Kereskedelmi levelezés

a kereskedői ügyvitelnek az a része, mely által a személyes érintkezés hiányában irás útján történik az érintkezés az üzletfelekkel és a nagy közönséggel. A K., tárgyát tekintve, annyiféle lehet, ahányféle üzletág lehetséges; az egyes kereskedelmi levelek tartalmukat tekintve lehetnek értesítések, felszólítások, rendelkezések és szerződések. A levelezők elintézendő ügyei szerint megkülönböztethetjük a körleveleket, a tudakozódó, felvilágosító, ajánlkozó, ajánlati, megrendelő, értesítő, egyezkedő, elutasító és meghitelező leveleket. Kiállításuk formáját tekintve azonban mindnyájan megegyeznek abban, hogy rendes levélalakban szerkesztetnek. A szerkezet szempontjából meg kell különböztetnünk a fejiratot, a szöveget és a befejezést. A fejirat a keltezéssel kezdődik s hozzá tartozik még a címzés; a keletben a levél irásának a helye, éve, hónapja és napja foglaltatik, címezésül pedig a cég nevét az «Úr» vagy «Urak» hozzátoldásával használják, de kiirják még a címzett lakóhelyét is. Külön megszólítás a K. körében nem szokásos, sőt némelykor még a cég neve is elmaradhat a levélről, amikor t. i. az illető levél nem egy példányban, hanem több teljesen változatlan példányban többekhez, vagy a nagy közönséghez van intézve. A K. irályának elsőrendü kellékei a világosság és szabatosság, egyebekben pedig az egyszerü irály szabályaihoz kell alkalmazkodnia. A kereskedelmi levelek külső kiállításuk tekintetében megegyeznek a közönséges levelek formáival s a boríték címzése sem tér el a közszokástól. A levelek azonban az elküldés előtt lemásolandók s a küldött levelekről készült másolatok éppen ugy, mint az érkezett levelek eredeti példányai megőrzendők. A különböző államok a levelek megőrzésére vonatkozólag különbözőképen intézkednek, a magyar kereskedelmi törvény (1875. XXXVII. 29., 30. §§) e tárgyra vonatkozólag azt rendeli, hogy a kapott üzleti leveleket eredetiben, az elküldötteket pedig másolatban időrend szerint sorba szedve legalább 10 éven át tartozik minden kereskedő megőrizni. A kereskedelmi levelek bizonyító erő tekintetében egyeznek a kereskedelmi könyvekkel (l. o.).

Kereskedelmi meghatalmazott

az a személy, akit a főnök a cégvezetési jogosultság kizárásával akár egész üzletének vezetésére, akár üzlete körében bizonyos fajtáju, vagy csak egyes ügyletek megkötésére, illetőleg lebonyolítására felhatalmaz. Jogköre kiterjed mindazon kereskedelmi ügyletekre és jogcselekményekre, amelyek az illető kereskedelmi üzlet folytatásával, rendes körülmények között együtt járnak. Váltó-kötelezettségek elvállalására, kölcsönök felvételére és perek folytatására azonban csak akkor van jogosítva, ha ezekre külön felhatalmazást nyert. A K. az aláirást a meghatalmazási viszony kifejezésével tartozik eszközölni, és mindenkor kerülnie kell a cégvezetésre mutató toldat használatát (1875. XXXVII. t.-c. 43., 44. §§). L. még Cégvezető.

Kereskedelmi mérleg

l. Mérleg.

Kereskedelmi minisztérium

létesült az 1889. XVIII. t.-c. alapján a volt közmunka- és közlekedésügyi, valamint a volt földmivelés-, ipar- és kereskedelmi minisztériumból, mely utóbbinak ipari és kereskedelmi ügyei vitettek ide át. A K. áll következő főosztályokból: elnökség, mely az összes központi személyzeti s gazdasági ügyeket intézi; útügyi, mely az ország összes közúti ügyeit tárgyalja; tengerészeti, melyhez tartozik a szorosabb értelemben vett tengerészeten kivül Fiume és a Vaskapu; vasúti, posta-távirdai, külkereskedelem-, vám- s tarifaügyi, ipari, közigazgatási és iparfejlesztési szakosztályokra oszlik. Ezenkivül van a központi számvezetőség. A K. ügykörébe tartoznak: az összes vasutak, a postatakarékpénztár és statisztikai hivatal, melyek külön igazgatósággal birnak. Az első kereskedelmügyi miniszter Baross Gábor volt.

Kereskedelmi muzeum

a kereskedelem és különösen külkereskedelem fejlesztésére hivatott intézmény, mely tehát csak minta-raktár, mint Németország legtöbb ily intézete, amelyekben az ország összes versenyképes áruinak mintái gyüjtetnek össze, de lehet neki kereskedelmi szervezete is, mint p. a magyar-K.-nak (l. o.). A K. állandó kiállítást is rendez a versenyképes ipari termékek eladása céljából stb. Hasonló intézetek állnak fenn külföldön: Bécsben és Brüsszelben (állami jellegüek), Drezdában, M. m. Frankfurtban, Stuttgartban, Kölnben, Karlsruheban (mintaraktárak), Milanóban, Torinóban, Párisban, Konstantinápolyban. Hasonló célu, de sokkal nagyobb szabásu a londoni Imperial Institute. V. ö. Paulet, Les Musées Commerciaux c. alatt (Páris 1893).

Kereskedelmi növények

l. Iparnövények.

Kereskedelmi nyelv

melyet a nemzetközi kereskedésben használnak. A Földközi-tenger keleti részén az olasz, nyugati részén a francia ilyen, D.-Amerikában a spanyol és a portugál.

Kereskedelmi papirok

azok az értékpapirok, amelyek a forgalomban adás-vevés tárgyaiként szerepelnek. Ilyenek az államkötvények, sorsjegyek, részvények, elsőbbségek, záloglevelek, utalványok, váltók, amelyek mindnyájan megegyeznek abban, hogy árfolyamuk van és hogy esedékességük idejéig tulajdonjoguk vagy egyszerü átadás, vagy forgatás útján másra átruházható. Adás-vételüknél diszkontálásnak van helye. Lásd Disconto.

Kereskedelmi politika

egyrészt a kereskedelem fejlesztésénél irányadó elvek összessége, másrészt pedig az ezek valósítására célzó törvényhozási és kormányzati tevékenység. E tevékenységnek tárgyát a bel- és külkereskedelem egyaránt képezik. A kereskedelem szabadságának lehető fentartása mellett a belkereskedelmi politika főkövetelménye, hogy az állam egész szervezete a kereskedelmi tevékenység életelemét képező gyors lebonyolítást mozdítsa elő. E végből az igazságszolgáltatásnál a kereskedelmi anyagi és alaki jog helyes megállapítása és gyors valósítása, a közigazgatás körében a törvényeknek a felesleges késedelmet elkerülni törekvő végrehajtása, a közlekedés terén a lehetőleg olcsó és gyors szállítás előmozdítása, a hitelgazdálkodásnál a jogosult kereskedelmi érdekek megóvása, a szakértelem fejlesztése, a kereskedelem célszerü érdekképviseletének megalkotása és kellő megfigyelése és a kereskedelem állapotának statisztikai adatok gyüjtése által a valósághoz telhetőleg hű feltüntetése mind olyan állami feladatok, melyek az újkori jogállam belkereskedelmi politikájának tartalmát képezik. Nem kevésbbé fontos feladata az államnak a külkereskedelmi politika. Ennek irányelvei sok, a tudományban és a gyakorlati életben még ma is vitatott fontos kérdéssel vannak kapcsolatban. A külkereskedelem természetes gazdasági fejlődés eredménye. Egy haladott közgazdaság sem elégíthet ki minden szükségletet. Ezek bővülése és sokasbodása oly javak fogyasztását is maga után vonja, melyeket az illető éghajlat alatt termelni nem lehet. Az éghajlati különbség már magában is folyton tényezője a nemzetközi forgalomnak. A tropikus és szubtropikus országok termékeit a mérsékelt égöv alatt nem lehetvén előállítani, az ez alatt fekvő országok e termények, p. kávé, fűszerek, kakao, gyapot stb. tekintetében amazokra vannak utalva. De az ugyanazon éghajlat alatt fekvő országokban is a művelődés különböző fokozatain oly különbségeket idéz elő a termelésben, hogy azok egymásra utaltsága félre nem ismerhető módon jelentkezik. Iparcikkeket a haladottabb, bizonyos nyers terményeket a kevésbbé haladott országokban jutányosabban lehet előállítani. A tőke átvándorlása egyik államból a másikba akadályokba ütközik; még nagyobb a nyelvkülönbségben és az idegen ország viszonyainak hiányos ismeretében rejlő akadály a munkások átvándorlására nézve. A termelési viszonyok ez okok folytán még a termelés természeti előfeltételeinek felette ritkán jelentkező teljes azonossága esetén sem válhatnak egyenlőkké. És még ekkor is mutatkozik a termelés eredményében különbség, mely a külkereskedelemnek szilárd alapját képezheti. Sőt ha valamely államban az összes termelési ágak jobb eredményt tüntetnek is fel, mint egy másikban, amely minden számbavehető árut ilyformán drágábban állít elő, gazdaságilag tanácsosabb az egyes legelőnyösebb viszonyok közt termelt árukra fektetni a súlyt s a tőkét és munkaerőt abban lényegesen nagyobb haszonnal alkalmazni, mint e tért kevésbbé felkarolva, az ugyan szintén előnyösebben, de sokkal kisebb fölénnyel termelt javak előállítását is felkarolni. A komparativ költségek ezen elmélete adja magyarázatát annak, hogy a külkereskedelem a fejlődés minden fokán miért nyugszik természetes érdekközösségen. Mert a szóban forgó esetben is a nemzetközi forgalom által miden állam nyer. Ehhez járul, hogy kivitel behozatal nélkül huzamosan nem képzelhető, ez utóbbinak megszorítása tehát szükségkép az előbbinek is csökkentésére vezet. Téves volt ennélfogva a merkantilisták az a felfogása, mely nagy súlyt fektetett a kereskedelmi mérleg kedvező alakulására, vagyis arra, hogy az állam kivitele annak behozatalát mindig jóval meghaladja. Igen gyakran a behozatal többlete voltakép nem más, mint valamely állam polgárai követelésének és nyereségének behajtása áruk alakjában a külföldről. Csak az összes tartozások és követelések egybehasonlításának és nem csupán az áruk bevitele és kivitele összevetésének, mely előbbi a fizetési mérleg megállapítása által eszközölhető, van értéke. Tisztán gazdasági szempontból ennélfogva szabály szerint a szabad kereskedelem folytatása a leghasznosabb külkereskedelmi politika. Általában véve a nemzet többségét képező fogyasztók és a legtöbb esetben a termelők érdeke is azt kivánja. Kivételesen, átmeneti idők alatt, bizonyos foglalkozási ágak körében, melyekre nézve magasabb politikai okok miatt nem tanácsos idegen országoktól függeni, akkor, midőn a szomszéd államokban v. a világgazdaság terén irányadó nemzetek védvámos külkereskedelmi politikát folytatnak; akkor, ha az állam bizonyos termelési szempontból áldozatot kiván hozni, vagy ha a társadalom uralkodó felfogása mellett a termelés védelem nélkül nem érzi magát biztonságban: a védvámoknak kellően megfontolt rendszabályok alkalmazása mellett helyet lehet engedni. L. Vám.

A külkereskedelemmel szoros összefüggésben van a nemzeti, főleg tengeri hajózás folytatása és emelése. Ezt részint általános kedvezmények, részint a hajózási vállalatok szubvencionálása által vélték elérhetni. A hajózási vállalatokat pénzsegélyben csaknem minden állam többé-kevésbbé részesíti. Az ily szubvenciók hatását rendszerint tulozzák, mert közgazdaságilag nagyobb hasznot a hajózás mai fejlettsége mellett azok csak a gyarmatokkal biró országokban tehetnek, ahova talán idegen hajók a szállítmányokat örömest elvinnék, ha azok elegendő mennyiségben jelentkeznének. Politikai hatása a segélyben részesülő rendes hajójáratoknak azonban kétségkivül van. Végül megemlítendő még itt a külkereskedelmi képviselet, amely a diplomáciai képviselettel kapcsolatosan, vagy attól elkülönítve az ügynökségnek, konzulátusok útján tartható fenn.

Kereskedelmi statisztika

szorosan közgazdasági értelemben jelenté a nyereség céljából üzletszerüleg vett és tovább eladott javak bel- és nemzetközi forgalmának, valamint a kereskedői vállalatoknak (üzemeknek) számszerü feltüntetését. A rendes nyelvhasználatban azonban a K. fogalma alatt - egyrészt kiterjesztő, másrészt azonban jelentékenyen megszorító értelmezéssel - a nemzetközi (összes) áruforgalomnak, vagyis az egy, közgazdasági értelemben egységesnek vett (állam- vagy vám-) területekre bevitt, azon átvitt s onnan kivitt összes javaknak statisztikáját értik, tekintet nélkül arra, vajjon az illető áruk valósággal a kereskedés tárgyai-e v. sem. Nem foglaltatik tehát ide a belföldi kereskedelmi s illetve áruforgalom, melyről különben sem gyüjthető kimerítő statisztika, - bizonyos töredékes anyagot a terménytőzsdék és főleg egyes városok piaci statisztikája szolgáltat e tekintetben, - valamint nem foglaltatik ide a kereskedői vállalatok statisztikai felvételeknek avagy - mint az p. legutóbbi népszámlálásunk alkalmával történt - magának az általános népszámlálásnak anyagából készülő üzemstatisztikából merítené anyagát.

A nemzetközi áruforgalmi statisztika célja számszerü tájékoztatást nyujtani az államok kölcsönös gazdasági összeköttetései felől, s nevezetesen célja kimutatni, mily mértékben szorul egy bizonyos állam (vámterület) fogyasztása és termelése érdekében más országokra, és viszont mily mértékben találnak árui más országokban piacra. Céljának megfelelőleg a nemzetközi áruforgalmi statisztikának számot kell adni az áruk neméről, mennyiségéről és értékéről, továbbá származási és rendeltetési helyéről. Az érték számbavétele mellőzhetetlen, mivel a mennyiség részben az (egynemü és minőségü) áruk időbeli értékingadozásánál fogva az áruk gazdasági jelentőségéről egymagában kellő tájékoztatást nem nyujt, de a mennyiségi adatok azonkivül összesítő adatok képzésére, s igy az összforgalom jellemzésére sem alkalmasak. A nemzetközi áruforgalmi statisztika köre kiterjed az összes, valamely állam- v. vámterületen bevitt vagy kivitt áruk számbavételére. A forgalom bizonyos nemei azonban az illető ország közgazdasága szempontjából csak alárendelt jelentőséggel birnak; igy az átviteli forgalom, vagyis azon áruk forgalma, melyek az illető állam- (v. vám-) területen csak áthaladnak a nélkül, hogy ott termelés v. fogyasztás tárgyát képeznék, stb. Az ország közgazdasága szempontjából fontos forgalom (Spezialhandel, commerce spécial) a forgalom ily nemeinek leszámításával határoztatik meg. E forgalmon belül azonban a nemes fémek forgalma különválasztatik a többi javak forgalmától, amennyiben amazzal általában ellentétes irányzatot követ. Az adatgyüjtés szervei önálló vámterülettel biró államokban (illetőleg vámterületeken) általában a vámhivatalok. Hazánkban, mely nem képez önálló vámterületet, legfőkép a szállító vállalatok használtatnak fel e célra. A statisztikai forrást vagy az adatgyüjtő szerv kimutatásai vagy árunyilatkozatok teszik. Az érték azonban rendszerint külön módszerrel, szakértői becslés (ugynevezett értékmegállapító bizottságok) útján határoztatik meg. Hazai áruforgalmi statisztikánk alapvető szabályozását az 1881. XIII. t.-c. foglalja magában, mely némely részében legújabban (1895. XVIII. t.-c.) módosíttatott, illetve kiegészíttetett.


Kezdőlap

˙