Jones

(ejtsd: dsonsz), több county az É.-amerikai Egyesült-Államokban és pedig: É-Karolinában (1240 km2 ter., 7490 lak., Trenton székh.); Georgiában (980 km2 ter., 12 709 lak. Clinton székh.); Jowaban (1550 km2 ter., 20 233 lak., Anamosa székh.); Misszisszippiben (1550 km2 ter., 8333 lak., Ellisville székhellyel); Texasban (3000 km2 ter., 3797 lak).

Jones

1. Inigo, angol építész, szül. Londonban 1572., meg. u. o. 1651 jul. 21. Eleinte asztalos volt, később tájképfestő lett s beutazta Franciaországot, Hollandiát, Németországot és Itáliát. Aztán Velencében és Rómában az építészettel kezdett foglalkozni, néhány évig mint udvari építőmester élt Kopenhágában; 1612. ismét Itáliába tért vissza, majd mint fő építési igazgató Angliába, ahol Palladio olasz renaissance-építésmódját honosította meg. Főműve Londonban a Whitehall-palotában levő bankett-terem (1619-22). Tőle valók még: a Chiswick-House London mellett, A Vicenza melletti u. n. rotunda utánzata; a St. Johns College Oxfordban, a greenwichi kórház néhány része, a Szt. Pál székesegyház nyugati részén levő korintusi stilü csarnok, a régi börzeépület Londonban, stb. V. ö. Kent, Designs of Inigo J. (London 1727); Cunningham, Inigo J. (u. o. 1848).

2. J. János Pál, az É.-amerikai Egyesült-Államok tengerészetének megalapítója, szül. Arbiglandban (Skócia) 1747 jul. 6., megh. Párisban 1792 jul. 18. Az É.-amerikai szabadságharc kitörésekor felajánlotta szolgálatát a kongresszusnak s a haditengerészetbe lépett és mint kapitány harcolt az angol cirkáló hajók ellen; 1776. pedig husz ágyuval felszerelt briggjével Anglia partjait nyugtalanította. 1778. a huszonkét ágyuval felszerelt Drake nevü hajót fogta el az Anglia és Irország közötti csatornában és Brestbe vitte prédáját. 1779 aug. egy francia és északamerikai hajókból összeállított hajóraj parancsnokává nevezték ki, mellyel az egész brit partvonalat a legnagyobb rettegésben tartá s az angolok egyik legnagyobb hajóját, Serapist, heves küzdelem után elfoglalván, 800 fogollyal és gazdag zsákmánnyal tért vissza Brestbe. 1788. II. Katalin cárnő meghivására mint ellentengernagy orosz szolgálatba lépett, melyből azonban Potemkin és a nassaui herceg féltékenysége következtében egy év mulva kilépett. Miután az osztrák kormány felajánlott szolgálatát nem fogadta el, Párisba költözött, hol néhány évig teljesen elfeledve élt. A neve alatt megjelent Emlékiratai valószinüleg nem tőle származnak. Életrajzát Sherburne (1851), Simms (New-York 1845) és Abbot (u. o. 1875) irták meg. Regényekben Cooper (The pilot), Cunningham (Paul J.) és Dumas S. (Le capitaine Paul) foglalkoztak J. életével.

3. J. Owen, angol építész és archeologus, szül. Londonban 1809 febr. 15., megh. u. o. 1874 ápr. 19. Párisban járta után 1833. és 1834. Spanyolországban és Keleten a mór építészetet tanulmányozta és visszatérése után: Plans, elevations, sections and details of the Alhambra c. (London 1842-45, 2 köt., 2. kiad. 1847-48) jeles munkáját adta ki. 1851. ő vezette a londoni világkiállítás diszítő részét és 1852. az ő vezetése alatt építették a sydenhami kristály-palotát. Legnevezetesebb művei: Grammar of ornament (4 kiad.; London 1880, 112 lap). Hagyatékából adták ki: Ancient writers on greek sculpture (u. o. 1895).

4. J. Vilmos, sir, angol orientalista, nyelvész, szül. Londonban 1746 szept. 28., megh. Kalkuttában 1794 ápr. 27. Oxfordban tanult keleti nyelveket, azután Spencer grófnak volt a nevelője, 1770 óta jogi tanulmányokkal foglalkozott. 1783. a kalkuttai főtörvényszéknél biróvá neveztetett ki. Indiában régiségek és a földrész egyéb nevezetességeinek kutatásával nagy érdemeket szerzett. Ő alapította az angol ázsiai társaságot Kalkuttában 1784. Nevezetesebb művei: Grammar of the Persian language (London 1771, 9. kiad. 1809); Poëseos Asiaticae commentarii (London 1774). Lefordította és kiadta a pogánykori hires arab Mu'allakat-okat, Moallakat or seven Arabian poems (London 1783). Korszakalkotó volt J. munkássága az ind irodalom terén, ő volt az első európai, ki alaposan megismerkedett a brahmánok szent nyelvével, a szanszkrittal. Jóval Bopp előtt (1788) az Asiatic Researches-ben kimondta az ó-ind nyelvnek rokonságát a klasszikus nyelvekkel, sőt a távolabb álló gót és kelta nyelvek közti rokonsági viszonyát is felismerte. összegyüjtött munkáit kiadta özvegye (6 köt., London 1799). Hátrahagyott műveiből többet közzétett Colebrooke, igy a Digest of Hindoo-law cimüt. Életrajzát megirta lord Teighmouth (London 1804, uj bővített kiad. Wilks, London 1840).

Jonge

1. János Kornél, de, németalföldi történetiró, szül. Zieritzenben (Zeeland) 1793 máj. 9., megh. Hágában 1853 jun. 11. A királyi éremtár őre volt. Művei közül említésre méltó: Geschiedenis van het nederlandsche zeewesen (Zwolle 1869, 6 kötet). - 2. János Karel Jakab, de, történetiró, az előbbi fia, szül. Hágában 1828 jun. 17-én, megh. u. o. 1880 márc. 15-én. Az országos levéltárba segédhivatalnok volt, hol Bakhuizen van den Brink és van dem Bergh társaságában részt vett a Het nederlandsch rijksarchief; verzameling van onuitgegeven oorkonden en bescheiden voor de geschiedenis des vaderlends cimü oklevélgyüjtemény kiadásában. Főműve. De opkomst van het nederlandschgezag in Oost-Indië; verzameling van onouitgegeven stukkenuit het oudkoloniaal archief (Hága 1862-84, 12 kötet), mely bár fejezetlenül maradt, a németalföldi gyarmatosítás történetének Hátsó-Indiában alapos tárgyalását foglalja magában. Jeles műve még: De oorsprong van Nederlands bezittingen op de kust van Guinea in herinnering gebragt uit de oorspronkelijke stukken (Hága 1871) és egy történeti tanulmánya Coligny Lujzáról (u. o. 1880).

Jongleur

(franc., ejtsd: zsonglőr, középlat. joculator, provençal Joglar, joglador, ó-franc. jogléor, joglere), zenészek és énekmondók a provençeiaknál és északi franciáknál a középkorban, akik a zene, énekmondás és elbeszélés mesterségét kenyérkeresetül üzték, mig a troubadourok és trouverek lovagköltők voltak. Azok a troubadourok, kik magok nem értettek a zenéhez, és énekhez, rendszerint egy J.-t vettek maguk mellé s azzal adatták elő szerzeményeiket, ugy hogy a trouverek voltak az alkotó, a J.-ök pedig az előadó művészek. É.-Franciaországban a nagyuri trouverek J.-eit, ha maguk is értettek az énekszerzéshez, ménéstrel-eknek is nevezték. A magukban vándorló J.-ök gyakran bohózatos mutatványokkal is mulatták közönségüket s mikor a középkori intézmények átalakultak, a J. név is elvesztette eredeti jelentését, ugy hogy csak a bohócok, meg a testi ügyesség és az equilibrisztika u. n. művészei örökölték e nevet. Különösen hiresek ezek közt az indiai J.-ök.

Jón hangnem

l. Egyházi hangnemek.

Jón iskola

az első rendszeresebb s tudatosabb görög természetbölcselők neve, kikhez Thalest, Anaximandert és Anaximenest számítják. Mindhárman keresik az ősanyagot, mélyből minden lett. Abban is megegyeznek, hogy anyagot és életet naivul egynek veszik, amiért hilozoistáknak is neveztetnek. L. Hilozoizmus.

Jonke

(ejtsd: dzsonk), jávai területmérték, a. m. 283,86 ár.

Jonnart

(ejtsd: zsońár) Celisztin Ágost Károly, francia államférfiu, szül. Fleichinben (Pas de Clais) 1857. dec. 27. A jogi pályára lépett és mint iró, különösen szociális kérdésekkel és Algeria gyarmatosításával foglalkozott. Egy ideig Tirman, Algeria főkormányzójának irodafőnöke is volt. 1889. és 1893-ban Pas de Calaisben képviselőnek választották. 1893 dec. 4-én a kereskedelmi miniszteri tárcát vállalta el a Périer Kázmér által alakított kabinetben, 1894 máj. 22. azonban társaival együtt elmondani volt kénytelen.

Jónok

a görög nép három nagy törzseinek egyike, s bátran mondhatjuk: legnevezetesebbje. Mutatja ezt nemcsak neve, melynek rokonai a világ legrégibb kulturnépeinél előfordulnak (az ékiratokban Juna, a hieroglifekben Junan, az ótestamentomban Javan, az indusok szent könyveiben Javannas), de világtörténeti szerepelése is. a görög ősmonda szerint ősük Ion (l. o.), akinek utódai egy ideig Aigialia népességét képezték, majd más, hatalmasabb jövevények által szoríttatva, Attikába telepedtek, hol az athéniek szivesen fogadták őket, mint szövetségeseket az egyre jobban elhatalmasodó dórok ellen. Az attikai dór küzdelemben nem találva attika részéről a kellő támaszt, Kis-Ázsiába mentek, kiszorítván Lidia és Kária őslakóit. Ott gyökeret vertek, elfoglalták Szamoszt és Kioszt és megalapították 12 városból álló szövetségüket (dodekapolisz) a következő városokkal: Eritrea, Fokisz, Klazomenae, Teosz Lebedosz, Kolofon, Efezus, Priene, Myonte, Miletosz, Szamosz és Kiosz. Volt közös szentélyük (Panionion) Efezus közelében, Neptun templomában, ahol minden évben ünnep és tanácskozás alkalmából összejöttek. A szomszéd birodalmak (Lidia, Persia) tisztelték ezt a belső szervezeet, sőt a persa uralom alatt fejlett ki a J. gyarmatpolitikája a Közép-tenger mellékén. Akkor támadtak csaknem az összes gyarmatok a Propontis mellett, Abydostól és Kyzikostól Trapezusig és Panticapaeumig. Igy lettek a J. Fenicia veresenytársai keleten, Kartágó és Etruria ellenlábasai nyugaton. Persia nyomását unván, 502. ők kezdték a támadást a persák ellen, kivált Aristagoras és Histiaeus alatt (l. o. és a Görögország cikknek történeti részét, VIII. köt. 183. s köv. lapok). A támadást elnyomták, Miletosz elbukott és a megtorlás elől számosan a J. közül kivándoroltak, begyarmatosítván Itáliát (Magna Graecia), Sziciliát és Afrikát. De az otthon maradottak is uj erőre kaptak, Mykalaenél elnyomóik sorába küzdöttek és csataközben átpártolván, ők dönték el a csata sorsát. Ezért 449. felszabadultak, a békekötés alapján, melyben Kimon nekik a szabadságot kikötötte. A peloponnezusi háboruban Athénnel tartottak, s ezért büntetésül az Antalkidas-féle béke ismét kiszolgáltatta őket Persiának (387) De bár politikailag megtörve, szellemileg tovább virágzottak, különösen a Nagy Sándort követő hellenisztikus korszakban, csak Róma jogara alatt lettek városaik kalóz- és hetéra-fészkekké.

Jonson

(ejtsd: dsonszn) Ben, angol iró. Shakspere kortársa és mellette az angol renaissance szinműirodalmának legkiválóbb művelője. Szül. Londonban 1573 jun. 11., megh. u. o. 1637 aug. 16. Családjának a szegénysége nem engedte, hogy a tudós pályák valamelyikére lépjen, hanem megtanulta a kőmüves mesterséget és mint kőmüves legény töltötte ifjuságát. Később katona lett és résztvett a flandriai háboruban. A csatatérről hazatérve, a szinháznak szentelte magát, még pedig oly sikerrel, hogy élete végső éveiben az udvartól 100 font sterling évdijat huzhatott. Számos darabot irt, vigjátékokat és tragédiákat egyformán. Legnevezetesebb munkája az Every man in his homour (1598) cimü vigjáték, amelyben mindegyik szereplő, megfelelően a mű cimének, a maga vaskos, zabolátlan természetességében lép föl. Nagy hatást tett egy másik vigjátéka is, a Bartholomew fair (1614), amely a smithfieldi vásár furcsa jeleneteit viszi a szinpadra. Tragédiái: Sejanus (1605), Catilina (1611) már kevesebb méltánylást érdemelnek meg, hidegek és mesterkéltek; gazdag képzelem jellemzi azonban azokat az álarcos-meneti jeleneteket, amelyeket az udvar számára költött. Kiváló érzéke volt kortársainak a félszegsége iránt és noha ő maga is hódolva a divatnak, egyik darabjában (Cynthia's revels 1599) Erzsébet királynőt istennő gyanánt magasztalja, más műveiben annál hábben rajzolja és annál élesebben ostorzza korának visszáságait. Ebből a szempontból művei érdekes, erkölcstörténelmi források számába mehetnek. Holtteste a Westminster Abbeyben nyugszik, sirkövén e felirással: O rare Ben Jonson.


Kezdőlap

˙