Likeri

(Lykeri), a Parnasszus legmagasb csúcsa.

Likia

(Lykia, Licia), ókori tartomány és félsziget Kis-Ázsiának déli partján. Határai: északon a Tauros-hegy és Frigia (részben Pizidia is); északon és északkeleten a Szolima hegység és Klimax szoros; nyugaton Karia, egyebütt a L.-i tenger. Legnagyobbrészt vulkanikus eredetü hegyei közül kiemelkednek a Kragosz (3000 m.) és Antikragosz (1800 m.), melyek a Telmisszosz és Xanthosz vizválasztóit képezik. Viszont a Xanthosz és Limirosz közt emelkedika Mazikitesz (most Aktár-Dagh) hegység, mig az országkeleti részében 3000 méterig emnelkednek a Szolima, az Olimpusz és Foinikusz (most Janar-Dagh), L. tengerpartja gazdagon alakult és dúsan rendelkezik öblökkel. Említendők a Glaukoszi- (most Makri-öböl), a Telmisszoszi- (Telmisszisz és Hieron hegyfokok közt) és a Pamfiliai- (adaliai) öböl. L. lakói nem megvetendő kiviteli kereskedelmet folytattak országuknak természeti termékeivel (cédrus, fenyő és platánus; bor, búza, sárfány; kitünő szivacsok és nafta). Nagyon tarka képet nyujt a régi L. lakossága. Legrégibb lakói a miliek (ugylátszik hegyekbe szorult őslakók) és a feniciai eredetü szolimok, akikhez (különösen a partok mentén) a görögökkel rokon, de mindenesetre indogermán törzsü nép járult, a termilek v. tremilek (saját nyelvükön tramele). Ezeket már Homeros ismeri, a görögök likiaknak nevezték, állítólag az athéni Lykostól, Aigeus testvérétől. L. politikai sorsa elég kedvezően alakult. Kroesustól megtudták magukat védeni, később uraik (a persák, rodusiak) szintén nem sok kárt okoztak bennök, a római hódoltság idejében pedig éppenséggel 23 városból álló szövetség fejlődött L.-ban, melynek élén egy likiarches állott. Csakis a császárok korában (Claudius vagy Vespasian alatt) lett L.-ból római provincia. L.-nak különös jelentőséget kölcsönöznek a területén talált műemlékek, különösen a faragványokkal ékes sziklasírok (l. az építészet IV. képmellékletét), nemkülönben az u. n. Harpyia-emlék (mely eredetileg Xanthosz várában állott) s különösen a feliratok, melyek egy sajátszerü, a frigekével rokon, de kétségkivül indogermán nyelven vannak irva. Ezeknek leirása, gyüjtése és megfejtése körül Fellows, Spratt és Forbes utazók, nemkülönben Savelsberg, Schönborn és Schmidt Móric tudósok fáradoztak.

Likiai nyelv

számos feliratban maradt fenn; sajátságos betüi a görög irásjegyekből alakultak ki. A L. kétségen kivül az indo-germán nyelvcsaládba tartozik, mit legbiztosabban a számnevekből s az igék ragozásából bizonyíthatni; csak az nincs még kimutatva, hogy a L. az indo-germán nyelvcsaládnak már ismert nyolc csoportjába tartozik-e, vagy egy külön álló, de rokon ágat alkot.

Liki-Liki

Új-Mecklenburg (Polinézia) Ny-i partvidékének egyik terméketlen, sivatag része. A francia Marquis de Rays 1879-82. több száz kivándorlót csalt oda azzal a kecsegtetéssel, hogy virágzó gyarmata van. Számosan éhen, mások lázban pusztultak el L.-ben és Port-Bretonban, a többiek pedig Új-Pomerániába, Új-Kaledoniába és Ausztráliába menekültek.

Likkai ezred

azelőtt a horvát-illir határőrvidék egy ezrede, 2605,1 km2 területtel és (1870) 84 069 lak. Székhelye Carlopago volt.

Likomedok

l. Lykos.

Likőr

l. Liqueur.

Liktorok

(lictores), a római magasabb magistratusok - a királyok, diktátorok, konzulok és pretorok - mellészolgálattételre és díszkiséretül rendelt szolgák. A diktátornak 24, a konzulnak 12, a pretornak 2, bizonyos esetekben 6 ill. 5 liktor járt. Az volt a dolguk, hogy hosszu sorban a magasrangu hivatalnok előtt mentek, a járókelőket a tisztelgésre felhivták, szükség esetén helyet csináltak, a hivatalnok parancsára a bűnöst elfogták s a reá kiszabott büntetést végrehajtották. Jelvényük az u. m. fasces, (l. o.); háboruban, amidőn a hivatalnokot az élet és halál joga illette, fejsze (secures) is.

Lila

v. lilafa (növ.), l. Orgonafa.

Lilafüred

l. Hámor (2).


Kezdőlap

˙