Halálos sérülés

minden oly sérülés, mely a sérültnek halálát okozta, mely tehát a bekövetkezett halállal akár közvetlen, akár közvetett oki összefüggésben áll. A H.-eket feltétlen (abszolute) és viszonylag (relative) halálosokká szokás osztani, aszerint, amint a sérülés minőségénél fogva halálos, vagy csak az azzal kapcsolatos körülményeknél fogva vált halálossá. Az oki összefüggés szempontjából ez a különbség közömbös, de nem közömbös a büntetésnél. Némely törvények viszonylagos H. esetében, amennyiben tettes arról a körülményről, amely miatt a sérülés halálossá vált, tudomással nem birt, a rendesnél enyhébb büntetési tételt állapítanak meg. A magyar btkv. ezt a rendszert nem fogadta el, de azért kétségtelen, hogy a büntetési tétel határain belül a büntetés kimérésénél a sérülésnek feltétlen vagy csak viszonylag halálos volta tekintetbe veendő. Az oki összefüggés megállapítása az orvosszakértőknek feladata, akiktől a biró első sorban az iránt kér felvilágosítást. 1. Mi volt a halálnak közvetlen, legközelebbi oka, mitől halt meg az elhunyt? 2. A közvetlen halálokat sérülés és ha igen, mily sérülés idézte elő? 3. A sérülést másnak cselekménye vagy más valami és mi okozta? Az igazságos büntetés érdekében orvosszakértőileg megállapítandó az is, vajjon a sértésnek minősége vagy csak a sérüléssel kapcsolatos körülmények jelesül: a sérült szervezetének egyéni sajátossága v. különös állapota (p. a koponya rendkivüli vékonysága, u. n. egyénileg - individualiter - H.-ek), s sértés elkövetésének különös körülményei, a sérüléshez véletlenül hozzájut, de mégis általa előidézett vagy belőle fejlődött okok eredményezték-e a halált, s vajjon idejekorán érkező, célszerü segély a halált elháríthatta volna-e?

Halálozási statisztika

l. Népesedés.

Haláltánc

a pestis pusztítása idejében a XIV. sz.-tól a XVII. sz.-ig divó ábrázolása a halál mindenhatóságának. Leggyakrabban a temetők falának diszeül szolgált, azonkivül fametszetekben is el volt terjedve. Az ábrázolás a halál hatalmát ugy fejezi ki, hogy a csontváz, mely majd mezítelen, majd ruhába van öltöztetve, váratlanul jelenik meg, a halandókat vidám tánc, lakoma közepett lepi meg és mintegy fölkéri az utolsó táncra. Ilyetén nevezetesebb ábrázolások vannak Baselban, Strassburgban, Lübeckben, továbbá nevezetesek Holbein e tárgyu rajzai, melyek fametszetekben általánosan el vannak terjedve. A H.-nak egy másik faja a halál győzelme, melyből a fölhivás a táncra hiányzik, hanem azért éppen oly hatásosan kifejezi a halál hatalmát gazdagok és szegények fölött. A pisai temető falát diszítő festmény a legnevezetesebb az e tárgyu ábrázolások közt, amelyek különösen Olaszországban divtak.

Halálüzés

halálkihordás. Pogány eredetü, ősrégi népünnep, melyet Lactare (Fekete vasárnap) v. Judika vasárnapján Lausitzban, Sziléziában és Csehországban még ma is megtartanak, mely azonban a régibb időkben Meissenben, Türingiában, Frank tartományban és Pfalzban, továbbá az Oden-erdő vidékén is szokásos volt. A májusi ünnep egy részét teszi és abból áll, hogy egy szalmából készült alakot (bábot), mely a halált ábrázolja, énekkiséret közben körülhordoznak és azután v. a vizbe dobnak, v. elégetnek. A halál itt a pogány tél-óriásnak keresztény fölfogása, mely a tavasz istenségének helyet engedni kénytelen. Ezen ünnep egy kis drámai versengéssel is össze volt kötve, mely a tél és nyár közt folyt le.

Halálvirág

(növ.), a német után Calendula officinalis meg a büdöske.

Halandósági táblák

l. Mortalitás.

Halánték

(tempora, a tempus a m. idő szótól, mert a halántékon kezd az ember őszülni). A fejnek egy nevezetes tájéka (regio), amelynek csontos alapját a halántékcsont (os temporum) képezi, amely egyik részén igen vékony, kis ütésre is megrepedhet s az által veszélyes, mert ilyenkor a csont belsején futó agyburok verőere könnyen megrepedhet s belső vérzésben a sértett ember könnyen elpusztulhat. Nevezetes e tájék azért is, mert ezen csontban van a hallószerv elrejtve és ezen csonthoz van a külső fül odaerősítve, végül a H. izom is e csontra tapad, amely nevezetes rágóizom. E tájék eleje szőrtelen, mig felső és hátulsó rész hajjal fedett. E tájékon a vékony bőrön a venák jól áttünnek s az erek kacskaós lefutásuak, különösen öregekben vagy idegesekben.

Halántékgyürük

Az V-XIII. sz.-beli soros sirok temetkezéseinél a csontvázak koponyájának hátulján rendesen párosával találnak bronz, ezüst és néha arany nyilt sodronykarikákat, melyeknek azaz állandó jellemző sajátságuk, hogy az egyik végük mindig S-alaku kunkorodásban végződik. E karikák a német szakemberek tapasztalatai szerint rendesen a halánték táján fordulnak elő s ez okból nevezték el őket H.-nek (Schläfenringe). Sophus Müller dán régész különös tanulmány tárgyává tevén geográfiai elterjedésöket, arra a a tapasztalatra jutott, hogy azon területeken, amelyeken ezek a gyürük előfordulnak, abban az időben, amikor a földbe kerültek, szlávok laktak s ennélfogva speciális szláv ékszereknek tartja őket. Hazánkban szintén igen gyakoriak az oly soros temetők, melyekben H. fordulnak elő, de e hazai leleteink bizonyos tekintetben a külföldiektől eltérő tapasztalatokra nyujtottak alkalmat. és pedig 1. nálunk sokkal korábban fordulnak elő e gyürük, mint a külföldi leletekben, és pedig oly időben, mikor hazánkban egy uj nép, t. i. a hunnok jelennek meg, vagyis az V. sz.-ban, mig a külföldiek közt a legkorábbiak is csak a VII. sz.-ból valók s igy egy eddig ismeretlen, uj divat keletkezése összeesnék egy uj népfaj felléptével; 2. a mi legkorábbi halántékgyürüink még nem mutatják azt a kifejtett jellemző s mindig ugyanazonos S-forma végződést, hanem végső kunkorodásuk különféle változatot mutat s igy ez is egy keletkezőben levő divatra vall, mert hogy ezek is ugyanarra acélra szolgáltak, mint a későbbi kifejlett formák, azt előfordulásuk körülményei kétségen kivül helyezik; 3. a mi halántékgyürüink sohasem találtatnak a halánték táján, hanem a koponya hátulján levő u. n. csecsnyulvány felett, ha csak kettő van; ha pedig négy vagy hat fordul elő egy koponyán, akkor a másik kettő a koponya hátuljának közepe felé, a harmadik pár pedig ezek felett s ez a helyzetük mindig oly határozott, hogy azt máskép meg nem magyarázhatjuk, mint ha feltesszük, hogy ezek a hajba voltak fonva. Ennélfogva a magyar régészetben már többen inkább hajkarikáknak nevezik őket. Ha pedig azon körülményt, hogy nálunk a hunokkal egy időben tünnek fel, egybevetjük azzal, hogy egy VII. sz.-beli bizanci iró említi, hogy az avarok hajokat befonva viselték s hogy a fonatokba különféle kösöntyüket fontak bele, meg hogy még a XIII. sz.-ban is azt irják Frigyes osztrák hercegről, hogy haját magyarosan befonva viselte: akkor legalább is kételkednünk szabad e karikáknak tisztán szláv eredetében.

Haláp

(növ.), a. m. moha (l.o.).

Halapy

(Alapy) Szilárd, latin költő, szül. Ungvárott 1698., megh. Privigyén 1752. Tanulmányai bevégzése után a kegyes tanítórendbe lépett. Több gimnáziumban tanított; már fiatal korában a privigyei ház főnökévé és a gimnázium igazgatójává, 1739. pedig a magyar rendtartomány főnökévé választották. Szabad idejét a költészetnek szentelte. Első munkája 1735. jelent meg ily cimen: Myrias versuum sine ellipsi et synaloephe editorum (Nagyszombat) Követték ezt: Odarum Leonino-Sapphicarum libri tres (1741), azután Epigrammatum libri VII. (1745), végül Apologorum Moralium libri VI. (1747). Igen sok munkája kéziratban maradt. Ezek közt a legkiválóbb Kalazanci József szimbolikus élete versekben. Több iskolai szinművet is irt.


Kezdőlap

˙