Ira furor brevis est

(lat.) a. m. a harag percig tartó őrültség, Horatius Epistoláiból vett idézet (I. 2, 62).

Irak

néven az arabok a Persa-öböltől É-ra és Ny-ra fekvő két tartományt neveznek; e két tartomány az I.-Adsmi és az I.-Arabi. Az első Persia legfontosabb tartománya, amennyiben itt vannak Teherán és a monarkia egyéb legfontosabb városai. I.-Arabi Mezopotámiának egy része, az Eufrát és Tigris alsó folyásának környékét foglalja magában Bagdad és a Persa-öböl közt; megfelel körülbelül az ókori Babiloniának és Khaldeának.

Iralás

a gyógyító büvölés vagy varázslás, más szóval kuruzslás (l. o.) egy neme s leginkább az u. n. javasok (l. o.) foglalkozása. Mivel rendesen a beteg testrésznek bizonyos gyógyítóerejü, vagy legalább ilyeneknek hitt kenőccsel, irral való bekenése kiséretében jár, alighanem az I. neve maga is ezen kenegetést jelenti, mint a hogy a kenegetők (az Alföldön seppegők, vagyis «suttogók» is) a «javasok» szinonimája. Rokon vele a székely tájszókép ismeretes kantérolás, amellyel talán nemcsak a «szerelem-itallal való bájolást» hanem gyógyító varázsnak egyéb nemeit is jelölik, jóllehet Ipolyi (Magyar myth. 339) idézett adata a szónak csak ezt az értelmét világítja meg. Ha a kantérolás v. kantérozás azonban nem csak a szerelmi varázs egy nemét, hanem másféle bűbájos I.-t is jelent, akkor a vele kétségtelenül egy eredetü kantair szó is csakugyan onnan származik, ahonnan jöttnek Szarvas Gábor (Nyelvőr XXII., 145. s köv.) Czuczor-Fogarassy és Vámbéry ellenében vitatja. Ellenben, ha a Székely asszonyok törvényé-nek (kiadta Nagyajtai Cserei, l. 228.) van igaza és a kantérolás csupán szerelmi bájolás, akkor nem lehetetlen, hogy e szónak a cantharishoz van valami köze, mely tudvalevőleg a legrégibb idők óta ismeretes, legszélesebb elterjedésü és népeinknél is nagyon járatos aphrodisiacumok (l. o.) közé tartozik.

Irály

hibás alkotásu szó, l. Stilus.

Iramszarvas

(Cervus tarandus L., Rangifer tarandus Sund.), a kérődző párosujjuak rendjébe, a szarvasok családjába tartozó emlős faj. L. Rénszarvas.

Iramzuzmó

(növ.), l. Rénzuzmó.

Irán

(Eran, az ókorban Ariana), nagy, 2,5-2,7 millió km2 területü fensik Ázsiában, az Indus, Tigris, a Kaspi-tenger, Turán, a Persa-öböl és az Arab-tenger közt, magában foglalja Örményországot, Persiát, amelynek hivatalos neve I., Afganisztánt Kafirisztánnal és Beludsisztánt. A fensik közepes magasságát 1200 m.-re becsülik; némely völgyei azonban 2400-2500 m. magasak. Vizei 600 000 km2 területről az Indiai-oceánba, 650 000 km2 területről a Kaspi-tengerbe és Aral-tóba és 1 400 000 km2 területről egyéb lefolyás nélküli mocsarakba torkolnak.

Irániak

v. erániak, az indogermánok nyolc nagy törzsének egyike, Ázsia északkeleti részéből vándorolt Persiába. Az I.-k még leghuzamosabban maradtak együtt az indusiakkal, akikkel az árjákat képezték (l. Árja). Az őskori I.-tól származtak: a médok, a régi persák, továbbá Gedrosia, Kármánia, Arachosia, Drangiana, Aria, Margiana, Baktria, Szogdiana, valamint Kis-Ázsia legtöbb régi lakói, mint p. a frigiaiak, kappadóciaiak. Emez ős I. mai képviselői: a tadsikok, a tátok, osszétek, a gúrok, lúrok, kurdok (Kaukázusban), végre a beludsok, afgánok. Egy iráni képét mutatja az Ázsiai népfajok képmelléklete.

Iráni dinasztia

l. Szeldsukok.

Irányi nyelvek

Igy nevezik azokat az élő és holt, egymással közel rokonságban álló nyelveket, melyek az indogermán vagy indokelta nyelvcsaládhoz tartozva, legközelebbi rokonai az ó-ind nyelvnek. Még a történelem előtti időben elváltak az árják indoiráni törzsétől, de ez az elszakadás a nyelvek tanuságai szerint sokkal később történt, mint a germán, szláv, görög, latin és egyéb testvérnyelveknél. Idetartozóknak tekintetnek: 1. Zend- vagy ó-baktriainak elkeresztelt nyelv, a parszok szent könyvének, az Avesztának nyelve, mely két dialektusban maradt fönn. A régibb dialektust a Gáthák nyelvének szokás elnevezni, mert a régies formákkal bővelkedő vallásos énekek ezen a nyelven vannak irva. Valamivel ujabb a közönséges zend, mely, mint az előbbi, nyelvtani szerkezetében sokban megegyezik a szanszkrittal, különösen a védák sajátos nyelvével, de azért nem mondható ind dialektusnak, mert hangtana és szókincse önálló, bár rokon nyelvre mutat. 2. Az ó-persa, a Kr. e. IV. sz.-ig visszamenő ékiratok nyelve, mely csak olyan, ha nem régibb, mint a zend. A két nyelv közötti különbség abból is magyarázható, hogy az ó-persa a nyugati, a zend a keleti Irán nyelvjárása. 3. A pehlevi v. középpersa, sémi elemekkel tulterhelt irodalmi nyelv, a szaszanidák udvari idiomája, kik a Kr. u. III. sz.-tól az arab hódításig (VII. sz.) uralkodtak. Egyidejü a pehlevivel, vagy kevéssel fiatalabb a pazend v. parszi, egy, az uj-persával közel rokon s kevés sémi szót tartalmazó irott nyelv. Végül az uj-persa legrégibb alakja, a nagy persa epikus: Firduszi (l. o.) nyelve (Kr. u. 1020.), melyben még alig van arab szó. Firduszi után nagy átalakuláson ment át az uj-persa, több-több arab elemet véve föl magába. Az uj-persával szoros rokonsági viszonyban állnak a kurd szójárások és a beludsi nyelv Beludsisztánban. Ehhez a nyelvcsaládhoz számítják a Kaukázusban élő osszétek nyelvét és az örményt, mely igen sokban eltér a többi iráni nyelvektől. Az örménynél közelebb rokon az afghán v. pustu, mely szókincsére nézve összekötő kapcsot képez az iráni és indiai nyelvek között. V. ö. Spiegel, Vergleichende Grammatik der alteranischen Sprachen (Berlin 1882) és De Harlez, Manuel de la langue de l'Avesta (II. kiad., Páris 1882).


Kezdőlap

˙