Guise

a lotaiai hercegi család egyik mellékága, mely a guisei uradalmat 1333. hozományképen kapta. Később e család G. és Elboeuf ágra oszlott. nevezetesebb tagjai: G. Kolos, lotaiai herceg, a család alapítója, II. René lotaiai herceg ötödik fia, született 1496., meghalt 1550 április 12-én. 1506. francia alattvaló lett s 1513. nőül vette Bourbon Antoinette hercegnőt. Kitüntette magát 1515. a marignanói ütközetben, 1522. legyőzte Hesdinnél az angolokat, 1525. pedig Zabernnél a sváb parasztokat, kik Lotaiába betörni igyekeztek. Leányai közül a legidősebb, Mária, V. Jakab skót királyhoz ment nőül s anyja lett Stuart Máriának, Fiai közül Ferenc, Kolos és Károly a bibornok tettek nagy hirnévre szert.

G. Károly, bibornok, szül. 1525 febr. 17., megh. 1574 dec. 26. Már 1540. elnyerte a reimsi érsekséget s 1555. bibornokká nevezték ki. Ő volt az, ki 1556. IV. Pál pápát rábirta, hogy V. Károlynak és fiának, II. Fülöpnek hadat izenjen. II. Ferenc alatt, mint első miniszter, erőszakossága által tette nevét hiressé, s nagy befolyását IX. Károly alatt is megtartotta. Heves ellensége volt a protestánsoknak, megkisértette még az inquiziciót is meghonosítani Franciaországban, habár politikai okokból olykor-olykor, mint p. a poissy-i vallási vitatkozás alatt, némi engedékenységet tanusított. Halála hirtelen következett be Avignonban, hová IX: Károly halála után az uj király III. Henrik üdvözletére sietett. V. ö. Guillemin, Le Cardinal de Lorraine (Reims 1847).

G. Károly, mayennei herceg, szül. 1554., megh. 1611 okt. 3. A hugenotta háborukban vitézül küzdött, s bátyja halála után átvette a liga vezetését. Szövetkezett a spanyolokkal s ugy látszik, hogy Bourbon Károly bibornok halála után (1590), a koronát a maga számára akarta megszerezni. Azonban Arques és Ivry mellett IV. Henrikkel szemben csatát veszített, mire 1596. meghódolt s Isle de France kormányzójává neveztetett ki.

G. Lajos, bibornok, szül. 1556., megh. 1588 dec. 24. Mint a hugenották szenvedélyes ellensége, kiváló részt vett a szent liga megalkotásában. A bloisi országgyülésen a királlyal szemben tanusított követelő magatartásával siettette családja bukását. Bátyja megölésének szemtanuja volt s másnap ő is a börtönben kivégeztetett.

G. Károly, szül. 1571 aug. 20., megh. Cunában. Atyja meggyilkoltatása után elfogatott s mint fogoly Toursban őriztetett 1591-ig, amikor Párisba menekült, hol a családjához ragaszkodó polgárság nagy diadallal fogadta. Egy ideig még IV. Henrik ellen harcolt, de hamar meghódolt s Provençe kormányzójává neveztetett ki. IV: Henriknek hű alattvalója maradt s jó szolgálatokat teljesített, de XIII. Lajos alatt Richelieu bibornok őt is gyanuba vette, amiért Firenzébe távozott.

1. G. Ferenc, a Forradásos (le Balafré) melléknévvel, szül. 1519 febr. 17., megh. 1563 febr. 18. Franciaország legkiválóbb hadvezéreinek sorában foglal helyet. Még atyja életében, mint Aumale gróf kitünt a harctéren, igy 1545. Boulogne ostrománál. Itt kapta azt a sebet, melyre mellékneve vonatkozik. 1552. Henrik Metz parancsnokává nevezte ki s 11000 emberrel e fontos várat V. Károly 60000 embere ellen oly hősiesen védelmezte, hogy 1553. a felére olvadt ostromló hadsereg eltávozni kényszerült. Kitünt 1554. a rentii csatában is s 1556. az olaszországi francia hadserege vezérletével bizták meg; de Nápolyt elfoglalnia nem sikerült. 1557. Olaszországból visszatérve, visszafoglalta Calaist és Diedenhofent s ezáltal rábirta a spanyolokat a chateau-cambrésisi béke megkötésére. II. Ferenc gyönge kormánya alatt, hadi dicsőségére és hatalmas családi összeköttetéseire támaszkodva, az uralkodóház hercegeinek háttérbe szorításával a hatalmat a maga kezébe ragadta. Hogy a Bourbonokat gyöngítse és a nép kegyét megnyerje, fanatikus hévvel üldözte a hugenottákat és midőn a családja megbuktatására irányzott amboisei összeesküvés meghiusult, legnagyobb ellenfelét Condé Lajos herceget is elfogatta. II. Ferenc korai halála (1560 dec. 5.) megfosztotta a hatalomtól, melyet Medici Katalin vett kezébe. Erre a nagyravágyó G., hogy ujra befolyásra jusson, Montmorency connétable-lel és St. André marsallal megkötötte a triumvirátusnak nevezett szövetséget, melynek eredménye 1562. a G. által a vassy-i hugenották között előidézett vérengzés lett. A most kitört vallásháboruban G. a hugenottákat Dreux mellett teljesen legyőzte 81562 dec. 19.) s már arra tört, hogy az anyakirályné félreszorításával a kormányt kezébe vegye, midőn Orleans ostroma közben egy protestáns nemes, Poltrot e merey agyonlőtte. V. ö. Brisset, François de G. (Páris 1840, 2 köt.); Cauvin, Vie de François de Lorraine (Tours 1885).

2. G. Henrik (I), G. Ferenc fia, szül. 1550 dec. 31., megh. 1588 dec. 23. II. Henrik udvarában nevelkedett fel s atyja életében a Joinville herceg cimet viselte. Már 1563. részt vett Orleans ostromában, hol atyja megöletett s ezóta szenvedélyes gyülölettel viseltetett a protestánsok iránt. 16 éves korában megfordult Magyarországon, hogy a török harcokban részt vegyes s visszatérve, Franciaországban a hugenották ellen küzdött Massagnac és Jarnacnál, és általános feltünést keltett, hogy 19 éves korában Poitierst sikerrel védelmezte Coligny ellen. Egyike volt a Bertalanéji mészárlás tervezőinek s személysen részt vett Coligny meggyilkolásában. Gyülölete a hugenották iránt egy pillanatig sem lankadt s midőn III. Henrik a protestánsokat ismét kegyében részesítette, ő 1576. a szent ligát alapította, hogy a Valoisház kihalása esetén magának az utat a trónra előkészítse. E célból II. Fülöp spanyol királlyal és a pápával szövetkezett, pártjának csapataival megszállotta a déli és nyugoti Franciaország városait s 1585 jul. III. Henriket arra kényszerítette, hogy a protestánsoknak adott vallásszabadságot visszavonja. A hugenották most ujra fegyvert ragadtak; kitört a három Henrik háboruja, melynek folyamán Navarrai Henrik a liga csapatait Courtrasnál teljesen legyőzte (1587 okt. 20.). G. ezután, hogy a király személyét kezébe kerítse, fellázította Páris lakosságát, de III. Henrik megmenekült, Bloisna hivta össze a rendek általános gyülését s itt 1588 dec. 23. G. herceget, ki a hatalmat itt is mint Párisban, kezéből kiragadta, meggyilkoltatta. V. ö. Renauld, Henri de Lorraine duc de G. (Páris 1879); Croze, Les G., les Valois et Philippe II. (2. köt., 1866); Forneron, Les ducs de G. (2. köt., 1877).

3. G. Henrik (II.), az előbbinek negyedik fia, szül. Bloisban 1614 ápr. 4., megh. 1664. Egyházi pályára készült s már kinevezett reimsi érsekké, midőn kisebb idősebb testvérei elhalálozván, mint a család feje elhagyta az egyházi pályát. Mint legtöbb kortársa a francia főurak közül, ugy ő is Rechelieu ellenfeleihez tartozott, össze is esküdött ellene, amiért törvényszék elé idéztetvén, Belgiumba menekült. Richelieu és XIII. Lajos halála után (1642) visszatért Franciaországba s visszanyerte elvesztett jogait és méltóságát. 1647. házassága felbontása végett Rómába utazott, éppen akkor, midőn Nápolyban a Mas Anieloo-féle felkelés kitört. E felkelés arra birta, hogy mint az Anjou család ivadéka a nápoly-sziciliai koronára igényt emeljen. 1647 nov.-ben a felkelés élére állott, elfoglalta az országot, de hősies ellentállás után a spanyolok leverték, elfogták s csak 1652. bocsátották szabadon Condé herceg közbenjárására. Miután 1654. még egy sikertelen kisérletet tett Népoly elfoglalására, visszatért Franciaországba, s mint főkamarás XIV: Lajos udvarában élt 1664. bekövetkezett haláláig. Utódai nem maradtak. Emlékiratait kiadta Petitot, Collection des mémoires relatifs a l'histoire de France (55 és 56. köt., Páris 1826). A G. hercegek családja 1696. Erzsébet orleansi hercegnével kihalt s birtokaik a Condé hercegekre szállottak. V. ö. Bouillé, Histoire des ducs de G. (Páris, 1850., 4 köt.). Forneron, Les ducs de G. et leur époque (u.o. 1877, 2 köt.)

Guiteau

(ejtsd: gitó), Károly, Garfieldnek, az L.-amerikai unió elnökének gyilkosa, szül. 1840. Mint zugprókátor tengődött Chicagóban és midőn Garfield vonakodott őt konzullá kinevezni, az elnököt 1881 jul. 2. golyóval halálosan megsebesítette. miatt 1882 jun. 30. Washingtonban felakasztották. Némelyek elmebetegnek tartották. V. ö. Doechn, Die Administration Garfields und der G.-Prozess (Unsere Zeit, 1882); Der neue Pitaval (Uj foly., XVII. köt.); Blard, The case of G., a psychological study (1882).

Guittone d'Arezzo

rendesen Fra Guittone néven említve, olasz költő, szül. az Arezzo melletti S. Firminában, a XIII. század közepe táján, megh. Firenzében 1294. Költői működése első időszakában a provençal troubadourokat utánozta, hajhászva a mesterkéltnél mesterkéltebb formákat. Azután ő is, mint korában annyi más, megtért és beállva a Mária-lovagok rendjébe, többé nem annyira verseket irt, mint megverselt teologiai elmélkedéseket és predikációkat. Mindkétnemü munkáiban bizonyos emelkedett hangra törekedett, melyet azzal vélt elérhetni, hogy unos-untalan latinizmusokat vegyített beszédébe; csakhogy mindenféle művészi érzék hiján levén, ezzel amugy is nehézkes nyelvét csak még nehézkesebbé tette. Csupán néhány politikai verse válik ki művei közül, igy kivált az a canzonéja, melyet a firenzei guelfek 1260-ki leveretése alkalmából szerzett. V. ö. Romanelli, G. d'A. (Campobasso, De Nigris) és Vigo, Delle Rime di Fra G. (a Giorn. d. Filol. Rom.-ban),

Guizot

(ejtsd: gizó) Ferenc Péter Vilmos, francia államférfiu és iró, szül. Nimesben (Gard) 1787 okt. 4., megh. Val-Richer birtokán (Lisieuxnél, Normandiában) 1874 szept. 12. Atyját, ki ügyvéd volt, a rémunalom alatt kivégezték, anyja pedig Genfbe költözött, melynek gimnáziumában nyerte G. kiképeztetését. 1805. visszatért Párisba, hol a jogot végezte, 1807. pedig a berni Stapfer-családhoz szerződött mint nevelő. Ugyanott (1812) a sokkal idősebb Meulan Paula irónővel kelt egybe és nemsokára műveivel oly sikert aratott, hogy a párisi egyetemhez került mint a történet tanára. Első munkái valának a: Noveau dictionnaire universel des synonymes de la langue française (1809, 2 köt., 8. kiadás 1874); De l'état des beaux-arts en France et du Salon de 1810 (1811), Vie des poetes français du suecle de Louis XIV. (1813, 1. köt.); Annales de l'éducation (1811-15, 6 köt.) és Rehfues: Spanyolország 1808-ban c. művének fordítása (1811, 2 köt.). A restauráció után (1814) Montesquion abbé (belügyminiszter) titkárává választotta G.-t, akit az uj, szigoru sajtótörvény kidolgozásával is megbizott. A 100 nap alatt az udvart Gentbe követte; jutalmul a visszatérő XVIII. Lajos főtitkárának léptette elő az igazságügyi minisztériumban. Két évvel utóbb, midőn G. rendszabályai a déli vidékeken kitört royalista kihágásokkal (a fehér rémuralommal) szemben tehetetlennek bizonyultak, Barbé-Marbois igazságügyi miniszterrel egy időben beadta lemondását. Nemsokára azonban a pénzügyi minisztérium és államtanácsban találkozunk vele, hol Decazes, Royer-Collard és más politikai barátjaival a doctrinairek pártját alapította (l. Pallas Lexikon V. 397). 1819. röpiratban szellőztette az akkori képviselőház és kormányrendszer bajait és erre Decazes minisztertől a közigazgatás terén nyert alkalmazást. 1820. (Decazes-zal együtt) elbukott és most a tanári pályára tért vissza. Még a nagy közönség is tömegesen eljárt előadásaira, hogy a reakcionárius Bourbonok ellen tüntessen. Ezek alapján készült a Histoire des orogones du gouvernement représentatif c. munka 81821, 2. köt., 4. kiad. 1880), továbbá a Des conspirations et de la justice politique (1820); Les moyens de gouvernement et d'opposition dans actuel de la France 1820; és a Sur la peine de mort en matiere politique (1822) c. mű. 1824. a Villele-kabinet beszüntette előadásait és csak négy év mulva kapta meg ujra a Martignac-kormánytól a venia legendit. Ez években dicsekedhetett G. igaz népszerüséggel. Cousin, Villemain és ő (a «triumviratus») divatba hozta a Sorbonne előadásait. Ez években a következő munkák láttak napvilágot: Cours d'histoire moderne(1828-30, 6 köt.); a Histoire de l'empire romain jusqu 'a la révolution française (4 köt., 14. kiad. 1886) és a Histoire de la civilisation en europe 81829, 19. kiad. 1883; magyarra fordította Grubiczy György, 2. kiad. 1879). A 20-as években azonfelül több becses történeti kutfőgyüjteményt is rendezett sajtó alá, mint a Collection des mémoires relatifs a l'histoire de France depuis la fondation de la monarchie française jusqu'au XVIII. siecle (31 köt.), valamint a Collection des mémoires relatifs al'hisoire de la révolution d'Angleterre 826 köt.). Ugyanakkor megtoldotta mablynak Observations sur l'histoire de France c. 3. kötetnyi művét egy kötettel, mely ezt a cimet viseli: Essai sur l'histoire de France 81824, 12. kiad. 1868). Az említett angol kutfőgyüjteménnyel kapcsolatban megirta I. Károly és a köztársaság korát vonzó, mesterkélten tollal és doctrinair-pragmatikus modorban (Histoire de la révolution d'Angleterre, I. Histoire de Charles I., 2 kötet; magyarra ford. Fésüs György, Pest 1866; Histoire de la république d'Angleterre et d'Olivier Cromwell, 2 köt., és Histoire du protéctorat de Richard Cromwell, 1 köt.). 1826. az Encyclopédie progressive szerkesztését vállalta magára, 1828. pedig a Revue Française-t alapította, 1830. Lisieuxben mérsékelt ellenzéki programmal képviselőnek választották és erre azután a bal középpárt többi tagjaival a Polignac-minisztérium és a juliusi rendeletek ellen szavazott.

1830. kezdődött G. tulajdonképeni államférfiui pályája. Jul. 30. Lajos Fülöp közoktatásügyi miniszterré tette, aug. 11. pedig a belügyi tárcát bizta rá, de mert G. Laffitte liberális elveitől idegenkedett, novemberben doctrinair társaival együtt elbocsáttatott. A Périer Kázmér-féle kabinetet mint az alkotmányos monarkisták vezére támogatta. 1832 okt. 11. Thiers és Broglie herceggel uj kabinetet létesített, melyben ujra a közoktatásügyi tárcát vállalta el. 1837. Thiersszel együtt visszalépett és azzal szövetkezve a Molé-kabinet ellen küzdött. 1839. Londonba ment követnek, ahol őt, tekintettel angol történeti dolgozataira és képzettségére, igen kedvezően fogadták; midőn azonban Anglia és három európai állam Franciaország keleti politikája ellen (1840 jul.) szövetséget kötött, Thiers külügyminiszter őt visszahivta. Thiers bukása után az uj kabinet feje, Soult tábornok G.-ra bizta a külügy vezetését (1840 október 28.). Ebben a (1848-iki forradalom előtti utolsó) minisztériumban végig a hatalom birtokában maradt; sőt Soult visszavonulása óta 81847 szept.) G. volt a kabinet lelke és feje és igy őt terheli az odium, hogy mint a király személyes politikájának készséges eszköze, az alkotmányos rendszert kompromittálta és a februáriusi forradalmat előidézte. 1848 elején G. maga is érezte, hogy a reánehezedő népszerütlenség átkát többé elviselni nem képes. Febr. 16., a monarkia fenmaradása érdekében tehát beadta lemondását, melyet Lajos Fülöp azonban nem fogadott el. Február 23. azután elbocsátotta ugyan kedvelt emberét, de akkor már későn volt és a forradalom elől király is, miniszter is Angliába futottak. Az ideiglenes kormány G.-t a charta megsértése és hazaárulás miatt vád alá helyezte, de utóbb opportunista szempontból beszüntették ellene az eljárást. G. mindazonáltal még 3 évig Angliában maradt, honnan több izben megkisérelte multját igazolni és az 1849. választoihoz intézett nyilatokozat értelmében (G. et ses amis) mint képviselőjelölt is fellépett, de óhaja nem valósult. 1851. visszatért Párisba, ahol kéz alatt a Bourbon és Orleans család kibékítése s közvetve a monarkia helyreállítása körül fáradozott. Az 1851 dec. 2. államcsiny megzavarta terveit és erre időszerünek tartotta Angliába visszatérni, hol azután tanulmányainak élt. A politikai élet zajától egy ideig teljesen elzárkózott és csak 1870. (május) foglalt nyiltlevelében a III. Napoleon császár által elrendelt plebiscitum mellett állást. Ez volt utolsó politikai szereplése. A nagy német háboru lezajlása után visszatért ugyan hazájába, de a politikai életben nem vett többé részt. A református egyházi zsinatokra azonban még eljárt és 1874., merev ortodox elveit hangoztatván, szakadást idézett elő az egyház kebelében. Azontul még csak egyszer fordult feléje a közfigyelem, amidőn a bonapartisták napfényre hozták, hogy G. fia 1855. III. Napoleontól 50000 frankot fogadott el. G. ezt annyira restelte, hogy becses képgyüjteményének egyik darabját eladta és a nevezett összeget Eugenia ex-császárnőnek felajánlotta, aki azonban azt visszautasította. Egy évvel később (1874) meghalt.

A már említett munkákon kivül még a következő művek említendők: Vie, correspondance et écrits de Washington (1839-40, 6 kötet), mely munkát az É.-amerikai unió megbizásából irta (magyarra ford. Gyerőfy Gy. és Szabad Imre, Pest 1851); De la démocratie en France (1849); Hist. de Washington et de la fondation de la république des États-Unis (3. kiad. 1850); Pourquoi la révolution d'Angleterre a-t-elle réussi? (1850); Monk, chute de la république et rétablissement de la monarchie en 1660 (magyarra fordították Gyerőfy G. és Szabad Imre, Pest 1851) és ennek folytatása: Études biographiques sur la révolution d' Angleterre (1850); a Cromwellról irt 3 (említett) munka 1854 és 1856); Nos espérances (1855); La Belguique en 1857 (1857). Becses emlékiratai: Mémoires pour servir a l'hist. de mon temps depuis 1814 jusqu-a22. février 1848 (1858-67, 8 köt.); Études sur les beaux-arts (1851), Méditations sur Pessence de la religion chrétienne (1864); Corneille et son temps (1852); Shakespeare et son temps (1852); L'amour dans le mariage (1855); Méditations sur la religion chrétienne dans ses rapports avec l'état actuel des sociétés et les esprits (1868); Mélanges biographiques et littéraires (1868); Mélanges politiques et historiques (1869); Le duc de Broglie (1872); Histoire de France, recontéea mes petits enfants (1870-75, 5 köt.), ehhez a munkához G. leánya, Witt asszony folytatást irt, mely 1789-1848-ig terjed (2 köt.) Hist. d'Angleterre, racontéeames petits enfaants (1877-78, 2 köt.). V. ö. Madame de Witt, M. G. dans sa famille et avec ses amis (1880) és Lettres de M.G.asa famille etases amis (1884), Jules Simon, Thiers, G., Rémusat (1885); Mazade, Portraits d'hitoire morale et politique du temps (1880). G.-t mint történetirót jellemzi Bardoux (a Revue de Páris-ban, 1894 szept. 16.); Trefort Á., Emlékbeszédek és Tanulmányok (Budapest 1881). G. a magyar tud. akadémiának kültagja volt. Emlékbeszédet Trefort tartott felette 1885. Simsich Pál pedig lefordította Értekezés az angol forradalom története felett c. művét (Pest 1851).

G. első neje, Meulan Paula Erzsébet Sarolta (szül. 1773., megh. 1827 aug. 1.), mint irónő szerzett némi hirnevet és férjét is segítette irói munkálkodásában. Főbb művei: Essais de littérature et de morale (1802) és Éducation domestique (1826 2. köt.). G. második neje, Dillon Margit André Erzsébet, első nejének rokona, szül. 1804 márc. 20. és szintén több nevelésügyi munkát irt. (Ilyen a Caroline c. mű is, Páris 1837). Megh. 1833 márc. 11.

Gujana

(Guayana, Guiana, Guyane), D.-Amerikának az Orinokko, az Amazon és az Atlanti-oceán közt fekvő része, mintegy 2 millió km2 területtel. Gránitalapon nyugvó homokkő-szigetként emelkedik ki a környékező tengerből és alföldekből. Hegységei nem gyürődések által keletkeztek, hanem a viz erodáló ereje által. Néhol ezek összefüggő hegyláncoknak látszanak, mint az Orinokót kisérő Sierra Parimében, a selvék felé leereszkedő Sierra de pacaraimában, az Imerinában és Tapiirapecóban. Ezen, a D-i részeken végig huzódó láncokból ÉÉNy-felé egyes ágak nyulnak ki. A legmagasabb csúcsok: Venezuela határán a Sierra de Rincotéban a Roraime (2250 m.), a Parimében a Pico Duida (2475 m.), a Cerro Yamari a Ventuari mellett (2258 m.). A tenger felé a föld fokozatosan, lépcsők alakjában ereszkedik le. K-felé a hegyek szintén alacsonyabbak lesznek; igy a francia G. déli végében végighuzódó Tumuk-Humak-lánc általában nem magasabb mint 2-40 m. A tenger közelében alföld van, amelyet részint a folyók, részint a tengeráramlat által odahordott iszap folytonosan növel. A folyók a föld lépcsőzetes alakja miatt számos vizesést és sellőt alkotnak; igy a legnagyobbak is, az Orinoko, Essequibo, Demerara, Surinam, Oyapock stb. A bifurkációk is gyakoriak; legismeretesebb a Casiquiare és Ironoko közti. D-felé folynak a Rio Negro a Casiquiarével, a felső részében Uraricoerának nevezett Rio Branco a Tacutuval; É-felé a Cuara, a Caroni a Paraguával az Orinokóba, a Cuyuni az Essequibóba ömlik. ÉK-felé a lejtőt követi a Cuuni és Mazaruni, Ny-felé a ventuari, az orinoko mellékvize. G. keleti részében a vizválasztó messzebb van D-nek, itt É-felé folyik a tengerbe az Essequibo, a Demerara, Berbice, Corentyne, Surinam, Maroni és az Oyapock, D-felé az Amazonba pedig a Jamunda, a Trombetas, paru és Jari. Az éghajlat forró; az évi átlagos hőmérsék 27°; a hőmérő 20°-on alul ritkán száll le és gyakran emelkedik föl 35°-ra. Zivatarok jelzik az egyes évszakokból az átmenetet; egész G.-ban nagyobbára 2 esős és 2 száraz évszak van. Esőben e vidék földünk egyik leggazdagabb földje; 2-2300 mm. az évi esőmennyiség. A növényzet mindenütt tropikus. A déli részeket hatalmas őserdők takarják, amelyek különböző pálmákban, festőanyagot, olajt, gyümölcsöt és épületanyagot szolgáltató fákban végtelenül gazdagok; kizsákmányolásukat csak az utak hiánya akadályozza meg. Az alacsonyabb részeken a fűvel borított puszták, szavannák a tulnyomók. A száraz évszakban a fű kiszárad, hogy az esős évszak beálltával annál bujábban teremjen. A megművelt föld mindenféle tropusi kulturnövényt bőven szolgáltat. A bennszülött lakosság a tupi, karib és aravak nevü indus törzsekből való; ezeken kivül számosan vannak a behurcolt néger rabszolgák utódai, az ugynevezett busnégerek és a különböző korocsok. G. birtokában Venezuela (Bolivar állam), Brazilia (Amazonas állam), továbbá az angolok, franciák és német alföldiek osztozkodnak. Mindezen államok, illetőleg népek birtokai közt a határok szabatosan megállapítva még nincsenek. Az egyes európai gyarmatok:

I. Brit-G., az európai birtokok közt a legnyugatibb és a legvirágzóbb; magában foglalja az Esseguibo völgyét. Ny-on Venezuela, D-en Brazilia, K-en a Corentyn folyó és É-on a tenger határolja. Területe a hivatalos adatok szerint 229600 km2. (1891) 278328 (1 km2 -re 1,2) lak., akik közt 2533 európai, 105465 kelet-indiai kuli, 99615 néger és 3714 khinai. Az 500 km. hosszu partokon az Esseguibo, Demarara, Berbyce és a Corentyn torkolata jó kikötőkül szolgálnak. A Potaro, az Essequibo egyik mellékvize, a Kaiteur nevü gyönyörü vizesését alkotja. A parti részek, (1891) 81171 acres, jól meg vannak művelve. A főmérték, különösen a Demerara és a Berbyce közt, a cukornád, ezzel kapcsolatban áll a cukor-, rum-, melassz-készítés. A kasszave, a banána, kukorica, édes batéta a kenyértermékek. A pusztákon az állattenyésztésre is gondot fordítanak. A vasuti vonalak hossza (Georgetown -Bartika Grove) 35 km. Az összes kivitel értéke (1892-93) 2,433, a bevitelé 1,783 millió font sterling. 181 nyilvános iskolát 25841 tanuló látogat. A kormányzás a kormányzóra és a 9 (4 kinevezett 5 választott) tagból álló court of policyre van bizva. A pénzügyre vonatkozó törvényeket a combined court (akormányzóból, a court of policyból és 6 választott tagból áll) szabja meg. A gyarmat 3 rófásgra (Demerara, Essequibo, Berbyce) oszlik; fővárosa és főkikötője Grogetown (l.o.) Demerara; rajta kivül még jelentékenyebb helység New-Amsterdam. Az 1892-93. bevételek kitettek 573463, a kiadások 542470 és az államadósságok 812155 font sterlinget.

II. Francia-G. (La Guyane française), a Maroni folyó, a Tumuk-Humak-hegység és az Oyapock folyó közt 78900 km2 területtel (1891) 29650 lak. A tengerbe ömlő folyók: a Mana, az Approuague, a Szinnamari itt is torkolatuknál kikötőkül, folyásuk mentén pedig többé-kevésbé megszakított utakul szolgálnak. A földmivelés most csaknem kizárólag a legszükségesebb élelmi szerek termesztésére szorítkozik. A földmivelés elhanyagolása - bár a talaj igen sok helyen arra nagyon alkalmas volna - főképen annak tulajdonítható, hogy 1853 az Approuagueban és későbben másutt is aranyat fedeztek föl és az aranykeresés a munkás kezek nagyobb részét magához vonta. 1890. 42844 unciát vittek ki Franciaországba. Az állattenyésztés is csekély jelentőségü. Francia-G.-t tekintik ezért a legszegényebb francia gyarmatnak. Az utak hiánya az aranymezők kizsákmányolását is megnehezíti és a kereskedelem fejlődésének is utjában áll. 1890 4. negyedében a bevitel 2, a kivitel 1 millió frank volt, 1891. a bevitel 2,8, a kivitel 1,1 millió. A gyarmat élén a köztársaság elnökétől kinevezett kormányzó áll, aki az anyaországtól függ; melléje van rendelve egy kinevezett tagokból álló conseil privé és egy választott, 16 tagból álló, conseil général. Az egész gyarmat 14 községre (commune) van felosztva. Fővárosa Cayenne (l.o.), amelyet 1852. tettek deportáció helyévé.

III. Németalföldi G. v. Surinam, a Corentyne és Maroni folyók közt 129100 km2 területtel, (1892) 73000 lak. Belsejében a Saramacca és a Surinam a legnagyobb vizei. A partvidéket csatornák és töltések segítségével meglehetősen kiszárították és igy a megművelésre alkalmassá tették; itt van azután a lakosságnak 5/6 része; itt és a folyók mentén vannak a jövedelmezőbb ültetvények is. A legfontosabb kulturnövény a cukornád, amelyből évenként mintegy 10 millió kg. cukrot nyernek. A kávé- és pamuttermelés csaknem egészen abba maradt a rabszolgák fölszabadítása, 1863 óta. A rum- és melasszkészítés még elég jelentékeny. 1876. a K-i határon aranymezőket találtak, amelyek 1889-ig 12,5 millió hollandi forint értékü aranyat szolgáltattak. A gyarmatban a végrehajtó hatalom a kinevezett kormányzó kezébe van letéve, aki mellé 9 tagból 6 évre választott tanácsadó-testület van rendelve. A főváros Paramaribo, amelyben csaknem az egész külkereskedelem összpontosul. A bevitel értéke 81889) 5,83, a kivitelé 3,99 millió hollandi forint. 1893. a gyarmat bevételei 1,47, a kiadásai 1,88 millió forintot tettek ki.

Történelem. Vincent Yanez Pinzon volt 1499. az első európai ember, aki végighajózott G. partjain. A XVI. sz.-ban Martinez nevü spanyol tiszt mesés hireket terjesztett róla Európában. G. belsejében, mondá, Parime-tó partján van Manoa de Dorado nevü város, amelyben óriási mennyiségü kincsek vannak fölhalmozva. E hirek birták reá a XVI. sz. vége felé Walter Raleight és utána 1596. Laurent Keymis angol férfiakat és másokat, hogy fölfedezéseik céljává G.-t tegyék. Az első állandó telepeket 1580. a hollandiak alapították a Pomerun partján. 1596. pedig az Essequibo mellet. 1626 vége felé roueni kereskedők a Sinnamari partján alapítottak gyarmatot, de azt nemsokára elhagyták. Ugyanezen évben a hollandiak a Berbyce partján telepedtek le és az országot a Corentyneig bejárták. Ugyancsak 1826 körül az angolok is tettek a Surinam mellékein gyarmatosító kisérletet, de azzal csakhamar megint fölhagytak. 1651. megalakul Párisban a Compagnie de la france équinoxiale és a következő évben Cayenne-szigetére küldött gyarmatosokat. Ugyanakkor az angolok megint megjelentek a Surinam partjain. 1657. a hollandiak tettek erőfeszítéseket gyarmataik növelésére, amelyeket az angolok 1665. elfoglaltak, de a bredai békében megint visszaadtak. Az angolok 1667. a cayennei francia gyarmatokat is elpusztították; 1676. pedig a hollandiak rövid időőre el is foglalták. 1763. a franciák nagy erőfeszítéseket tettek gyarmatuk fölvirágoztatására, 12000 embert küldvén oda Európából, akik azonban 2000 kivételével mind odavesztek. 1781. és 1796. az angolok a németalföldiek gyarmatait foglalták el, de mindannyiszor megint visszaadták. 1809. pedig a portugálok szövetségében a francia területet szállották meg és az portugál uralom alatt maradt 1817-ig, midőn a franciák birtokába megint visszakerült. 1880. az európai hatalmak gyarmataik határait pontosabban állapították meg.

Gujavafa

(növ.), l. Psidium.

Gúl

l. Ghul.

Gúla

(pyramis), a geometriában oly test (1. ábra), melynek egyik lapja (az alap) egy tetszőleges sokszög, a többi lapjai (az oldalok va. oldallapok) pedig háromszögek.

[ÁBRA] ötoldalú gúla

Ábránkban ABCDE az alap, ABF, BCF, CDF, DEF és EAF pedig az oldallapok. Ezeknek F metszőpontjuk a csúcs. A csúcsból az alapra bocsátott FG merőleges a magasság. Ha az alap szabályos sokszög és a magasságnak G talppontja éppen e sokszög középpontjába esik, akkor a G.-t szabályosnak mondjuk. Ha a G.-át az alappal párhuzamos sikkal metsszük, akkor metszetül az alaphoz hasonló sokszöget nyerünk. Az alap területe és e metszet területe ugy aránylanak egymáshoz, mint a csúcstól számított távolságok (FG és Fg) négyzetei. A G.-nak e metszettől a csúcs felé eső része (Fabcde) egy kisebb G. A G.-nak e metszet és az alap közt levő része csonka gúlának neveztetik. A G. köbtartalma egyenlő az alap és a magasság szorzatának hatodrészével. A csonka G. köbtartalma:

[ÁBRA]

hol T és t a csonka G. két egymással párhuzamos lapjának (ABCDE és abcde) területe, m pedig e két lapnak egymástól való merőleges távolsága (gG). Két közös alapu G., melyek egymásnak erre az alapra vonatkozólag tükörképei, együtt kettős G.-t képeznek.

[ÁBRA] Nyolcoldalu kettős gúla

A kristálytanban piramis alatt mindig ily kettős G.-át (2. ábra) értenek. - G. az építészetben, l. Építészet.

Gulács

1. kisközség Bereg vármegye tiszaháti j.-ban,(1891) 1203 magyar lakossal. A Gulácsi-család ősi fészke, mely már a XIV. sz.-ban virágzott. G. határában ősi urnákat és arany karikákat találtak. - 2. G., kisközség Zala vármegye tapolcai j.-ban, (1891) 688 magyar lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral; felette emelkedik a Gulácsi-hegy (393 m.) a Balaton vidékének egyik nevezetes bazalt-kúpja.

Gula-elf

125 km. hosszu folyó Norvégiában; Röraas közelében a Storskarvenen ered; több vizesést alkotván, Gulosennél az Atlanti-oceánba torkollik.


Kezdőlap

˙