Lánycsecsü alma

v. lányalma (növ.), hosszas fajta borizü alma, fele sárga, fele piros.

Lanyha

a tőzsdén annak az iránynak a megjelölése, amikor tulnyomó az eladási hajlam és amikor ennélfogva az árfolyamok csökkennek.

Lányi

1. (Jakobi) Bertalan, jogtudós és jogi iró, szül. Hibbén (Liptó) 1851 márc. 21. Iskoláit Liptóújvárt, Késmárkon, Miskolcon, Iglón és Eperjesen végezte. Tanulmányainak befejezése után a kir. kincstári jogügyek igazgatóságánál mint fogalmazó-gyakornok nyert alkalmazást. 1873. letette a köz- és váltóügyvédi vizsgát. Azután az ügyvédi pályára lépett s 1873-1884. Liptószentmiklóson ügyvédi gyakorlatot folytatott. 1884. a birói pályára lépett s mint a rimaszombati kir. törvényszék birája, főleg a bányaügyi törvénykezés, valamint a bányatelekkönyvi intézmény fejlesztése körül buzgólkodott. 1889. a budapesti kir. itélőtáblához kisegítő biróul hivták be, 1890. pedig ugyanoda rendes biróvá nevezték ki. Részt vett a bányatelekkönyvi rendtartás kidolgozása végett 1890 folyamán megtartott szaktanácskozmányban, utóbb pedig megbizást kapott a bányajogi kodifikáció alapelveinek rendszeres kidolgozására. 1891. az igazságügyi minisztériumban mint törvényelőkészítő nyert alkalmazást s ebben a minőségben részt vett Szilágyi igazságügyminiszter majdnem mindenik igazságügyi reformmunkálatában. Tagja volt annak a szaktanácskozmánynak, mely 1892. és 1893. a sommás eljárásról szóló törvény tervezetét tárgyalta; midőn pedig a javaslat törvényerőre emelkedett, Szilágyi igazságügyminiszter megbizta a törvény életbeléptetésére és végrehajtására vonatkozó munkálatokkal. E végből a miniszter megbizásából hosszabb tanulmányutat tett Németországban és Svájcban; elkészítette az új ügyviteli szabályok és a többi életbeléptetési és végrehajtási rendeletek tervezeteit s ugyancsak a miniszter megbizásából gyakorlati kézi könyvet irt, mely Útmutatás címe alatt közkézen forog. Ő dolgozta ki az osztrák igazságügyminiszter megbizottjával együtt a Konstantinápolyban felállítandó konzuli főtörvényszék szervezetének szabályzatát s a többi életbeléptetési és végrehajtási rendeletek tervezeteit. 1895. miniszteri tanácsossá nevezték ki. 1883-86. felügyelője volt a hibbei evangelikus egyháznak, s 1893 óta birája a magyarhoni ág. hitv. evang. egyház egyetemes törvényszékének. 1889 óta tagja a budapesti ügyvédvizsgáló bizottságnak. Az irodalommal korán kezdett foglalkozni. Már 1867. több cikket irt a Képes Ujság és Jó barát címü lapokba. 1872. társszerkesztője volt az Eperjesen megjelent, ottani első magyar lapnak: a Felvidéki Lloydnak. Nagy része volt az 1877. Liptószentmiklóson megjelent, ottan első magyar lap, a Tátravidéki Hiradó alapításában és szerkesztésében. Fiatalabb éveiben a zenét is kultiválta. Több szerzeménye nyomtatásban is megjelent s ezek közt nagyobb figyelmet keltett a Bucsu és Viszontlátás címó zenekölteménye, mely 1870. jelent meg. Nagyszámu cikkein kivül, melyek a különféle hirlapokban, a jogi szaklapokban és a Pallas Nagy Lexikonában jelentek meg, nagyobb móvei a következők: Az ügyvéd mint meghatalmazott (1879); Az elidegenítési és terhelési tilalom (1889); Az átadás, mint az ingókra vonatkozó tulajdonszerzés kelléke (jogászgyülési vélemény, 1889); A bányászati célokra kisajátított területek telekkönyvezése, különös tekintettel a bányavasutakra (1890); A bányamivelési jog önállósága szemben a földtulajdonnal (1891); A sommás eljárásról szóló törvényjavaslat igazságügyi politikai jelentősége és alapelvei (1892); Útmutatás a sommás eljárásról és a fizetési meghagyásokról szóló törvények gyakorlati alkalmazására (1894 és 1895).

2. L. Ernő, zeneköltő és iró (1884-ig Langsfeld Ernő) szül. Budapesten 1861 jul. 19. Zenei tehetségét anyjától örökölte, aki első zongora oktatója is volt; ifjabb éveit Németországban töltötte, a müncheni konzervatoriumon Wüllner és Rheinberger voltak tanárai. 17 éves kora óta szinházi karnagy volt. Miskolcon, Kolozsvárt stb. működött s néhány évi tevékenység után mint már országszerte ismert dalszerző lépett a budapesti országos zeneakadémia növendékei közé, hogy oklevelet szerezzen. Egy évig a magyar királyi operaháznál korrepetitor volt; 1892 óta az egri székesegyház karnagya. Zeneműveivel pályadíjat nyert az Apollo zeneműfolyóirat szerkesztőségétől (Sóhajtás, férfikar), a soproni irodalmi körtől (férfikar), szabadkai dalegyesülettől (Piros rózsa, férfikar), három első díjat egyszerre a debreceni dalegyesülettől (Népdal-egyvelegek férfikarra), dicséretet egy stuttgarti pályázaton (600 pályaművel szenben; sajnos, a Begräbnis-gesang címü megdicsért karének a németek iráshibája miatt Lange Ernő név alatt jelent meg. A nép közt széltében elterjedt dalai közt a legkiválóbbak: Ne sírj Kossuth Lajos; Volt nekem egy szép kedvesem; Hej more, more; Elmennék én, de nem tudom hová, hová; Kedves babám, mért vagy olyan szomoru. Megjelent egy férfikara zenekari kisérettel: Ez a világ amilyen nagy; egy Ave Maria szoprán hangra, zenekar és obligát gordonka kiséretével; Egy gondolat bánt engemet, férfikar, és számos népies ízü dala kisebb csoportokban, énekre és zongorára; Fülemile-toborzó, Bácskai lakodalom stb. zongorára. Az országos zeneakadémia kiadta két karénekét: Adoramus Te, és Népdal-egyveleg (a capella). Külföldön megjelent zeneművei: Aus der Einsamkeit (6 zongora-darab); Ave Maria (vegyes kar); Charakterstücke (2 füzet, zongorára); Nachtmusik (éji zene, magyar stilban, zongorára), mind a lipcsei Breitkopf és Härtel cég kiadása.

3. L. József, kat. pap és iró, szül. Német-Prónán (Nyitra) 1868 jun. 29. Besztercebányai egyházmegyei áldozópap, jelenleg az egyházmegyei hivatal levéltárnoka és püspöki szertartó. Tanulmányait a budapesti egyetem hittani karán végezte. Irodalmi működése: Az egyházi festészetről (Budapest 1888); Az Itala és Vulgáta (a budapesti tud. egyetem hittud. karától pályadíjjal jutalmazott értekezés, u. o. 1890); A szyr, khald és arab diakritikus jelek (ugyanazon kartól pályadíjjal kitüntetett értekezés, 1891); Nabukodonozor büntetése (1891); Az eskü kánonjogi szempontból (doktori felavató értekezés, Besztercebánya 1894).

4. L. Károly, kat. egyházi történetiró, szül. Bakabányán 1812 dec. 12., megh. Egbelen 1856 máj. 23. Tanulmányait a pesti központi papneveldében, mint esztergom-főegyházmegyei növendék elvégezvén, 1837 okt. 26. pappá szenteltetett s mint segédlelkész Máriavölgyben működött. Majd Pozsonyban s utána Esztergomban tanár lett; a m. tud. akadémia 1847. levelező tagjává választotta. Művei: A magyar föld egyháztörténetei (az akadémiától 100 arany jutalmat nyert, Pozsony 1844. újabban átdolgozta Knauz, Esztergom 1866); Magyarok háznépe (jutalmazott pályamű, Pest 1843); A magyar nemzet történetei (Pozsony 1845); A magyar kath. Clerus érdemei (a pesti egyet. hittudományi karától jutalmazott pályamű, u. o. 1848); A boldogs. Szűz máriavölgyi csodaképének eredete (hely és év nélkül); Keresztény kath. hittanítmány (Pozsony 1843); A magyar alsó táblai Clerus szavazatjogának története (Pest 1847); Török uralkodás magyar földön (kéziratban maradt); Szkyth rokonságok és történetek; Mehádia, mint Róma emléke; Pécsnek legrégibb századai (archeologiai munka); A nádorokról (Hédervári Lőrincig, 1447-ig); Erzherzogin Marie von Oesterreich; De veteribus arcis Strigoniensis locis sacris (1853); Vázlatok a magyarországi tábornokok történetéhez (Religio 1853. évfolyam). Azonkivül számos tudományos értekezés, költemény; két német és három tót mű.

Lányi-kódex

magyar nyelvemlék, kis alaku papir-kódex 1519-ből. Klarissza-apácák számára készült ordinárium. Leirója Kálmáncsey László pap volt. Az akadémiai könyvtár tulajdona. Kiadta Volt Gy. a Nyelvemléktárban.

Lányok tornya

l. Kiz-kalesszi.

Lanz

Julius, német iró, l. Duboc.

Lanza

(ejtsd: lanca) János, olasz államférfiu, szül. Vignale nevü helységben (Piemont) 1815., megh. Rómában 1882 márc. 9. Előbb mint orvos működött, de 1848. a szárd parlament tagjául választatván meg, mint a mérsékelt baloldal hive Cavourhoz csatlakozott s ez időtől kezdve haláláig a királyságot szolgálta. 1855. Cavour minisztériumában közoktatásügyi, 1858-ban pedig pénzügyminiszter lett. 1859 jul. 20. a villafrancai békekötés után Cavourral együtt állásáról lemondott. 1864. a Lamarmora kabinetjében átvette a belügyek vezetését s kieszközölte, hogy a kormányszékhelye torinóból Firenzébe tétessék át; Lamarmorával való meghasonlása folytán azonban 1865 aug. visszalépett. 1869. (december) a királyi L.-t bizta meg az új minisztérium megalakításával, melyben az elnökségen kivül a belügyi tárcát is magára vállalta. Főcélja volt Sella segítségével Olaszország zilált pénzügyeit rendbe hozni, de e törekvését az 1870. kiütött német-francia háboru és Rómának okkupálása megakadályozta. 1871. még keresztül vitte a garancia törvényt (a pápa részére) s kieszközölte a kormány székhelyének áttételét Rómába; de 1873., midőn a jobb és baloldal pillanatnyi szövetkezése folytán Sellának pénzügyi javaslatai a kamarában elbuktak, L. elbocsáttatásátvkérte. V. ö. Tavallini, Giov. L. ed i suoi tempi (Torino 1887, 2 köt.).

Lanzarote

(Lancerote), a Kanári-szigetek egyike, 13 km.-nyire Fuerteventurától; a hozzátartozó kisebb szigeteket (Allegranza, Montana Clara, Graciosa) is beleszámítva, 845 km2 területtel, (1887) 16 409 lak. É-i részét kivéve, alacsony felületü; legmagasabb hegycsúcsa a Famara (684 méter); az utolsó vulkáni kitörés rajta 1824. volt. Felülete meglehetősen kopár; az eső is gyér; búzát, rozsot termelnek rajta. Ismeretes a Cueva de las Verdes 2500 m. mély barlangja. Fővárosa Arrecife (3025 lak.), jó kikötővel, ahonnan cochenillet exportálnak; népesebb Teguise (3439 lak.).

Lanzi

(ejtsd: -ci) Lanos, olasz régiségbuvár, szül. Montolmóban 1732 jun. 13., megh. Firenzében 1810 márc. 31. 1749. jezsuita lett s Rómában tanulmányozta az ókori művészetet; a rend feloszlatása után Firenzébe ment, hol a képtárak aligazgatója és a toscanai nagyherceg udvari régésze lett. Az accad. della Crusca tagjává, majd (1806) igazgatójává is választotta. Fő munkája, mely még ma is forrásul szolgál: Saggio di lingua etrusca (új kiad. Firenze 1824-25; fontosak még kutatásai az etruszk művészet terén; Dei vasi antichi dipinti (Firenze 1806) és Notizie della scultura degli ant. (u. o. 1824). Irod. hagyatékt (Opere postume) Boni adta ki. V. ö. Cappi, Biografia di L. L. (Forli 1840).

Lánzsér

(Landsee), kisközség Sopron vmegye felsőpulyai j.-ban, (1891) 599 német lak. A község igen szép vidéken, jelentékeny magasságban fekszik. Fölötte 632 m. magasságban a L.-i vár romjai feküsznek; a vár története a XIII. századig követhető; eredetileg a Locsmánd vármegyéhez tartozott s a királyé volt, 1263. az Aba-nemzetségből származó Lőrinc soproni főispán kapta ajándékul, később a Garai-család, majd a Fraknói grófok birtokába ment át. 1466. Weispriach Zsigmond birta, 1553. Oláh Miklós primás, ki 1561. Császár Miklós lánzséri grófnak adományozá, kitől leánya útján Dersfy Ferenc kapta meg; ennek leánya Orsolya Esterházy Miklós grófhoz menvén nőül, a vár az Esterházy-család birtokába ment át, melyben most is van. A vár 1707 jul. 11. lőporrobbanás következtében a benne levő őrséggel együtt a levegőbe repült, de újból felépült s lakható állapotban volt 1772-ig, amidőn teljesen leégett; azóta romokban hever. Fraknó után L. volt Sopron vármegye legnagyobb s legerősebb határvára, s romjai most is tiszteletet parancsolnak nagyságuknál és szép fekvésüknél fogva. Egy szomszédos hegyen egy kamalduli kolostor romjai látszanak; e kolostort Esterházy Pál herceg 1701. alapította, de 1781. II. József feloszlatta.


Kezdőlap

˙