Ixodes

(állat), az atkafélék rendjébe s itt az Ixodidae családba tartozó élősködő állatnem. L. Atkafélék.

Ixoreae

v. Coffeae (növ.), a Rubiaceák azon alcsaládja, ahová a kávéfa tartozik.

Iynx

(gör.), a nyaktekercs (l. o.) nevü madár, amely feltünő nyugtalan természete miatt a szenvedélyes szerelem jelképévé lett, s melynek szerelemkeltő bűvös erőt tulajdonítottak. A mitologiában Peitho v. Echo v. Pan leánya, s azt mesélték róla, hogy a Zeus és Io közti szerelmi kalandot ő közvetítette, s azért Hera az említett madárrá változtatta. Aphrodite először Jasont tanította meg reá, hogy medeiát ugy gerjesztheti szerelemre, ha az I. madarat ey körnek négy küllője irányában kifeszíti és varázsszavak mondása közben meglóbálja (Pindaros, Pit. 4, 213). Azóta gyakran használták e madarat szerelmi varázslatokra, s azért I. azt is jelentette: bűbájos (magikus) szerelmi inger, v. két- v. négyküllős varázskör a hűtlen szerető visszacsalogatására, amely kört biborszinü gyapjufonállal alakították (Theokrit. 2. idill.).

Íz

némely nyelvjárásban a. m. süly, szájszüly; aztán szitkozódásban: egyen meg az íz, a. m. egyen meg a fene. - Íz, botanikai értelemben, l. Cikk és Internodium. - Íz a fiziologiában, l. Ízérzés.

Íz

(gradus) alatt vérrokonoknál a távolsági fokot értjük. Az ízek kiszámítására nézve egyenes ágban ugy a római, mint a kánoni jog szerint egyforma szabály érvényes. Annyi az íz, ahány a nemzés: «Tot gradus quot generationes». A gyermekek és a szülők tehát első ízben; az unokák és nagyszülők másodízben rokonok egymással stb. Az oldalágaknál a római jog ugyanezt a szabályt követi. A kánoni jog azonban az ízek kiszámításánál csak az egyik vonal, és pedig ha a két vonal nem egyenlő, a hosszabb vonal nemzéseit veszi tekintetbe, ugy hogy a kánoni jog szerint az oldalági két rokon oly ízben rokon egymással, amely ízben azoknak egyike rokon a közös törzsfővel, és pedig egyenlőtlen vonalaknál az, aki a közös törzstől távolabb áll. Az íz-számítást a következő képlet teszi szemlélhetővé, amelyben A és B a szülők, C és D gyermekeik, E és F unokáik:

[ÁBRA]

C és D első ízben, E és F másodízben rokonok A és B-vel. Egymásközt a római jog szerint C és D a második, E és F a negyedik, E és D v. F és C a harmadik ízben; a kánoni jog szerint ellenben C és D az első, E és F a második, E és D v. F és C szinte a második ízben rokonok. A kánoni jog tehát az oldalrokonokat közelebbi íz-rokonságba hozta egymással. Nálunk a kánonjogi számítás érvényes; a keleti, egyesült és nem egyesült egyházakban a római.

Iza

1. kisközség Mármaros vármegye huszti j.-ban, (1891) 2127 rutén és német lakossal. - 2. I., a Tisza baloldali mellékvize, ered a Radnai havasokban a Batrina alatt s ÉNy-ra folyik a Tiszával párhuzamosan, mellyel Mármaros-Szigeten alul egyesül. Hossza mintegy 80 km.

Izabella

1. Anjou Károly nápolyi király és Beatrix provencei őrgrófné leánya, 1264 táján született. 1270. már jelképileg a nála 2-3 évvel idősebb László magyar herceg (a későbbi IV. László) nejévé nyilvánították s neveltetés végett V. István udvarába küldték. 1272. a trónra lépő László már nejének nevezte s Izabella 1276 nov. 27. s 1277. szintén magyar királynénak irta magát. 1276 végén kezdte használni a magyarok előtt kedveltebb Erzsébet nevet, anyósától, Erzsébettől (l. o. VI. köt. 417.), megkülönböztetésül azonban ifjabb királynénak hítták. Atyja és a pápa továbbra is Izabellának nevezték. 1275. a szokott királynéi javakon felül még a Szepesség jövedelmét kapta. A királyné talán féltékeny is volt s nem egyszer követte a kalandokra járó IV. Lászlót; 1282 jan. 13. p. Köleséren (a mai Nagy-Szalontán) járt, a király kun barátjainak közelében. Ledér ura azonban mindjobban ráunt s 1286 végén a Margit-szigeten kolostorba küldte s ott fogolyként tartotta. Majs tárnokmester özvegye, Pál ó-budai kanonok s Ladomér szakács azonban itt is hiven szoltálták a királynét s vele volt az ország rokonszenve is. IV. Honorius pápa 1287 márc. 12. már el is készítette, de nem küldte el azt a levelet, melyben Ladomér érseket fölhatalmazta az egyház büntetéseinek alkalmazására, ha a király nem venné vissza I.-t, kit «a házassági hűség megszegésével, hogy idegen, hitetlen nőkkel annál szabadabban és szemtelenebbül vétkezhessék, elzáratott, étel, ital, ruházat és más szükséglet megvonásával sanyargat, szeméből könyet facsar, keblét sóhajra készti». A pápa halála (1287 április 3.) után a bibornokok kollégiuma lépett közbe és aug. 2. felszólította Ladomér érseket, szabadítsa ki és helyeztesse vissza jogaiba a királynét. Ezt az érsek meg is tette s az Esztergomba hozott I. királynét megillető tisztelettel látta, novemberben fegyvereseket szedetett érdekében s a főpapok s főurak budai gyülésén, melyet ő maga hivott egybe, kimondatta, hogy jogaiba visszahelyezik a királynét, ki pár nap mulva személyesen is jelen volt, midőn hivei Bátorkő várát (Veszprém vm.) elfoglalták. 1288 márc. 21. végre kibékült a király Ladomérral, maga a királyné azonban továbbra is Esztergomban maradt, még férjének 1290 jul. 10-én történt meggyilkoltatása után is. Csak 1300 juliusában, akkor hagyta el az országot s tért vissza Nápolyba, mikor unokaöccse, Károly Róbert nápolyi herceg mint magyar trónkövetelő kezdett szerepelni. Nápolyban a domokos-rendiek S. Pietro-zárdájában végezte életét. Gyermekei valószinüleg sohasem voltak s férje hidegségének egyik oka e körülmény lehetett.

2. I. királyné, Szapolyai János magyar király neje, I. Zsigmond lengyel király leánya, szül. Varsóban 1520 körül, megh. Gyulafehérvárt 1559 szept. 15. 1539 jan. 29. jegyezték el Krakóban János király követei, kik a Székesfehérvárra kitüzött koronázó országgyülésre kisérték, ahol 1539 febr. 23. a fehérvári nagytemplomban történt megkoronázása és összeesketése János királlyal. Az ünnepségek után Budára tértek haza, ahol János király udvarát tartotta. Hitbér fejében a királynénak lekötötte Solymos, Lippa, Déva, Csicsó, Küküllővár, Tokaj várát és uradalmát. A kassai harmincad jövedelmét és Debrecen városát is lekötötte neki, ez utóbbit a zálogban tartó Török Bálinttól 2 év alatt kiváltani igérvén. Mintegy másfél évig élt a királyi pár boldog házasságban, midőn János király 1540 jul. 22. Szászsebesen meghalt. A haldokló király hitvese és fia gyámjává Fráter Györgyöt (l. o.) és a rokon Petrovich Pétert nevezte ki kormányzói hatalommal. Az erdélyi három nemzet hűséget esküdött a királyné és fia iránt, a nemzeti párti magyar rendek a Rákos mezején tartott országgyülésen a csecsemő János Zsigmondot királlyá választották s nagykoruságáig az ország kormányát a királynéra s főbb tanácsosaira bizták. Ferdinánd, az ellenkirály, a váradi béke végrehajtását követelte, mely szerint Magyarország János király halálával egészen az ő kormánya alá volt bocsátandó. Majláth István erdélyi vajda a török portán fondorkodott I. ellen, kétséget támasztván az iránt is, hogy I.-nak János királytól fia maradt légyen. Csausz küldetett Budára, aki előtt a gyanu elhárítása végett a királyné fiát megszoptatta. Ferdinánd Buda vára ostromlására sereget küldött Fels Lénárd vezérlete alatt, amely azonban 1540 őszén hiába ostromolta a várat. I., hogy Fráter György türhetetlen gyámsága alól szabaduljon, kész lett volna a várat átadni a németeknek, de Fráter György a fondorlatokat meghiusítá. 1541 tavaszán Roggendorf által vivatta Ferdinánd Budát, de hiába. A vár felmentésére maga Szulejmán szultán érkezett nagy sereggel (1541 aug. 26.), aki a királyfit ó-budai táborába lekérette a királynétól s a várat csellel hatalmába vette (1541 aug. 29.) addig, mig a királyfi felnő, mert ily fontos várat nem lehet női kézen hagyni. I. fiával és gyámjaival Lippára, majd az erdélyiek meghivására Dévára s 1542 elején Gyulafehérvárra költözött. Erdély és a tiszántuli részek kormányzását az erélyes Fráter György vezette, ki a törökkel és Ferdinánddal is lehetőleg jó viszonyt igyekezett fentartani s a fiatal, tapasztalatlan királyné nevében teljhatalmulag intézkedett. I. Budavár a török által történt elfoglalása után maga is hajlandóságot mutatott a Ferdinánddal való kiegyezésre. Ferdinánd biztosai 1549. Oppeln és Ratibor sziléziai hercegségeket ajánlották fel a királyfinak, a királynénak 100 000 arany frtot kinálván jegyajándéka fejében. I. azonban most nem volt hajlandó a cserére s a törökhöz fordult védelemért. Fráter György azonban haddal ment Váradról a királyné ellen s őt és Petrovichot Gyulafehérvárt ostrom alá fogta s békeszerződésre kényszeríté, a segítségére rendelt moldvai és oláh vajdákat pedig s a budai basát a határszélekről visszaverte. I. kénytelen volt türni tovább is Fráter György gyámnokságát, aki 1551. megkötötte a szerződést Ferdinánddal Erdély átengedése felől. I.-nak 100 000 arany frt biztosíttatott hitbére fejében, a királyfinak Oppeln és Ratibor s nőül Ferdinánd egyik leánya. I. a szerződést elfogadta s a kolozsvári nagytemplomban az eddig nála levő magyar szent koronát Ferdinánd biztosainak átadta (1551 aug. 1.). I. aztán fiával Kassára ment, melyet a 100 000 frt lefizetéséig zálogban nyert. 1552 jun. elején kimentek Lengyelországba s ott I. előbb Varsóban, később Piotrkowban, majd a magyar határszéli wisznici várban lakott, fentartván az összeköttetést mind a törökkel, mely miatta Ferdinánd ellen háborut indított, mind magyar párthiveivel, akik Erdélybe visszakivánták. Az erdélyi rendek 1556 elején tartott országgyüléseiken elhatározták I. s fia visszahozását s küldöttséget indítottak érte Ilyvóba (Lemberg). 1556 okt. 22. királyi pompával tartotta bevonulását Kolozsvárra, ahol nov. 25-ére országgyülést hivott össze, amelyen a rendek neki ujra hűséget esküdtek s a kormányzást az ő, mint Magyarország törvényesen megkoronázott királynéjának kezébe tették le, 16 éves fiát az ő gyámnoksága alatt hagyván nagykoruságáig. Erdély különválása az anyaországtól ekkor lett véglegessé. Mindössze három évig élt és uralkodott még Erdélyben. Uralma nem volt békés és nyugodt, mert az uralkodásra vágyó Bebek Ferenc, Kendi Ferenc és Antal politikai cselszövényeket folytattak ellene az Erdély felett fönhatóságot gyakorló szultán udvarában, mignem I. ezeket Gyulafehérváron kivégeztette. I. főtörekvése arra irányult, hogy fiának az erdélyi fejedelemséget biztosítsa. A törökkel és a francia királlyal szövetkezve, nyerték vissza Erdélyt, az osztrák házzal kiegyezve óhajtotta azt megtartani s fiának osztrák hercegnőt akart szerezni házastársul. Gyulafheérvárt a székesegyházban temettetett el 1559 okt. 8., ahol diszes márvány sarkofágja, felette művészileg kifaragott fekvő szobor alakjával, a templom felszinén méltó kegyelettel őriztetik. (Arany forintjának képe az Érmek mellékletén látható.)

3. I. főhercegasszony, Frigyes főherceg pozsonyi hadtestparancsnok (l. Frigyes 35) neje, Croy Rudolf herceg (l. o.) leánya, szül. Dülmenben 1856 febr. 27. Férjével 1878 okt. 8. kelt egybe. I. jól beszél magyarul s a pozsonyi társadalmi élet elevensége sokat köszönhet neki.

Izabella

(I.), kasztiliai királyné, II. Jánosnak, Kasztilia és Leon királyának leánya, szül. 1451 ápr. 22., megh. 1504 nov. 26. 1469. nőül ment V. vagyis Kat. Ferdinándhoz s IV. Henrik testvérének halála után Kasztilia trónjára lépett (1474). Hiába fáradozott Janka, IV. Henrik leánya, hogy I.-tól a trónt elvitassa: I. hadai a torói csatában (1476. márc. 17.) győztek és neki biztosították a koronát. Ferdinánd és I. Aragoniának és Kasztiliának egyesítése után 1479. Spanyolország királya és királynője címet vettek föl, a pápa pedig «katolikus kiráyok» jelzővel tisztelte meg őket. Kasztiliában I. maga vitte az ország kormányát. Hogy a főnemességet megalázza, behozta a szent hermandadot (l. o.), hasonlóan utját egyengette az inquiziciónak (l. o.). De nemcsak hitbuzgó, hanem országlási tehetséggel felruházott nő is volt. Oroszlánrésze volt Granada elfoglalásában (1492) és a mórok végleges kiveretésében, mi által férjével együtt az egységes Spanyolország hatalmának vetette meg alapját. Ismeretes, hogy Kolumbus Kristófnak lehetségessé tette terve kivitelét és pénzzel meg hajókkal segélyezte Amerika felfedezőjét. Öt gyermeke közül három leánya élte őt tul. Fia, Don Juan, Aszturia hercege és legid. leánya, Portugál királynője, ő előtte haltak el.

2. I. (II.) Mária Lujza, VII. Ferdinánd királynak és Mária Krisztina (a király negyedik feleségének) leánya, szül. 1830 okt. 10. Atyját 1833 szept. 29. követte az uralkodásban, miután az 1830 márc. 29. az u. n. száli törvény mellőztével a régi kasztiliai trónöröklést ismét életbe léptette volt. Kezdetben anyja gyámsága alatt állott, aki a szabadelvü párt támogatásával győzedelmesen harcolt Don Carlos (l. o.) trónkövetelő ellen. 1840. ugyan Krisztina Spanyolországot elhagyni volt kénytelen, de leánya I. mégis csak megmaradt királynőnek s nevében Espartero (l. o.) vitte az ország ügyeit. A cortes 1843 nov. 8. nagykorunak nyilvánította, eljegyzése pedig egész Európát foglalkoztatta. Lajos Fülöp, francia király I. kezének révén a maga családjának akarta megszerezni a spanyol trónt; Angolország ellenben tiltakozott e terv ellen. Elvégre I. 1846 okt. 10. a beteges d'Assisi Ferenc Mária Ferdinánd unokatestvérének nyujtá kezét, mig nővére Montpensier herceghez, Lajos Fülöp király fiához ment nőül. I. több gyermeket szült; ezek: Mária Izabella Franciska, szül. 1851 dec. 20., Girgenti gróf özvegye; Alfons Ferenc, Aszturia hercege, szül. 1857 nov. 28., megh. mint XII. Alfonz király 1885 nov. 25.; Mária Berenguela, szül. 1861 jun. 4., megh. 1879 aug. 5.; Mária della Paz, szül. 1862 jun. 23.; 1883 óta Lajos Ferdinánd bajor herceg neje és Eulália, szül. 1864 febr. 12., 1886 óta Montpensier Antal herceg neje. I. királyné tulbuzgó vallásossága mellett érzéki gyönyöröknek élt és egymásután egész sereg szeretőt tartott. Az uralkodást rendesen környezetére bizta; az utolsó években Patrocinio apáca és Marfori intendáns voltak rá legnagyobb befolyással. Uralkodását számos fölkelés zavarta meg, de ő csak nem javult, mignem végre Prim és Serrano tábornokok és társaiknak felkelése 1868 szeptemberben véget vetett kormányának, éppen akkor, amidőn Izabella III. Napoleon császárral a pápa érdekében föllépni készült. I. ekkor Franciaországba menekült, hol menedékhelyre talált. Több év mulva, 1870 junius 25. Alfonz fia részére lemondott a koronáról, aki azonban csak 1875. foglalhatta el a neki szánt trónt. A belbéke helyreállítása után I. is visszatért hazájába, s azóta hol Spanyolországban, hol Párisban él.

Izabella-fakó

l. Fakó.

Izabella-rend

1. Szt. I., portugál érdemrend, alapította VI. János portugál régens-herceg 1801 nov. 4., nejének, Sarolta spanyol hercegnő kérelmére, ki a rendnek 1804 ápr. 25. alapszabályokat adott. Jelvénye: fehérzománcos medaillon, rajta szt. Izabella biboröltönyben, egy előtte térdelő zöld öltönyü koldusnak alamizsnát osztogatva. A medaillont egy szalaggal szorosan átkötött zöld babérkoszoru veszi körül, körülötte egy széles koszoru arany rózsákból, ez utóbbin a medaillon alatt, aranyszegélyü, sötétkékre zománcolt szalag «Pauperum Solatio» arany fölirattal. Hátlapja fehér, rajta arany koszoru alatt az alapítónő arany monogrammja és az alapítási évszám, körülötte kék alapon «Real Orden de santa Isabel» arany felirat. Szalagja rózsaszin és fehér. A rend tagjainak száma, a királyi ház nőtagjain kivül, 26-nál több nem lehet. - 2. Katolikus I., spanyol érdemrend, melyet VII. Ferdinánd 1815 márc. 24. szt. Izabella, portugál királyné tiszteletére alapított. Három osztálya van: nagykeresztesek, parancsnokok és korlátlan számu lovagok. Jelvénye: széles végü, arany gömbök és széllel ellátott, szélein négyszeresen behasított sötétvörös kereszt, négy sarkában arany sugarakkal. A kereszt aranygyümölcsü zöld babérkoszorun függ. Középpajzsa kerek, aranyszegélyü fehér gyürün «kipróbált hűségért» arany fölirat. Hátlapja kék F(erdinánd), I(sabella), R(ex, egina) arany monogramm, körülötte fehér, aranyszegélyü gyürü «Katolikus Izabelláért» fölirattal. Szalagja fehér, két világossárga szélcsikkal, a papi tagoknál ez utóbbiak feketék.


Kezdőlap

˙