Igazságügyi kormányzat

az államigazgatásnak tevékenysége a jogszolgáltatás «külső» rendezése és kezelése körül (l. Igazságügyi fenség). Az intézkedés maga minden modern államban az államhatalomtól független; arra tehát az I.-nak befolyás nem engedhető. Az I. élén áll az igazságügyi minisztérium.

Igazságügyi minisztérium

a legfőbb igazságügyi kormányhatóság. Élén az igazságügyi miniszter áll, akinek a királyi ügyészség is közvetlenül alá van rendelve (1871. XXXIII. t.-c.). Az igazságügyi kormányzattól független jogszolgáltatásra az I. befolyást nem gyakorol, de a biróságok személyi ügyei oda tartoznak. A birákat Ő Felsége az igazságügyi miniszter ellenjegyzése mellett nevezi ki. A biróküldés (delegatio) jogát az I. gyakorolja. Az országos börtönügy, néhol a belügy, nálunk az I.-hoz tartozik.

Igazságügyi orvosi tanács

Az 1890. XI. t.-c. által alapított orvosszakértői testület, melynek hivatása, indokolt szakvélemény nyilvánítása utján, az igazságügyi minisztérium és a biróságok teendőiben segédkezni. Az I. tehát az igazságügyi kormányzat s a jogszolgáltatás terén mint szakértő közeg működik. A büntető jogszolgáltatás terén különösen hozzá tartozik az eléje terjesztett orvosi szakvéleményeknek felülvizsgálása, amit azelőtt az országos közegészségi tanács és a tudományegyetemek orvosi karai, egyéb elfoglaltságuk mellett csak mellékesen, igy a büntető jogszolgáltatást ki nem elégíthető módon teljesítettek. Áll Ő Felsége által kinevezett egy elnökből, s az igazságügyi miniszter által kinevezett egy alelnök és legfölebb 20 előadó rendes tagból. A kinevezés 3 évre szól, de ujra kinevezésnek helye van. Az I. működése folytonos.

Igazságügyi tanácsos

(Justizrath), a különböző német tartományokban különböző az értelme. Különösen az ügyvédeknek tiszteletcime. Magasabb kitüntetés a titkos I. cim. Egyidőben a fellebbviteli biráknak cime I. volt. A porosz igazságügyi minisztériumban az előadó tanácsosok cime: titkos fő I. Titkos igazságügyi tanács a berlini Kammergerichtnek egy osztálya, mely a királyi háznak s a hohenzollerni családnak személyi birósága.

Igazságügyi törvények

a jogszolgáltatásra vonatkozó törvények. Németországban a jogszolgáltatásra vonatkozó birodalmi törvények.

Ige

az a beszédrész, mely a történést, változást fejezi ki, vagy más hagyományos meghatározás szerint, amely cselekvést, szenvedést vagy állapotot jelent. A mondatot többnyire ugy alakítjuk, hogy a cselekvés haladása az alanynál veszi kezdetét, vagyis az igének alanyától indul ki a cselekvés. Néha azonban ugy fejezzük ki a gondolatot, hogy az alany felé halad a cselekvés máshonnan, mástól. Ilyenkor nem mondjuk, hogy az alany cselekszik, hanem hogy szenvedi a cselekvést. Tehát kétféle igét különböztetünk meg: cselekvő és szenvedő igét. P. cselekvő van ebben: a tükör visszaveri a fényt; szenvedő van ezekben: a fény visszaveretik a tükörtől, v.: a fény visszaverődik a tükörtől. (L. Cselekvő ige, Gyakorító ige, Ható ige, Kezdő ige, Miveltető ige, Mozzanatos ige, Szenvedő ige, Igeképzés, Igemód, Igeragozás, Ikes igék). - I. teol. értelemben, l. Isten igéje.

Igegyök

igei gyök, l. Gyök, Gyökér.

Igehajlítás

l. Igeragozás.

Igehatározó

l. Határozó szó.

Igeidők

Minden igében kifejezhetjük a cselekvésnek háromféle fokát (mint a latinban scribo, scipsi, scripturus sum): a) folyó cselekvést, t. i. azt, hogy a cselekvést még folyónak, be nem fejezettnek gondoljuk, p.: Él magyar, áll Buda még! (Kisf. K.) Él még nemzetem istene (Berzs.). Hadur mosolygva néz felénk (Ar. Keev.); b) befejezett cselekvést, vagyis azt, hogy a cselekvés folyása megszünt, hogy abba van hagyva, el van végezve; p.: Uram, hatalmad eldült, hazádon nem kormánykodol (Cz.). Partra szállottam, bevonom vitorlám (Berzs.). Megbünhődte már e nép a multat s jövendőt (Kölcs.); c) beálló cselekvést, azaz olyant, mely még csak beáll, melyhez csak készülünk, melyet még csak szándékozunk megtenni; p. Egész uton hazafelé azon gondolkodám, mikép fogom szóltani rég nem látott anyám (Pet.). Üss te boldog óra, amely inségemből ki fogsz szólítani (Ányos). Ki fogja fölvidítni e győzelmi ünnepet? (Cz.). Itt fogok tulajdonkép annyit tesz, hogy hozzá fogok. A beálló cselekvés kifejezésére van egy egyszerü igealakunk is: irand (mely megfelel a beálló cselekvés igenevének: irandó). De ezt az alakot most az élő beszédben már nem használjuk. A föltétes módban a befejezett cselekvést ugy mondjuk, hogy a fő igén csak a befejezett cselekvést jelöljük meg, a föltétesség kifejezésére pedig a van ige föltételes alakját tesszük melléje: irtam volna. A beálló cselekvésben a fog igén jelöljük meg a föltétes módot: irni fognánk; Vigasz számára csak itt van, s hasztalanul is fogná másba keresni (Győry V.). A fölszólító módban a befejezett cselekvés igy van: irtam legyen; p. jött legyen Párisból vagy Londonból, azzal én nem becsülöm többre; csakhogy ilyen kifejezéseket ritkán használunk. A beálló cselekvés igy volna: fogjon irni; de ezt nem mondjuk, mert amire fölszólítunk valakit, az ugy is rendesen beálló cselekvés.

Némely nyelvek a cselekvés módjain kivül kifejezik igealakokkal a három időt is, vagyis hogy arra nézve, aki szól, a jelenben, vagy a multban vagy a jövőben történőnek képzelik a cselekvést (p. a latinban: scribo, scribebam, scribam), vagy pedig, hogy a jelenben v. multban, v. a jövőben befejezettnek gondolják-e (p. lat. scripsi, scripseram, scripsero). Régi iróink szintén pontosan megkülönböztették a mult időt a vala segédigével; p. a folyócselekvést igy mondták a multban; ir vala; a befejezettet: irt vala; a beállót: irni foga. Azonfelül a multban történt egyes események elbeszélésére mindig az egyszerü elbeszélő alakot használták. P. «Az egy halászról. - Egy ember nem tanulta vala még meg a halászást. Mene a viz mellé, kezde ott a halaknak sipolni, alítván, hogy az sipszóra kijőnek; de mikoron látja vala, hogy semmi nem kél dolgába, elhagyá sipját és ugyan hálóval foga halászni. És mikoron sok halakat fogott vala és szöknek vala hálóba, monda nékik: Ó szegén nyavalyás lelkes állatok, mikoron sipoltam, akkor nem akartatok táncolni; immár én is nem sipolok, hanem szenet rakok és bárdolok.» (Pesti Gábor után.) - Most azonban a multban történő (a multban folyó) cselekvéseket magunkra nézve befejezetteknek tekintjük s azért a befejezett cselekvés alakját, az irt alakot használjuk ezek helyett: ir vala, ira. A multban befejezett cselekvést azonban most is szoktuk igy kifejezni: irt vala v. volt. Ha a jelen és a jövő időt akarjuk kifejezni, csak igazi időhatározókkal tesszük, p. a jövőben befejezett és folyó cselekvés: ha majd elvégeztem dolgomat, te már messze jársz; mire majd visszajössz, mindent elvesztettünk (ez befejezett cselekvés a jövőben, tehát a majd itt is mind a két igére vonatkozik); a jövőben beálló cselekvés: Fa, levél majd el fog hervadni (Pet.).


Kezdőlap

˙