hadierő egy része már tul van a Tiszán, gyors menetekben szelte át a tiszántuli vidéket és aug. 9. Aradra ért. Ugyanoda kellett volna fordulnia a Haynau által üldözött Dembinszkynek, ki azonban ahelyett Temesvárnak tartott. Igy ekkor is lehetetlenné vált a közös támadás az osztrákok ellen. Az oroszok észak felől egyre közeledtek, Dembinszky és Bem seregei pedig ugyancsak aug. 9. Temesvárnál döntő vereséget szenvedte. Ennyi sulyos csapás érte magyar ügyet, midőn aug. 9. és utoljára 10. este Aradon G. ismét találkozott Kossuthtal. G. ekkor kijelentette, hogy azon esetben, ha Temesvárnál az osztrákok győztek, - az eredményt még nem tudta - kénytelen lesz letenni a fegyvert. Kossuth a temesvári vereség felől vett hir után felhatalmazást küldött G.-nek a fővezérségre és az oroszokkal való békekötésre. G. Csányi által felszólította Kossuthtot a kormányzóságról való lemondásra. Erre aug. 11. a kormányzó és a kormány lemondottak és G.-re ruházták a legfőbb polgári és katonai hatalmat. G. a haditanács beleegyezésével értesítette Rüdiger orosz tábornokot, hogy kész letenni a fegyvert, de csak az oroszok előtt, egyuttal a cár nagylelküségéhez folyamodott a nemzet, és különösen a volt osztrák tisztek érdekében. Ez alapon történt aug. 13. a világosi fegyverletétel. G.-t Nagy-Váradra vitték. Életének megkegyelmeztek, sorsát elválasztották bajtársaiétól. Többet vesztett az életénél: nevéhez egy nagy nemzeti szerencsétlenség emléke van kötve, elhalványítva előbbi diadalainak dicsőségét. E szerencsétlenségért őt a pártatlan történet nem vonhatja felelősségre, igen mélyen nyugvó politikai viszonyoknak volt az ki nem kerülhető következése. hanem az a gondolat, hogy a forradalmi sereg utolsó ténye is még halálos sértés legyen Ausztriával szemben, az a terv, hogy ily módon lehetetlenné váljék a jövőre az együttműködés Ausztria és Oroszország közt és annak végrehajtása teljesen az övé.

G. a cár közbenjárására kegyelmet nyert császártól. Klagenfurtban internálták. 1867. visszatért a hazába és egyideig a Lánchídnál volt alkalmazva. Azóta Visegrádon él teljes elvonultságban. Működését teljes, néhol nyers őszinteséggel ismertette Mein Leben u. Wirken in Ungarn. c. kétkötetes művében (Lipcse 1852). 1867 «Gazdátlan levelek»-et adott ki. 1874. Demár János álnév alatt Dembinszky emlékiratait birálta a Budapesti Szemlében. Midőn Kossuth emlékiratainak első kötete megjelent, annak vádjai ellen ugyanazon folyóirat 1881. évfolyamában adott ki két erős cikket. Fontos adatokat közöl még öccse, Görgey István, háromkötetes munkájában («1848- és 1849-ből»). Az ellen támadt gyanu először nyilatkozik a «Respublika» 1849 jul. 6. számában, a vád Kossuth viddini röpiratában és 1849 okt. 2. levelében. Tán legjobban buzgólkodott «a tiprott hős» igazolása érdekében gyulai Pál, ki Romhányi-jában mint a nemzet bünbakját tünteti őt fel. 1884. több mint kétszáz régi honvéd adott ki nyilatkozatot a G. ellen emelt vádak cáfolására.

G.-ről mint vegyészről Than Károly irt a Budapesti Szemle 1893-iki folyamában. A G.- irodalom repertoriumát v. ö. Szinnyei, magyar Irók Életrajza cimü munkájában.

3. G. István, idősb. szül. Késmárkon Szepes vármegyében 1825. iskoláit Lőcsén, Podolinban, Miskolcon, Pozsonyban és Eperjesen elvégezve, Pesten ügyvéddé lett és mint fiatal ügyvéd Zsivora György irodájában dolgozott. 1848. közhonvédnek állott. Szept. hadnaggyá lett és Artur bátyja mellett mint segédtiszt működött. 1849 januárban századparancsnokká lett a bányavárosokban szervezett uj honvédzászlóaljnál. Ekkor hosszas betegségbe esett, melyből fellábadva, februárban ujra testvérbátyjának, Arturnak oldalánál maradt és mint segédtisztje résztvett a kápolnai csatában, amikor is lovát kilőtték alóla. A horti ütközettől kezdve (1849 ápr. 1.) egészen Világosig zászlóaljában harcolt, melyet a szemerei és győri ütközetekben s a jul. 2. komárom-ácsi nagy csatában őrnagy nem létében, mint legidősb százados, ő vezényelt. A fegyverletétel után, a honvédszázadost a báró Haynau nevét viselő 57. sz. gyalogezredbe közlegénynek besorozták Bécsben. Innen 500 pengő forint váltságdij lefizetése után, 1862 nyarán kiszabadult. Haza jött és Pesten ujra megkezdte ügyvédi működését. A közjegyzői intézménynek 1874. szervezése után, 1875. kir. közjegyzővé lett és mint ilyen működik jelenleg Budapesten. 1885-1888. bátyjának, Arturnak igazolására irta és adta ki: 1848- és 1849-ből élmények és benyomások 3 kötetes munkáját (Franklin-társulat 1885-88).

4. G. Kornél, szül. Toporcon Szepes vármegyében 1819. 1836. a 9-ik számu huszárezredbe lépett be mint hadapród, öt hónapi szolgálat után hadnaggyá, 1842. főhadnaggyá, 1848 juniusban kapitánnyá lett. mielőtt a magyar szabadságharcban szerepét megkezdte volna, Prágában dandár-segédtiszt és Bécsben hadosztály-segédtiszt volt. A Miklós-huszárezred 1848 juliusban Magyarországba még Latour gróf császári hadügyminiszter rendeletével a Batthyány-minisztérium rendelkezése alá helyeztetvén át, G. is a nemzeti ügy szolgálatába jutott. zen időtől kezdve elsőfoku unokafivére, G. Artur alatt vett részt a szabadságharc nevezetesebb csatáiban. 1848 dec. 18. Mosonynál már mint őrnagy és dandárparancsnok a Württemberg-huszárok élén rohammal visszanyomja a bán lovasságát. A kápolnai csatában is kitünt s az azt követő napon (február 28.) Mező Kövesdnél osztályával az ellenségnek három ágyuját elfoglalta. 1849 ápr. 5. Hatvannál 4 huszárszázaddal 8 század osztrák dsidást és ugyanannyi chevaux-légers szorított vissza. 18849 májusban a honvédelmi minisztériumba osztatott be, mint pótlovászati osztályfőnök s ugyanakkor alezredessé neveztettetett ki. Világosnál ott volt G. Artur táborkarában. A fegyverletétel után rövid idővel forrólázba esett. Minthogy ápr. 14-ike után, mint a honvédelmi minisztérium tisztviselője, a harcokban tényleges részt nem vett, csak várfogságra itélték. De rövidebb fogság után kegyelmet nyert és 1851-től ősi birtokán, Toporcon visszavonulva élt. Az 1868. szervezett magyar kir. honvédséghez régi alezredesi rangjával lépett be. Előbb a Lőcsén állomásozott 38-ik zászlóalj parancsnoka volt. Folytonosan emelkedve, elérte a csász. és kir. altábornagyi rangot. Ezen rangjában mint szegedi kerületi parancsnok lépett nyugdijba 1891., amikor aztán a magyar főrendiháznak örökös tagjává is kineveztetett.

Görgő

1. kisközség Abauj-Torna vármegye tornai j.-ban, (1891) 1061 magyar lakossal; itt van Bebek György siremléke. V. ö. Ungarische Revue 1889. 652. lap. Lükő B., A G.-i református egyház története (Rozsnyó 1884).

2. G. (Gorg, Harchov), kisközség Szepes vármegye lőcsei j.-ban, (1891) 617 tót és német lakossal, két szeszgyárral, postahivatallal és postatakarékpénztárral.

Görgögomba

Várharcok alatt a rohamot intéző ellenségre, deszkákon leguritott bombák, melyeknek gyujtó kanóca akként volt elhelyezve, hogy a gurulás közben el ne oltassék v. amelyek csappantó-gyutaccsal voltak felszerelve.

Görgőmalom

l. Korongpár.

Görgőredőny

l. Redőny.

Görkau

(csehül Jirkov), város Komotau csehországi kerületi kapitányságban, 22 km.-nyire Saaztól, a Bila és vasut mellett, (1890) 5626 lak., 3 pamutfonó-, 2 sör-, azonkivül papir- és vattagyárral; jelentékeny gyümölcsexporttal Németország felé.


Kezdőlap

˙