Martineau

(ejtsd: -nó) Harriet, angol irónő, szül. Norwichban 1802 jun. 12., megh. Amblesideban (Westmoreland) 1876 jun. 27-én. Hallását már fiatal korában elveszítvén, nemzetgazdasági és statisztikai tanulmányokkal foglalkozott. Nagy utazásokat tett a Keleten s Amerikában. Nemzetgazdasági munkáin kivül nagyszámu elbeszéléseket ifjusági és ismeretterjesztő iratokat adott ki. A Ricardo-féle nemzetgazdasági iskola tanait nagy hatással népszerüsítette. Főbb munkái: Illustrations on political economy (London 1832-1834); Poor law and paupers (u. o. 1833); Illustrations on taxation (u. o. 1834); The tendency of strikes to produce low wages (u. o. 1834); Society in America (u. o. 1837); Comte Ágost Philosophie positive-ját angolra fordította és 1853. 2. kötetben kiadta.

Martinengo

Nándor, a tornatanítás és tűzoltóintézmény úttörője hazánkban, szül. Zágrábban 1821 márc. 4., mint eg yBresciából odaköltözött család sarja, megh. Pozsonyban 1895 febr. 28. Miután a bécsújhelyi akadémiában megszerezte vívómesteri diplomáját, Pozsonyban telepedett le, hol 1844. az I. magyarországi torna- és vívóiskolát alapította, melyben többi között József főherceget, Batthyány Lajos grófot, a későbbi miniszterelnököt és Wesselényi Miklóst is tanította. 1867. megalkotta a pozsonyi önkéntes tűzoltó-egyesületet. 1891. megülte működésének 50 éves jubileumát. A király több ízben kitüntette és az arany érdemkeresztet, valamint a Ferenc József-lovagkeresztet adományozta neki.

Martinez Campos

Alfons, spanyol tábornok és államférfiu, szül. 1834. Madridban végezte katonai tanulmányait. A karlista háboruban dandárnoki rangot kapott, de royalista elvei miatt a köztársasági kormány 1873-ban visszahivta és bezáratta; 1874. azonban újból egy dandár élére állították, mellyel M. Bilbao ostroma alatt kitüntette magát. Jutalmul hadtest-parancsnokká tették, mely állásban oly népszerüségre emelkedett és különösen katonáira oly befolyást nyert, hogy 1874 végén Saguntban pronunciamentóra vetemedett és Alfonz herceget kiáltotta ki királlyá. XII. Alfonz halálából Katalonia főkapitányává és az északi hadtest főparancsnokává tette, a karlistáknak 1876 márc. történt legyőzetése után pedig a hadsereg főkapitányává nevezte ki. 1877. M.-t Kubára küldték, hol a felkelést rövid idő alatt elnyomta, mire a sziget lakóinak reformokat helyezett kilátásba. A Canovas-minisztérium azonban nem mutatkozott hajlandónak ezt az igéretet beváltani, minek alkotmányos válság, majd a Canovas-kabinet bukása lett a következménye (1879 márc.) és erre M. maga vette át az új minisztériumban az elnökséget. De a spanyol képviselők többsége a Kubának igért reformoktól most is idegenkedett, amiért M. állásától nemsokára megvált és Sagastával, az ellenzék egyik vezérével szövetkezvén, 1881. a Canovas-kabinetet újra megbuktatta. Erre a Sagasta-kabinetben belügyminiszterré lett, mely állást 1883 okt.-ig tartotta meg. 1886. és 1891. a szenátus az elnöki székbe választotta, 1887. pedig Madrid főkapitánya lett. 1893 szept. 24. Barcelonában, csapatszemle alkalmával, anarkisták bombát dobtak lova elé, melynek ugyan több kisérője esett áldozatul, de a népszerü tábornok maga sértetlen maradt. 1893. nov. M. Marokkóba indult, hogy a kabilokkal kitört viszálynak véget vessen. Az ellenségeskedések ekkor már megszüntek, ugy hogy csak a békét kellett megújítani, amelyet M. 1894 márc. Marokkóban személyesen megkötött (l. Marokko) 1895 őszén a kubai felkelés leveretését bizták rá (l. Kuba); ennek a feladatnak azonban nem birt megfelelni. A kormány 1896 jan. 17. M.-t visszahivta.

Martinez de la Rosa

Ferenc, spanyol államférfiu és költő, szül Granadában 1789 márc. 10., megh. Madridban 1862 febr. 7. Már 19 éves korában a granadai egyetemen a filozofia tanára lett. 1813 óta mint szülővárosa képviselője a kortezben nagy tevékenységet fejtett ki s mint az 1812-iki alkotmány védője fogságot szenvedett, azután Afrikába száműzetésbe került, ahol Monayma c. szomorujátékát irta. 1820. visszatért Madridba és miniszterelnök lett, de 1823., amikor a franciák bevonultak Spanyolországba, a nép dühe elől VII. Ferdinánd száműzetésbe küldte s M. nyolc évet Párisban töltött. Ez idő alatt adta ki Obras literarias-ait (6 kötet, Páris 1827-33). 1830. visszatérhetett Madridba, 1834. rövid időre ismét miniszterelnök volt. 1840. mint spanyol követ működött Párisban, 1842-43. pedig Rómában, 1844. külügyminiszterré nevezték ki, 1846. lemondott ez állásáról s 1847-51-ig követ volt Párisban. 1858. a királyné egy új minisztérium alakításával bizta meg s az államtanács elnökévé nevezte ki. M. mint iró is kitünt. Irásait a stil választékossága és tisztasága jellemzi. Ezért a spanyol akadémia is örökös titkárává választotta. Költői művei közt legbecsesebbek Edipo c. tragédiája, La conjuracion de Venecia c. drámája és La nina en casa y la madre en la mascara c. vigjátéka. Irt azonkivül egy tanító költeményt (El arte poetica), lirai költeményeket (Madrid 1833, 2 kiad. 1847) és számos munkát prózában. Összes műveit 1844-45. adták ki (5 kötet) Párisban.

Martingale

(ejtsd: martengal), a ló fejtartását szabályozó szíj, melyet a has alatt a nyeregleszorító szíjba fűznek, aztán a ló első lábai közt átvezetik; két ágba oszlik, melyek karikáin a csikózablya-szár átvonatik. A M. arra szolgál, hogy oly lovak fejállását, melyek csillagvizsgálók (fejöket felhányják s igy a kantárszíjak hatását paralizálnák) lehúzhassuk; jobban mondva: a ló fejét a kantárszíj hathatására kellő szögletben tarthassuk.

Martini

1. Ferdinánd, olasz iró és volt miniszter, szül. Monsummanóban (Toscana) 1841 jul. 30. Már korán élénk részt vett az Olaszország függetlenségére és egységére irányzott mozgalmakban. 1869 óta az olasz irodalom tanára volt, előbb Vercelliben, majd Pisában; 1872. Rómába ment, hol a Fanfulla szerkesztőségébe lépett s 1879. a Fanfulla della Domenica c. szépirodalmi és kritikai lapot alapította. Ezenközben sűrűn jelentek meg drámái, vígjátékai. Nagy feltünést keltett politikai értekezéseivel is (Nouva Antologia), s midőn képviselőnek megválasztották, kiváló szónoki tehetségével csakhamar részére hódította a többséget, ugy hogy a Giolitti-kabinetben mint közoktatásügyi miniszter szerepelt 1894-ig. Egyéb nevezetes művei: La Marchesa (Róma 1876); Racconti (Milano 1889); Chi sa il giuoconon l'insegni (5. kiad. u. o. 1882); La vipera (1895).

2. M. Frigyes, osztrák-német költő, szül. Steinfeldben (Karintia) 1830. Katonai pályára lépve, 1849. mint hadfapródot Olaszországba rendelték, hol számos éven át maradt. 1866. nyugalomba lépett, majd reaktiváltatta magát. Költeményeinek két gyüjteménye: Erste Lieder (1858) és Gemüth und Welt (1862) különösen erős formaérzékről tesz tanuságot. Irt továbbá szinműveket: Olympias (1863); Jakobäa von Bayern (1869) és egy regényt: Clrisse (1878). Azonkivül fordított Longfellowból.

3. M. Giambattista, rendesen Padre Martini néven említett olasz zenebuvár, szül. Bolognában 1706 ápr. 24., megh. u. o. 1784 okt. 4. Már 15 éves korában a ferencrendü barátok közé lépett; ezeknek templomi karnagyuk volt 1825-1843. M. két főműve: a befejezetlen zenetörténet, Storia della musica (3 köt., 1757-81) és az ellenpont nagy példatára, Esemplare ossia saggio fondamentale pratico di contrappunto (2 köt., 1774). Nagy tudományáról számos apróbb műve is tanuskodik. Szerzeményei: Szent Péter, és Salamon Izrael királya lesz c. oratoriumok; bohó vígjátékok zenéje: L. a Dirindina, A kanárik imprezáriója, Don Chisciotte, A zenemester; nehéz orgona- és zongoraszonáták és számos egyházi zenemű.

Martini-Henry-fegyver

l. Henry-Martini-fegyver.

Martinique

(ejtsd: martinik), a Kis-Antillák egyike, a franciák birtokában, 32 km.-nyire Sta Luciától, az É. sz. 14° 23' 43" -14° 52' 47" és a párisi Ny. h. 63° 9'19"-63° 34'34" között. Kerülete 260 km., területe 988 km2. ÉNy-DK-i irányban magas és szaggatott hegylánc vonul át rajta; e vulkáni hegysorban a legmagasabb csúcs a Montagne Pelée (1350 m.), amelynek utolsó kitörése 1851. volt; az É-i parton a sziget közepén emelkedik a Carbet-csúcs (1207 m.); miként a Vauclin (505 m.), ez is kialudt vulkán. A kisebb-nagyobb öblök számosak, különösen K-en és DNy-on. Az apró patakok (Galion, Makuba, Lézarde stb.) gyakran meg-megáradnak. Az éghajlat forró, nedves, nagyon egyenletes, de az európaiakra nézve egészségtelen. Az ásványvizforrások számosak, közülök az absalonit és didierit használják leginkább. A föld termékeny; legnagyobb részét művelik is. A pálmák, aloék, akazsuk és egyéb értékes fák mindenfelé díszlenek. A főtermékek a cukornád, maniok, banána és gyümölcsök; ezenkivül termelnek kávét, kakaót, dohányt, különböző hüvelyeseket stb. A házi állatok az importált európaiak; legnagyobb a szarvasharmák és juhok száma. A cukor-, malom-, agyagipar és mészégetés az egyedüli pasrágak. A lakosok (1888. 175863) nagyobbára négerek és mulattok (131000); a fehérek száma alig tesz ki 10000-et, a kulik és khinaiaké 27000. A vasúti vonalak hossza 194 km. A bevitel(rizs és kézműiparáruk) értéke (1890) 30,26, a kivitel (csaknem kizárólag Franciaországba) 20,71 millió frank. A legfontosabb kereskedőváros Saint Pierre (l. o.). A kormány élén egy kinevezett kormányzó áll, aki mellé egy választott tanács van rendelve. A sziget két járásra oszlik. A helyi budget (1893) 4942019 frank. Az adósság 435000 frank. A kormány székhelye Fort de France (l. o.); egyéb jelentékeny városok: La Trinité 7890 lakossal és kereskedéssel, Lamentin és Makuba, egykor hires dohányültetvényekkel. A sziget első fölfedezője 1493. Kolumbus volt. Az első gyarmatot rajta 1623. franciák alapították és 1675. csatolták a francia koronához. 1762. az angolok elfogllták, de a következő évben kénytelenek voltak azt előbbi uraiknak visszaadni. 1794. és 1809. az angolok újra elfoglalták, de mindannyiszor ismét visszaadták. V. ö. Rey, Étude sur la colonie de la M. (1881); Garaud, Trois ans a la M. (1892).

Martinitz

Jaraszlav gróf, osztrák államférfiu, II. Rudolf, II. Mátyás és II. Ferdinánd tanácsosa, szül. 1582., megh. Prágában 1649 nov. 11. 1609. cseh udv. marsal lett, 1617. a Thurn Mátyás gróftól elvett jövedelmező karlsteini várgrófságot kapta és egyúttal a helytartótanácsba jutott Abszolutisztikus és buzgó katolikus elvei miatt a cseh rendek meggyülölték és a prágai fölkelés kitörése napján (1618 máj. 23.) Slavatával és Fabritiusszal őt is a prágai vár ablakából az udvarba dobták; de szemétdombra esvén, egyiküknek sem történt komoly baja. 1621-ben M. a birodalmi grófi rangot, 1624-ben a legfőbb birói méltóságot kapta és 1638. prágai várgróffá lett. - A M.-család Ferenc Károlyban halt ki (1789), mire leánya, Mária Anna 1791. Clam Károly grófhoz ment nőül, ki azután 1792. a Clam-Martinitz (l. o.) nevet vette föl.

Martino

Simone, olasz festő, szül. Sienában 1284 körül, megh. Avignonban 1344. Duccio di Buoninsigna mellett a régi sienai festészet legkitünőbb képviselője. Olaszország több városában nagy freskóképeket festett. A sienai Palazzo pubblicóban van, Fogliani Guidoriccio hadvezér lovasképén kivül, az 1315. befejezett trónoló szentektől és angyaloktól körülvett Madonnát ábrázoló nagy falképe, mely a sienai festészet sajátságos gyöngédségét, báját mutatja, de nem kevésbbé az elrendezésben nyilatkozó haladást is. Nápolyban Róbert király számára festette többek közt azt a függő képet, mely Róbert király megkoronázását ábrázolja (Nápoly, S. Lorenzo Maggiore); egyéb képei: Madonna szentekkel (Orvieto, Opera del Duomo); az eredetileg a sienai székesegyház számára 1333-ban készített nagy oltár, melyet sógorával, Memmi Lippóval együtt festett (Firenze, Uffizi-képtár); A gyermek Jézus a templomban (Liverpool, Royal Institution) stb.


Kezdőlap

˙