Illatos vánkos

l. Illatos szerek.

Illatszer

l. Illatos szerek.

Illava

kisközség Trencsén vm. hasonnevü járásában, a Vág balpartján, igen szép vidéken, (1891) 2213 tót és magyar lakossal; a járási szolgabirói hivatal székhelye, járásbirósággal, takarékpénztárral, vasuti állomással, posta- és táviróhivatallal, telefonállomással, postatakarékpénztárral. Gróf Königsegg-Aulendorf Aladárnak nagy uradalma van itt, melyhez nagy sörház is tartozik. I. legnagyobb nevezetessége az országos fegyintézet, melyben a 10 évnél hosszabb fogságra itélt fegyencek őriztetnek s mely 1000 fegyencet fogadhat be. A Vágvölgy várai közül nagy szerepet játszott I., a régi Léva; a XII. században a templáriusrend lovagjainak birtoka volt, a rend eltörlésével Csák Máté birta, 1312. királyi birtokká lett. 1376. Bubek György nyerte el ajándékképen a királytól, de Bubek Imre tőle ismét megfosztatott. A XV. sz.-ban a husziták pusztították, de Rozgonyi Miklós, Zsigmond király vezére 1432. elfoglalta a várost és földig lerombolta. Ezentul királyi birtok maradt I., majd utóbb gyakran urat cserélt s 1571. királyi adományozás folytán az Ostrosich testvéreknek jutott. A Rákóczi-korban gróf Breuner vette meg a fiskustól, ugyanő a vár felső részét a trinitáriusok zárdájává alakította át, kik azt 1696-1725. birták, amikor a gróf a birtokot kiváltotta. Ekkor épült a mai kéttornyu templom is. Breuner halálával a birtok a rokon Königsegg grófokra szállott, kik ma is birják, de a várat a magyar állam vette meg s 1856. fegyintézetté alakította át. I.-t vidékének természeti szépségei miatt számos turista keresi fel s itt székel a magyar turista-egyesület vágvölgyi osztálya is. V. ö. Pechány Adolf, Kalauz a Vág völgyében (Budapest 1888).

Ille

a Vilainenek 45 km. hosszu jobboldali mellékvize Franciaország ÉNy-i részében; a Bouleti-tóból ered; az Ilet fölvétele után Rennesnél torkollik. Vize a 85 km. hosszu Ille-et-Rance csatornát táplálja.

Ille

Eduárd, német festő, szül. Münchenben 1823 május 17. A müncheni akadémai növendéke, Schnorrnak, majd Schwindnek volt tanítványa. Sok rajza jelent meg a müncheni Fliegende Blätter-ben és a Münchener Bilderbogen-ben. Nagy figyelmet keltettek aquarell képcsoportozatai: A nibelungmonda a régi Edda dalai nyomán; Parcival; Lohengrin; Tannhäuser; Hans Sachs és Nürnberg virágkora; A harmincéves háboru; Jenő herceg és A rajnai őrség. Költészettel is foglalkozik. Drámái: Kaiser Joseph II. (München 1850) és Kunst und Leben (1862); továbbá 1855. kiadott költeményei elismerést szereztek neki.

Illedelem

l. Illendőség.

Ille-et-Vilaine

(ejtsd: ill e vilen), francia tengermelléki département a La Manche-csatorna, La Manche, Mayenne, Loire-Inférieure, Morbihan és Côtes-du-Nord között, 6726 km2, (1891) 626 875 lak., 1 km2-re 90 lak. Nagyobbára egyhangu gránitból, Saint Malo közelében gnájszból és néhol mészkőből vagy alluviumból álló sikság, amelyen csak alacsony földhátak találhatók. A legnagyobb magaslat a Morbihan felőli határ közelében a Haute-Foret (255 m.). Vizeinek 3/3 része a Vilaine-nel együtt az Atlanti-oceánba folyik. Az éghajlat enyhe és nagyon egyenletes; az évi esőmennyiség 80 cm. Az egykoron óriási erdők most nagyon meggyérültek. (1892) 150 000 ha-on termett 2,7 millió hl. buza, 7000 ha.-on 133 000 hl. rozs, 35 000 ha.-on 665 000 hl. árpa és 56 000 ha.-on 1 064 000 hl. zab. Azonkivül termesztenek igen sok lent és kendert, továbbá gyümölcsöt és burgonyát. A bort (átlag 579 hl.) az almabor (átlag 2 574,479 hl.) helyettesíti. Kövér legelőinél fogva az állattenyésztés virágzó; kitünő szarvasmarháinak száma 362 461 db, kitartó lovaié 72 050, sertéseié 109 108. Gránitot több helyen, ezüsttartalmu galénérceket Bruznél bányásznak. Vasművei közül a legjelentékenyebb Paimpontban van. A fémiparon kivül van bőr- és malomipara és csekélyebb mértékben vászonszövő és malomépítő ipara. Az osztrigatenyésztés főhelyei: Dol, Saint Mélior, Vivier és főképen Cancale. Járásai: Rennes, a fővárosa, Fougeres, Montfort-sur-Meu, Redon, St. Malo, Vitré. A régi Bretagne ÉK-i részéből alakult. V. ö. Joanne, Géogr. d'I. (1881); Orsin, Géogr. pittoresque d'I. (1882).

Illegalis

(lat.) a. m. törvénytelen, jogellenes; innen illegalitás, törvényellenesség.

Illegitimus

(lat.) a. m. törvénytelen; innen illegitim gyermekek, törvénytelen gyermekek; illegitimitás, törvénytelenség.

Illei

János, tudós és iró, szül. Komáromban 1725 jan. 3., megh. u. o. 1794 jan. 23. 1744-ben a jezsuiták rendjébe lépett s Budán a bölcsészetet, Győrött a dialektikát, Nagyszombatban az egyházi szónoklattant tanította, 1767. pedig a kolozsvári papnevelő igazgatójává rendelték. Szerzetének 1773. történt eltörlése után Budán a szónoklat tanára volt, 1790. nyugalomba vonult Komáromba. Irói működése két szempontból nevezetes. Egyik Boetius-fordítása: Boetziusnak öt könyvei a bölcsességnek vigasztalásáról (Kassa 1766); erkölcsi tartalma miatt olyan kedvelt lett, hogy 1775. ujabb kiadást ért. Másrészt pedig, kolozsvári működése idején, néhány iskolai drámát irt, melyek a hasonló termékek jelesebbjei közé tartoznak. Három szomorujáték: Salamon, Ptolomeus és Titus, kettejét önön maga szerzette, harmadikát pedig Metastasiusból fordította (Kassa 1767). Öreg korában, az ujabb nemzeti mozgalmak hatása alatt irt egy bohózatot: Tornyos Péter, fársángi játék (Komárom és Pozsony 1789). Ez időből való: Különbféle elmefuttatások c. könyv is (Pozsony 1790, 2 köt.), melyet franciából fordított. Latin iskolai drámái is voltak s meg is jelentek: Ludi tragici in academia Budensi nuper exhibiti (Komárom 11791). Horányi szerint ő folytatta Molnár János Magyar könyvesházát a VII. kötettő a XXII-ig. Révai a tervezett akadémia tagjául ajánlta I.-t. V. ö. Bayer F., Nemzeti játékszin tört. I. 45. Életét és egész működését ismertette Lázár Béla, Philol. Közl. 1893, 481-493. l.


Kezdőlap

˙