Kövesedés

l. Kövület.

Köves-Kálla

kisközség Zala vmegye tapolcai j.-ban, (1891) 1098 magyar lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral.

Kövesliget

(Dráhova), kisközség Máramaros vmegye técsői j.-ban, (1891) 3183 rutén és német lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral. Határa 12,322 ha.

Kövesligethy

Radó, csillagász, szül. Veronában 1862 szept. 1. Gyermekkorát Bajorországban töltötte, gimnáziumi tanulmányait 1873-81-ig Pozsonyban végezte. A bécsi egyetemen 1884. nyerte el a doktori fokozatot s már 1883. az ó-gyallai csillagda obszervátora volt. 1887. a meteorologiai intézetben, 1888. az egyetem fizikai intézetében tanársegéd, 1890. egyetemi magántanár, 1893. pedig rendkivüli tanár s 1894. még a földrajzi szeminárium vezető és a tanárképző intézet rendes tanára lett. 1883. az Astronomische Gesellshaft, 1888. a term.-tudom. társulat, majd a földrajzi társaság és a matematikai fizikai társulat tagja lett. 1895. a m. tudom. akadémia lev. tagjává választotta. Számos, az ó-gyallai obszervatorium évkönyveiben, a m. tud. akad. Értekezéseiben, a term.-tud. társ. Közlönyében, a Földrajzi Közleményekben, Mat.-fizikai Lapokban, Astronomische Nachrichten, az angol Royal Society Monthly Notices-ében és egyéb külföldi lapokban megjelent csillagászati és asztrofizikai tárgyu dolgozatain kivül Grundzüge einer theoretischen Spektralanalyse (Halle a. S. 1890) címen nagyobb könyvet is irt, melyben különösen az asztrofizikának exakt matematikai alapra való fektetését célozza. E lexikon csillagászati részét irja.

Kövessy Kálmán

Császár Ferenc (l. o.) iró álneve, különösen kritikai cikkei alatt.

Követek

diplomáciai személyek, kik megbizás folytán az államnak nemzetközi érintkezését más államokkal közvetítik. Az államnak joga más államba követeit küldeni, annak u. n. aktiv követségi jogát képezi. Összetett államokban - államszövetségek, szövetséges államok - a követségi jog miként való gyakorlatát az alkotmány határozza meg. Igy a német birodalomban a birodalmi követek kinevezése a császár jogköréhez tartozik. Az egyes német államok követségi joga nem szünt meg, de tényleg jelentékenyen korlátolt. Az osztrák-magyar birodalom diplomáciai képviseltetése az 1867-iki XII. t.-c. értelmében mint a közös ügynek nyilvánított külügy mindkét fél minisztériumával egyetértésben és azok beleegyezése mellett a közös külügyminiszter teendői közé tartozik. A követ személyének megválasztása a küldő államnak joga. E jognak megfelel minden államnak az a kötelessége, hogy a másik államnak követét elfogadja. Ez a kötelesség csak annyiban szenved kivételt, amennyiben minden államnak jogában áll bizonyos meghatározott s neki nem tetsző személyeknek követségbe küldését kifogásolni. A kinevezés előtt azért puhatolásokat szokás eszközölni, vajjon a kiszemelt követ az illető udvarnál tetszésre talál-e (grata persona). Ez a visszautasítási jog azonban csak egyénileg meghatározott személyekkel szemben érvényesíthető, p. azon az alapon, hogy a kijelölt követ az illető államnak v. intézményeinek ismeretes nyilt ellensége vagy alattvalója. Ellenkeznék azonban a nemzetközi szokásokkal, ha valamely állam a nem tetszést egy egész társadalmi osztályra, p. polgári származásu K.-ra, vagy egy egész vallásfelekezetre terjesztené ki. Állandó K.-nek elfogadása a béke s az illető államok közt fenforgó jó egyetértésnek jele s bizonyítéka, miért is háboru idején a diplomáciai képviseltetést megszakítani szokás. Az egyszer elfogadott követet oly okok miatt, melyek már elfogadása előtt ismeretesek voltak, kifogásolni nem lehet. A mai nemzetközi jog az 1815. bécsi kongresszus és az 1818. aacheni kongresszus alapján a követeknek négy osztályát különbözteti meg. A bécsi kongresszus a diplomáciai alkalmazottaknak (employés diplomatiques) következő három osztályát állapította meg: a) nagykövetek (ambassadeurs); b) a K. a szorosabb értelemben (envoyés) és a meghatalmazott miniszterek (ministres uo autres accrédités aupres des souverains); c) ügyvivők (chargés d'affaires, l. o.). Ezekhez járulnak az aacheni kongresszus határozmánya alapján a székelő miniszterek-féle követek (ministre résident), akik a 2-ik és 3-ik osztály közt sorakoznak. A pápai követek más elnevezésben részesülnek. A nagykövetek osztályába tartoznak a legati a latere és a nunciusok. A különbség a kétféle K. közt az, hogy az a latere-féle K.-et - kik mindig bibornokok - csak különösen fontos speciális ügyekben szokás küldeni; mig a nunciusok (nuntii apoctolici) a pápának állandó követei. Mások a nunciusokat a második osztályba sorozzák, ami a bécsi kongresszus határozmányával ellenkezik, amely szerint a legátusok v. nunciusok (legates ou nonces) a nagykövetekkel (ambassadeurs) egy - az első - osztályba tartoznak. Vannak továbbá internunciusok, kik rangra a ministres résidents-féle K.-kel egyenlők. A pápai követekről szólva, említendők még a pronuncius és a született követ. Amazon oly nunciust értnek, aki működése közben bibornok lett; az utóbbi napjainkban csak cím, mert a követ teendőit küldött K. látják el. Hazánkban az esztergomi érsek a római szent széknek született követe (V. Miklós pápa idejétől fogva az 1451. és 1452. bullák folytán). Nagyköveteket csak királyi ranggal biró államok küldenek. A megbizó fejedelem személyes méltóságát csak a nagykövetek képviselik. «Les ambassadeurs, légates ou nonces ont seul le caractere représentatif» (bécsi kongr. Art. II.), mig a másodosztályu követek s igy annál inkább a többiek csak a küldő államnak képviselői. Éppen ez a képviseleti jelleg, amelynél fogva a legatusok és a nunciusok a pápát, mint a róm. kat. egyház fejét képviselik, alapja annak, hogy rangjuk az egyházi állam megszüntével változást nem szenvedett. Rendkivüli küldetés vagy meghatalmazás nagyobb rangot nem nyujt. Az egy osztályba tartozó K. egymás között való rangsorára nézve a megérkezés hivatalos bejelentésének napja irányadó. Rendszerint minden állam a másik államba oly rangu követet küld, aminőt fogad, vagyis az államok egyenlő rangu K. által képviseltetik magukat. Vannak továbbá állandó és nem állandó K. Azt a nem állandó követet, aki az állandó követet távollét v. egyéb akadályoztatás esetén helyettesíti, ideiglenes (interim) követnek nevezik, mig u. n. szertartásos K. (ministres d'étiquette, de cérémonie) azok, kiket diplomáciai megbizás nélkül, bizonyos ünnepélyes alkalmakból, p. koronázás, keresztelés, házasság, szerencsekivánatok, szokás küldeni. A pápához küldött ily szertartásos K. neve legati reverentiae. Az egy udvarnál egyidejüleg megbizott K.-nek összességét diplomáciai testületnek (corps diplomatique) nevezik. A követi minőséget a megbizó levél (l. o.) igazolja, melyet levél (lettre de créance) alakjában, az első három osztályu K.-nél a fejedelem a fejedelemhez, ügyvivőknél a külügyminiszter a külügyminiszterhez intéz.

A követ, habár a megbizó levél átnyujtása előtt is - igy jelesül utazás közben - a nemzetközi jog különös oltalma alatt áll, követi jogainak teljes élvezetébe csak a megbizó levél átadásával lép. Az átadást megelőzi az érkezésnek hivatalos bejelentése a külügyminiszternél, a kreditiva másolatának bemutatásával. Az osztálykülönbségek leginkább a kreditiva átadása és átvételénél szokásos szertartásokban nyilvánulnak s a követnek az udvarhoz való személyes viszonyára vannak jelentőséggel, mig magára az állami jogviszonyra nagyobb befolyással nincsenek. A szertartásokat a fogadó állam határozza meg, ami az államoknak méltóságukra s rangjukra való féltékenységét tekintve, napjainkban is nagy óvatosságot s körültekintést igényel. A keleti despotáknak követelményei, kik az előttük megjelenő K.-et európai felfogás szerint megalázó bánásmódban hajlandók részesíteni, ismételt felszólalások és tiltakozásoknak képezik tárgyát. a K.-nek személyes jogai közül kiemelendők: a sérthetetlenség s a területkivüliség (extra territorialitás) joga, amely utóbbi a követ személyzetére és lakására is kiterjed, s azt jelenti, hogy a követ fogadó állam hatalmának s hatóságának alávetve nincs. A sérthetetlenség nemcsak a követ személyére vonatkozik, hanem irataira, levelezéseire is kiterjed. Menedékhelyül ellenben a követ lakása nem szolgálhat. A követet megilleti továbbá vallása szabad gyakorlatának joga, az u. n. kápolnajog (Capellenreht). A követre és kiséretére a fogadó állam büntető hatalma ki nem terjed; ha a követ büntetendő cselekményt követ el, orvoslás diplomáciai úton keresendő. A követ jogai közé tartozik adó- és vámmentessége is. Másrészt a követ kiváló kötelessége, hogy a fogadó állam függetlenségét és méltóságát különös tiszteletben tartsa, annak belügyeibe illetéktelenül be ne avatkozzék s tartózkodjék minden oly cselekménytől, mely a fogadó állam államfönségének körét bármikép érintené. A követi állás, ha a megbizás csak bizonyos meghatározott esetre szólott, a megbizás teljesítésével, egyébként a követ visszahivásával ér véget. A visszahivó levelet, mely a kreditiva érvényét megszünteti, «lettre de rappel»-nek nevezik. A magasabb osztályu K.-nél ilyenkor az ünnepélyes fogadtatásnak megfelelően ünnepélyes elbocsátás szokásos s a követ a visszahivó levél ellenében a fogadó állam fejedelmétől az ő fejedelméhez intézett u. n. rekreditivát (lettre de récréance) kap, mely a követi viszony megszüntét bizonyítja. Ha a fejedelem, kinél a követ akkreditálva volt, meghal, a követnek a trónörököshöz intézett új megbizó levelet szokás kiállítani. Ugyanez történik akkor is, ha a fejedelem trónját veszti s a követ az új kormánynál követi minőségben meghagyatik. A megbizó fejedelem halála vagy trónról lemondása ellenben a mebizó levél hatályát nem érinti. Vannak továbbá esetek, amelyekben a követ visszahivásának bevárása nélkül is a diplomáciai érintkezést megszakíthatja, s útleveleit visszakövetelheti, valamint megfordítva, a fogadó állam is egyoldalulag megszakíthatja a diplomáciai érintkezést s a követnek útleveleit visszaküldheti. Az első esetre akkor van alkalom, ha a fogadó állam a követnek állama ellen súlyos sértést követett el, a másik eset akkor fordul elő, ha a követ megsértette az államot, amelynél megbizva van. Háboru kitörése esetében a diplomáciai érintkezés megszakad, de ilyenkor az állam kötelessége gondoskodni arról, hogy a távozó követ az állam területéről sértetlenül és bántódás nélkül távozhassék. Ha végül a követ állomáshelyén meghal, iratait s hagyatékát az ő hivatala, ilyennek hiányában egy harmadik barátságos állam követsége pecsételi le s veszi őrizet alá.

Követel

l. Adósság és Főkönyv.

Következés

logikai értelemben két tétel közül az, melynek a másik alapul szolgál: ratio et consecutio alapok (okadat) és K. A K. következik az alapokból; ha ez adva van, a K. szükségkép folyik felőle. L. Ok és Okság.

Következtetés

neve a gondolkodás ama műveletének, mely által adott itéletet származtatunk. Némelyek a gondolkodásnak amaz eljárását is K.-nek nevezik, amidőn egy adott itéletből megfordítás vagy egyéb műveletek útján jutunk más itéletekhez, de igazán új gondolkozásbeli műveletnek csak több itéletnek a mondott célra való egybekapcsolása tekinthető, s azért csak ez a közvetett módja a K.-nek érdemli meg e nevet. A K.-t két fajra szokás osztani; az egyik az egyetemesből a részlegeshez vagy egyeshez jut, ez a szillogizmus a szó szoros értelmében; a másik a részlegesből indul s az egyetemesre következtet, ez az indukció (l. o.). Némelyek még az analogia-K.-t (l. o.) is külön fajnak tekintik, amely az egyesből v. részlegesből más egyesre v. részlegesre következtet. De eme beosztásra vonatkozólag az újabb logaikusok nagyon eltérnek egymástól. Minden K. két itélet egybekapcsolásából áll s az összetettebb formák is erre az egyszerüre vezethetők vissza, illetőleg ily egyszerüekből állanak. Két itéletnek a közös fogalom által közvetített kapcsolata, az a művelet, melyek K.-nek nevezünk. A szillogizmusnak különböző fajtáit, e fajták jelzését, érvényességük föltételeit a középkorban Aristoteles tanítása alapján, kinek elméletét lényegesen nem módosíthatták, nagy és pedantikus gonddal állították össze és egy mesterséges formalisztikus rendszert alkottak, barbár szimbolikával, melynek a skolasztikusok szőrszálhasogató vitatkozásaikban nagy hasznát vették. E visszaélések okozták, hogy az újkorban mind Descartes, mind Bacon egyaránt a tudományos haladás akadályának tekintették a szillogizmust s haszontalannak, értéktelennek nyilvánítván, hévvel küzdöttek ellene. Minthogy a középkori terminologia még ma is fennáll, ennek megértésére a következőkről kell tudomást venni. A két itéletet, melyből következtetni, előzményeknek, premisszáknak nevezik; a leszármaztatott új itéletet következménynek (conclusio), a két előzményes itélet közös fogalmát középső fogalomnak (terminus medius), a következmény alanyát alsó (terminus minor), állítmányát felső (termius major) fogalomnak. Ennek alapján azután az előzmények két itéletét is megkülönböztethetjük egymástól. Amelyikben a felső fogalom, a major, foglaltatik, annak a neve felső tétel (propositio major), amelyikben a minor fordul elő, az az alsó tétel (propositio minor) s a következményt most jobban záró tételnek (conclusio) nevezhetjük. A középső fogalom, melynek jele M (medius), az előzményekben négyfélekép fordulhat elő: 1. lehet a felső tételben alany, az alsóban állítmány; 2. a felső és alsó tételben állítmány; 3. a felső és alsó tételben alany; 4. a felső tételben állítmány, az alsó tételben alany; jelezzük a minort S-szel (subjectum), a majort P-vel (praedicatum), akkor a négyféle szillogizmusnak ez lesz a sémája:

I. M P

II. P M

III. M P

IV. P M

S M

S M

M S

M S

S P

S P

S P

S P

Hogy e sémában mindig a propositio major van elsőnek irva, hagyományos rend, melynek alapja az, hogy az állítmány fogalmának köre rendesen a tágabbik. E különböző formáit a szillogizmusnak nevezik figuráknak, s mint jeleztük, ugy számozzák (első, második, harmadik, negyedik figura). A három első Aristotelestől származik; a negyediket Galenusnak tulajdonítják.

Igen egyszerü elmélkedés útján megállapíthatni, hogy minden figurában mely föltételek mellett van érvényes K. Nyilvánvanló, hogy ha mindkét előzmény tagadó, nem következhetik semmi, mert hiszen ez esetben a középső fogalom, melynek feladata a két összekapcsolandó fogalom közt közvetíteni, egyikkel sem lévén összekapcsolva, nem is közvetíthet semmit (Ex mere negativis nihil sequitur). Hasonlókép csupa részleges előzményekből sem következik semmi, mert a középső fogalom csak részben lévén összekapcsolva a két fogalommal, nem tudhatni, hogy vajjon ugyanaz a része van (v. nincs) összekapcsolva mindkét fogalommal. (Ex mere particularibus nihil sequitur.) Mellőzve egyebeket, csak az eredményt közöljük, t. i., hogy az első figura szerint csak akkor lehet következtetni, ha a felső tétel egyetemes tagadót e-vel, a részlegesen igenlőt i-vel, a részlegesen tagadót o-val jelezzük, ama négy eset a következő: 1. a a, 2. e a, 3. a i, 4. e i; a záró tétel e figurában a felső tétel mennyiségét, az alsó minőségét követi, tehát lesz: 1. a, 2. e, 3. i, 4. o. A skolasztikusok az egyes eseteket modusoknak nevezték s jobb emlékezetben tartás végett szókat csináltak, melyeknek magánhangzói közül az első és második az előzményeknek, az utolsó a zárótételnek mennyiségét és minőségét jelzi; ezek: Barbara, Celarent, Darii, Ferio. Barbara tehát az első figura első módusa, p. Minden szerves lény halandó, az emberek szerves lények, tehát halandók, sémában

M a P ç S a M ç S a P.

A többi figurák módusaira nézve megjegyzendő, hogy mind visszavezethetők az első figura módusaira. Erre szolgálnak: 1. az itéletek megfordítása, amely vagy tiszta, vagy tisztátlan, amire a skolasztikusok ezt a két jelt használták: s, p; 2. a premisszák fölcserélése, a felsőnek alsóvá, az alsónak felsővé tétele, aminek jele m (metathesis); 3. végre az ellenkezőnek lehetetlenségéből való bizonyítás, jele c (ductio per impossibile). Ezekből a betükből állították aztán össze a többi módusok nevét (p. Camestres, Baroco, Datisi stb.)

Eddig csak azt az esetet tekintettük, melyben a premisszák mind kategorikus itéletek. Ezekben a bizonyító erő a subsumtio (alárendelés) elvén alapul, amely a régi logikában a dictum de omni et nullo név alat ismeretes, ami valamely nemről áll, a nem összes fajairól is áll; ami a nemre nézve nem áll, a fajokról sem állhat. Ennek helyébe Wundt ezt az általánosabb törvényt ajánlja, melynek azonban nincsen evidenciája. Ha különböző itéletek közös fogalmak útján viszonyba kerülnek egymással, ez itéletek nem közös fogalmai is új itéletben kifejezett viszonyba jutnak. Valamely általánosabb formulára azért van szükség, mert nemcsak kategorikus itéletek vannak, tehát a K.-ek e szempontból is különbözők. Ha valamely előzményes tétel problematikus, a záró tétel is az lesz. Ha a felső s alsó tétel, vagy csak az egyik feltételes, hipotétikus, a záró tételben is a föltételesség jut kifejezésre. Itt megkülönböztetjük a modus ponenst és a modus tollenst. Ezek sémája a következő: ha A van, B is van; A nincs, ennélfogva B sincs. Az előzmények lehetnek továbbá szétválasztók (diszjunktivok). A v. B v. C; de A - C, ennélfogva nem lehet B; A v. B. v. C, de nem C, ennélfogva B lehet; ez a két mód neveztetik: modus ponendo tollens, modus tollendo ponens. Ha a felső tétel föltételes és szétválasztó (ha A van, akkor v. B v. C), származik a lemma, amely aszerint, hány lehetőség van fölsorolva, dilemma (kettő), trilemma (három), polilemma (sok), amely szarvas okoskodásnak (syllogismus cornutus) is neveztetik, mert bármily lehetőséget is választ az ellenfél, ugyanaz a következmény fogja meg.

Összetett K.-ek több oly egyszerü K.-ből állanak, melyeknek közös tételeik vannak. Ha a tételek mind felsoroltatnak, az összetett K. neve K. lánca (catena syllogismorum); ezeknél az egyik K. záró tétele a következőnek felső tétele; az előbbi prosyllogismus, az utóbbi episyllogismus. Ha egyszerü K.-ben egyik premisszát elhagyjuk (csak gondoljuk, de ki nem fejezzük), e K. neve enthymema, ha az összetett K. egyes tételeit összevonjuk, származik az epicherema. Ha a lánc olykép egyszerüsíttetik, hogy minden egyszerü K. benne enthymemává vonatik össze, keletkezik a lánc-K. (sorites). Ha a K. formai tekinteten hibás (fallacia), paralogizmus (álokoskodás) a neve, ha tévedés forog fenn; ha szándékos a csalás, szofizmának neveztetik. A legközönségesebb hibák azok, melyek egy kifejezés többértelmüségéből származnak, vagy pedig a fogalmak körének hamis felfogásából erednek. A többértelmüségből eredt hibák többnyire három fogalom helyett négyet használnak fel K.-re (quaternio terminorum). V. ö. Mill Logikáját, ford. Szász Béla.

Követségek

l. Követek.


Kezdőlap

˙