Irokézek

(hodenozauni, vagyis a hosszu ház népe), neve egy nagy és hatalmas indus törzsnek É.-Amerikában, amely két főcsoportra oszlott. Az É-i (nagyobb) csoport szintén két részből állt, egy K-iből, amely az u. n. öt nemzetet foglalta magában u. m.: a mohavk, oneida, onondaga, cayuga- és szeneka-nemzetet, mely rendesen a Szt. Lőrinc folyó és az Ontario-tó D-i részében lakott és egy Ny-iból, mely a viandok, a huronok (l. o.) és az anandárok, vagyis az u. n. semleges nemzetből állott és az Erie-tó É-i oldalán lakott, továbbá az andasztokból (guyandot) és erigákból (cat nemzetiség) az Erie-tó D-i részén. Az öt nemzet szövetkezete, amint az angolok nevezték, mig a franciák őket «iroquois»-oknak nevezték, már az európaiak odaérkezése előtt is hatalmas volt s rokon és idegen törzsekkel folytonosan háboruskodott. A földmivelésben és fegyvereik elkészítésében, valamint az indusoknál divó kevés számu mesterségekben előrehaladottabbak voltak mint az alkonginok és mindig intelligensebbeknek mutatkoztak mint azok, különösen a hadviselésben. Részvételük az angol-francia háboruban, mely Amerika azon részeiben folyt le, nagyon fontos. 1714. és 1715. e konfederáció felvette magába mint hatodik nemzetiséget a tuskarorák maradványait; ez régente hatalmas D-i irokéz törzs volt É.-Karolinában, mely egy szerencsétlen háboru után a karolinaiakkal onnan kivándorolt. Az öt nemzet és a tuskarorák némely maradványai találhatók még felső Kanadában, New-York államban (1883. 5119) és az u. n. rezervációkban, Ny-ra a Misszisszippitől, számra 15 000 lélek. A viandok maradékai is Ny-ra nyomattak vissza. A D-i (kisebb) csoportja az indusoknak az említett tuskarorák- és meherinákból (Tutelse) állt. Teljesen kihaltak az attionandárok, eriek, nottowayok és andantok. Az indusok nyelvét Cuoq abbé dolgozta fel lexikailag (Montreal 1882); Hol. Schooleraft, Notes on the Iroquois (Albany 1847).

Irókréta

finom porrá tört vagy őrölt és gondosan megiszapolt kréta-kőzet. A kréta finom pora a vizben lebegve marad és a tejnemü folyadéknak üledékéből alakítják (rendesen egy kevés ragasztó anyagnak hozzáadásával) az irókrétadarabokat. L. Kréta.

Iron

(ejtsd: ajrn), két county az É.-amerikai Egyesült-Államokban; és pedig Misszuriban 1500 km2 területtel, 9119 lak., Irontol székhellyel és Utahben, 2683 lak., Parovan főhellyel.

Irón

l. Grafit.

Ironga

gazdasági eszköz, melynek feladata a talajt egyengetni, felületesen lazítani, gyengén tömöríteni és kiverni. Egy v. több gerendából áll, amelyeknek működő felülete meg van vasalva és a talajhoz képest különböző hajlás alatt állítható.

Ironia

(gör. eironeia), látszatos jóhiszemüség a beszédben, midőn mintha tudatlanok volnánk a kérdésben, valainek nézetét, álláspontját helyeseljük, holott az ellenkezőről vagyunk meggyőződve. De nemcsak a tudományban, hanem a közbeszédben is lépten-nyomon találkozunk I.-val, amikor látszólag éppen ellenkezőjét mondjuk annak, amit értünk, és értetni akarunk. («No hiszen szép!» «Ez derék, dicső művészet», «Jó madár», «te gyönyörüséges!») Az I. az ellentét erejével hat, s a látszatos beleegyezés voltakép kigúnyolása az ellenfél gondolkodásának. Az I. azonban a gúnynak finomabb nemei közé tartozik. Nagy szerepe van a költészetben, a szépirodalomban és a retorikában. A komikus és a humoros iró igen gyakran I.-val dolgozik. Az I.-ban mintegy utánozzuk annak a gondolkodása módját, akit gúnyolunk. De nyilatkozik I. a tragikumban is, mikor a bukó hős belátja, hogy éppen az ő törekvései idézték elő a katasztrófát. Ilyenkor mintegy a végzet üzi gúnyját a hőssel, mintha mondaná: ime, ezt akartad, elérted. A tulságba vitt (és keserü) I. a szarkazmus. Az I. megértése bizonyos foku műveltséget és tárgyismeretet kiván; s azért csekélyebb értelmiségü közönség előtt az I. nemcsak kárba vesz, hanem a félreértés miatt egyenesen az iróra vagy szólóra nézve lehet káros.

Iron Mountain

(ejtsd: ájrn mauntin), l. város Michigan É.-amerikai államban, Menominee countyban, a Menominee partján, vasut mellett, (1890) 8599 lak.; közelében vasércbányákkal. - 2. I., 327 m. magas, szabálytalan alaku porfir-hegy Misszuri É.-amerikai államban, számos vasércérrel, amelyek 70% tiszta vasat tartalmaznak. A hegyből mostanáig több mint 5 millió t. ércet bányásztak.

Ironside

(ang., ejtsd: ajrnszájd) a. m. vasoldalu, II. Edmund király mellékneve, l. Edmund.

Ironton

(ejtsd: ajrntn), Lawrence county székhelye Ohio É.-amerikai államban, 155 km.-nyire Columbustól, az Ohio jobbpartján, vasut mellett, (1890) 10 939 lak., vaskohókkal, szeszgyártással, fürészmalmokkal, jelentékeny vas- és fakereskedéssel; közelében gazdag vasérc- és szénbányákkal. 1840. alapították.

Ironwood

(ejtsd: ajrnvud), város Michigan É.-amerikai állam Gogebic countyjában, (1890) 7745 lak., gazdag vasércbányákkal.


Kezdőlap

˙