Hűbérur

l. Hűbér.

Hűbérvesztés

Hűtlenség (elonia) esetében a hűbéres és leszármazói a hűbérbirtokot elvesztették, azonban ha hűbérképes oldalrokonai (agnates) voltak, ezek a birtokot felkérhették és megszerezhették. H. esete volt továbbá az is, ha a hűbér megszünt, midőn p. hűbérur és hűbéres egy személyben egyesült, vagyis a főtulajdon és haszonélvezés egyben összpontosult; ilyen volt továbbá a hűbérüresedés (apertura), midőn kihalt a hűbéres, hűbérképes utódok nélkül, vagy pedig ha maga a hűbéres szerezte meg a főtulajdont (apropriatio). Ha a hűbéres rosszul kezelte, elhanyagolta a birtokot, ebből ugyan H. még be nem következhetett, azonban megszorító intézkedéseket vont ez maga után, különösen abban az irányban is, hogy elvonatott tőle a továbbeladhatás v. albérbeadás joga. A hűbér elveszthető volt még akkor is, ha a hűbéres bizonyos büncselekményekben, melyeket nem éppen a hűbérur, hanem mások, harmadik személyek ellen követett el, bünösnek találtatott, ez volt az u. n. felonia quasi.

Hübler

Bernát, német jogász, szül. Cottbusban 1835 máj. 25. Berlinben és Genfben jogot tanult, 1859. orosz államszolgálatba lépett, 1865. Berlinben magántanár, 1868. u. o. rendkivüli és 1869. Br.-Freiburgban rendes tanár lett. 1870. a porosz közoktatásügyi minisztériumhoz szentszéki tanácsossá, 1872. titkos kormánytanácsossá és 1875. titkos főkormánytanácsossá nevezték ki. 1879-1880. mint a porosz kormány teljes hatalmu megbizottja ő vezette Jacobinival, az akkori nunciussal, az első egyházpolitikai kiegyezési tárgyalásokat, aztán Berlinben egyetemi tanár lett. Művei: Zur Revision der Lehre von der rechtlichen Natur der Konkordate (Tübinga 1865); Die Konstanzer Reformation und die Konkordate von 1418 (Lipcse 1867); Die Eigentümer des Kirchenguts (u. o. 1868); Eheschliessung und gemischete Ehen in Preussen nacht Recht u. Brauch der Katholiken (Berlin 1883); Kirchliche Rechtsquellen (u. o. 1888); Die religiöse Erziehung der Kinder aus gemischten Ehen im Gebiet des Preuss. Allgemeinen landrechts (u. o. 1880).

Hübner

1. Emil, német filologus, H. Gyula festő fia, szül. Düsseldorfban 1834 jul. 7-én. Egyetemi tanulmányait Berlinben és Bonnban befejezve, 1855-57. Olaszországban, 1860-1861. Spanyolországban utazott, 1863. a klasszika-filologia rendkivüli, 1870. rendes tanára lett a berlini egyetemen. Nevezetesebb művei: De senatus populique Romani actis (1859); Die antiken Bildwerke in Madrid (1862); Inscriptiones Hispaniae christianae, Inscript. Britanniae christianae (1871, 1876); Grundriss zu Vorlesungen über römische Literatur (1869, 4. kiad. 1878); Über lateinische Grammatik (1876, 2. kiad. 1881); Über die griechische Syntax (1883); Bibliographie der classischen Alterthumswissenschaft (2. kiad. 1889); La arquelogia de Espańa (1889); Römische Herrschaft in Westeuropa (1890). Többekkel kiadta 1866-81. a Hermes cimü klasszika-filologiai folyóiratot és 1868-1872. az Archäologische Zeitung-ot.

2. H. Gyula, német festő, szül. Ölsben (Szilézia) 1806 jan. 27., megh. Loschwitzben Drezda mellett 1882 nov. 7. A berlini akadémián tanult, Schadow V. tanítványa lett és vele ment Düsseldorfba. Olaszországban is tartózkodott. 1841. a drezdai művészeti akadémia tanára, 1871. a képtár igazgatója lett. Schadow hatása alatt főleg vallásos tárgyu képeket festett, melyek közül az óüszövetségi tárgyuak különösen sikerültek, igy Ruth elkiséri napát, Noémit idegen földre (1830), vagy Jób és barátai (1838), mig a keresztény tárgyu képek hidegebbek; sok bennük a reflexió, kevés az érzés. Drezdában Bendemannal együtt dolgozott a trónterem kifestésében. Itt keletkezett két ismeretes genreképe: V. Károly S. Justban és Nagy Frigyes utolsó napjai Sanssouciban; azonkivül Vita Luther és Eck között; Szt. István a nagy tanács előtt. Irodalmilag is működött. Kiadta a drezdai képtár lajstromát, a Bilderbreiver der Dresdener Galerie c. művet és költeményeket.

3. H. János, német pedagogus és iró, szül. Türchauban, Zittau mellett 1668 márc. 17., megh. Hamburgban 1731 márc. 31-én. 1694. rektor volt Merseburgban, 1711. pedig ugyanilyen minőségben a hamburgi Johanneumban működött. Földrajzi könyvei és bibliai történetei a mult sz.-ban nálunk is el voltak terjedve. megemlítjük a következőket: Fragen aus der alten und neuen Geographie (1693, 36. kiad., majd minden európai nyelvre le van fordítva; magyarul ily cim alatt jelent meg: A Geographicai Tudomány első kezdete, Hálában, 1749); Zweimal 52 auserlesene biblische Historien und Fragen (u. o. 1714, 107. kiad. legujabban Lipcse, 1859; magyarul: Száz és négy válogatott Bibliabeli Históriák, amelyeket az ó- és uj-testamentomi Szent Irásokból a gyengéknek kedvekért összveszedett H. I. (Pozsony, évszám nélkül, Landerernél). - A H. nevéhez füződik: Ez volt a dolog Hübnere! kifejezés is, melyet gyakorta használunk akkor, ha valaminek a magyarázatára, nyitjára bukkanunk és mely körülbelül azt jelenti, hogy Hübnerben megtalálni minden dolognak a magyarázatát. V. ö. Tóth Béla, Szájrul szájra (Budapest 1895).

4. H. József Sándor báró, osztrák diplomata és utazó, szül. Bécsben 1811 nov. 26., megh. u. o. 1892 jul. 30. Családi nevét (Hafenbredl) még diák korában fölcserélte a H. névvel. Tanulmányai befejeztével 1833-ban az elnöki irodában kapott alkalmazást Metternich alatt, ki őt 1837-ben követségi titkárul Párisban, 1841-ben Lissabonba és három évvel később mint főkonzult Lipcsébe küldötte. Az olasz forradalom kitörésekor (1848) éppen Milanóban időzött, hol Rainer főherceg levelezését végezte és ekkor a fölkelők túsz gyanánt letartóztatták. Később azonban más fogolyért kicserélték és erre H. Bécsbe sietett az udvarhoz és V. Ferdinándot családjával Olmützbe kisérte. E válságos napokban azon csekély számu politikusokhoz tartozott, kik Ferdinánd császár és király lemondásába be voltak avatva, sőt a lemondási oklevelet is H. szerkesztette. 1849 márc. a forradalmi Bécsben időzött, mint az udvar megbizottja; a forradalom leveretése után pedig mint osztrák követ Párisba ment. Ebben az állásban az osztrák külügyi politika irányára meglehetős nagy befolyást nyert, igy 1854. a török-orosz háboru napjaiban és a krimi háborut nyomon követő párisi békekongresszuson is (1856) tolmácsolta Ausztria érdekeit. Midőn néhány év mulva III. Napoleon császár az olasz nemzetiségi eszme felkarolásával saját hirnevét iparkodott emelni és Cavour gróffal titkon véd- és dacszövetséget kötni készült, H. ezen, Ausztriának az olasz földről való kiszorítására irányuló politikáról csak későn, 1859 jan. 1. értesült, amidőn Napoleon császár Európa meglepetésére barátságtalan beszédben válaszolt az osztrák követ üdvözlő szavaira. Az 1859. olasz-francia hadizenet után a kormány visszahivta H.-t, ki később, a háboru lezajlása után, a goluchowski-kabinetben 81859 aug. 21.) a rendőri minisztérium vezetését kapta, melyről azonban már okt. 22. lemondott. 1865 szept. a pápai udvarhoz nevezték ki nagykövetnek, mely állásról 1867 nov., a konkordatum felmondása küszöbén, klerikális érzelmei miatt visszahivták. 1879 óta az urakházának élethossziglani tagja, még pedig a klerikális-konzervativ pártnak hive. Mint történetiró és utazó jó hirnévnek örvend. Megirta V. Sixtus pápának történetét (franciául és németül, 2 kötet); föld körül tett utazását pedig egy tanulságos, sokoldalu műveltségéről tanuskodó, képes diszmunkában irta meg (Promenade autour du monde, 1873; ez a munka németül és angolul is megjelent). Követte ezt Durch das britische Reich (1883-84) c. műve, melynek angol fordítása is nagy sikert aratott. 1892-ben. A brit birodalmon keresztül (Budapest, 2 kötet) c. alatt magyarra is lefordították.

5. H. Károly, német festő, szül. Königsbergben 1814 jun. 14., megh. Düsseldorfban 1879 dec. 5. Wolf, Schadow és Sohn tanítványa, Düsseldorfban telepedett le. Utazott az Északamerikai Egyesült-Államokban is. Valamennyi képének szocialista irányzata van; a munkásnép nyomorát tünteti föl a gazdagok tékozlásával szemben, a szabadságot és az emberi jogokat hirdeti. Legismeretesebb képei: A sziléziai takácsok (1845); A vadászjog; A kivándorlók; A zálogolás; Szabadulás tüzveszélyből; Az árvák; A fiatal tengerész visszatérése; Az ikrek; Az özvegy; Bünös nő a templom kapujánál (1867, berlini nemzeti képtár).

Hübnerit

(ásv.), l. Wolframit.

Hübsch

Adolf, zsidó teológus, szül. Szt.-Miklóson 1830 szept. 18., megh. New-Yorkban 1884 okt. 10. 1840-45. Pesten az ág. hitv. gimnáziumot látogatta, azután mint tanító működött az ó-budai zsidó iskolán. 1848. a honvédseregbe lépett, hol tiszti rangot nyert; a szabadságharc befejezése után Paksra ment s az ottani talmudiskolán annyi sikerrel folytatta félbeszakított teologiai tanulmányait, hogy a miavai ortodox község már 1854. rabbijának választotta. Ez állásáról azonban 3 év mulva önként mondott le és 1858. Prágába ment, hol egyetemi tanulmányai befejezése után mint rabbi és hitszónok nyert alkalmazást. 1866. elfogadta az Ahawath-Cheszed new-yorki zsidó község meghivását, s élte fogytáig működött mint e község rabbija; egyebek közt sikeresen fáradozott a Hebrew Union College (amerikai rabbiiskola New-Yorkban) létrejöttén és - mint a sémi nyelvek tanára - szervezésén és felvirágoztatásán. Egyes zsinagógai beszédeken és számos tudományos és hitfelekezeti érdekü cikken kivül megjelent tőle: Die 5 Megilloth nebst d. syrisch. Targum stb. (Prága 1866); Orcho we-Amitecho (német szónoklatgyüjtemény, New-York 1868); Gems of the Orient (keleti közmondások angolul, u. o. 1877). V. ö. Dr. Adolph H., A Memorial (u. o. 1885), mely életrajzát, több költeményét és beszédét s számos apróbb-nagyobb cikkét közli.

Hübsch

Henrik, német építész, szül. Weinheimban (Baden) 1795 febr. 9., meghl. Karlsruheban 1863 ápr. 3. Beutazta Görögországot, Olaszországot és Konstantinápolyt, 1822. Rómában járt és 1824. a frankfurti Städel-féle intézetben tanár lett. Innen 1827. Karlsruheba ment, ahol főépítészeti tanácsos lett. Számos épületei közt megemlítjük: a műcsarnok és az udvari szinház Karlsruheban, az ivócsarnok Baden-Badenben, a katolikus templom Bulachban, a protestáns templom Br.-Freiburgban. Művei: Ueber griech. Architektur (Heidelberga 1822); In welchem Stil sollen wir bauen? (Karlsruhe 1828); Bauwerke (u. o. 1838, uj sorozat 1852-59, 3 füzet); Die Architektur und ihr Verhältnis zur heutigen Malerei und Skulptur (Stuttgart 1847); Die altchristlichen Kirchen (Karlsruhe 1858-63, 10 füz.).

Hübschmann

János Henrik, német nyelvbuvár, szül. Erfurtban 1848 jul. 1. jenában, Tübingában, Lipcsében és Münchenben tanult, 1875. Lipcsében az árja nyelvek magán-, 1876. rendkivüli tanára lett. 1877. Strassburgban az összehasonlító nyelvészet rendes tanárává nevezték ki. Művei: Ein Zoroastrisches Lied (München 1772); Zur Casuslehre (u. o. 1875); Zur Geschichte Armeniens u. der ersten Kriege der Araber (Lipcse 1875); Die Umschreibung der iran. Sprachen und des Armenischen (u. o. 1882); Armenische Studien (1 köt., u. o. 1883); Das indo-german. Vokalsystem (Strassburg 1885); Etymologie und Lautlehre der ossetischen Sprache (u. o. 1887).

Hückeswagen

város Düsseldorf porosz kerületben a Wupper és vasut mellett, (1890) 6062 lakossal, gyapjufonással, posztószövéssel, vasöntőkkel.

Hüdés

(paralysis), az izomzatnak az az állapota, amelyben összehuzódásra többé nem képes. Nem tekintjük bénulásnak azt, midőn az izületeknek, szalagoknak, csontoknak bántalma folytán mutatkozik mozgási képtelenség. A bénulás foka szerint lehet a) tökéletes, midőn a mozgási képességnek legcsekélyebb nyoma sincs jelen és b) tökéletlen, midőn a bénult izmok még némi mozgásra képesek. Az előbbi a tulajdonképeni H. (paralysis), az utóbbi a hüdéses állapot (paresis). A bénulás kiterjedésére nézve teljes, midőn p. egy testfél összes izmai bénultak és részleges, midőn p. csupán egy arcfélnek, egy végtagnak H.-e forog fenn. ha egy testfél egészen béna, ugy ezt hemiplegiának (l. o.) nevezzük. Két, részarányosan fekvő, azonos nevü testrész bénulását, p. két arcfél, két kar stb., diplegia vagy paraplegiának hivjuk. Váltakozó vagy kereszteződött H. (hemiplegia cruciata s. alternans) p. a jobb felső és bal alsó végtagnak bénulása. Csakis egy karnak, illetve egy lábnak bénulását monoplegiának nevezzük. A bénulás helyére vonatkozólag a H.-ek két főcsoportját különböztetjük meg. Ha a mozgató pálya központi szakaszának (a mozgató kéregtől a gerincvelői mellső idegsejtekig, az u. n. loborpálya) van lefutásában valahol bántalmazva, ugy előáll az u. n. központi bénulás, mig ha a mozgató pálya környéki szakasza (a gerincvelői mozgatósejtektől az izmokig, tehát a környi idegek) sérülése forog fenn, ugy könnyen bénulás jön létre. E két fajtája a H.-eknek a villamos elfajulási reakció által különíthető el biztosan, mert ez csakis környi bénulásoknál fordul elő. A bénulás milyensége tekintetében lehet olyan, mely sorvadással (atrophia), avagy álmegnagyobbodással (pseudohypertrophia) jár; lehet továbbá petyhüdt avagy zsugorral egybekötött. Fontos a H.-eknél ama kérdés eldöntése, vajjon organikus avagy funkcionális H.-sel van-e dolgunk. Az organikus bénulás a mozgató pályának szervi (vérzés, gyuladás stb. utján történő) megbetegedésén alapszik, mig a funkcionális vagy működési H. tisztán csak a mozgató pályának működési zavara által van feltételezve, amint ezt éppen a hiszteriánál oly gyakran látjuk.

H.-ek a legkülönbözőbb okból eredhetnek: 1. Az agyvelő, gerincvelő avagy a környi idegeknek vérzés, gyuladás, daganatok okozta roncsolására; amennyiben e kóros folyamatok a mozgató pályát találják; 2. autoszuggesztió utján a hiszteria kórképében mint funkcionális H.-ek; 3. idült mérgezés következtében (ólom, alkohol, higany, arzén, szénoxidgáz); 4. fertőző bántalmak alkalmával a vérben keringő mérgező anyagok (ptomainok) által (diftéria, szifilisz, veszettség, skarlát, tifusz, tüdőgyulladás, influenza, disenteria, béri-béri, lepra stb.). A H.-ek gyógykezelése legcélszerübben villamozás és massage utján történik. Szabály, hogy egészen friss H.-eket nem villamozunk azonnal, hanem csupán 14-21 nap leteltével (p. agyvérzésnél) s ott, ahol elfajulási reakció mutatkozik a bénült izmokban, csakis galván, egyébként pedig faradikus árammal kezelünk. A massageon kivül a langyos-hüvös (18-22° R.) fürdők ledörzsöléssel jó hatásuak.


Kezdőlap

˙