Jutte

l. Johanna (papissa).

Juturna

őslatin forrásistenség, a római hagyomány szerint Turnus király leánytestvére, akit Jupiter szeretett, és a halhatatlansággal és a vizek felett való uralommal ajándékozott meg. Egyébként Janus (l. o.) neje s a vele való frigy folytán Fontus forrásisten anyja. Laurentum és Ardea között volt egy neki szentelt forrás, mely patakká dagadván, a Numiciussal egyesült s melynek gyógyító erőt tulajdonítván, ezt a vizet használták Rómában csaknem minden áldozatnál. Egy tó is volt a forumon, a Dioskurok templomának közelében, melyet róla neveztek el (lacus Juturnae). J. temploma a Campus Martiuson volt, ünnepélyeit, a juturnaliákat, jan. 11. tartották.

Juvantia

remedia (lat.) a. m. elősegítő és erősítő orvosszerek.

Juvara

Tamás Alajos, olasz rézmetsző, szül. Messinában 1809., megh. Rómában 1874. Rómában Maschetti, Parmában Toschi tanítványa volt, azután Párisban és Londonban fejezte be tanulmányait. 1846. a nápolyi rézmetszési iskolán nyert alkalmazást, 1871-ben pedig a római rézmetszési intézet aligazgatója lett. Arcképeket metszett Rembrandt, Rubens és mások művei nyomán; tőle való Rafael egy festményének kitünő metszete is, mely a Madonnát négy szent között ábrázolja.

Juvavum

Salzburg régi neve.

Juvel

klenodium, aranyból és drágakövekből készült ékesség. E szó a latin gaudium szóból származik, éppen ugy mint a francia joyau és az olasz giojello, s annyit jelent: örömet okozó tárgy. - J. porcellán, modern angol porcellán, mely türkizhez hasonló világoskék zománc-gyöngyökkel van diszítve.

Juvenalia

(lat.), a rómaiaknál divott ifjusági ünnep, melyet a hagyomány szerint Nero császár alapított annak emlékére, hogy a férfikorba lépett s ennek jeléül legelébb megborotválkozott.

Juvenalis

Decimus Junius, a római irodalom három nagy szatirairójának egyike, szül. Kr. u. 47 körül Aquinumban, a volszkok földjén. Késő vénségében halt meg. Irói müködése Trajan és Hadrian idejére esik. Neve alatt összesen 16 szatira maradt az utókorra, melyeket az antik kiadók és kódexirók 5 könyvbe foglaltak össze. Irányuk komoly, szinte elkeseredett; tartalmuk sötét képek láncolata, melyek rikító ellentétben állanak a császári Róma pazar fényével és korlátlan hatalmával s melyeken szerzőjük elkeseredése látszik. Ez az elkeseredés jellemzi J. helyét a rómaiak szatirikusai közt («Horác csipked, Persius sir, J. dühöng»). Irói tulajdonai közül éles megfigyelés, valamint pontos történeti szinezés és erős, szinte könyörtelen realizmus emelkednek ki. Ezen belső irói tulajdonok, melyek az összes szatirákon átvonulnak, tárgytalanná teszik ujabb kritikusoknak, kivált Ribbecknek abbeli véleményét, mintha a X., továbbá a XII-XIV. szatira nem J.-t vallaná szerzőjének. Kiadások közül említendők: régebbiek Henninius (1685 és 1695), Ruperti (1801-19), Weber (1825), Heinrich (1839); ujabbak Jahn Ottó (1851, ujabban 1886, magában foglalja a körülbelül 400-ból való scholionokat is), Weidner (1873). Szövegkiadások: Hermanntól (1854), Ribbecktől (1859), Jahntól (1868). Monográfiák: Munding, Über die Satiren des J. (Rottweil 1865); Dötsch, J. ein Sittenrichter seiner Zeit (Lipcse 1864); Ribbeck, Der echte u. unechte J. (Berlin 1865); Viadal, J. et ses satiros (Páris 1869). Magyar fordítása dr. Barna Ignáctól (Budapest 1876); tanulmány Irmei Ferenctől (u. o. 1889).

Juvenilis

(lat.) a. m. ifjui, ifjonti.

Juventas

vagy Juventa, római istenasszony, Hebének (l. o.) latin mellékalakja. Több szentélye volt, melyekben nemcsak mint a férfierő megszemélyesítését, hanem egyszersmind ugy is tisztelték, mint az állam erejének jelképes alakját. Szentélyei közül első helyen említendő az, mely a Capitoliumon volt s amelyben az ifjak akkor áldoztak neki, mikor legelőször vették fel a toga virilist. A képzőművészet szüzleány alakjában ábrázolta, kezében áldozó csészével, amint egy háromlábra illatos füstölő anyagot hinteni készül.


Kezdőlap

˙