Kovno

1., az egykori Szamogiciának, Litvánia egyik tartományának területéből alakított orosz kormányzóság Kurland, K-i Poroszország, Szuvalki és Vilna között 40,640 km2 területtel, amelyből 452 km2 esik a tavakra, és 1.626,264 lak. Felülete egészben sík, csak két dombsor húzódik benne, amelyeknek legmagasabb csúcsai sem mulják felül a 255 m.-t. Az éghajlat mérsékelt és nedves. A földnek mintegy 60%-a áll megművelés alatt; főtermékek: a rozs, árpa, zab, amelyeket kivitelre is termelnek; a Novo-Alexandrovszk járásban termő len igen jó. Az állattenyésztésre, bár az állatok száma elég nagy, nem fordítanak nagy gondot. A Maliunakh és Szmerdon melletti kénes források említésre méltók. Az ipar leginkább csak vászonszövésre és szeszgyártásra szorítkozik. A kivitel főcikkei gabona, len és fa. A kormányzóság járásai: K., Vilkomir, Novo-Alexandrovszk, Poneviezs, Rosszieni, Telsi és Savli. A főváros K. - 2. K. (Kaunasz), az ugyanily nevü kormányzóságnak székhelye, elsőrangu vár a Njemen jobbpartján, a Vilia beletorkolásánál, amely utóbbi ó- és új-városra osztja, vasút mellett, (1893) 61,726 lak., szappan-, bőrgyártással, kötélveréssel, vasöntéssel és cserépedény-készítéssel; több középiskolával; egy öntöttvas-piramissal az 1812-iki események emlékére. A XI. sz.-ban alapított város már a XIV. században Litvánia legnagyobb forgalmu városa volt. 1655-1661-ig az oroszok tartották megszállva. 1842 óta kormányzósági székhely.

Kowalski-Wierusz

(ejtsd: -vjerus) Alfréd, lengyel festő, szül. Szuvalkiban 1849 nov. 11. Varsóban és Drezdában, majd Münczenben Wagner Sándor és Brandt vezetése alatt végezte tanulmányait. Művei, melyeknek tárgyát többnyire az orosz-lengyel és galiciai népéletből meríti, egyúttal mint kitünő lófestőt mutatják be. A legsikerültebbek: Lengyel postás; Sétalovaglás az erdőben; XIV. Lajos vadászai a fontainebleaui erdőben; Parasztlakodalom Krakóban; Tavasz és tél Galiciában; Téli éj Litvániában; Lutz miniszter képmása stb. Honvédtábornoki kart ábrázoló képét báró Fejérváry miniszter nemrég vette meg.

Koy

Tóbiás, osztrák származásu entomologus, szül. Bécsben 1757., megh. Budán 1809 jul. 3. Bécsben nevelkedett, de később hazánkba került s itt a magyar udvari kamara pénztárosa gyanánt szolgált. Szabad idejét a Budapest körül tenyésző rovarok összegyüjtésére fordította és gyüjtéseinek eredményéről az irodalomban is számot adott a következő két dolgozatban: Beshreibung eines neuen Werkzeuges zum Insektenfange (Braunschweig 1801) és Alphabetisches Verzeichniss meiner Insektensammlung (Buda 1800).

Kozákok

(orosz. kazakij), orosz eredetü harcos törzs, melynek neve az idők folyamán külön etnikus fogalommá fejlődött, noha kezdetben nem volt ily jelentősége. Kozák eredetileg a. m. kóborló, martalóc, s az orosz nyelvben «szabad ember» értelemben használják. Maguk a K. határozottan orosz eredetüek; fajrokonaiknak nyelvét, vallását és szokásait is megtartották, csakhogy korán külön váltak az oroszoktól s már a középkorban is függetlenek voltak. A K. két nagy csoportra oszlanak: kis-orosz és nagy-orosz K.-ra.

A kis-orosz K. (ma már csak a csernomori K.-ban maradtak fenn) legkorábban fordulnak elő a történelemben; 948. a Dnjepr deltája körül laktak. Később fölfelé húzódtak a folyam mentén (porogi K.) és halászattal meg hajózással foglalkoztak. Megszaporodva a hozzájuk csatlakozott lengyelekkel és oroszokkal, lassankint elfoglalták a Dnjepr keleti és nyugati területeit, mig észak felé egész Kijevig hatoltak. Ezóta különböztetik meg őket mint szaporogi (vagyis folyammenti) és ukraini (vagyis határőrvidéki) K.-at. A szaporogi K. teljesen függetlenül álltak az ó-szláv közületek mintájára, melyben ugy a földbirtok, mint a nyáj közös tulajdon, s e mellett a közület minden tagja szabad és egyenlő jogokat végez. Csak midőn háboruba mentek, választottak maguknak vezért (Ataman Kocsevoj), kinek diktátori hatalmat adtak. A Dnjepr szigetein erődített váraik (szjecsij) voltak, hol csak a nőtlen harcosok lakhattak; de minden kozáknak joga volt magának egy nőt rabolni, kivel a váron kivül lakhatott; a fiugyermekből aztán kozák lett, a leánygyermeket pedig anyjával együtt visszaküldték a nő családjához. 1520. egyik atamanjuk, Daszkovics, szervezte a martalóc bandákat és félelmes hadi erőre tett szert; ezek a K. segítették 1620-ban az ál Demetriust is, midőn Oroszország trónjáért küzdött. Az ukraini K. a nogáj és krimi tatárokkal folytatott évszázados küzdelmekben edződtek meg és a lengyeleknek voltak alávetve. De midőn a lengyelek a K. vallását megtámadták és jobbágyokká akarták őket tenni, Bulyba Tárász ataman vezérlete alatt fölkeltek és több ízben megverték a lengyeleket. A két nemzet közt a gyülölet folyton hevesebb lett, mig végre 1647-ban véres háborura vezetett; Chmielnickij Bogdán atamán több győzelmet aratott a lengyelek fölött s kényszerítette János Kázmér királyt, hogy a K. régi jogait és szabadságát megerősítse. De midőn a lengyelek ugy ezt, mint a későbbi (Biala-Cerkijev, 1650) szerződést megszegték, Chmielnickij az orosz cárhoz (Alexej Mihajlovics) fordult, s 1653-ban szövetséget kötött vele Moszkvában, mely szerint Ukraina Oroszországhoz csatoltatott. Igy vesztették el az ukraini K. függetlenségüket, mert Mazeppa is hasztalan igyekezett lerázni az orosz igát; utánuk a szaporogi K.-ra került a sor, kik 1775. jutottak orosz uralom alá.

A többi K. mind a nagy-orosz K.-hoz tartoznak. Ezek oly független és birtoknélküli harcosok voltak, kik saját személyük fölött szabadon rendelkeztek és a mongol hordák betörései előtt számos druzsinát, vagyis szabad és önkéntes katonai szövetkezetet alkottak orosz fejedelmek alatt. A mongol iga idejében a druzsinák részben feloszlottak, részben pedig tagjaik elköltöztek a pusztán tul a Don mellékére, hol szabadon élhettek. E törzsek később igen megszaporodtak, az orosz tartományokból hozzájuk szökött elégedetlen, vagy szabadságszerető harcosokkal, kikre a XVI. sz.-ban kezdték - eszmetársulás folytán - a K. elnevezést alkalmazni. Ezen doni K. sokáig védőbástyát képeztek az ázsiai hordák betörései ellen; rabló hadjárataikban az Ural torkolatáig is eljutottak, s az itt letelepült urali K. is tőlük erednek.

A K. vendégszerető, bátor s igen vállakozó és kalandos szellemü nép. Vallásra ortodox oroszok, kik a cárban egyházi és világi uralkodójukat tisztelik; a cár helytartói az atamánok (helytelenül hetmán) és a pópák. Az egykori martalócokból szorgalmas fölmívelő nép vált, amely már csak katonai szervezetében emlékeztet a régi K.-ra. A család feje mindig az atya, s a gyermekek nem válnak külön, hanem házasság után is a családban maradnak és közösen dolgoznak (l. Ó-szláv közületek). Erkölcseikben szigoruak; szeretik a tisztaságot, nagyon takarékosak és józanok. Természetük kitartó, az éhséget hetekig elbirják, de akkor egyszerre kitörnek, és dobzódásukban osztoznia kell annak, aki barátjuk akar maradni. A K. kitünő lovasok s egy részük állandóan be van osztva a rendes orosz hadsereg lovasságába. Falvaik (sztanicák) kötelesek évenkint bizonyos számu legénységet kiállítani, kiket ugyan az állam fizet és lát el, de fegyverzetet, egyenruhát és lovat maguknak kell beszerezniök. Fegyverzetük: lándsa, puska és sajátszerü ólomgombos bőrostor (nogájka), mely hasonlít ahhoz, minőt a régi krónikások a hunnok és avarok fegyvereiül irnak le. Tisztjeik csaknem mind a kozák főnemességből származnak.

Kozáktánc

(ol. alla Cosacca). Rendesen csak két személy - többnyire férfi - lejti különféle groteszk taglejtésekkel, melyek közt főszerepet játszik a leguggolás s ily helyzetben a lábaknak váltakozóan való kirugása. A zene ritmusa a nyolc-taktusos periodusokban mozog ismétlésekkel mérsékelt tempóban 2/4-es időmértékben s többnyire lágy hangnemekben. Habár érdekesebb fordulatokra kevésbbé alkalmas: különlegességénél fogva még is előfordul néha a ballet-csoportozatokban.

Kozár

(Rác-), kisközség Baranya vármegye hegyháti j.-ban, (1891) 1447 német lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral.

Kozarac

József, horvát iró, szül. Vinkovcén (Szlavonia) 1858-ban. Középiskolai tanulmányait szülőhelyén, az erdészeti és földmívelési tanfolyamot pedig Bécsben végezte. Jelenleg magyar királyi állami erdész Lipovljáneban Horvátországban. A legkedveltebb horvát nyelvü elbeszélők köző tartozik. Legjobb novellái: Biser Kata (Gyöngy Katalin); Nas Pilip (A mi Pilipünk); Proletarci (A proletárok); Mrtvi kapitali (A holt tőkék) stb. Drámairással is foglalkozott, de e téren gyenge.

Kozárok

l. Kazárok és Hunnok.

Kozárvár

(Cusdriola, Kuzriora), kisközség Szolnok-Doboka vármegye dési j.-ban, (1891) 1378 oláh és magyar lakossal, vasúti megálló. Mellette a hasonnevü vár romjai látszanak.

Kozáry

Gyula, kat. áldozópap, iró, szül. Marcaliban 1864 okt. 27. Középiskoláit Nagy-Kanizsán végezte. Rövid ideig a bölcsészeti és jogi pályára lépett, mig Pécsett növendékpap lett és 1887. pappá szentelték. Több helyen káplánkodott, 1893 óta Pécsett hitoktató és jogakadémiai hitszónok. 1895. irodalmi munkásságának elsimeréseül a Szt. István-társulat tudományos és irodalmi osztálya tagjává választotta. Irodalmi munkássága: A szakfolyóiratokban és a napi sajtóban elszórt kisebb-nagyobb értekezésein és dolgozatain kivül önálló művei: Korunk bölcselete (Pécs 1892); A átöröklés problemája (Budapest 1894); Korkérdések konferencia-beszédeimből (Szeged 1894); Életföladat és életörömök (Pécs 1895); La lio des trois états du comte. Travail pour le congres III. intern. Bruxelles (1895) és több egyházi és emlékbeszéd. Azonkivül munkatársa e lexikonnak, amelybe kat. teologiai cikkeket ir.


Kezdőlap

˙