Kispap

az, aki papnak készül, vagyis a püspök által a papnövendékek sorába felvétetvén, rendesen kék (a budapestieknél fekete) reverenda viselésére feljogosítva, vagy még gimnáziumi tanulmányait, vagy a teologiát végzi.

Kis-Páris

szálló ige Goethe Faustjából (az Auerbach pincéjebeli jelenetből) Lipcse városára.

Kis-picés

tutajos horoggal dolgozó halász.

Kis-Popo

(Little Popo, Aneho), a német Togo-föld legfontosabb kereskedelmi helye a tengerparton, 3000 lak., (1892) 4,5 millió márka értékü kereskedelmi forgalommal.

Kiss

-család (eleméri és ittebei), örmény eredetü család, mely 1760. nyerte Mária Terézia királytól nemességét, és melyet Izsák emelt virágzásra, ki Erdélyben a kincstárnak fontos és hasznos szolgálatokat tevén, 1782. szerezte meg kir. adomány útján a szép és terjedelmes ittebei s eleméri uradalmakat Torontál vmegyében. Izsák testvére volt Miklós s ennek fia, Antal, 1810-20. torontál vármegyei alispán és kir. tanácsos. Ugyanazon Izsáknak, a szerzőnek fia, Ágoston, és ennek fia Bogdanovics Annától, Ernő, a szabadságharc tábornoka, született Temesvárt 1800-ban, vértanu-halált halt Aradon 1849 október 6-án. Jelleme, hajlamai és szenvedélyei, de neveltetése szerint is testtel-lélekkel katona. Már a huszas években egy huszárezred legifjabb hadapródja lett. Dúsgazdag atyja büszkékedett gavallér fiában és a legnagyobb bőkezüséggel táplálta annak katonás szenvedélyét. 1830. midőn a lengyelek fegyvert ragadtak az orosz uralom ellen, K. huszárezredével az ország északi határára küldetett. Az osztrák hadseregben töltött hosszas szolgálata alatt az ott uralkodó szellemtől és szokásoktól teljesen áthatva, minden ízében katona volt, de e mellett hazáját melegen szerető, magyar nemzeti érzelmeiben tántoríthatatlan áldozatkész hazafi is maradt, mit annak idején a haza oltárára letett nagy tömeg ezüstnemü odaajándékozásával is tanusított. Mint a Hannover-huszárezred akkori parancsnoka az 1848-iki mozgalmak első kitörése alkalmával a kikindavidéki rác lázadás elnyomásánál kezdett parancsnoki minőségben szerepelni. Azután átvonult az ugynevezett római sáncokba, kiszállott a csajkáskerületi felkelő rácok megfékezésére, de ott sikert nem érhetve, visszament a Bánságba s Nagy-Becskereken foglalta el a Fehér-templomig nyuló védvonal főparancsnokságát. Ily minőségében a bánsági határőrvidéken, az említett vonalnak 1849 januárjában történt felhagyásáig minden ottani eseményben intéző és cselekvő részt vett, változó szerencsével. E közben tervezte a temesvári vár elfoglalását; a terv kivitele azonban, miután Klapka György a mellette teljesített vezérkari szolgálatát, a felsőtisza-vonali parancsnokságra hivatva, elhagyta és a becskereki hadsereg nagy részét magával vitte, abban maradt. K. nagy hadi tetteket és sikereket nem mutathatott fel, de hűséget és kitartást tanusított mindvégig, és majd mint katonai parancsnok Debrecenben és utóbb Pesten alkalmazva folytatta jobb sorsra érdemes honvédelmi pályafutását, melyet, mint a forradalmi kormány által kinevezett altábornagy, az aradi Golgothán végezett be.

Kiss

1. Ádám, evangelikus lelkész, szül. Garamkissállóban 1795 dec. 25., megh. Dadon 1838 aug. 19. Tanult szülőföldjén, 1805-től Hódmezővásárhelyen, majd Debrecenben, 1816-tól Pápán, hol tanulmányai befejeztével osztálytanító is volt. 1819. akadémikus rektornak ment Ó-Szőnybe, honnan 1822-ben külföldi egyetemek látogatására indult, melyek közül a jenain és göttingain összesen egy évet töltött. 1823. lelkészatyja mellett szülőfalujában káplán, 1824. csepi, 1827. dadai lelkész lett. Nagyhirü, kitünő egyházi szónok volt, kinek prédikációi egyes alkalmi füzeteken kivül négy kötetben 1835-1838. Pesten jelentek meg. Az utolsónak végén közölve van a felette tartott két gyászbeszéd is.

2. K. Ágost, magyar származásu hires szobrász, szül. Felső-Sziléziának Pless nevü városában 1802 okt. 11., megh. 1865 márc. 24. Husz éves korában Berlinbe ment, hol az akadémián és Rauch műtermében tanult. Készített mellszobrokat, kisebb-nagyobb csoportokat, végre Schinkel vázlatait dolgozta kis a potsdami Miklós-templom homlokpárkányzata számára. 1839. alkotta meg legszebb művét, a hires Amazon-csoportot, melyben a megtámadott emberi fölény küzdelme van kifejezve a nyers állati erővel szemben. Ezt három évvel később márványban is kidolgozta I. Lajos bajor király számára, Fischer pedig bronzba öntötte s a berlini muzeum előtt állították föl. Ekkor már hire meg volt alapítva s elhalmozták megrendelésekkel. 1847. leplezték le Boroszlóban az általa mintázott Frigyes-emléket, III. Frigyes Vilmost kétszer véste ki márványból; egyszer Potsdamban tábornoki egyenruhában, köpönyeggel és fedetlen fővel, azután pedig lovon, bő palástban, mint hőst és törvényhozót. Feltünést keltettek még szt. Mihály és szt. György szobrai, melyeknek elsejét IV. Frigyes Vilmos király készíttette a porosz trónörökös részére, annak emelékéül, hogy az akkor kitört badeni felkelést leverte. Készített még a berlini Vilmos-térre hat szobrot, melyek ércbe öntve az ott létezett márványszobrok helyére állíttattak föl. Ez utóbbiak közül négy szobor (Keith, Ziethen, Seydlitz és az öreg dessaui herceg) változatlanul maradtak, kettőt azonban (Winterfeld és Schwerin) K. egészen átalakított. Síremléke, mely márványból vésve donnersmarki Henckel grófnő sírja fölött emelkedik, illetékes birálók szerint a Rauch által Lujza királynő hamvai fölé készített emlékre élénken emlékeztet. Általában ama magaslatot, melyről Amazoncsoportja tanuskodik, későbbi munkáiban elérnie nem sikerült.

3. K. Áron, református püspök, szül. Kis-Naményban (Szatmár) 1815 nov. 20. Tanult szülőföldjén, azután Szatmárt s 1832-től Sárospatakon. 1839-1843. tanítókáplán volt Szatmárt. Ekkor porcsalmai lelkész lett. A szatmári egyházmegye 1848. főjegyzővé, 1860. esperessé tette. Mint főjegyző egyházmegyéje megbizásából jelen volt az 1848. XX. t.-c. tárgyában b. Eötvös miniszter által Budapestre összehivott értekezleten. A szabadságharc alatt ő szerkesztette a nemzeti kormánynak küldött hódoló feliratot. A honvédeket mint tábori pap az erdélyi hadjárat alatt Deésig kisérte. S mikor vége volt a harcnak, szenvedte az üldöztetéseket. A pátens-küzdelem idejében rendületlenül küzdött az önkormányzati jogokért, s mikor az egyház az önvédelmi harcból győztesen bontakozott ki, egyházmegyéje esperessé, s hű társát, Vállyi Jánost, segédgondnokká tette. Esperessége alatt emelte egyházmegyéje anyagi állapotát s a papság tudományos képzettségének emelése sem kerülte ki figyelmét. Egyházmegyei könyvtárt alapított. A megyei közélet terén is munkás volt. Szatmár vmegye már 1846. táblabirájává tette s a megyei gyülésnek később is tagja volt. 1892., mikor már egykori gondnoktársa Vállyi János régen az egyházkerület főgondnoka volt, a tiszántuli egyházkerület püspökévé, a debreceni egyház pedig egyik lelkészévé választotta s azóta ott működik. Tagja volt ugy a debreceni, mint a budapesti zsinatnak s több éven át az egyetemes konventnek is. Irodalmi munkássága jelentékeny. Számos kisebb dolgozata jelent meg a jelesebb egyházi lapokban és folyóiratokban, részt vett a zsoltár-átdolgozási munkálatokban is. Művei: Geleji Katona István egyházi kánonai s a szatmárnémetü nemzeti zsinat végzései (Kecskemét 1875); A Szatmármegyében tartott négy első prot. zsinat végzései (Budapest 1877); A 16. században tartott magyar ref. zsinatok végzései (u. o. 1881); Gr. Degenfeld-Schomburg Imre emlékezete (Debrecen 1883); Károlyi Gáspár küzdelme a szentháromság tana védelmében Egri Lukács ellen (Károlyi-emlékkönyv 1890).

4. K. Áron, pedagogus, tanítóképzőintézeti igazgató, szül. Porcsalmán (Szatmár) 1845. Tanulmányait a sárospataki akadémián végezte, ugyanott lelkészképességi vizsgálatot tett s egy évig a tanítóképző intézetben segédtanárkodott. Azután három évet magánnevelősködéssel töltött. 1870. a nagykőrösi református tanítóképző intézet igazgatója lett. Ugyanez évben letette Budapesten az ügyvédi vizsgálatot s 1872. Kolozsvárt a pedagogiából doktori oklevelet szerzett. 1875. a budapesti polgári iskolai tanítóképző intézetben lett a pedagogia tanára. 1894. a vallás- és közoktatásügyi miniszter addigi tanszékén való meghagyással tanítóképző-intézti igazgatóvá nevezte ki. 1870-től fogva állandóan részt vett a népnevelésügyi mozgalmakban, tagja volt az egyetemes és a képviseleti tanítógyüléseknek s tagja az országos közoktatásügyi tanácsnak s a tanszermuzeumi bizottságnak. Munkái: Lélektani kézikönyv (Dittes Fr. után németből, Budapest 1875); Nevelés és oktatástan (Öreg János dr.-ral, u. o. 1876); Rövid nevelés és oktatástan (u. o. 1886); A népiskola módszertana (dr. Dittes Fr. után Gyertyánffy Istvánnal, u. o. 1876); A neveléstörténet kézikönyve (u. o. 1872); Adalékok Magyarország nevelés- és oktatásügyi történetéhez (u. o. 1874); A magyar népiskolai tanítás története (u. o. 1881-83); Verses, mesés és dalos könyvek I-III. (Pósa Lajos és társaival, u. o. 1892); Apró emberek könyve (Pósa Lajossal, u. o. 1891); Magyar játékkönyv (u. o. 1891); Magyar gyermekjáték-gyüjtemény (u. o. 1891); ABC és olvasókönyv (a népiskola I-VI. osztálya számára, Gyertyánffy és Radóval, u. o. 1889); Földrajz (a népiskola IV-VI. osztálya számára (Likacs és Neigerrel, u. o. 1887); Hazai történet és alkotmánytan (u. o. 1880); Magyarok története (a népiskola V., u. az a népiskola VI. osztálya számára, u. o.); Vezérkönyv a népiskolai történeti tanításhoz (Mayer Miksával, u. o.); Falusi iskolások könyve (Emericyvel és Gyertyánffyval, u. o. 1885); Hajnalpir (ótestamentomi történetek, u. o. 1874); Napfelkelte (újtestamentomi történetek, u. o. 1874); A protestáns népiskolai vallástanítás módszertana (u. o. 1880); Játéktanító vezérkönyv népiskolai tanítók számára (Kun Alajossal, u. o. 1894); Magyar olvasókönyv (Gyertyánffyval, polgári iskolák számára, (I-III., u. o. 1887-89); Magyar olvasókönyv (tanítóképző intézetek számára, Péterffyvel és Komáromyval, u. o. I-III. 1880). Mindannyi több kiadásban. Szerkesztette a Tanítók könyvtárát (Péterffyvel), a Pedagogiai társaság évkönyveit, a Kis Tükör c. népiskolai kézikönyvek tárát, a Felső nép- és polgári iskolai közlönyt, segédszerkesztője a Néptanítók Lapjának, vezette 1875-76-ban a Kovács Albert által szerkesztett Reform iskolai rovatát, felügyelete alatt jelentek meg a dunamelléki református egyházkerület által készíttetett vallástani kézikönyvek. Sok cikket irt Verédy Pädagogiai Encyclopaediájában és egy pár elbeszélést a Magyar Mesemondóba is. E Lexikonba a pedagogia történelmére vonatkozó cikkeket irja.

5. K. Bálint, református lelkész, pedagogus, szül. Vésztőn (Békés) 1772 dec. 9., megh. Szentesen 1853 márc. 25. Tanult Debrecenben és a jenai egyetemen. Németországi utazása után haza térvén, 1799. szentesi lelkésszé választatott s e hivatalát 54 évig viselte. Az akadémiának 1839. választott levelező tagjává. Halála után Toldy Ferenc tartott felette emlékbeszédet 1855 jul. 9. K. nagy tömeg vallás- és erkölcstani s életrendtani munkát irt, melyek a kisebb nemzeti iskolákban többfelé használtattak. A gazdaság és kézi mesterségek körében tett tanulmányait is több értekezésben érvényesítette, melyek a Tudom. Gyüjteményben és Peske Mezei Gazdájában 1818-tól 1826-ig jelentek meg. Azontul pedig történeti tanulmányok felé fordította figyelmét s ezeknek eredménye lett a Helvét hitvallást követő békés-bánsági egyházvidék vallási, polgári, tudomány- és földleirási története, 4 kötetben; egy magyar Onomasztikon eszméjével is foglalkozott. 1839. jelent meg egy régiségvizsgáló munkája Magyar régiségek c. alatt.

6. K. Bálint, festő s a nemzeti muzeum képtárának rendezője, született Szentesen 1802 december 29., meghalt Pesten 1868 január 27-én. Tanult Szentesen, Temesvárt és Debrecenben. Eredetileg papi pályára akart lépni, mert félt a hazánkban akkor még kevés anyagi jutalommal kecsegtető művészeti pálya töviseitől s egy ideig hallgatta is a teologiai tudományokat, de géniusza nem hagyta nyugodni és 1826. már Bécsben, a művészeti akadémián találjuk, hol 1830. be is fejezte tanulmányait. Ezután két évet töltött hazájában, mely idő alatt több főrangu egyén sikerült arcképeivel elismerésre tett szert s vázlatokat készített. 1830. Svájcban, Olasz- és Németországban utazott, a következő évben azonban ismét visszatért hazájába. Eleinte arcképeket festett, de ekkor már mind sűrübben jöttek önálló kompoziciói, melyek közül nevezetesebbek: A hit jutalma (allegoriai kép); Erdőszélen tüzelgető utazó parasztok (nógrádvármegyei táj); A magyar fuvaros nyomorusága (hevesvármegyei táj); Az eltévedt huszár-előőrs (tornavármegyei táj). Történelmi képei közül kiválnak: Hunyady a rigómezei csata után és Petes János búcsuja leányától (a lipótvári börtön ablakánál), mely utóbbi a nemzeti muzeum képtárában látható. A magyar képtár 1843. végre létre jövén, K. annak felügyelője és rendezője, később 1847-ig őre lett s egyúttal megbizást kapott, hogy a fiatalabb festőket a képtár egyik melléktermében elméletileg és gyakorlatilag oktassa. Használatukra kézikönyvet is irt a vonal- és levegőperspektiváról, a szinek erejéről, vegyítéséről és harmoniájáról. Utolsó jelentékenyebb műve Székely Imre magyar zongoraművész arcképe a magyar nemzeti képcsarnokban.

7. K. Ferenc (sárosi), régészeti iró, szül. 1791 dec. 8., megh. Budán 1859 jul. 25. Iskolái elvégzése után ügyvédi oklevelet nyert s a ferenc-csatornai és bácsi bérlett jószágok kormányánál ülnök lett. 1839. a magyar tudományos akadémia levelező tagjává választotta. Első dolgozatai a Tudománytárban jelentek meg. Önálló műve: Einige Blicke in die räumliche Unendlichkeit des Weltalls (Buda 1849).

8. K. György, szobrász, született Szászváron (Baranya) 1852 augusztus 17-én. Szülei, szegény földmívelők, nem tudván taníttatására áldozni, még 12 éves korában is lovakat őrzött az erdőn, de emellett bicskájával feszületeket, szenteket, angyalokat faragott, ismerőseinek szobormásokat készített s otthon a kis ház oldalát s az ablakrámákat telepingálta tulipánokkal. Troll Ferenc pápai prelátus 1868-ban a szászvári bérmálás alkalmával meglátván a fiu faragványait az odavaló plébánosnál, a következő évben K.-t Grazba küldte Kelz Ferenc képfaragóhoz, hol mindjárt alakok faragásába foghatott, a rajziskolában is kitünt, sőt egy halottas kocsi tervrajzával díjat is nyert. 1874. a müncheni akadémiára ment, hol Irgalmas samaritánusával az akadémia első díját, az ezüst érmet vívta ki, a magyar kormánytól pedig 1000 forint ösztöndíjat nyert. Hazajövén, a magyar királyi operaház számára faragta Peri Jakab operaköltőnek és Palestrina János zeneművésznek szobrait; a honvédelmi palota részére Árpádot, pályázat folytán pedig a Deák-mauzoleum számára a Gyászoló Geniuszt. Rómában egy évet töltött, ott mintázta az Apagyilkost, mely anatomiai részleteivel a római művészek figyelmét is magára vonta. 1883. nemzetközi pályázatot tűztek ki a Rafaelnak Urbinóban emelendő szoborra. A pályázatban K. is részt vett és 64 versenytárs közt a harmadik nagy díjat nyerte el szobormintájával. Az 1885. budapesti országos kiállításon több más műve közt főleg a Kakastolvaj keltett figyelmet. Ebben és a következő évben a székesegyház külső szoborművein Pécsett dolgozott, hol több más szoborműve is van; igy egy Immaculata conceptiója az Irgalmasok temploma homlokzatán. Pécsről eltávozván, megnősült és Budapesten nyitotta meg műtermét, de a fővárosban olyan kevés megrendelése akadt, hogy már 1889. Berlinbe kellett költöznie, hol azután előkelő megrendelésekhez jutott. A pécsi székesegyház fölszentelésére ismét hazatért s azóta itthon folytatja működését. Legutóbbi nagyobb műve Pozsega város megszabadítójának a hős franciskánusnak: Imbriszimovics Lukácsnak szobra, melyet 1892 márc. havában lepleztek le. Elkészítette továbbá Szepessy Ignác pécsi püspök szobormintáját s jelenleg az épülő országház díszítése körül fejt ki nagy tevékenységet.

9. K. Imre, l. Zilahy.

10. K. János, kat. egyházi iró, szül. Szegeden 1857 nov. 21. Pappá szentelték 1880. jul. 7. Káplán volt Magyar-Pécskán. 1882 febr. 24. Temesvárt a dogmatika és filozofia rendkivüli, 1883. rendes tanára, időközben tanfelügyelő. 1885. a középiskolai hittanárokat képesítő bizottság tagja és az egyetem-nyomda igazgatója. 1889. a budapesti Szent István-társulat igazgatója. Alapítója az Aquinói Szt. Tamás-társaságnak, tagja a Szent István-társulat kebelében létező tudományos és irodalmi osztálynak. 1894. pápai kamarás. Irodalmi munkássága: Számtalan különféle lapok és folyóiratokban megjelent cikkein, értekezésein kivül önálló művei: Levelek egy fiatal lelkészhez (németből, 2 kötet); Jézus Krisztus (franciából, 2 kötet); Hitelemző beszédek (németből, 3 kötet); 1886. szerkesztője és kiadó-tulajdonosa a Bölcseleti folyóiratnak; 1889. a Hittudmányi folyóiratnak. E lexikonba a katolikus teologiára vonatkozó cikkeket irja. Legújabban kiadni szándékozik dr. Katschthaler János Dogmatikáját, 6 nagy kötetben.

11. K. József, költő, szül. Mező-Csáton (Borsod) 1843 nov. 8. Atyja, Kiss István kereskedő volt, anyja költői lelkü nő. Mikor 3 éves volt, szülei Tisza-Csegére költöztek át s ott laktak a forradalom utánig. Amint a szabadságharc után Gömör megnyilt az izraelitáknak, K. szülei 1850. oda tették át lakásukat, Serkére; atyja regalebérlő volt és gazdálkodott. K. itt a palócok közt nevelkedett pár évig; itt volt református pap Almási Balogh Sámuel, aki az eleven eszü fiut magához eljáratta, vele komoly dolgokról beszélt s megnyitotta előtte könyvtárát. K. igy 10 éves korában az egész Petőfit és Tompát ismerte (az utóbbit személyesen is), s igen korán olvasta Goethét, Schillert is. Szülei is gondosan nevelték, házi tanítót tartottak mellette, azután, mivel papi pályára szánták, 11 éves korában Miskolcra vitték egy magántanfolyamra (akkor még nem lévén rabbi-szeminárium) s 13 éves koráig ott héber tanulmányokkal foglalkoztatták. Emiatt későn, 14 éves korában, került a rimaszombati gimnázium I. osztályába; 1861. a debreceni református kollégium IV. osztályába járt. Mikor anyja 1862. meghalt, atyja pedig leégett és elpusztult, kénytelen volt otthagyni az iskolát s maga gondoskodni fentartásáról. Tanítóskodni ment tehát vidékre; Máté-Szalkán, Okányban, Német-Kereszturon, Pásztón, Boros-Jenőn, legtovább az Alföldön, Hevesben és Biharban működött, mindenütt érintkezett a néppel, s ott szerette meg a népdalt, azonkivül buzgón olvasott, s minden kis pénzét könyvszerzésre fordította. Balladái legtöbb anyagát Pásztón és vidékén szerezte, ott élt. p. a Hosszu Jónás eredetije is. A zsidó elem és a magyar paraszt elem igy jegecedett szellemében; mind a kettőben benne élt. Utolsó állomása Déva-Ványa volt, melyet 1887. végén hagyott el. 1868. Pestre ment s a Deutsch-féle nyomdában volt korrektor másfél évig, amellett irt a Magyarország és a Nagyvilágba. Ez évben egy füzet költeményt adott ki Zsidó dalok címmel, mely főleg hitsorsosai körében nagy várakozást keltett tehetsége iránt; ezek közt volt első balladája is: Dal a szegény Árjeről. Nem lévén azonban termékeny költő, egy ideig megmaradt szerény helyzetében. A Képes Világ c. lapot, melyet eleinte korrigált, 1870. átvette Vértesi Arnoldtól és 1873-ig szerkesztette. Egyébként távol tartotta magát az irodalomtól. 1873 ápr. 28. nősült, egy rokonát vette el, kivel boldog családi életet él. Eleinte azonban sokat kellett küzdenie. Mikor nősült, megvolt a lap, 3 hónap mulva sem lap nem volt, sem exisztencia. Akkor irta a Budapesti rejtelmek címü füzetes rémregényt, hogy kenyerét megkeresse; e művét maga a költő nem sorozza szellemének nemesebb gyümölcsei közé. A 7. v. 8. füzet irásakor súlyos beteg lett s a regényt ágyban irta tovább Budakeszen (8 kötet, 1873-74. jelent meg Szentesi Rudolf álnévvel). Verseinek az előkelőbb szépirodalmi lapok sehogy sem akartak megnyilni. 1875. tavaszán fordulat történt, a Simon Judit c. balladája Toldy Ferenc kezébe került, aki a költeményt egész diadallal mutattatá be a Kisfaludy-társaság legközelebbi ülésén. A darab s vele a költő neve csakhamar országszerte ismeretessé lőn, balladáit és egyéb verseit attól fogva mindig jelentékeny érdeklődéssel várták és fogadták. 1875-76-ra egy Zsidó évkönyv I. évfolyamát szerkesztette (több nem jelent meg); ebben adta ki egyetlen novellaféle dolgozatát, a Jokli c. rajzot, Szentesi Rudolf álnévvel. 1876. megjelent K. J. Költeményei 1868-1876. címü kötete, mely a Zsidó dalok egy részét, addig irt balladáit, a családi életére vonatkozó Regény (1872-1875) c. lirai ciklust és némely más darabok mellett a De profundis c. költői beszélyt (1873-1876) tartalmazta, mely utóbbi egy költészetünkben addig szokatlan témával, a bukott nővel foglalkozik. A Petőfi-társaság erre 1877. tagjai sorába választotta a költőt, ki ezután irt balladáit és dalait többnyire a társaság ülésein mutatta be. K. 1876. Budapestről Temesvárra költözött, ahol a zsidó hitközségnél jegyzői hivatalt viselt. E malariás vidéken sokat betegeskedett, 1882. ismét a fővárosba került vissza, hol a Magyar-Francia biztosító-társulatnak lett tisztviselője. Költői hire ezalatt nőttön-nőtt, különösen mint ballada-költőt ünnepelték (Agota kisasszony, stb.), bár költeményeinek első kötete heves polémiára adott okot Rákosi Jenő és a Budapesti Szemle között, mely birálta K. költői működését. De egy időszerü lirai darabja is, az 1882-ben antiszemita-áramlatok idején irt Az ár ellen címü költemény, mely a Pesti Naplóban jelent meg, ritka nagy hatást tett, Falk Miksa németre fordította, lefordították héberre is és Oroszországban a templomokban is énekelték. Gyüjteménye egymásután ért újabb és újabb kiadásokat. 1881. jelent meg a bővített 2-ik, 1883-ban a szintén bővített 3-ik, 1886-ban a 4-ik, 1889-ben az 5-ik kiadás. Hire nagyban emelkedett, mikor Neugebauer László számos költeményét németre fordította (kötetben megjelent Lipcsében 1887), s Lewinsky Budapesten és másutt is nagy hatással szavalta. A fővárosba költözése után a pesti izr. hitközség magyar egyházi énekek szerzésével bizta meg, s K. a régi zsoltár-eszméket modern foglalatban sok egyéni felfogással dolgozta fel. Dogmatikus észrevételek merülvén fel az énekek ügyében, a szerző nem ment bele a kivánt változtatásokba, hanem lemondva a kitűzött jutalomról s arról, hogy művét énekkönyvül elfogadják, maga adta ki énekeit Ünnepnapok címmel (Budapest 1885, kétféle kiadás, a finomabbik Cserna Károly rajzaival, a könyv tartalma a főbb ünnepek és alkalmak szerint oszlik csoportokra). Ugyanekkor irta Mese a varrógépről c. költői elbeszélését (u. o. 1884, díszkiadás, II. kiadás 1885., kis kiadás, III. kiad. 1889, előszóval megtoldva). Apróbb vegyes költeményei is újakkal gyarapodtak 1882 óta, ezek közt legnagyobb hatást tett a Jehova c., melyet Jászai Mari 1893-iki körútjában 35 városban szavalt és többen fordítottak németre is (Sturm Albert, Steinbach, stb.); továbbá balladái: Rab asszony, Czobor Erzsike, Roboz Ágnes stb. és lirai költeményei, melyek tartaylomban és hangulatban a régiekhez képest mélyültek és tisztultak (Ó mért oly későn...). Összegyüjtve 1891. jelentek meg K. J. újabb költeményei 1883-1889. c. alatt a költő arcképével. Összes verseinek illusztrált nagy kiadása most van készülőben. Költeményeinek németre fordításával Neugebauer és Sturn Albert mellett különösen Steinbach József dr. franzensbadi orvos foglalkozott, ki az egész első kötetet lefordította: Gedichte von Josef Kiss (Bécs 1886, ajánlva Rudolf trónörökösnek). Szintén önálló kötetben jelent meg: Das Lied von der Nähmaschine (Lipcse 1884). Mikor a Magyar-Francia biztosító-társaság 1889. megbukott, K. simét állás nélkül maradt. Ekkor indította meg 1890 januárjában A Hét c. szépirodalmi heti lapot, melyet azóta sok elevenséggel szerkeszt, s körülte számos jeles fiatalabb irót csoportosít. K. élő lirikusaink közt a legjelesebbek egyike. Nem termékeny, de nagy műgonddal dolgozik; szereti az új hangot és szint, s lirája újabb termékei nem állnak hátrább régibb balladáinál, melyek hatásukat részben a választott tárgykör (zsidó népélet) újságának és érdekességének köszönhették. Újabb balladáiban szivesen vesz tárgyat a magyar történetből és úri életből is, s bizonyos modorosságoktól is jelentékenyen megszabadult. Az 1867 óta feltünt költők közt mindenesetre az első a balladában is.

12. K. Kálmán (hegymegi), pedagogus, szül. Porcsalmán 1843. Iskoláit Szatmárt kezdte, Lőcsén folytatta, Sárospatakon végezte. A teologiai tanfolyam befejezte után 1864-66. főiskolai esküdt-diák volt. 1886. Pocsalmára ment atyja mellé káplánnak. 1868. a mándi egyház lelkésze, 1875. a nagykőrösi református tanítóképezde tanára lett, melynek most már igazgatója is. Számos, különböző szakokba vágó (történelmi, vallástudományi s gazdaságtani) tankönyvet és több egyháztörténeti művet irt. Ez utóbbiak: A vetési református egyház története (Kecskemét 1875); A szatmári református egyházmegye érvényes statutumai (u. o. 1875); A szatmári református egyházmegye története (u. o. 1878); Báthory Zsófia életrajza (Czelder Figyelője 1879); Károlyi Gáspár életrajza (Károlyi-emlékkönyv 1890); Alvinczi Péter, a kassai magyar pap (Prot. Egyh. és Isk. Lap 1890-4). Van egy imádságos könyve is: Élő reménység (Budapest, Franklin-társulat, 1895).

13. K. Károly, kapitány, hadtudományi iró, szül. Budán, a császárfürdőben, mely akkor szüleinek tulajdona volt, 1793 aug. 12., megh. Pesten 1866 február 17. Tanult Budán és Szegeden, de már 16 éves korában katona lett a 37. számu gyalogezrednél részt vett a napoleoni hadjáratban, 1813-ban zászlótartó, 1815-ben hadnagy, 1824-ben Budára tétetett át a gránátos osztályhoz, 1833. mint kapitány ment vissza ezredéhez, 1837. pedig nyugalomba lépvén, Budapesten telepedett le s 1831. a magyar akadémia levelező tagjává, 1840-ben pedig rendes tagjává választatott. Hosszabb évekig volt Galiciában, Lembergben és itt lépett szoros barátságba a nagyműveltségü Szontagh Gusztávval, tiszttársával, ki nagy befolyással volt kiképzésére. E téren megbarátkozva a magyar irodalom vezérférfiaival, ezek közt Kisfaludy Károllyal és körével, egyike lett a Kisfaludy-társaság 1842. megválasztott tagjainak, hova őt Toldy vezette be s ahol székét a hadi szónoklatról szóló előadásával foglalta el. A tudós, szakavatott katonának különösen nagy érdemei voltak 1845. a pesti polgári magyar őrhad rendezése és 1848. a nemzetőrség szervezése körül. Az előbbinek a rendes hadseregtől sokban eltérő szabályzatát ő készítette el és az új testületet kezdetben ő gyakorolta be. Az 1848-iki márciusi napokban pedig a főhadi kormányszék őt hivta meg a pesti nemzetőrség szervezésére, a miniszterelnök a nemzetőrségi országos tanácsnál osztályfőnökké és politikai előadóvá nevezte ki, István főherceg, a nádor pedig őrnagyságra emelte. Mint ilyen dolgozta és adta ki A magyar nemzetőrség fegyvergyakorlati szabályait s mint ilyen vett részt az új zászlóaljak rendezésében, melyeknek ő adta a Kisfaludy Károly által már használt «honvéd» nevet. Majd alezredessé neveztetett ki s a nemzetőrségtől a belügyminisztériumhoz tétetvén át, mint osztályfőnök adta elő annak ügyeit; azután a honvédelmi minisztériumban szervezett katonanevelési osztály főnökévé és a hadi növeldék főfelügyelőjévé lett ezredesi ranggal, hol mindenekfelett helyén volt s tanulmányait és tapasztalatait értékesítve, szervező és igazgató tehetségét fényesen tanusította, mig a nagy országos katasztrófa őt is annyi jeles hazafival együtt elsodorta. Szabadságát 8 hónapi fogság után visszanyerte, de rangját és nyugpénzét elvesztette. Élete elkomorult, de lelkes munkássága nem szünetelt élte végéig. Irodalmi minkásságának két ága van: a szépirodalmi, mely ifjabb korának csekély eredményü, de az akkori irodalmi viszonyok között nagyérdemü mulatsága volt s a korabeli zsebkönyvekben, különösen az Aurórában megjelent, csinosan irt beszélyekre szorítkozik; és a hadtudományi, melynek művelésére már fiatal katona korában vállalkozott s éppen ezzel érdemelte meg az akadémia hadtudományi osztályában elfoglalt helyét, felvállalt akadémiai hivatását buzgón teljesítve, nem kisebb ügyszeretettel folytatta. Károly főherceg hadtudományi nagy munkájának magyarításán (3 kötetben) és Hadi műszótárán kivül több apró hadtudományi értekezést közölt a folyóiratokban, nevezetesen a Tudományos Gyüjteményben: Az ó- és újkor csatarende; Az apró harcról; Az orosz haderőről; A 37-ik magyar gyalogezred története; Palota és Kőszeg védelme; Magyar alvitézek hőstettei; Keleti Galicia ismertetése; Hadi alapszabályok gyüjteménye stb.; a Minervában: Nagyvárad védelme; Kosztanoviczi győzelem; Hadi litteratura; A dsidások stb. Újabb munkái a magyar akadémiai Értesítőkben, melyek külön lenyomatban is megjelentek: Olvasmányok a hadi történelemből és Hunyady János utolsó hadjárata Bolgár- és Szerbországban (Pest 1857); A várnai, rigómezei és nikápolyi ütközetek hadtudományi leirása stb. Fölötte régi barátja s már a Kisfaludy Károly baráti körében társa, Toldy Ferenc tartott 1866. évi febr. 22-én gyászbeszédet. V. ö. Vasárnapi Ujság 1866. évfolyam 9. sz., arcképpel; Fővárosi Lapok 1866; Gyászbeszéd Toldy Ferenctől K. felett, Toldy Ferenc Irodalmi beszédei 2. köt. 69. l.

14. K. Károly (szentkúti), evangelikus református lelkész, szül. Pozbán (Bars) 1841. A gimnáziumot Selmecen, a teologiát Pápán 1865. végezte. Néhány évi káplánkodás után 1870. pozbai, 1882. nagypeszeki, 1887. nagyigmándi lelkész lett s itt működik jelenleg is. A protestáns irodalmi vállalatokban kiadott számos cikkén, prédikációján és népies irányu dolgozatán kivül a következő nagyobb művei jelentek meg: Monographiai vázlatok a barsi református egyházmegye multja és jelenéből (Pápa 1879); Új magyar Athenas (Újabbkori magyar protestáns irók életrajz-gyüjteménye, melyet Kálmán Farkassal és Bierbrunner Gusztával szedett össze, Budapest 1882-87); Sámuel II. könyvének magyarázata (Gyakorlati Bibliamagyarázatok 1885); Töredékek Nagyigmánd és vidéke multjából (u. o. 1893).

15. K. Károly, kémikus, üvegtechnikus, szül. Debrecenben 1858. Tanult Debrecenben s Budapesten. 1881. tanári és bölcsészetdoktori oklevelet nyert. Ugyanez évben az állami gyakorló főgimnáziumban fizika és ásványtan tanításával foglalkozott. 1882. Than Károly asszisztense lett. Majd saját s részint állami költségen a külföld legelsőrendü üvegtechnikai és tanszerkészítő műhelyeit és kémiai laboratoriumait látogatta meg. 1886. a budapesti tudományos egyetem kebelében külön felállított üvegtechnikai laboratorium berendezésével és vezetésével bizták meg. Munkálatai a kémia, fizika és üvegtechnika köréből részint a berlini Zeitschrift für Instrumentenkundeban, a tudományos akadémia kiadásában, részint a kir. magyar természettudományi társulat közlönyében jelentek meg s több népszerü irányu természettudományi előadást is tartott.

16. K. Miklós (nemeskéri), ezredes és a magyar emigráció egyik legjelentékenyebb tagja, szül. Somogy vármegyében 1820. Pécsett és Pesten végezte tanulmányait. Ügyvédi oklevelet is nyert, azután nagyobbszerü európai utazást tett, bejárva Német- és Olaszországot s a Vezuv ormán ismerkedett meg Lajos bajor királlyal, mint egyszerü utazóval, ki előtt őszintén feltárta nemzete méltó panaszait s ki által Münchenbe is meghivatott. Hazatérve 1844. a magyar királyi helytartó tanácsnál nyert alkalmazást mint fogalmazó s ugyanott 1846. titkár lett. E helyzetben találták őt az 1848-iki esmények. A művelt és lelkes ifju a márciusi és áprilisi napok mozgalmaiban tevékeny részt vett, István nádorhoz bizalmas küldetéssel bizatott meg és lényeges részt vett abban, hogy a főváros hangulatáról az országgyülésen és Bécsben hű és igaz tudomást nyerjenek. Azután budai nemzetőrségi őrnaggyá választatott s a megalakult magyar minisztérium által megbizva, több küldetésben sikeresen működött. A párndorfi hadjáratban mint dandárparancsnok vett részt s azután budai várparancsnokká neveztetett ki. A debreceni kormány 1849 elején az akkor már alezredest ezredesi rangra emelte s mint ilyent Párisba, a magyar ügyek akkori külképviseletéhez rendelte és ugyane minőségben fejtett ki buzgó tevékenységet Olasz- és Spanyolországban s Angliában is. Haza akarván térni a Marseillehez közel eső pradoi tengeri fürdőbe tett kirándulása alkalmával ismerkedett meg özvegy De Roy grófné, szül. Le Charron marquisnéval, gazdag francia család leányával, ki azután neje lett. Vagyonos és nemeslelkü neje lehetségessé tette, hogy házánál minden száműzött magyar hazafi jól érezte magát és vigasz, esetleg segély nélkül egy sem hagyta el azt. K. a magyar emigrációnak egyik legbuzgóbb, legerélyesb és legáldozatkészebb tagja volt. 1859. elnyerte Olaszországban a Szt. Móric és Szt. Lázár rendjeleket. A hazai állapotok jobbrafordultával Magyarországon nagyobb birtokokat szerzett, Pest vármegyében a gődi pusztán s Szt. Mihályon, és Zólyom vármegyében a nagy kitejedésü véghlesi uradalmat. Azóta az év egy részét a hazában tölti és vendégszerető véghlesi kastélyában gyakran lát előkelő francia vendégeket.

17. K. Pál (nemeskéri), apát, született 1793-ban Szentgróton (Zala), meghalt 1847 nov. 8. A középiskolai tanulmányokat Sopronban végezte, azután a győri egyházmegye papnövendéke lett, amjd nevelő több előkelő háznál, mig végre a bécsi egyetemi könyvtárnál segédtisztté neveztetett ki s a Teréziánumban a magyar nyelv tanári székét nyerte el. Adott 1818-ban geográfiát a bécsi kongresszus által megállapított változások szerint; a Tudományos Gyüjteményben a bell-lancasteri új tanmódszert ismertette; útmutatást irt az iskolamesterek számára a tanításmódról, melyet a helytartó tanács adatott ki 1830.; a magyar nyelvből nyelvtant és gyakorlati gyüjteményt; irodalmi Kalászatot adott növendékeinek. A sajtószabadságról irt röpirata annak visszaéléseit szigoruan korholja, bár Bécsben utóbb viselt magyar könyvvizsgálói hivatalában bebizonyítá, hogy nem a józan szabadságnak, hanem a féktelenségnek ellenzője. Megirta a hallhatatlan emlékezetü Széchényi Ferenc életrajzát. Ez érdemeivel ért el azt a kitüntetést, hogy meghivatott a trónörökös fiainak, ezek közt a most uralkodó királynak, nemzetünk nyelvében való tudományos kiképzésére. 1847 nov. 8. Toldy Ferenc tartott fölötte emlékbeszédet az akadémiában, melynek 1846. választatott tagjává.

18. K. Pál (nemeskéri), Zólyom vármegye főispánja, Kis Miklós honvédezredes fia, szül. 1856. St. Angeon, Franciaországban. Ugyanott végezte középiskoláit és jogi tanulmányait. 24 éves korában jött haza Magyarországba. 1882. országgyülési képviselőnek választották, 1895 ápr. 22. óta főispán.

Kissárfű

(növ.), az Euphorbia esula L. mezei fű; tejfehér nedve oly csípős edző, hogy néhol a nép a szemölcsöt eteti ki vele; l. Kutyatej.

Kissarlósfű

(növ.), a Teucrium chamaedrys L., l. Fodorka.

Kissingen

járási székhely és hires fürdő a bajorországi Alsó-Frank kerületben, a Frank-Saale és vasút mellett, 198 m. magasban, erdős hegyektől körülfogott völgykatlanban, (1890) 4245 lak. A jelenleg használatban levő források közt a nevezetesebbek: a Rákóczy-forrás, melyet 1737. fedeztek fel; vize (9° R.) kékesen átlátszó, erősen habzik, kissé kesernyés ízü és kevés vasat, de annál több szénsavat tartalmaz. A Pandur-forrás (8,07° R.) a legrégibb; mindenben hasonlít az elsőhöz, csakhogy kevesebb szilárd alkatrésze és több szabad szénsavtartalma van. A Miksa-forrás (8,75° R.) vize kristálytiszta, erősen pezseg, csípős, savanykás ízü és igen üdítő ital. A Kissingentől 2 km.-nyire fekvő Sole-Sprudel (2% könyhasó, 18° C.) vize szintén erősen pezseg; nagyon sós, kissé vasízü, kesernyés utóízzel. A Schönborn-Sprudel, Hausen falu mellett, mindenben hasonlatos az előbbihez. Van Kissingenben ezeken kivül egy keserüvizforrás is, mely hasonlít a friedrichshallei vizhez. Fürdésre csak a Sole-Sprudel (ritkán a Pandur-forrás) vizét, az ivókúrához ellenben mind az ötöt használják. 1866 jul. 10. a poroszok Wrangel vezérlete alatt győzedelmeskedtek a Károly herceg vezérelte bajorokon. 1874 jul. 13. Bismarck ellen merényletet követett el egy Kullmann nevü kádárlegény, aminek emlékére 1877 ápr. 29. leplezték le a Bismarck-emléket, 3,5 m. magas bronzoszlopot.

Kissóc

(Kischensdorf), kisközség Szepes vármegye szepes-szombati j.-ban, (1891) 159 tót lakossal, vasércbányái vannak.


Kezdőlap

˙