Ilbesszan

a. m. Elbasszan (l. o.).

Ilchan

(mongol), a XIII. és XIV. sz.-ban Persiában uralkodott mongol fejedelmek mellékneve.

Ilchester

(ejtsd: ilcsesztr), falu Somerset angol grófságban, 27 km.-nyire Bridgewatertől; a ma Fossewaynek nevezett római ut főállomása volt. A kolostornak, amelyben Roger Bacon nevelkedett, romjai máig is láthatók.

Ilcsi

város K.-Turkesztánban, l. Khotan.

Ildefonso-oltár

Rubens egyik legszebb festészeti alkotása a bécsi császári képtárban. L. Rubens.

Ildiko

Jordanes gót és Priskos görös történetirók szerint Attila hunn király utolsó neje. A hagyomány szerint Attila a vele töltött nászéjben halt meg Kr. u. 453-ban orrvérzés következtében. A név lehet a német Hilda és a Kriemhilda név kicsinyítője (e helyett: Hildico), de lehetséges az is, hogy e történeti név, mely csak véletlenül azonos a Kriemhilda névvel, a burgundi és hunn mondák kapcsolatát közvetítette.

Ildomos

eredetileg a. m. okos, eszélyes. Ma inkább az illendő értelmében használják, l. Illendőség.

Ile

(görög) a. m. osztag, általában 200 lovasból álló lovascsapat; a spártaiak I.-nek nevezték az egyenlő koru fiukból képezett fiuosztályokat.

Ile

(franc., ejtsd: íl, azelőtt isle-nek irták), a. m. sziget. - I. d'Aix, l. Aix. - I. de France, l. Francien hercegség. - I. de Ré, l. Ré. - I. d'Yeu, l. Yeu.

Ileck

(Ileckij-Gorodok), város Uralszk (ettől 130 km.-nyire) orosz kormányzóságban az Ilek és Ural összefolyásánál, (1885) 7355 lak., bőrcserzéssel. 120 km.-nyire tőle, Orenburg kormányzóságban, ugyancsak az Ileck mellett van Ileckaja Szascsita (6316 lak.) és ennek közelében azon rendkivü gazdag sótelepek, amelyek 2 km. hosszuak, 11/2 km. szélesek és évenként 20 000 t. sót szolgáltatnak.


Kezdőlap

˙