Kutyapecér

l. Gyepmester.

Kutyaperje

(növ.), a Triticum repens L. népies neve, l. Tarackbúza; Baumgarten K.-nek a Dactylist (l. Ebüröm) nevezi.

Kutyapetrezselyem

(növ.), l. Adáz.

Kutyatej

ebtej, farkastej, farkasfű, tejesfű, fűtej (a kóros faj szettyin a Tisza mellékén; növ., Euphorbia L., tulajdonképen az ebtejfa [l. o.] Tithymalus Tourn., a fűnemü K.), a róla nevezett család génusza, több mint 635 faja mind a két földségnek forró és mérsékelt vidékein (hazánkban 45) terem. Tejelő fű, cserje v. kaktusztermetü tövises faalak. Levele állása váltakozó, átellenes, ritkán örves, némelykor nagyon apró v. éppen nincs. Melléklevele nagyon különböző, gyakran miriggyé törpül, némelykor tövissé alakul. Virágzata égtetőző, 2, 3. v. többsugaru álernyő. Az ernyő és sugarai elágazása alatt a szár leveleitől eltérő gallér- és gallérka levelek vannak, mint az igazi ernyősek virágzatán. (Virágja és termése szerkezetét l. Ebtejnemüek.) A K. faja mind és valamennyi része mérges; csípős és mérges teje hánytatós és hashajtó s olyan erős, hogy a szemölcsöt is felmarja. A jószág nem bántja, ha a tehén megette, a teje piros lesz tőle. A liba a levelétől megdöglik. Valamennyi faja nálunk alkalmatlan gyom. Az Euphorbia Cyparissias L. (Titymalus Cyp. Scop.) levele keskenyke lándsás, ernyője soksugaru, mezőn mindenütt gyakori, régen officinális volt, ma pórrebarbara néven durva meghajtónak az orosz meg a francia használja. A nép a meleg országokban vizkórság, hideglelés, ebdüh stb. ellen a K. fajokat általában most is használja. Az E. Lathyris L. (nagy v. kerti sárfű, hasindítófű, apró sármag, vakondakfű, l. az ábrát), 6-9 dm. magas, szára kékesen futtatott, levele átellenes, lándsás, ernyője tekintélyes nagy. Déli-Európából, néhol elvadul (Fiume) v. kertben tartják. Magvát semen cataputiae minoris néven (pattogó mag, apró hashajtó mag) mint hánytatót és meghajtót, a régi orvosok nagyra becsülték, ma kevésbbé alkalmazzák. Teje a bőrt felmarja, hólyagot húz. Hasonló maró nedve van az E. Esulának L. (kis sárfű). Az E. palustris L. 6-9 dm. magas mocsaras helyen nő. Gyökere meg a gyökér kérge hatalmasan meghajt, azért mint maró nedvet orvosilag is használták. Az E. piscatoriaval Ait. (halfogó K.) Madeirán meg a Kanári-szigeteken, más helyen ismét más fajokkal a halat szokták elbódítani. Az E. phosphorea Mart. Brazilinának Bahia tartományában átjárhatatlan sűrüséget alkot. Este a letörött ágából kiömlő tej a kibuggyanás első pillanatában foszforeszkál. Az E. picta-ból Jacq. Új-Granadában kaucsukot gyüjtenek, az E. heptagona L. tetejéből az afrikai szerecsen halálos nyílmérget készít. Az E. fulgens Karw. mexikói cserje levele lándsás, virágfürtje féloldalú, virága csillogó piros; az E. pulcherrima Willd (Poinsettia pulcherrima Grah.) szinte mexikói, szára később kissé megfásodik, levele ovalis, virága apró, 25 cm. hosszu, égőpiros hegyelevelek örve fogja körül, valamint az E. splendens Lodd. Madagaszkárról, bőrnemü levelével és skarlátpiros virágával az üvegház dísze. A K. tejében kaucsuk is van, de a mieinkben olyan kevés, hogy vele bajlódni nem érdemes.

[ÁBRA] Kutyatej. I. Az Euphorbia Lathyris L. ága II. Egy virágzat kehelyalaku gallérral körülfogva. III. Egy him virág.

Kutyatejfélék

(növ., Euphorbiaceae), kétszikű, változatos termetű növénycsalád, csípős tejet eresztő füvek, cserjék vagy fák, némelykor húsosak és egész kaktusztermetüek (l. Kövérnövények). Két alcsaládra szakadnak: Stenolobeac, keskeny, félhengerded szíkkel és Platylobeae, széles, lapos szíkkel. Ennek alcsoportjai a Phyllantheae, Brideliaea, Crotoneae, Acalypheae, Hippomaneae, Dalechampieae és Euphorbieae, Mintegy 3500 faja a hidegöv kivételével mindenfelé elterjedt, de legtöbb a trópusok közén nő, a földsark felé számuk hirtelen apad. V. ö. Baillon, Etude générale du groupe d. Eurphorbiacées (Páris 1858); Boissier és Müller, De Candolle prodrumus, 15 köt. és Boissier és Heyland, Iconoes Euphorbiarum (Genf 1866).

Kutytejképüek

(növ., Tricoecae, a. m. háromfejüek, Hazslinszkynál háromgubócuak, pattogógyümölcsüek), a kétsziküek lepleseinek rendje. Termőjük felső, többnyire három levélből alakul, mint hármas gömböcske látható, mindegyik gubója egy rekesz, egy v. két pete van benne. Megszáradva a rekeszek rugalmasan és hangosan szétpattognak s a magvak kiszóródnak.

Kutyatejnemüek

(növ., Euphorbiceae), himjöket és termőjöket közös, kehelynemü, 4-5 hasábu lepel veszi körül, melynek hasítékai 4-5 mirigyfüggelékkel váltakoznak.

Kutyatetü

elnevezés alatt a közéletben a kutyán élősködő tetveket foglalják össze, amelyek azonban kétfélék. Az egyik faj a valódi K. (Haematopinus pilliferus Burn.), a kutya vérét szívja; a másik a kutyaszőrtetü (Trichodectes canis Deg.) s ez a kutya fiatalabb szőrszálait pusztítja.

Kutyazab

(növ.), l. Vadóc és Angolperje.

Kuún

-(osdolai, gróf) család, egyike a nevezetesebb erdélyi, székely eredetü családoknak, amely előnevét a Háromszék vmegyében fekvő Osdola faluról irja. A terjedelmes családfát K. Antal Kezdi meg, aki 1506. az agyagfalvi gyülésen Kézdi szék részéről jelent meg. Uralkodó volt a családban a Gotthard, magyarosan mondva Kocsárd név. Századokon keresztül összeházasodtak és sógorosodtak Erdély legelőkelőbb nemzetségeivel, a Keményekkel, Bethlenekkel, Barcsayakkal, Gyulayakkal, Rhédeyekkel, Telekiekkel, Nopcsákkal, Inczédiekkel, Kornisokkal, Bruckenthalokkal stb. Antal egyik fia már Kocsárd nevet viselt, hadvezér volt, s mint ilyen már 1528. Szapolyai részén Ferdinánd király ellen harcolt, utóbb budai kapitány lett s 1531. hűsége jutalmául az algyógyi hires fürdőt kapta Szapolyaitól; 1534. fővezér lett s részt vett Grittin bukásán, s 1536-ban esett el Szatmárnál; a másik fia Lázár (1548) fejedelmi tanácsos lett a tordai gyülésen székely résztől Murtinuzzi mellett; ezért Ferdinánd király hunyadmegyei javait elkoboztatta s Kenderessy Jánosnak ajándékozta; a harmadiknak, Gáspárnak, aki Algyógyot 18 faluval ismét megszerezte, fia ismét Kocsárd, ki I. Rákóczi alatt egy vigyázatlan szaváért jószágkobzást és fogságot szenvedett, melyben meg is halt, s ennek fivére István (1620), nemzé Sulyok Sárától István hunyadi, utóbb küküllői főispánt (1680); ennek 1763. báróságra, majd grófságra emelt ágából származott István és Lázár Klára fia Kocsárd, képviselő s forradalmi főispán, az erdélyrészi közművelődési egylet (Emke) nagy alapítója s jótevője (l. alább). A család levéltárát a Hóra-világ elpusztítá, ez okból a család 1791. az országgyüléstől adományleveleinek újbóli kiadását kérte. E grófi K.-családhoz nem tartoznak a történetben szinte szereplő s tekintélyes szatmármegyei rosályi K.-, s erdélyi székely eredetü, ma már kihalt káli K.-családok.

1. K. Géza gróf orientalista, szül. Nagyszebenben 1837 dec. 28. Atyja Gyulay László gróf, anyja Gyulay Konstancia grófnő, kiről Kazincy 1816. erdélyi utazása alatt irt Erdélyi leveleiben szólt. A szülői háznál nyert első oktatás után Szőnyi Pál nevelőintézetébe lépett Budapesten. Járta a pesti egyetemet, azután Göttingában folytatta bölcsészeti és nyelvtudományi tanulmányait Egyetemi tanulmányait végezve, Németország, Svájc, Franciaország, Anglia, Olaszország és Dánia nevezetesebb városait, főleg az egyetemi székhelyeket, műgyüjteményeket kereste fel, miközben nemcsak ismereteit bővítette, de a tudós képviselőivel is szorosabb viszonyba lépett. Ezeket a tanulmányi utazásokat később is több irányban ismételte, sok időt szentelve különösen Itáliának és Görögországnak. Csak legutóbb is Dalmáciát, Hercegovinát és Montenegrót látogatta meg s Belgrád, Bukarest kitünőségeivel kereste a kapcsolatokat a hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat elnöki tisztéből Dácia multját illetőleg reá háramló tudományos feladatok érdekében. A politikai helyzetünkről, irodalmi törekvéseinkről oly hiányosan tájékoztatott olasz közlönyökben maga is akárhányszor a védő és felvilágosító szerepére vállalkozott. S erre a szerepre kiválóan képesíti őt nagy nyelvismerete. A magyaron kivül a német, olasz, francia, angol, latin nyelvet irja és beszéli s a görög, zsidó és arab irókat a legnagyobb könnyüséggel olvassa. Több munkája, mint a Codex Cumanicus s legutóbb a milleniumi forrástanulmányok közé szánt Relationum Hungarorum cum oriente gentibusque orientalibus originum Historia (1893) és a Fontes rerum Byzantinarum (1893) latinul jelentek meg s az orientalista irodalomnak Goldziher mellett legavatottabb művelőjéül őt ismerjük hazánkban, akit ebbeli érdemeiért az orientalisták kongresszusán is többször kitüntettek. Irodalmi működésének termékei egész kis könyvtárt alkotnak 1857-től maig. Legtöbbet a magyar tud. akadémiának dolgozott. Első nagyobb munkája: A sémi névidom (1857, a Magyar Nyelvtudományi Közlöny, III. évf. 3. füz.); Az újabb arab nyelvről (u. o. IV. köt. 3. füz.); Cypros szigetének phoeniciai feliratai (u. o. VI. köt. 3. füz.); A sémi névszó számviszonya (VII. köt. 1. füz.); A sémi nyelvek magánhangzói (1872); Adalékok Krim történetéhez (u. o. 1873). 1873-ban kiadta és bevezetéssel ellátta nagybátyjának Gyulay Lajos grófnak naplótöredékeit. A Rivista Europeában 1873-76. több hazánkat ismertető történeti levele olaszul; a Bolletino Italiano Degli studii orientali-ban az újabb keleti nyelvtudomány fejlődésének ismertetése 1876-78. Nagy feltünést keltett Európa tudós köreiben 1880. megjelent Codex Cumanicusa, melyért a magyar tud. akadémia tiszteleti tagsággal jutalmazta. Additamenta ad codica Cumanorum (1881); Additamenta ad codica cumanicum, nova series (1883); Oridines Hungroises, Revue Internationale 1. évf. 1882-1883, hol a hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat Évkönyveiben (megjelent 6) évről-évre nagyszabásu megnyitó beszédei. A kunok nyelvéről és nemzetiségéről (magy. tud. akadémia, Budapest 1885); Bevezetés Király Pál Sarmizegethusai Mithraeumjához (A Milthra-cultus genesise, magyar tud. akadémia Arheologiai Közlemények. 1886); Adalékok Kőrösi Csoma S. életéhez (1886); Étude sur l'origine des nationalités de la Transsylvanie (Revue d'Ethnographie, Páris 1888), mellyel az elfogult s a román sajtó befolyása alatt álló francia közvéleményt világosítá fel. Az imádság története (Kolozsvár 1888), vallásos irodalmunk valódi gyöngye; Hunyad vmegyéről (Ethographia 1890. évf. a hunyadvármegyei helynevek nyelvtörténeti magyarázata); A brodnikok (Erdély 1892); Relationum Hungarorum cum oriente Gentibusque orientalibus Originum Historia ab atiquissimis (1. köt. Kolozsvár 1893, 2. köt. Lipcse), utóbbi kötet saját költségén adta ki. Adalékok Ázsia s Kelet-Európa ethnográfiájához (Erdélyi muzeum 1893, VIII-XII. füzet); Jelentés a magyar honfoglalást illető arab s egyéb keleti kútfőkről (Akadémiai Értesítő 1894. évfolyam); Fontes rerum byzantinarum (1893). Ez utóbbi munkájának folytatásán, valamint a magyarok ősi állapotának jellemzésén most dolgozik a marosnémetii kastélyában, hol nyaranta a tudósok egész raja szokott megfordulni. Elnöke az erdélyi irodalmi társaságnak, alelnöke az Emké-nek, főgondnoka az erdélyi evangelikus református egyházkerületnek, több külföldi tudományos társaságnak tiszteletbeli tagja, a magyar főrendiház kinevezett tagja; a kolozsvári tud. egyetem 1895 máj. 28. avatta tiszteletbeli doktorrá. Életrajza megjelent a Vasárnapi Ujságban két ízben is. (Protestáns naptár 1891. évfolyam).

2. K. Kocsárd gróf, Hunyad vármegye főispánja, 1848-49-iki kormánybiztos s az Emke tiszteletbeli elnöke, szül. Algyógyon (Hunyad) 1803 jun. 25., megh. u. o. 1895 jan. 11. 1811-től Szászvároson s későbben Kolozsvárt és Nagyenyeden tanult. 1818. Bécsbe ment a mérnöki akadémiába, de e pályára nem lévén hajlama, ismét visszatért Nagyenyedre, hol a bölcseleti és jogi tanulmányokat végezte, ügyvédi oklevelet is szerzett és Marosvásárhelyre az erdélyi guberiumhoz került, azután 1823. megyei hivatalba lépve, 1830. alispán lett 1833-ig, midőn ez állásáról lemondva, minthogy a szabadelvü és szilárd jellemű férfi az azon időben uralkodó szolgai szellemmel kibékülni nem tudott, algyógyi birtokára ment gazdálkodni. 1834. a szászvárosi ref. gimnázium főgondnokává választották, mely kedves tisztét egész haláláig nagy buzgósággal viselte. 1848-ban Hunyad vármegyéből országgyűlési képviselővé választatott, s a magyar nemzeti kormány Hunyad vmegye főispánjává nevezte ki, mely magas hivatalát a leglelkesebb s áldozatképes hazafisággal teljesítette e nehéz időkben s ezért a gyászos idők bekövetkeztével elfogták, jószágait elkobozták s hat évig szenvedett Komáromban várfogságot. 1856. végre szabadságot s jószágait is visszanyerte s ezentul gazdaságának élt s nagy szorgalommal rendezte az oláhok által feldúlt birtokait, kiigazíttatta csaknem egészen romba döntött algyógyi kastélyát; lankadatlan fáradozott, hogy minél jövedelmezőbbé tegye gazdaságát s fáradozásai jutalmát csak abban az öntudatban kereste, hogy szolgálatot tehessen nemzetének s vallásának. 1866-ban Hunyad vármegye hátszegi kerülete ismét képviselőjévé választotta az országgyülésre, 1867. újra Hunyad vármegye főispánjává nevezték ki, de e hivataláról megrongált egészsége miatt már egy év mulva kénytelen volt lemondani s ismét visszatért gazdaságához és a nemzeti társadalmi és nevelési ügyek egyik főfő előmozdítója lett s e téren vívott ki nevének halhatatlanságot. A szászvárosi ref. kollégium épületét, melynek főgondnoka volt, saját költségén megújíttatta s kedvelt intézetét 120 000 forintnyi alapítvánnyal gazdagította, 1887. pedig negyedmillió értékű algyógyi birtokát az erdélyrészi magyar közművelődési egyletnek ajándékozta, melynek örökös tiszteletbeli elnökségével tisztelték meg. A magyarság széles rétegeiben mély részvétet keltett az Emke nagynevű jóltevőjének halála. Három évvel azelőtt még teljes épségben ünnepelte az agg főur 90-ik születésnapját, s a nála tisztelgő küldöttségeket mélyen megindította lelkes, hazafias beszédeivel. Akkor ajándékozta oda még megmaradt vagyonát is, ugymint szászvárosi házát s földeit az Emke-nek, csak azt kötvén ki, hogy e házban tölthesse utolsó éveit, melyhez annyi kedves emlék közötte. Az Emke költségén temették el. 1895 jun. 8. kivették az ideiglenes sírból hamvait s nagy részvéttel és ünnepélyességgel áthelyezték az algyógyi sziklasirba, melyet ő maga készítette. V. ö. Vasárnapi Ujság 1866. 121. sz.; K. K. hadi tszéki itélete, M. Hirlap 1851. 581.


Kezdőlap

˙