Itabirit

magnetitet tartalmazó vascsillám-pala (hematit lemezek és pikkelyek keveréke quarccal) Braziliából.

Itacizmus

a görög nyelvnek azon kiejtési módja, mely a görög e betüt (éta) í-nek mondja ki, tehát az uj-görögök olvasásához alkalmazkodik. Egyebekben is eltér ezen iskola, melyet Reuchlintől szokás keltezni, a másik olvasástól, melynek védői a történeti álláspontra helyezkednek, mig az itacisták a praktikus szempontot hangsúlyozzák és azt mondják, hogy az ó-görög nyelv ugy tanulandó, hogy azt az uj-görögökkel való érintkezésben is képesek legyünk használni. L. még Etacizmus.

Itagaki Taisuke

gróf, japán államférfiu, szül. Tosában 1837. Előbb a hadseregben szolgált, de 1871. miniszteri tárcát vállalt, melyről 1875. lemondott és ezóta nem is vállalt többé állami hivatalt. I. a reformok és az alkotmányos rendszer egyik buzgó előharcosa és Goto, Soyima és Eto mellett a radikális pártnak egyik vezére. 1882. beleunván az ádáz pártküzdelmekbe, beutazta Európát. 1885. a mikadó, ellenzéki pártállása dacára, grófi rangra emelte. 1888. a Dsijuto-párt élére lépett, mely a belügy terén ugyan liberális reformokért lelkesedik, a külföldi kereskedők és konzulok nagy kiváltságait azonban eltörlendőknek véli.

Itajahy

(ejtsd: itazsahi), folyó Brazilia DK-i részében, a Rio Tayo, das Hervaes, das Pombas és más vizek fölvétele után Blumenau német gyarmathoz ér; itt hajózhatóvá lesz, fölveszi még a Rio do Testót, do Garciát és I. kis város alatt torkollik.

Itakolumi

L. Espinhaço.

Itakolumit

A quarcitpalának egyik változata és pedig homokkőszerü; viztiszta quarcszemeknek muszkovit-, klorit- vagy sericitlevélkékkel való elegye s ezért e kőzet szine is majdnem mindig fehéres. A kőzetnek lapos táblái néha hajlékonyak. Az I. a huroni szisztéma kristályos palái között fordul elő s vagy a szteatit- és kloritpalába v. a csillámpalába megy által. E kőzet nevezetes azért, mert Braziliában a Minas Geraes és Villaricca melletti Itakolumi-hegyen (honnét nevét is kapta) s É.-i és D.-Karolinában aranyat s e mellett gyémántot is tartalmaz, előfordul még Uralban, Olaszországban és Portugáliában is. L. még Gyémánt.

Itakonsav

l. Citrakonsav.

Ital

minden olyan folyadék, mely alkalmas arra, hogy az emberi test bevehesse és a szomj csillapítására s a különböző kiválások következtében elfogyott vizmennyiségek pótlására v. dietikus és orvosi célokra szolgál.

Itala

a szentirás számos latin fordítása közül az, mely Itáliában a II. sz. közepe táján készült ismeretlen szerzőtől; e fordítást, mely észszerüsége és hiv volta miatt az egész egyházban elterjedt, Szt. Jeromos (l. o.) Damarusz pápa rendeletére 400 táján átdolgozta, s a héber és görög eredetivel nagyobb összhangba hozta; az I.-nak ez az átdolgozott kiadása Vulgata (l. o.) néven ismeretes.

Italadó

l. Boradó, Söradó, Szeszadó.


Kezdőlap

˙