Japáni artifiola

(növ.), l. Bojtorján.

Japáni birs

(növ., Cydonia Japonica Pers.) a. m. biborbirs (l. o.).

Japáni bronz

rendesen sok ólmot tartalmazó bronz, melyet fekete oxidszine tesz becsessé. Összetétele a következő:

réz

ón

cink

ólom

82,7

4,7

1,8

9,9

73, 3

7,3

6,0

14,6

71,4

6,0

5,9

16,3

Ehhez hasonlít a khinai bronz 74,0 réz, 1,00 ón, 10,0 cink és 15,0 ólommal.

Japáni diófa

(növ.), a ginkgofa (l. o.).

Japáni disztyuk

Három szinváltozása ismeretes, a Sirafuji, Sinanarati és a Totokko. Különös sajátságuk, hogy évszázadokon át folyt tenyésztés utján farktollait mesés hosszuságra (345 cm.-ig) sikerült nevelni.

Japáni építészet

l. Építészet.

Japáni érdemérem

Alapíttatott 1881 dec. 7. Nyerhetik oly egyének, kik életök veszéleyeztetésével emberéletet mentettek meg. Jelvénye kerek ezüst érem, rajta en relief dolgozott virágzó cseresznyeágakból alkotott koszoru, közepén megfelelő japán írás. Átmérője 2 cm., kapocs és horga ezüst, szalagja vörös.

Japáni festészet

A japániak papirra v. pedig selyemre, vallási célre ritka kivételképen fára festenek, vallási célra ritka kivételképen fára festenek: a papírt és a selymet, melyre festeni akarnak, fa rámára feszítik és vizirányosan a földre fektetik a festő a földön guggolva a kifeszített lap fölé hajol és fekete tusba mártott finom ecsettel könnyedén veti oda az ábrázolás rajzolatát, melyet utóbb szinesre fest. Önként érthető, hogy a lap vizirányos fekvése hatással van az ábrázolóra, kivált annak távlati látszatára. A festészet a japáni nép tulajdonképeni művészete, s a festészet története egyszersmind magában foglalja a japáni művészet történetét. A J. biztos adatokkal támogatott története a IX. sz.-dal kezdődik. Ekkor élt Kosé Kanaoka festő és költő, kit a japániak legkiválóbb régi festőjüknek tartanak. Ez időben a J. a vallási eszmék uralma alatt állott: a humoros, komikus ábrázolások csak későbben, a XII. sz.-ban fejlődtek ki. Ez iránynak megalapítója Toba Sôjo. Kivüle még számos kiváló tehetségü, bár kevésbé hirneves festő élt a XII. sz.-ban. A XIII. sz.-ban a Fujivara-család számos jeles festővel ajándékozta meg Japánt. Köztük leghiresebb Csunétaka udvari festő és Tosa tartomány kormányzója. Tanítványai Tosa névről nevezték el a mester iskoláját, mely a J.-nek ma is egyik fő irányát képviseli. A XIII. sz. folyaman mind határozottabb nemzeti jelleget öltött a J. és vele kapcsolatban megállapodásra jutottak a japán díszítmény elvei. A nemzeti iskola azonban csak a XIV. sz.-i politikai zavarok lecsillapulta után fejlődött ki, s a tosai iskola régies iránya meghaladott állásponttá lett. A nemzeti iskola virágzása tetőpontját a XV. sz.-ban érte el, s belőle keletkezett a XVII. sz.-ban a népies iskola, melynek uttörője Matahei, de tulajdonképeni megalapítója és kifejlesztője Hokusai (1760-1849), ki nemzetének egyik legnagyobb festője, sőt európai szempontból tekintve a legnagyobb. Ecsetje erőteljes, eredeti és meglepő ábrázolásokat állít elő; benne az eredetiséggel, a humorral, a leleményességgel nemes izlés párosul, kezek ügyessége pedig a csodával határos, művei felölelik az egész japáni életet és természetet s általuk erre el a J. és az iparművészet a tökély legmagasabb fokát. E században is több jeles mester született Japánban, de 1868 óta a kivitel számára jobbára selejtes festői művek készülnek, s minden irányban hanyatlás mutatkozik.

Japáni kacsa

a házi kacsának tarka szinü, hosszunyaku változványa.

Japáni kecskerágó

(növ.), l. Kecskerágó.


Kezdőlap

˙