Heuffer

János, botanikus, szül. Modoron 1800., megh. Lugoson 1857 szept. 22. Tanult Pozsonyban, Bécsben, Pesten. Orvosi diplomáját 1826. kapta meg s nemsokára mint báró Aczél aradvármegyei uradalmi orvosa, e vidéknek a Kárpátokat és a Balkánt áthidaló flórájával ismerkedett meg. Krassó vmegye 1829. tiszti orvosává választotta, amire Lugoson telepedett le. Orvossá felavató értekezése Diss. inaug. med.-botanica de distributione plantarum geographica per Comitatum Hungariae Pesthiensem (Pest 1826) későbbi munkásságának terét is megszabta. Hazai botanikus maradt. 1831. Endlicher Flora posoniensis-ét kritizálta meg a Flora-ban és pótlásul következő dolgatát irta: Verzeichniss der um Pressburg vorkommenden, in Endlicher's Flora posoniensis nicht ervähnten Pflanzen. Ugyanebben az évben jelent meg tőle: Plantarum hungaricarum aut non minus rite cognitarum decas I., melyet 1835. secunda decas követett. 1843-ból a magy. orvosok és természetvizsgálók IV. nagygyülésének munkálataiban és a németországi Flora-ban (1844) olvashatjuk értekezését: Caricineae in regnis Hungariae, Croatiae, Slavoniae, magnoque Transsilvaniae principatu sponte nascentes, enumeratae. Becses munkája a Beiträge zur Kenntniss d. in Ungarn vorkommenden Arten der Gattung Quercus L. mit im Herbst fallenden Blättern (Wachtel's Zeitschrift f. Naturk. u. Heilk. in Ungarn I. 1850). Azonban a szabadságharc lezajlása H. sorsát is rosszra változtatta. Hivatalból Becskerekre való áthelyezését nem fogadhatván el, Lugoson magángyakorlatából tengette életét. Azonban a füvészkedést buzgóan folytatta. Sertum plantarum novarum (Flora 1853); Über einige verwechselte Arten der Flora Ungarns (Flora 1854); Diószegia, eine neue Pflanzengattung (Wachtel's Zeitschr. 1854); Die in Ungarn vorkommenden Arten der Gattung Knautia Coult. (Flora 1856) és más értekezései tanuskodnak erről. Számos külföldi társulat disztagsággal tisztelte meg, igy p. a szt. pétervári akadémia éppen az ötvenes évek elején. Főműve: Ememeratio plantarum in Banatu Temesiensi sponte crescentium et frequentius cultarum (a Verh. d. k. k. zool.-bot. Gesellsch. in Wien 1858, de különnyomása is [204 l.] közkézen forog) halála után jelent meg. Csak a holta után megjelent iratai használják a Banat nevét, az előbbiekben mindig csak Ungarn olvasható, ami hazafias gondolkodását eléggé jellemzi. Kézirati közül Kanitz a Linnaeaban többet adott ki (Carex, Juncus, Luzula). Becses gyüjteményét Hayhald érsek vette meg, ma a nemzeti muzeum tulajdona. H. nevét Heufler Lajos báró, bécsi miniszteri osztálytanácsos és botanikuséval (1817-85) gyakran összecserélik, aki hazánk kriptogam növényeinek ismertetésével szintén nevezetes érdemeket szerzett.

Heuffelia

Schur, l. Avenastrum.

Heuglin

Tivadar, német utazó, szül. Hirschlandenban Württembergben 1824 márc. 20., megh. Stuttgartban 1876 nov. 5. 1850. Egyiptomba utazott és a Nilustól keletre eső vidéket járta be. 1852. a khartumi osztrák konzulátushoz titkárnak és a következő évben konzulnak nevezték ki. Keleti-Szudán és Abisszinia nagy részét átkutatta. 1860. a Vogel fölkeresésére kiküldött expedíció vezetését bizták rá. Az expedició meghiusulása után 1863. a Tinné-féle expedicióhoz csatlakozott (l. o.). 1870. gróf Waldburg-Zeillal a Spitzber-szigetekhez hajózott, ott Károly király szigetét fedezte föl és átkutatta Novaja-Zemlya délnyugati partját. 1876. ujra Nubiában járt. A Petermanns Mittheilungen-ban megjelent (1861-64.) dolgozatain kivül nevezetes művei: Reisen in Nordost-Afrika =Gotha 1857); Deutsche Exp. in Ost-Afrika 1861-1862 (u. o. 1864); Säugetiere Nordost-Afrikas (Bécs 1867); Reise nach Abessinien, den Gallaländern, Ostsudan u. Chartum 1861-62 (Jena 1868), Ornithologie Nordost-Afrikas (Cassel 1869-75); Gebiet des Weissen Nil. 1862-64 (Lipcse 1879); Reisen nach dem Nordpolarmeer (Braunschweig 1872-74); Reise in Nordost-Afrika (u. o. 1877).

Heulandit

l. Stilbil.

Heumann

1. (vont Teutschenbrunn) János, a tudományos diplomatikának egyik uttörője, szül. Muggendorfban (Bajorország) 1711 febr. 11., megh. 1760 szept. 29. Altdorfban tanult történelmet és jogot és 1734. nevelőnek ment Bécsbe, 1739. pedig kerületi főnök lett Weimarban. 1740. jogtanár lett az altdorfi egyetemen. 1757. nemesi rangra emelték. Művei: Commentarii de re diplomatica imperatorum ac regum Germanorum (Nürnberg 1745-53., 2 köt.); Commentarii de re diplomatica imperatricum ac reginarum Germaniae (u. o. 1749); Exercitationes juris universi (Altdorf 1749-57., 3 köt.); Initia juris politiae Germanorum (Nürnberg 1757); Geist der Gesetze der Deutschen (u. o. 1761, 2. kiad. 1779).

2. H. Kristóf Ágost, német irodalomtörténész, született Allstedt weimari faluban 1681 aug. 3., megh. 1764 máj. 1. Göttingában, hol 1734 óta az irodalomtörténet s 1745 óta a teológia tanára volt. Főműve: Conspectus reipublicae litterariae (1718., 8. kiad. 1791-97., 2 köt.), az irodalomtörténet egyik legelső tárgyalása. Később lefordította az uj-testamentomot (2. kiad. 1750) s magyarázatot irt hozzá (1750-63., 12 köt.). Acta philosophorum (1715-27., 3 köt.) c. műve nagy tekintélynek örvendett.

3. H. Péter Ernő Antal, oldenburgi miniszter, szül. Wildeshausenben 1823 máj. 16. Göttingában és Heidelbergában jogot tanult, aztán hivatalnokoskodván, 1869-ben oldenburgi pénzügyminiszteri tanácsos, 1879. pénzügyi főtanácsos és 1883. vám főigazgató lett. 1884-ben titkos pénzügyi főtanácsossá és 1890 márc. 14. oldenburgi pénzügyminiszterré nevezték ki.

Heu me miserum!

a. m. ó én szerencsétlen!

Heun

Károly Gottlob Sámuel, német regényiró, ki műveit H. Clauren álnéven adta ki, szül. Dobrilugk szász helységben 1771 márc. 20-án, megh. mint udvari tanácsos Berlinben 1854 aug. 2. Jogi tanulmányainak befejezte után egy ideig Vesztfáliában volt hivatalnok, mire 1811. Berlinbe került, hol 1820 óta a hivatalos lapot szerkesztette s 1824. a postánál főhivatalnok lett. Az édeskés, de egyuttal sikamlós regény főképviselője. Már első elbeszélései (Die graue Stube és Mimili, 1816) rendkivüli sikert arattak. Későbbi novelláit nagyrészt Vergissmeinnicht c. zsebkönyvében (1818-34, 26 köt.) és Scherz und Ernst c. gyüjteményében (1820 - 28., 40 köt.) adta ki. Mimili mellett leghiresebb elbeszélése: Dijonröschen. Kevesebb érdeküek, bár a szinpadon tetszésben részesültek, szinművei: Das Vogelschiessen, Der Bräutigam aus Mexico, Der Wollmarkt stb., kiadva: Lustspiele (1817, 2 köt.); Gesammelte Schriften (1851, 25 köt.). Magyarul következő munkái jelentek meg: Mimili, ford. Fábián Gábor (Pest 1829); A Liló-halacska (Mulattató, szerk. Harsányi Pál, Pest 1832. II. és III. köt.); Egy álarcos bálnak következései, vigj. 1 felv. (u. o. V. köt.); A vérkincs (Kassa 1833, 2 rész); Első és utolsó szerelem (u. o. 1833).

Heune

v. Hüne (régebben hiune) a. m. óriás (a XIII. sz. óta). A nyelvhasználatban azonos a hunn népnévvel és a középkori iróknál a. m. Hunus, Avarus, Pannonius; Hiunen lant a. m. Magyarország; de eredetileg (Huna föltételezendő alakban) talán egy germán néptörzs neve. tulajdonnevekben gyakori s pedig ugy helynevekben (Hauna, Hünfeld), mint személynevekben (Huns, Hunila. Huning, Hunbald, Hunfrid, Hunusz, Hunwalt, Humboldt, régebben Hunibolt stb. Hunila gót királyleány már a III. sz.-ban, tehát a hunok föllépése előtt, ismeretes). Siegfried mellékneve az Eddában enn hunske (a hunn). - Hünengrab, óriás sirja, igy nevezi a nép a magas halmokat északi Németországban, melyek sokkal régebbek, mint a hunnok föllépése.

Heuréka

a. m. megtaláltam! Vitruvius szerint igy kiáltott fel Archimedes, midőn a róla elnevezett hidrosztatikai törvényt megfejtette.

Heurisztika

feltalálási mód, utasítás arra nézve, hogyan lehet metodikai uton valamit feltalálni; tudományos kutatásoknál a megtalálás, a feltalálás módja; az alkalmazott logika egyik része. H. az oktatásban az az eljárás, amely szerint a tanító az ő kérdései, valamint a tanulóknak e kérdésekre adott feleletei segítésével törekszik tanítványai tudatában általános itéleteket, igazságokat, szabályokat, törvényeket megállapítani. A H. az erotematikus vagy máskép párbeszédes tanalaknak egyik fajtája s igy ellentéte az akroamatikus vagy előadó tanalaknak, amely szerint a tanító maga beszél, magyaráz, közöl s adja készen a tudásanyagot. A H. természetesen nem alkalmazható ott, ahol merőben uj anyagnak a közvetítéséről van szó, de igenis ott, ahol a tanulókat önállóságra akarjuk szoktatni a képzeteket és fogalmak összefüzésében. Nagy haszna a H.-nak, hogy 1. ezáltal a tanító könnyen kipuhatolhatja tanítványai képességeit és ismereteit, ami kivált arra nézve nagyon fontos, hogy növendékei egyéniségéhez alkalmazhatja a tanítást; 2. hogy felkelti és ébren tartja a tanulók figyelmét és érdeklődését; 3. hogy a tanuló öntevékenységre ösztönzi és beszélőképességét fejleszti. H. a retorikában az a rész, amely az invencióról, a szónoki beszéd anyagának és alapgondolatának feltalálásáról szól. - Heurisztikus tehát a. m. feltaláló. V. ö. Lambert Neues Organon (Lipcse 1764, 2 köt.): Bolzano, Wissenschaftslehre (Sulzen 1837, 4 köt.).


Kezdőlap

˙