Hóbort

az elmekórság gyengébb neme, szeszélyes csapongás vagy rögeszmébe való kapszkodás. Tragikusan v. komikusan használható. Ilyen p. Shakesperenél Lear rögeszméje v. Zuboly és társai hóbortja.

Hobrecht

1. Artur Henrik Johnson, porosz politikus és államférfiu, szül. Kobierczinben (Poroszország), 1824 aug. 14. Jogot végzett és azután a közigazgatási pályán szolgált 1860-ig, amidőn a belügyminisztériumban kapott állást, 1863. Boroszló városa főpolgármesterré választotta, 1872. pedig Berlinnek lett főpolgármestere. Ebben a minőségben a porosz urakházának is tagja volt, ahol a nemzeti szabadelvü párttal szavazott. Camphausen visszavonulása után Bismarck őt tette meg (1878 márc. 26.) pénzügyminiszterré; e tárcától azonban H. felmerült differenciák következtében már 1879 jul. megint megvált. 1879-1893-ig állandóan tagja volt a porosz képviselőháznak, 1881-1893-ig pedig a német birodalmi gyülések, s mind a két gyülésben a nemzeti szabadelvü párt vezérférfiai közé tartozott. 1893. nem kapott mandátumot. 1885. a Fritz Kannacher c. regényt tette közzé (2 köt., Berlin).

2. H. Jakab Frigyes Ludolf, német mérnök, H. Arthur öccse, szül. Memelben 1825 dec. 31. A berlini építészeti akadémián tanult; 1869. a csatornázás főmérnöke és Berlin város építészeti tanácsosa lett. Nevezetes tekintély a csatornázási építés terén. Művei közül megemlítendők: Die Kanalisation der Stadt Stettin (Stettin 1868); Beitr. zur Beurteilung des gegenw. Standes d. Kanalisations- u. Berieselungs-Frage (Berlin 1883); Die Kanalisation von Berlin (2. kiad. u. o. 1887).

Hoc anno

a. m. ez évben.

Hoc erat in votis

a. m. ez volt kivánságom. Idézet Horatius szatiráiból.

Hoc est

ez az, ez annyit tesz, hogy....

Hoch!

megfelel a mi éljenünknek. A mi parlamentünkben is felkapták e német szót a német érzelemmel gyanusított szónokok számára.

Hoc habet

a. m. ennek megadták! A nép fölkiáltása római gladiator-tusáknál, ha az egyik gladiátor halálosan megsebesült: még ma is közmondásszerüen oly értelemben: ennek elég vége van.

Hochberg

német őrgrófok a badeni hercegi család törzságából, melyet I. Henrik (1190) alapított. III. Henrik halálával 1300. a hochbergi ág két ágazatra oszlott: H.-hochbergi és H.-sausenbergi ágazatra. Amannak III. Ottó halálával 1418. magva szakadt: emez, melyet III. Rudolf alapított, 1503-ig virágzott, amidőn Fülöp őrgróf halálával a férfisarj kihalt. Fülöp egyetlen leánya 1504. Longueville Lajos grófhoz ment nőül. A H. név ismét csak akkor merül föl, midőn Károly Frigyes badeni őrgróf 1787. Geyer v. Geyersborg Lujza Katalinával második házasságra lépett és nejét 1799. a császár által H. birodalmi grófnőjévé neveztette ki; fiaikat 1817. badeni őrgrófoknak és nagyhercegeknek ismerték el. Lipót nagyherceggel a badeni ház ez ága 1830. uralomra jutott. - A sziléziai H.-ágból való a jelenlegi Pless herceg; ennek testvére H. Bolko gróf, a berlini szinházak kir. főintendása, szül. Fürstenstein várában (Szilézia) 1843 jan. 23. Jogot tanult, egy ideig a firenzei és pétervári porosz szüvetségeknél működött; később teljesen a zene művelésére adta magát. 1886. jelenlegi állására nevezték ki. Zeneművei eleinte J. H. Franz álnév alatt jelentek meg. Nevezetesek ezek közt Der Wärwolf c. operája, két szimfoniája, számos quartettje és több dala.

Hoche

Lázár, francia tábornok, szül. Montreuilben (Versailles mellett) 1768 jun. 25., megh. Wetzlarban 1797 szept. 19. Pályáját mint lovászlegény kezdte a kir. istállóban, azután a testőrgárdába lépett. A forradalom kitörése után a nemzetőrségben kapott állást, 1792. pedig hadnagy lett a forradalmi hadseregben és a neerwindeni csata után Leveneur tábornok szárnysegédévé tették. Erre azonban őt is, mint az áruló Dumouriez állítólagos cinkostársát, elfogták; de H.-nak sikerült magát a vád alól tisztázni s egyuttal (még a börtönből) oly ügyesen kigondolt haditervet nyujtotta be, hogy Carnot Dünkirchen várának kapitányává tette. Ezt a várat azután annyi hősiességgel védelmezte az ostromló angolok ellen, hogy ezek kudarcot vallva, odább állottak, mire H. mint dandárnok a Mosel-hadtest élére került. Ebben az állásban ugyan Kaiserslauternnál vereséget szenvedett a poroszoktól, de ekkor merész fordulattal átkelt a Vogeseken és Wörth meg Weissenburgnál (1793 dec. 22. és 26.) Wurmser osztrák tábornokot megszalasztotta, mely diadalok gyümölcse Elzász visszafoglalása volt. A rémuralom napjaiban őt is árulással vádolták és a konvent St. Just indítványára csakugyan elfogatta, de Robespierre és cimboráinak bukása után (1794 jul. végén) a fogságból kiszabadult és egyuttal a nyugati départementokban operáló hadtest élére állíttatott. E minőségben az angoloktól támogatott royalista emigránsokkal gyült meg a baja, kikkel szemben elődei tehetetleneknek bizonyultak. Neki jobban mosolygott a szerencse; az 1795 jun. 27. Quibéron félszigeten kikötött emigránsok fölött St. Barbenál jul. 16. döntő diadalt aratott. Erre azonban a konventtel keveredett viszályba, mely a hadi foglyok tömeges lemészárlását követelte. H., mintsem ezt a kegyetlen parancsot végrehajtsa, inkább lemondott állásáról. Nemsokára azonban ujra vezényletet vállalt, még pedig a Nantes környékén állomásozó nyugati hadtest fölött, melynek élén azután a tengerpart mentén a Vendéebe nyomult, a guerilla-harcot mindenütt elfojtotta s a pórnép lefegyverzését keresztülvitte. 1796 jul. 15. azt jelenthette a direktoriumnak, hogy e vidékeken a polgárháborunak véget vetett. A direktorium erre őt és Morard de Galles admirált egy Irországba vezénylendő expedicióval bizta meg, mely azonban (dec. végén) tengeri vihar és kedvezőtlen körülmények következtében nem vezetett célhoz. Miután H. Irországból visszatért, átvette 1797 februárban a Maas és Sambre melletti hadtest vezényletét. E hadtest élén ápril 18-án Neuwiednél átkelt a Rajnán és Giessenig üzte a vele szembeszállt osztrákokat. A leobeni fegyverszünet hirére megszüntette előnyomulását és éppen egy második ir expedició előkészületeivel volt elfoglalva, midőn Barras direktor bizalmasan hadastól Párisba való visszatérésre szolította, hogy a kamarában hatalomra jutott royalista párt leveretésében és államcsinyben közreműködjék. H. teljesítette Barras kérelmét, de midőn seregével 1797 jun. Páris környékén megjelent, mind a két kamara és a direktorium többi tagja hevesen kikeltek Barras ellen, ki erre H.-t elejtette. Miközben H. most Németországba visszatért, Wetzlarban váratlanul meghalt. Sokan mérgezésnek tulajdonították halálát és Barrast fogták gyanuba. H. a forradalmi tábornokok sorából nemcsak ügyességével és szerencséjével vált ki, hanem emberségével, és humánus hajlamaival is, ami az akkori erkölcsi elvadulás körában különösen említendő. Weissenturmnál, német földön, a franciák emlékszobrot állítottak neki, melyet III. Frigyes Vilmos porosz király 1839. restauráltatott.

Hochfinstermünz

l. Finstermünz.


Kezdőlap

˙