Labitzky

cseh zenész-család. 1. L. József, szül. Schönefeldben (Éger mellett) 1802 jul. 4., megh. Karlsbadban 1881 aug. 18. Lanner és Strauss modorában irt keringőit 1834. szervezett karlsbadi zenekarával a téli évadban Pétervártól Londonig ismertté és népszerüvé tette. - Fia, 2. L. Agost, szül. Petschauban 1832 okt. 22., átvette a számottevő zenekart; műsosára vette nem egy magyar zeneszerző műveit.

Labium

l. Ajak. L. a botanikában, l. Ajakosak. - L. leporinum, l. Nyúlajak.

Lábizmok

l. Láb.

Lábizzadás

kellemetlen jelenség, mely főleg a középső életkorban, gyakran súlyosabb betegségek után áll elő. A L. következményei ezek: a bőr a folytonos nedvességtől felázik, megvékonyodik, helyenkint bereped, s az ilyen helyek igen fájdalmasak lesznek. A nedves lábon igen kellemetlen szagot árasztó bakterium-telep fejlődik, amely talán oki összefüggésben is van e bajjal, de mindenesetre igen fokozza. A lábbeli átázik s ha nem eléggé száraz, használat közben rothadásnak indul. A folyton nedves láb meghülésekre ad alkalmat. A L.-nál a láb nem melegebb, sőt gyakran a gyors elpárolgás miatt hűvös. Miután a L. a járást is igen megnehezíti, a katonaságnál is nagy figyelmet fordítanak rá. E baj alkalmas kezelés mellett gyógyítható; a kezelés tisztántartás, szalicilsav, timsó, talcumporral behintés v. krómsavoldattal beecsetelés által történik. A L.-hoz hasonló a kézizzadás, ez utóbbi azonban nehezebben gyógyitható.

Lábküllő

a régi lovagok fegyverzetében a lábszárakat borító réz- vagy vaslemez.

Lablab

Savi (növ., Lablavia G. Don, leblab, liblab), vitorlásvirágu iszalag, a paszuly rokona. A L. vulgaris Savi (Dolichos Lablab L., rizspaszuly, egyiptomi paszuly) egynyári, 3 m.-nyire felfut. Hüvelye 1 dm. hosszu, félakkora széles, lapított; zölden, valamint a száraz fekete v. barna babját is eszik, ezért K.-Indiában meg Egyiptomban, más fajait K.- és Ny.-Indiában termesztik. Nálunk kerítés mellé ültetik.

Lábliszt

l. Liszt.

Lábmetszet

L. Hexameter.

Lábmettő

a jég alatt való halászásnál a vezérrúd hajtására használt szerszám.

Lábmosás

a római katolikus egyházban szokásos nagycsütörtöki szertartás. A L. magától Krisztustól ered, aki az utolsó vacsorán, szeretete és alázatossága jeléül a 12 apostolnak lábait megmosta és ezen lábmosást nekik is megparancsolta (pedilavium, mandatum). Justinus vértanunak, Tertulliannak és másoknak hátrahagyott irataiból ki-kitünik, hogy a L. már az apostolok idejében is dívott. A 397-diki III. karthagói zsinat határozata (c. 23.), valamint szt. Ágostonnak Januariushoz irt levele is a nagycsütörtököt említik, mint a L. napját; és a L. tényleg már a legrégibb idő óta ezen napon tartatik meg. A római pápa a bibornokok jelenlétében és segédkezése mellett 12 papnak mossa lábait, mig egyéb egyháznagyok, nemkülönben a világi fejedelmek is 12 aggastyánon végzik ezen szertartást. A pápa, püspök vagy fejedelem megnedvesíti az erre kiszemelt egyének lábait, majd ismét letörli és megcsókolja. L. után a 12 papot, illetve aggastyánt megvendégelik és megajándékozzák. Monárkiánkban, Spanyolország-, Nápoly- és Bajorországban, szóval mindazon birodalmakban, melyeknek uralkodói a kat. egyház kebelébe tartoznak, maga az uralkodó szokta végezni a L.-t. Bécsben különös fénnyel és pompásal megy végbe a L. I. Ferenc József az uralkodóház tagjainak és az összes udvari és egyéb méltóságok jelenlétében végzi e szertartást minden husvét előtti nagycsütörtökön a Burg nagy szertartástermében.


Kezdőlap

˙