Izoláló nyelvek

l. Egytagu nyelvek.

Izoláló réteg

építményeknél az az elválasztó réteg, amelynek az a célja van, hogy a talajnedvességnek a falazat felső részeibe jutását meggátolja; ily I.-ekül aszfaltot vékony rétegekben, födélpapirt, ólom- v. cinklemezt vagy erős nyers üveget használnak. Nedves helyeken igen célszerüek az izoláló falak, amelyeket az alapfalaktól kis távolságnyira állítanak, ugy hogy a két fal között levegőréteg keletkezzék, mely a nedvességnek a falakba való behatolását meggátolja.

Izoláló szőnyeg

Gieslertől Zürichben előállított gyártmány, mely a házakban izoláló eszközül szolgál, s mint ilyen vagy arra használható, hogy a falakról és padlóról a meleget, hideget vagy nedvességet távoltartsa, vagy arra, hogy nagy építményekben és bérházakban a hanghatást tompítsa. Az I. nem egyéb, mint a facementtel nemez-szerüen összekötött gyapjuhulladékok egy vastag rétege; a gyapjuhulladékok egy kartonra vannak erősítve.

Izoláló zsámoly

az elektromos géphez használt kis állvány (v. zsámoly), üveg- vagy gyánta-lábakkal. Célja az, hogy a reá helyezett tárgyat elszigetelve lehessen elektromossá tenni. Igy a zsámolyon álló ember is elektromozható és belőle szikrák huzhatók ki.

Izolátorok

(gör. a. m. szigetelők). Az «elektromos izolátor» fogalma szoros kapcsolatban van ama felfogással, mely szerint az elektromos tüneményeket határozott tulajdonságokkal felruházott ágens, az elektromos töltés, illetőleg ennek áramlása okozza. Ha p. valamely selyemszálra felfüggesztett elektromos fémgolyót fémdróttal megérintünk, s a golyót az érintés megszüntetése után megvizsgáljuk, azt találjuk, hogy az elektromos állapot az érintés következtében megszünt. Ha ellenben az elektromos golyót üveg- v. gyánta-ruddal vagy p. selyemszállal érintjük, azt észleljük, hogy a golyó elektromos állapotában nem állt be feltünő változás. E tényt ugy magyarázzuk, hogy a fémdrót a fémgolyó töltését a földbe vezette, mig az üveg, a gyánta, a selyemszál erre nem képes. Az előbb említett kisérletet ismételve, megvizsgálhatjuk az összes testeket, és a kisérletek eredményéhez képest elektromos vezetőkre s I.-ra osztályozhatjuk őket. Pontosabb megfigyelési módszerek alkalmazásával meggyőződhetünk csakhamar arról is, hogy az I. is, habár többé-kevésbé csekély mértékben, szintén vezetik az elektromosságot, igy tehát tulajdonképen a fémek és a gyánta- vagy üvegnemüek között stb. nem mint jó vezetők és I., hanem mint jó vezetők és rossz vezetők között kell különbséget tennünk. A gyakorlatban alkalmazott I.-nál, különösen az üveges felületü I.-nál a felületi vezetésnek jut a főszerep, s ennek erősségét légköri befolyások lényegesen emelik; az izoláció jóságának emelésére tehát a felületi vezetés lehető csökkentésére kell törekednünk. Kitünő I. a száraz gázok, a száraz vizgőr, az ásványolajok, paraffin-olajok, terpentin-olaj, ricinus-olaj, a vegyileg tökéletesen tiszta, desztillált viz, a gyánta és üvegnemüek, a kén, a legtöbb kristály stb. Beható kisérletek alapján Faraday s nyomában járva Maxwell arra az eredményre jutott, hogy az elektromos állapot gyüjtő neve alatt összefoglalt sztatikai és dinamikai tünemények lényeges oka az I.-ban létesült feszültségekben rejlik; e felfogás szerint, melyet a kisérleti tapasztalás minden tekintetben igazolt, az elektromos tünemények a feszültségek nyilvánulásai; a lényeges, okozó szerep tehát az izolátornak jut. E felfogásból kiindulva foglalja Faraday az izoláló anyagokat a dielektrikum (l. o.) gyüjtőnév alá (l. Mágneses indukció). E felfogás szerint a régi felfogás terminologiájával szólva, az elektromos áramot vezető drótban s körüle észlelhető tünemények lényeges oka nem a drótban, hanem a környező izoláló médiumban rejlik, az elektromos áram abban áll, hogy a drótot környező izoláló médiumból a drótba energia áramlik.

Izom

(musculus), összehuzódó képességgel felruházott verhenyes lágy képződmény, melynek összessége a gerinces állatok testének legtömegesebb részét teszi, az embernél körülbelül 45%-ot (20 kilót), azt, amit a közéletben húsnak neveznek. Működésük többféle; mint aktiv mozgató szervek a csontokra hatnak, azokat egymáshoz közelítik vagy távolítják; azonkivül előfordulnak az érzékszervekben, zsigerekben, nemi szervekben, bőrben, vérerekben stb. Élő állapotban lágyak, hajlékonyak és jelentékenyen nyujthatók, pirosak, ami részint a vértartalomtól, részint saját izomfestéktől függ; vizbenállás által a festék kimosódik és az I. halvány lesz; főzve előbb zsugorodnak, azután lágyak és szakadékonyak lesznek. Az izmok legnevezetesebb sajátsága az összehuzódó képesség, mely bizonyos ingerekre áll be; ez rendszerint a központi idegrendszerből indul ki, azonkivül beáll hő, erőművi és elektromos behatásokra is. Élő izmok, ha nem is működnek, folyvást aktiv feszülésben vannak, amit izom-zsongnak (tonus) neveznek. Elhalás után az izmokon sajátszerü keményedés és rövidülés áll be, amit halálmerevségnek neveznek; az embernél legkorábban 10 perccel, legkésőbben 7 órával lép fel a halál után; a rothadás bekövetkezésekor megszünik. A nagy viztartalom miatt az izmok hamar rothadnak, felszinükön penészgombából álló ragadós lepel keletkezik; vizelvonás (beszárítás, füstölés) által a rothadás megakadályozható, igy hat a nagy hideg is. A vértartalom mintegy 7278%, a szilárd alkotó részek 28-22%-ot tesznek; az utóbbiak között van az izomrostonya (myosin), kevés zsir, nitrogéntartalmu anyag (kreatin), glikogén és izomcukor (inosit), különféle savak (tejsav, hangyasav stb.); ásványrészek között legtöbb a kali- és foszforsavas só, konyhasó; gázok közül oxigén és szénsav.

Az izmok kétfélék: az akarattól kormányozhatók és attól függetlenek, az előbbieket animális, az utóbbiakat vegetativ izmoknak nevezik. Szerkezetüket illetőleg az utóbbiak u. n. sima izomsejtekből, amazok harántul csikolt rostokból állnak. De a harántul csikolt animális izmok között vannak olyanok is, melyeknek működésére az akarat befolyással nincsen, p. a szivizom, másrészt vannak harántul csikolt izmok, melyek az akarat befolyása nélkül is működnek, p. a lélegző izmok alváskor, ájuláskor. Sok gerinctelennél minden izomrost harántul csikolt, p. a rovaroknál; ellenkezőleg a férgeknél és puhányoknál minden I. sima sejtekből áll.

Az izmok alakja sokféle. A karcsubb izmok hasonlítanak lenyuzott egérhez (innen származik a latin nevök: musculus); ennek középrészét hasnak (venter), a két vége közül az egyiket fejnek (caput), a másikat farknak (cauda) nevezik. Mindkét végük csonthoz vagy porchoz tapad, azért a fej helyett helyesebb az eredés (origo), a fark helyett a tapadás (insertio) név. Ha az in rézsut megy át a hosszukás I.-ba, vagy a közepébe egy darabon bemélyed, létrejön az u. n. féltollas vagy tollas I. (m. semipennatus, pennatus). A széles izmok alakja többnyire szabálytalan négy- vagy háromoldalu, ha csipkékkel erednek, fürészizmoknak (m. serrati) mondatnak. A gyürüalaku izmok vannak elhelyezve, rostjaik a környező lágyrészekben végződnek. Ha több I. feje közös hasba egyesül, előállnak a két- vagy többfejü izmok (m. biceps, triceps, quadriceps); ha az I. lefutásában valahol in van, az kéthasuvá lesz (m. biventer, s. digastricus); több inas megszakasztás, ha azok zigzugosak és harántirányuak, teszik az inas beiratokat (inscriptiones tendineae). A bőrizmok némely emlős állatnál nagy terjedelemben fordulnak elő, az embernél csak a nyakon és tenyéren maradt belőlük valamennyi vissza. Ízületi izmok, az Ízületek tokszalagához tapadó kis izmok v. kötegek értik, ama szalagnak megfeszítésére valók.

Ízületek felett elvonuló izmok működésekor az Ízület állása megváltozik, hajlításba, feszítésbe, közelítésbe, távolításba v. forgatásba jön. Rendszerint az I. mozdulatlan végét eredésnek, a mozhathatót tapadásnak nevezik. Az izmok működésekor a csontok emeltyükké lesznek, az erőnyilvánulás az I.-ban van, a csont teszi a súlyt, a támaszpontot az ízület forgástengelye. Az emeltyük többnyire egykaruak, azaz a támaszpont (ízület) az emeltyünek a végén van; ritkábbak a kétkaru emeltyük, melyeknél a támaszpont az erő és súly között van alkalmazva. Az egykaru emeltyük többnyire olyanok, hogy az erő közel van a támaszponthoz, ami erőveszteséggel jár ugyan, de gyors mozgásokat hoz létre már csekély összehuzódáskor. Minél több az I.-rost valamely I.-ban, annál nagyobb erőt képes kifejteni, azaz ereje egyenes irányban áll harántmetszetével. A rövidülés nagysága függ az I. hasának hosszaságától, körülbelül a felére képes összehuzódni; minél hosszabb az I., annál nagyobb az általa kivitt mozgás terjedelme. Működésük szerint az izmokat csoportokra osztjuk be, u. n. hajlítókra és feszítőkre (flexores, extensores), közelítőkre és távolítókra (ad- és abductores), forgatókra (rotatores) stb. A főbb testi tájékok szerint vannak fej-, nyak-, mell-, has-, hát- és végtagizmok. Az ember izmainak bő leirásával foglalkoznak Heule és Schäfer-Thune anatomiájukban. Az izmokon előforduló érdekes változatokat tárgyalja Testut, Les anomalies musculaires chez l'homme expliquées par l'anatomie comparée (Páris 1884).

Izomaltóz

(gör.), uj cukornem, mely a sörnek rendes alkotórészét képezi. Mindig képződik a diasztáznak keményítőre való tökéletlen behatásakor.

Izomcukor

a. m. inozit (l. o.).

Izomdaganat

l. Rostdaganat.

Izom-elektromosság

l. Állati elektromosság.


Kezdőlap

˙