Leonidas

(I.), spártai hős király, Anaxandridas fia, 491. követte a trónon testvérét Kleomenest, aki fiutódok nélkül halt meg. Midőn a persa háboruban az ázsiai hordák már Tesszálián keresztül hömpölyögve közeledtek, L. 480 julius havában 300 spártai harcossal magára vállalta a termopilei szoros védelmét, ugy hogy kivülök még csak 2100 helota vett részt a védelemben. Xerxes négy napig habozott a maroknyi csapat ellen a döntő harcot megkezdeni, mikor pedig a mérkőzés megkezdődött, két napig sem birt a spártaiakkal, kinek hosszu dárdáival a támadók könnyü fegyverzete nem mérkőzhetett. Igy állott a dolog, midőn egy Ephialtes nevü áruló a görögök háta mögé vezette a persa hadakat. Csakhogy L. akkor sem akart visszavonulni; szövetségesei közül azokat, akik bátorságukat elvesztették, elküldötte. A peloponnezusiak, fokiszak és lokrisziak eltávoztak, ellenben 1000 teszpiszi harcos saját jóvoltából ott maradt és hősi halált halt L.-szal egyetemben, aki társaival együtt az utolsó lehelletig védelmezte magát. Xerxes dühében fejét vétette L. hullájának, melyet keresztre feszíttetett, de honfitársai dalokban dicsőítették és emlékekben örökítették a hősies királyt. L.-nak kiskoru fia maradt Gorgótól, fivérének, Kleomenesnek leányától; ez a fiu Pleistarchos volt. - 2. L. (II.) Kleonymos fia és a hirneves III. Kleomenes apja.

Leoni drót

(lyoni drót), arannyal lemezelt ezüst-, illetve ezüsttel vagy arannyal lemezelt rézdrót (l. Lemezelés), melynek finomabb fajait rubinból, szafirból, v. gyémántból, durvább fajait pedig igen kemény acélból készített tölcséren húzzák keresztül. Az első esetben a tölcsért viasszal, a másodikban pedig faggyuval kenik. Készül még ugy is, hogy a rézrudat cinkgőzök hatásának teszik ki, ekkor felszinén aranysárga cinkréz ötvény keletkezik. Ha a rudat dróttá húzzák, az örvény vele együtt nyulik s a drótnak arany jelleget kölcsönöz; ezt nevezik hamis L.-nak.

Leonini szerződés

v. társaság (societas leonina), oly társasági szerződés, amelynek értelmében az egyik társé az egész nyereség, mig az egész veszteség kizárólag a másiknak terhére esik. Mint társasági szerződés nem, s csak mint ajándékozás érvényes.

Leonini város

(ol. cittá leonina), Rómának a Tiber jobbpartján elterülő E-i város negyede, melyet IV. Leo pápa (848-852) építtetett s a szaracénok ellen 40 láb magas fallal vett körül. Rossz levegője miatt hires volt ez a városnegyed, melyet soha sem számítottak Rómához, s az aurelianus fallal sem kerítették be. Volt benne egy cirkusz is, melyet Caligula építtetett, egy obeliszkkel; a Nero korabeli keresztény üldözések emlékére egy Péter-templomot emeltek itt, mely körül már 509. egy pápai lakás (l. Vatikán) épült. A középkorban sokszor elpusztították (különösen 1084. Guiscard Róbert); nagyobb jelentősége csak akkor lett, midőn a pápák (1377) Avignonból visszatértek. Ekkor a Borgo Vaticano nevet kapta, s V. Sixtus pápa mint Róma XIV. ketületét fölvette az örök város kötelékébe- 1870 okt. 2. L. is, Róma többi városnegyedeinek példáját követte s Olaszországhoz csatlakozott.

Leonini versek

Leo középkori költő, v. II. Leo pápa után elnevezett hexameter és pentameter, melyekben a ceruza a verssor közepén a végszóval rimel. Nyomait már a római költőknél is találjuk: Quotcoelum stellas II tot habet tua Roma puellas. Ovid.

Leonisták

a Wald Péter által alapított valdensis vagy valdi felekezet tagjai alapíttatásuk helyétől, Lyon városától L.-nak is neveztettek.

Leonrod

Lipót báró, bajor igazságügyminiszter, szül. Ansbachban 1829 dec. 13. Jogi tanulmányait elvégezvén, 1862. Traunsteinban államügyész lett. Később a müncheni I. törvényszék elnökévé nevezték ki, majd 1887 ápr. az igazságügyminiszteri tárcát vállalta fel. Egyik testvére eichstätti püspök.

Leontiázis

l. Hipertrofia.

Leontini

l. Lentini.

Leontios

keletrómai császár, II. Justinian hadvezére volt, kit 695. megfosztott trónjától. De már 698. a sereg, Tiberius vezérlete alatt ellene is fellázadt s L.-t a trónról letaszította, egy kolostorba záratta s 705. II. Justinian visszatérte után megölette.


Kezdőlap

˙