Humulus

(növ.), l. Komló.

Humusz

(lat.) a. m. televény, a talajnak azon barna v. fekete szinü alkatrésze, mely korhadásba átment szerves, azaz növényi és állati anyagokból keletkezik s melynek összetétele a felbontó szerves anyag minősége s a korhadás foka szerint nagyon eltérő. (l. Huminanyagok). A H. képződéséhez bizonyos feltételek szükségesek, nevezetesen levegő, nedvesség és meleg, melyek behatása alatt és valószinüleg bizonyos alsórendü szerveztek (hasadó gombák) közremüködése mellett, melegfejlődéssel járó lassu égés vagyis oxidáció következik be. Ezen humifikáció-nak nevezett folyamatnál szénsav, viz és ammoniák képződik a szerves anyagból, mely fokozatosan megbarnulva súlyából folyton veszít s végre eltünése után kevés hamut hagy hátra. A H. képződésénél a szerves anyagból első sorban sötétszinü, földnemü, széndus és vizben nem oldható, idifferens természetü anyagok, a barna ulmin s a fekete humin keletkeznek. Ezekből keletkeznek a korhadás további folyamatában szintén oxidáció folytán különféle humuszsavak, a humin-, ulmin-, geinsav s méások, melyek nagy oldóerővel birnak. A korhadásnál közreműködő tényezők hatása szerint a keletkező H. más-más tulajdonságokat tüntet föl; a kedvező viszonyok között keletkező H.-t szelidnek mondják s az ily H. nem tartalmaz szabad savakat, ellenben a levegő korlátolt hozzájárulásával keletkező H.-t savanyunak nevezik; ilyen a tulságos nedvesség behatása alatt keletkező tőzeg. Régebben a H.-t, nevezetesen annak szelid alakját a növények tulajdonképi tápanyag-forrásának tekintették s az ezen nézeten alapuló humusz-elmélet a H.-ról azt tartotta, hogy az a növények egyedüli tápláló anyaga, melyet korhadt istállótrágya alakjában kell a növényeknek nyujtani. Ujabb kutatások azonban nemcsak e nézet téves voltát, hanem azt is kimutatták, hogy a H.-t a felsőrendü növények közvetlenül föl sem vehetik, hogy ennél fogva a H. mint ilyen növényi tápszernek nem is tekinthető. Ha bizonyos H.-tartalom a talaj termőképességére nézve mindazonáltal előnyösnek van elismerve, ez onnan van, mert a H. egyrészt a talajt fizikailag javítja, t. i. sötét szinénél fogva melegebbé, viztartó képességénél fogva a száraz talajt nyirkosabbá, egyuttal a lazát kötöttebbé s viszont a kötöttet porhanyóbbá teszi s mert másrészt felbomlása alkalmával kész növényi tápláló anyagokat - ammoniákot, hamut - és oly anyagokat szolgáltat, melyek, mint a szénsav és a H.-savak, a talajban foglalt vizben nem oldható növényi tápanyagokra oldólag hatnak. A talaj H.-tartalma a H.-ból oxidáció utján nyert szénsavmennyiség szerint határoztatik meg.

Humuszelmélet

l. Humusz.

Humusztalajok

az olyan talajok, melyekben 20%-nál több a humusz, mig a 10-20%-nyi humusztartalmu talajok humuszban gazdag, az 5-10%-nyi humusztartalmuak humózus talajoknak mondatnak. A H. legjellemzőbb képviselője a tőzegből alkotott láp, mely főképen a korhadás különféle stádiumában levő szerves anyagból áll. Az ilyen talajok a vizet át nem eresztő altalajon különféle mocsári növényekből, nevezetesen savanyu füvekből (Carex- és Scirpus-fajok) s tőzegmohokból (Sphagnum, Hypnum, Polytrichnum) képződnek; tehát eredeti talajok. Mélységök 1/2 s 3 méter között váltakozik s az egymásra következő rétegek szine a korhadás foka szerint szürke, barna, fekete. Fizikai tekintetben az jellemzi e talajokat, hogy száraz állapotban nagyon lazák, pornemüek, hogy vizet igen nagy mennyiségben felvenni képesek, ennek folytán felduzzadnak s ingoványt képeznek. Fekete szinöknél fogva sok hőt nyelnek el, de minthogy többnyire tulnedvességben szenvednek s a vizet gyorsan elpárologtatják, mi hőveszteséggel jár, mindazáltal hideg talajok. Ezen okokból s mert a láptalajok kevés ásványi anyagot, ellenben sok szabad humuszsavat tartalmaznak, kulturnövények mivelésére alkalmatlanok, minélfogva közönségesen réteknek használtatnak, de mint ilyenek sem értékesek, mert csak svanyu füvekből álló csekély tápláló erővel biró u. n. savanyu szénát szolgáltatnak. A H. további nemei az erdőkben keletkező erdei föld (l. o.); a folyamok mentén és torkolatánál képződő berki és ligettalajok, valamint a mélyebb fekvésü rónákat borító fekete föld, minők a magyar alföld déli része, a dél-oroszországi csernozem, Románia alföldje s mások.

Hu-nan

(a. m. D-re a tótól), tartomány Khinában Hu-pe, Kiang-hszi, Kuang-tung, Kuang-hszi, Kuéi-csu és Sze-csuan közt, 215 555 km2 területtel és mintegy 21 millió lakossal. Nagyobbára vörös homokkőből álló hegyek takarják, amelyek 1000 méternél nagyobb magasságot sehol sem érnek el; közepén Khina 5 szent hegyének egyike, a hang-san emelkedik, amelyen egy állítólag Jü császár korabeli (2205-2197. Kr. e.) fölirás van a sziklába vésve. É-i részén az 5000 km2 területü Tung-ting tó van, amelyet H. legnagyobb vizei: a Hszian-kiang, a Juen-kiang, a Ling-kiang és a Cse-kiang táplálnak; a tó az időjárás szerint hol nagyobb, hol kisebb és néha csak az említett folyók kanyarognak iszapos mederében. Földje termékeny, csak a szárazság okoz néha nagy károkat. Rizs és igen jó tea a főtermékek; ezeken kivül pamut és orvosi növények is megteremnek. Egyes részek egészen fátlanok. Széntelepei mintegy 56 000 km2 területet foglalnak el; anthracitot és bitumenes szenet (évenkint mintegy 600 000 tonnát) szolgáltatnak. Ezenkivül vas-, réz-, ólom-, arany- és ezüstérceket is bányásznak. H., amely azelőtt Hu-koang néven Hu-pével egy tartományt alkotott, 9 fura, 3 ting-re és 4 csoura van fölosztva. Fővárosa Csang-sa (mintegy 300 000 lak.), de nála nagyobb a vele szomszédos Hsziang-tan-hszien. V. ö. Lóczy, Khina (410-413. oldal) és Richthofen, China (II. köt. 39. old.).

Huncfut

(a német Hundsfott-ból) a. m. gazember.

Hundeshagen

Károly Bernát, német prot. teologus, szül. Friedewaldban, Hersfeld mellett, 1810 jan. 30., megh. Bonnban 1872 jun. 2. 1834. a berni akadémián lett rendkivüli tanár, 1846. Heidelbergába, 1867-ben - meghasonolván a badeni tartományegyházzal - a bonni egyetemre ment rendes tanárul. Főbb művei: Die Konflikte d. Zwinglianismus, Lutherthums u. Kalvinismus in der bernischen Landeskirche von 1552-1558 (Bern 1842); Der deutsche Protestantismus, seine Vergangenheit und seine heutigen Lebensfragen (3. kiad. 1849); Über die Natur und die geschichtliche Entwickelung der Humanitätsidee (1852); Der Weg zu Christo (1853); Beiträge z. Kirchenverfassungsgeschichte und Kirchenpolitik, insbesondere d. Protestantismus (1864, egyike az ujabbkori legjelesebb egyháztörténelmi dolgozatoknak); hátrahagyott műveiből megjelent: Ausgewählte kleinere Schriften und Abhandlungen (1875, 2 köt.).

Hundred

(ejtsd: höndrd), az angolszászoknál a gaunak vagy grófságnak egy része; később e kerület szabad férfiainak gyülését hivták igy, mely minden hónapban egyszer ült törvényt; végre e név átment a fridhborg eredetileg 100 tagból álló osztályára, melynek kötelessége volt a közrendet fentartani s ha tagjai közül valamelyik vétkezett, azt a törvényszék elé állítani. Most a békebirák intézménye helyettesíti a H.-et.

Hundredweight

(ang., ejtsd: höndrdvét), Angolorságban s Észak-Amerikában a mázsának megfelelő súlymérték. Angolországban 112 kereskedelmi font a. m. 50, 80 kg., az É.-amerikai Egyesült-Államokban 100 angol keresk. font a. m. 45,36 kg. Máskép Centweight-nek is mondják (l. o.).

Hundrieser

Emil, német szobrász, szül. Königsbergben 1846 márc. 13. A berlini akadémián képezte ki magát a Siemeringnek volt tanítványa, de főleg Begas Reinhold hatása alatt állott. Utazott Franciaorságban, Belgiumban, Ausztriában és egyebütt. Nagyrészt diszítő jellegü művei közül említendők: 4 bronz dombormű a magdeburgi győzelmi emléken; a Jog és a Törvény alakjai a poseni törvényszéki palotán; Schlüter szobra a charlottenburgi műegyetem számára; a dal muzsáját ábrázoló dombormű a kultuszminisztérium lépcsőházában Berlinben; a Képzelet szoborcsoport az 1886. évi berlini műtárlat számára; a magdeburgi Luther-emlékszobor stb.


Kezdőlap

˙