Költés

1. a költő alkotó működése; - 2. a. m. költészet (l. o.). - 3. K. az állatoknál általában az embrio kifejlesztése. Hogy a megtermékenyített petéből embrio fejlődhessék, a petének bizonyos kedvező körülmények közé kell jutnia. E viszonyok az illető állatfaj szerint változók; más a vizben fejlődő hal- és béka-petének, más a nap melegére bizott csúszó-mászóknál és ismét már fizikai viszonyok előnyösek a szárazon fejlődő tojásnak és mig amazok minden különös ápolás nélkül kikelnek, addig a madárnál bizonyos gondozás szükséges, ahol e gondozást megadják maguk a szülék, vagy mint a kakuknál, más madár, vagy pedig közben járhat a nap melege, mint a sivatag forró homokjában kikelő struc-tojással történik. Valamennyi állat közt a madártest melege a legnagyobb, ami bizonyára nemcsak arra való, hogy a légbeli élet miatt származó veszteséget pótolja, hanem különösem arra, hogy a tojást kikölthesse. A kiköltésre ugyanis állandóan 38-400 Celsius szükséges. A kiköltésre szükséges idő az egyes madárfajok szerint igen különböző és általában az illető madár nagyságával áll arányban. Igy az ökörszem 11, a kolibri 12-14, a tyúk 21-22, a gyöngytyúk 25, a fácán 24-28, a pulyka 27, a kacsa 28, a lúd 29, a hattyu 35, a gólya 42, az afrikai struc 49, a kazuár 65 nap alatt bujik ki a tojásból, vagyis az időtartam meglehetős széles ingadozások közt van. Az anyamadár vagy a nap által adott meleget azonban mesterségesen is pótolhatjuk, ha a tojásokat a kikeléshez megkivánt egész időtartam alatt megfelelő állandó hőfoknak tesszük ki. Erre szolgál az u. n. költő kemence. Már a régi egyiptomiak sikerrel használták ezt, hasonlóan a khinaiak is ismerték e módot. A görögöknél és a rómaiaknál szintén nem volt ismeretlen a madár-tojásoknak mesterségesen való kiköltése. A XVIII. sz.-ban azután különösen Francia- és Angolországban kezdtek vele nagyban foglalkozni. Bonnemain kevéssel a nagy francia forradalom előtt Páris piacán vizfűtéssel ellátott költőgépet állított fel és nagy mennyiségben költött ki tyúktojásokat oly időben, midőn fiatal csibék egyáltalán nem voltak kaphatók. 1825. d'Arcet Vichyben tyúkokat és galambokat költött ki meleg ásványvizzel. E célból a tojásokat kosárba téve ásványvizzel melegített fürdőszobákba helyezte és a tojásokat napokig forgatta. Ez időtől kezdve azután nagyon sokféle költőgépet állítottak össze, amelyek a célnak többé-kevésbbé megfeleltek. Ugyanis vettek kettős falu bádog- v. rézedényeket, a köpenyüregben kitöltve vizzel. A kemence alatt borszesz, petroleum v. gázlámpa égett, amelyet annyira mérsékeltek, hogy a vizet állandóan 39-40 °C. hőmérsékben megtartsa, miáltal természetesen az edényben lévő levegő is ugyanazon foku lett és igy az illető tojások legszebben kikeltek. Tökéletesbítették a kemencét azután az által, hogy a meleg - a természetes viszonyoknak megfelelően - a tojásokat főleg fölül éri. Az ily kemencékben a meleg viz a bádogcsövekben halad fel, azután vizirányosan fekvő széles, 5 cm. átmérőjü kaucsukcsövekbe jut, amelyek alatt feküsznek azután a tojások (Baumeyer Drezdában). Minthogy pedig a gáz változó nyomás alatt van, azért gázregulátorokat használnak, ahol a gáznak folytonos egyenletes odatódulását kéneső eszközli. Vannak nagyobb költőkemencék is, ahol sok száz tojást lehet egyszerre kikölteni és ahol koksz- v. szénfütéssel állítják elő a megkivánt meleget. A mesterséges kiköltésnek különösen tudomány szempontjából van nagy értéke, mert csak ily módon lehet valamely madár embriójának fejlődését pontosan tanulmányozni. A halak költőedényét, költőtavát, l. Halászat.

Költészet

(gör.-lat. poézis), az irodalomnak művészeti ága, máskép: az a művészet, melynek közege az emberi beszéd. A K. tehát mint az emberi lélek művészi tevékenysége, egyrészt a művészetek közé tartozik, másrészt, mint irodalmi munkásság, az ember beszédművei közé, s reá nézve részint a művészetek általános törvényei, részint az irodalmi művek törvényei érvényesek. A beszéd egyéb alkalmazásaitól, illetőleg az irodalom egyéb ágaitól (társalság, levél, szónoklat, tudomány stb.) az különbözteti meg, hogy a K. termékei műalkotások, melyeknek kizárólag művészeti feladatuk van, semmiféle elméleti vagy gyakorlati célra nem zolgálnak, hanem tisztán a művészeti érdek, a szépnek, a tetszésnek, a gyönyörködtetésneek érdeke uralkodik benne; a költeménynek nincs közvetlen gyakorlati rendeltetése, hanem közvetlen és főfeladata, hogy gyönyörködtessen. Ebben a célban minden művészettel megegyez. Megegyez abban is, hogy a gyönyörködtetést első sorban az ember valójának jellemző és eleven ábrázolásával éri el; azzal gyönyörködteti a lelket, hogy mintegy tükröt tart eléje, melyben a lélek a maga örök vonásait élénken kidomborítva s intenziv világításban ismeri fel. Minden művészetben az emberi elem érdekel bennünket s a K. is «az emberi sziv eleven és szabatos rajza» (Gyulai Pál). Egyezik abban is minden művészettel, hogy első sorban az emberi lélek érzelmi oldalát fejezi ki, érzelmekkel foglalkozik és érzelmeket költ. Tükrözi pedig, ábrázolja az ember valóját épp ugy, mint minden művészet, nemcsak elvontan, fogalmilag értekezik róla, mint a tudomány. A K. mintegy szemléletünk elé állítja, érzékelteti az emberi lelket, minden ábrázolásánál a valóság látszatát költi, szinte érzéki hatást tesz. De egyezik a művészetekkel abban is, hogy bármennyire valószinü is ábrázolása, a lényegességtől, a nyers valóságtól mindig különbözik, bizonyos foku eszményítés mindig van benne, a valóságot csak tükrözi, de nem másolja, tükrözi pedig jellemző vonásainak erősebb kitüntetésével, a lényegtelen vagy szükségtelen vonások kirekesztésével. Az eszményítésben a valóság elemeiből egy új világot alkot a költő, mely hasonlít a valósághoz, de a művész gondolatát fejezi ki, a ténylegességtől független. Az alkotás műveletének, az eszményítő ábrázolásnak eszköze a képzelet, épp ugy, mint minden művészetben. Az a lelkiállapot, melyben a képzelet (l. o.) a valóságot ugy látja, hogy az egy eszmét fejezzen ki, s e végből bizonyos vonásokat kiküszöböl, másokat erősebben kiemel, de az egészet mint a valóság hű képét tünteti fel: az illuzió (l. o.). Illuzióban nemcsak a költő van, mikor alkot, hanem az olvasó is, mikor a művet élvezi.

Különbözik azonban a K. a többi művészetektől először abban, hogy közege valamennyiénél szellemibb, tehát közegének közvetlen érzéki hatása sokkal kisebb. A beszédnek, mellyel él, van ugyan érzéki eleme is: a hang; de a szók hangja jelentésökkel nagyon esetleges és konvencionális viszonyban van, a hallott hang nem költi okvetetlenül az illető képzetet, csak azok agyában, kik értik az illető nyelvet, ugyanazért minden művészet egyetemesebb közönségre számíthat, mint a K., mely viszont legnemzetibb; a szavak hangja nem játszik elsőrangu szerepet a gyönyörködtetésben, a szép benyomásának előidézésében, bár a költői beszédben, mint a szép műben ez is igyekszik lehetőleg megszépülni s ritmusos, rímes alakokká kristályosodni; de a beszédnek szellemi része az, ami művészi közegül szolgál. A beszédben lerakott képzetek, fogalmak, érzelmi momentumok a költő igazi szinei, melyekkel az emberi lélek rejtelmeit festi. A nehézség a költői alkotásban és az illuzió előidézésében az, hogy itt lényegileg szellemi eszközökkel kell amaz - ugyszólva - érzéki benyomást kelteni, gondolatokkal festeni érzelmeket; igen nehéz pedig egy bonyolult s még a költő előtt is gyakran homályos érzelmi állapotot az öntudatos gondolatok kifejezésére szolgáló beszéddel érzékeltetni. Azért nem is versenyezhet a K. a zenével az érzelmek legmélyebb rejtekeinek kifejezésében; de világosabban, moltiváltabban tudja kifejezni azokat az érzelmeket, melyek tudatnak, vagy a tudathoz közelebb állanak. E körben a K.-é az első hely, s - Kölcsey szerint - a K. «a gondolattá érlelt érzeménynek» kifejezése. De a költő alkalmas képzeteket és gondolatokat ugy tud mégis nagyítani, hogy asszociációik és érzelmi kiséretök összetétele az ő lelkét betöltő hangulatot ébreszti. A költő ily módon rendszerint finom és szavakkal különben elemezhetetlen hangulatot tud ébreszteni, a képzőművészetekkel szemben hátrább áll a K. a szemléletesség tekintetében, s azt a hangulatot, amit a képzőművészetek szemléltetésökkel ébresztenek, a költő más úton igyekszik elérni. Legsajátosabb eszközei, amire más művészetekben nem lehet mód, a gondolatok, az értelmi működés szabatos és határozott termékei, melyek által közvetlen a lelki gépezet belsejében dolgozik. A költői művészet alkotásai a költemények; az alkotó művész pedig a költő. Ami a költői «adományt» illeti, az nem valamely külön lelki tehetség, mellyel csak némely kiválasztottak birnak; ellenkezőleg, bizonyos mértékig mindenki költő s a művet élvező olvasónak lelkiállapota természetes rokonságban van az alkotó lelkiállapottal, melyben a mű keltkezett. A költő lelke csak bizonyos quantitativ különbségeket mutat más emberekétől: ilyenek nagyfoku hangolhatóság, fejlett kedélyélet, az alkotó fantázia önkénytelen és gyors működése, amellyel a hangulatot szavakba kifejezhető képzetekké dolgozza fel, az illuzióban gondolkodás.

A K. maga ismét számos főbb és alsóbb fajokra oszlik (műfajok). A legáltalánosabb felosztás szerint a K.-nek három nagy ága van: epika (l. o.), lira (l. o.), dráma (l. o.). A K. mint általán a művészet, egyike az emberi szellem legősibb tevékenységének; mint irodalmi ág, régibb a prózánál. Eredetileg a zenével közösen alkotott egy művészetet, az éneket; idővel elváltak egymástól (legkésőbb a lira vált el - s ma sem teljesen - zenétől), de a K. az ősi közösség emlékeül bizonyos zeneiséget megőrzött: ez a versforma. Bizonyos tradiciói már a kultura kezdetleges fokain kifejlődtek, s mielőtt az irodalom megalakulhatott volna, a K. külön testületek, a dalosok kezében többé-kevésbbé jelentékeny fejlődést ért el (legnagyobbat a görögöknél). Fejlődése nemzetenként más-más viszonyok közt folyt, de a népköltészet közt is s még inkább az irodalmi K.-ek közt mindig megvolt s később mind jobban fejlett az összeköttetés, s egyes népek és egyes korszakok K.-e állandó világirodalmi befolyással van a későbbi korok, illetőleg más népek K.-ére.

Költészettan

a költészet törvényeit nyomozó tudomány, l. Poétika.

Költői

l. Költészet.

Költői elbeszélés

mind az a verses elbeszélés, ami az epoz, epopeia, verses regény, ballada, románc, mese határozottabb fogalommal összekötött neve alá nem foglalható. Az eposztól világnézetének konkrétebb jellege és kereteinek szűkebb terjedelme különbözteti meg; benne is, mint a regényben egyesek sorsa és jelleme körül forog a dolog, de a verses regénytől is megkülönbözteti bonyodalmának egyszerübb volta. A balladától az epikusabb, részletezőbb előadás különbözteti meg. Általán aféle mű, mint a prózai elbeszélés, csakhogy verses formáju. Terjedelme szerfölött különböző. Arany a Tolit is K.-nek nevezte, mig a Fülemile is K. A modern K. egyik iránya az, melyet Byron kezdett meg és Puskin is művelt: az alanyi elemekkel vegyített K., ami ismét lehet lirai (Arany: Katalin), vagy humoros (Arany: Bolond Istók, Gyulai: Romhányi), vagy szatirikus stb.

Költői igazságszolgáltatás

az a mérték, amely szerint az epikus vagy a drámai költő személyeinek tetteit megtorolja vagy jutalmazza. A jogi életből vett kifejezés sok félreértésre adhat alkalmat; a K. a mindenekelőtt nem jogi, hanem esztetikai törvények szerint történik, továbbá nem azon szűkkeblü és naiv ízlés szerint, hogy a darab végén a jó emberek mind boldogok legyenek, a rosszak pedig megbűnhődjenek, hanem a K. abban áll, hogy a mű alapjául szolgáló erkölcsi világrend következetesen érvényesüljön; tulajdonkép csak az illető világrendnek szolgáló, v. abba ütköző tettekre nézve kivánjuk meg a K.-t.

Költői levél

(gör.-lat. epistola), levélalaku költemény, melyet a költő valamely alkalmi (irodalmi, közéleti v. magánéleti) ügyben egy más személyhez intéz. Ilyenek Horatius episztolái hexameterekben, melyek a levélnek társalgásszerü könnyüségével, szellemességével beszélnek meg napi eseményeket, társadalmi és erkölcsi kérdéseket és nézeteket; kiválóan oktató irányu ezek közt a Pisókhoz intézett levél a költészetről (de arte poëtica). Az ő példájára K. verse sokáig a hexameter, tartalma oktató, hangja pedig enyelgő v. szatirikus volt. Ilyen didaktikus episztolák nálunk Kazinczy Ferenc K.-ei, jórészt jambusok, p. Vitkovics Mihályhoz és Berzsenyihez a nyelvújítás ügyében, valamint Berzsenyi K.-ei szintén jambusokban. A jambust (ötös-hatodfeles rímtelen v. váltakozó lábu jambus) a németek kezdték alkalmazni a hexameter és distichon helyett; a franciáknál az alexandrin járja. A K. hagyatlása után a K. is szabadabb lett s az oktató, általános elem helyett több alanyi és személyes elemet vett föl. (V. ö. Petőfi, Tompa, Arany K.-eit.)

Költői szabadság

(poetica licentia), a közönséges nyelvhasználat szabályaitól eltérő kifejezések, szóalakok, mondatszerkezetek használata a költői nyelvben, a mérték és a rím kedvéért. A K. csak annyiban türhető, ha kis mértékben élnek vele, ha a használt formák mégis megvannak a nyelvben (p. dialektusokban), s ha a költői nyelv természetéből látszik eredni; ahol a mérték kényszere erősen érzik, nem lehet szabadságról szó.

Költői verseny

páratlanul álló világirodalmi tünemény a magyar irodalomban. 1845 tavaszán Petőfi Sándor felvidéki körútra indult, hogy fáradalmait kissé kipihenje. Ezen a körúton Petőfi huzamosabb ideig (ápr. 5. - máj. 1.) tartózkodott Eperjesen, ahol Kerényi (Christmann) Frigyesnek vendége volt, kinek házában sűrün találkoztak Tompa Mihállyal, aki viszont mint a Péchy-fiuk nevelője lakott Eperjesen. Ekkor merült fel a három költő-barát közt a terv, hogy közösen megénekelnek valamit, K. tárgyává tévén azt. Egy alkalommal közösen kirándultak az Eperjes mellett fekvő Villec-hegyre, melynek oldalában egy csőszkunyhó van; ezt énekelték meg «Erdei lak» címmel és az illető költemény megvan mindhárom költő művei közt. Az eperjesi hagyomány mai napig is Petőfi-laknak nevezi a kunyhót, melynek szomszédságában az eperjesi Széchenyi-kör 1884 őszén a verseny emlékére egy obeliszket emeltetett. A verseny tárgyát később Tompa Mihály költöttnek nyilvánította, de az egész irodalmi hagyomány, kortársak, szemtanuk és Petőfi nyilatkozata (Pesti Divatlap 1845-47, 16. sz. jul. 17.) határozottan a fentemlített kunyhó mellett bizonyítanak.

Költözködési költség

közhivatalnokoknak hivatalból történt áthelyezése esetében jár. Büntetésből v. saját kérelmére történt áthelyezés esetében K.-re a közhivatalnoknak nincs igénye. A K. a fizetés bizonyos hányadában áll, s különböző aszerint amint a közhivatalnok nős és családos vagy nem.


Kezdőlap

˙