Horkios

(gör.), Zeus mellékneve.

Horlyó

(Chudlyovo, Hudlyovo), kisközség Ung vármegye ungvári j.-ban, (1891) 1182 rutén és német lakossal.

Hormayr

József báró, osztrák politikus és történetiró, H. József bárónak (1705-79), Tirol kancellárjának unokája, szül. Innsbruckban 1782 jan. 20., megh. 1848 okt. 5. Jogi tanulmányainak végeztével a birói pályára lépett. Midőn a franciák Tirolt is kezükbe akarták keríteni, beállott nemzetőrnek és résztvett az 1799-1800-iki harcokban. 1802. Bécsben a külügyminisztériumban nyert alkalmazást, 1803. udvari titkár és a titkos udvari és családi levéltár igazgatója lett. Pártfogója és bizalmas barátja, János főhercegtől és Hofer Andrástól támogatva, előkészítette gondosan az 1809. tiroli fölkelést, melyben mint civil-főhadbiztos tevékeny része volt és csak a znaimi fegyverszünet hirére vált meg szülőföldjétől. Visszatérve előbbi állására, történelmi tanulmányainak élt. A tiroli hazafias párttal azonban nem szakította meg az összeköttetést és 1813-ra, János főhercegtől s néhány beavatott hazafitól támogatva, ujabb népfölkelést tervezett, midőn a bécsi titkos rendőrség H.-t Metternich parancsára, ki őt már régebben veszedelmes ujítónak és forradalmárnak tekintette, sőt attól tartott, hogy János főherceg H. segélyével Tirol országát el akarja szakítani Ausztriától, a szintén gyanakvó császár tudtával 1813 márc. 7. elfogatta és Munkács várába záratta, ahol 13 hónapig aránylag enyhe fogságban tartotta. Miután H. szabadságát visszanyerte, Bécsben levéltári kutatásainak élt. 1816. Ferenc császár udvari és birodalmi történetiróvá nevezte ki. Ez a kitüntetés azonban nem felejtette el H.-ral a szenvedett méltatlanságot és azontul is ellenséges lábon állott Metternich kancellárral, ki viszont vele is éreztette ellenszenvét. Ebben a feszült és kényes helyzetben szivesen fogadta el H. I. Lajos bajor király meghivását, aki őt 1828-ban a külügyi hivatalban magasabb állással kinálta meg. Ez a meghivás a forduló pontot képezi H. életében, amint az műveiből is kiviláglik. 1832. bajor miniszterrezidens lett Hannoverában, 1837. pedig a Hanza-városoknál (Brémában), ahol Duckwitz közreműködésével kiadta 1840. a Fragmente über Deutschlands, insonderheit Bayerns Welthandel cimü munkáját. 1846. visszatért Münchenbe és mint az országos levéltárnak igazgatója fejezte be regényes fordulatokban gazdag életét. H. rendkivül nagy irodalmi munkásságot fejtett ki; műveinek száma a 170 kötetet meghaladja. Legérdekesebbek az u. n. Denkwürdigkeiten és a Lebensbilder aus dem Befreiungskrieg (2. akiadás Jena 1845, 3 köt.). c. művei. Hatalmas vonásokban rajzolja bennök az osztrák politikát, melynek alapvonásai szerinte a cselszövény, alattomosság, az álszenteskedés és a hálátlanság; ellenben magasztalva emlékezik meg az általa régebben szidott és gyalázott bajor fejedelmekről és az «őserejü, gránithűségü» bajor népről. Művei közül (170 kötet) megemlítendők még: Geschichte der Abtei Stams (1796); Geschichte der Grafen von Andechs; Lexikon für Reisende in Tirol; Kritisch-diplomatische Beiträge zur Geschichte Tirols im Mittelalter (Innsbruck 1802-1803, 2 kötet, uj kiadás Bécs 1885); Geschichte der gefürsteten Grafschaft Tirol (Tübinga 1806-1808, 2 köt.); Historisch-statistisches Archiv für Süddeutschland (Bécs 1808, 2 kötet); Österreichischer Plutarch, oder Leben und Bildnisse aller Regenten des österreichischen Kaiserstaats (u. o. 1807-14, 20 köt.); Archiv f. Gesch., Statistik, Litteratur und Kunst (u. o. 1810-28, 18 kötet); Taschenbuch für vaterländische Geschichte (u. o. 1811-48, 38 köt.); Das Heer von Innerösterreich im Kriege von 1809 (Altenburg 1817, 2. kiadás Lipcse 1848); Geschichte Andreas Hofers (u. o. 1811), melynek második kiadása Das Land Tirol und der Tiroler Krieg von 1809 (u. o. 1845, 2 köt.) c. alatt jelent meg. Megemlítendők továbbá: Allgemeine Geschichte der neuesten Zeit, vom Tode Friedrichs des Grossen bis zum zweiten Pariser Frieden (Bécs 1817-1819, 3 kötet, 2. kiad. 1831); Wien, seine Geschichte und Denkwürdigkeiten (u. o. 1823-1824, 5 kötet); Kleine historische Schriften und Gedächtnisreden (München 1832); Die goldene Chronik von Hohenschwangau (u. o. 1842); Anemonen aus dem Tagebuch eines alten Pilgermanns (Jena 1845-47, 4 köt.).

Hormiscium cerevisiae

(lat.) a. m. sörélesztő.

Hormisdas

pápa, 514-523. Justin császár kezdeményezésére alatta létesült a H.-féle konkordatum a keleti és a nyugati ez közti béke helyreállítására (519).

Hormizdasz

négy szaszanida király neve. Az I. H.-nak, ki 271-272-ig uralkodott, semmi nevezetes tettét sem jegyezte fel a történetirás. A II. H.-ról is keveset tudunk, ki 301-309-ig ült a persa trónon. Legyőzte Gasszan királyát s egy vadászaton az arabok boszujának esett áldozatul. A III. H., Jezdegerd fia (uralkodott 457-459-ig), oly kegyetlen zsarnok volt, hogy a hunnoktól is támogatott fivére, Peroz (Firuz) könnyü szerrel megfosztotta őt trónjától. Végül a IV. H. (578-590.) szerencsétlenül harcolt a bizanci birodalom ellen. Egyik nagyravágyó vezére, Behrám vagy Vahrám Csubin, ki ura ellen fellázadt, ügyes fogással egyenetlenséget támasztott H. és fia, Khozrov között. Egy palotaforradalom, melyet bizonyos Bindoesz (Bendújeh) vezetett, trónjától és szeme világától megfosztva börtönbe vetette a nemesek által gyülölt uralkodót és fiát Khozrovot emelte a trónra. Khozrov eleinte szépen bánt atyjával, később azonban, uralmát féltve, Bindoesz és Besztámmal megölette. V. ö. Spiegel, Eranische Altertumskunde, III. köt. (Lipcse 1878); Justi, Geschichte des Alten persiens (Berlin 1879).

Hormuz

sziget, l. Ormusz.

Hormuzaki

(Hurmuzaki) Eudoxius báró, bukovinai származásu román történetiró, született 1812., megh. 1874. Bukovinában sok évig mint politikus és tartományi főnök működött. Mint történetiró több nagyobb oklevélgyüjteménnyel és munkával gazdagította az oláh történetirást. Főbb műve: Fragmente z. Geschichte d. Rumänen (6 kötet, Bukarest 1858-60). A bukaresti akadémia megbizásából gyüjtötte továbbá a Documente privitoare la istoria Romanilor-ban közlött okleveleket. E műből összesen 20 kötet jelent meg. H. műveivel minálunk különösen Hunfalvy Pál foglalkozott az oláhokról irt munkáiban.

Horn.

v. Hornem., latin növénynevek után Hornemann Jens Wilken dán botanikus (1770-1841) nevének rövidítése.

Horn

1. az ugyanily nevü kerületi kapitányság székhelye Alsó-Ausztriában, 28 km.-nyire Kremstől, vasut mellett, (1890) 2576 lak., a Hoyos-Sprinzenstein grófok kastélyával; temetőjében régi gót templommal. - 2. H., Hamburg (l. o.) külvárosa. - 3. H.-fok, l. Hoorn-fok.


Kezdőlap

˙