Mondolat

«Sok bővítményekkel és egy kiegészített újj-szótárral eggyütt. Angyalbőrbe kötve eggy Tünet-forint. Dicshalom. 1813». Hires gúnyirat a nyelvújítás ellen, melyet Somogyi Gedeon szerkesztett és Veszprém adott ki 1813. Alapja egy kis irat volt, melyet Szentgyörgyi József dr. debreceni tudós orvos, Kazinczynak személyes jó barátja állított össze Benedek szuperintendens unszolására még 1808 körül, a német Schulznak az új németséget gúnyoló kis munkájának mintájára, neologusaink korcs szavaiból, idegenszerü és affektált stilusában, címül a hirhedt újító Barczafalvinak egy mesterkélt szavát adva neki: Mondolat. E kis munka eljutott Veszprémbe is, az ortologia egyik dunántuli központjába, ahol Verseghynek volt számos hive, s a veszprémiek, valamint a keszthelyi kör egyes tagjai még több ily paródiát készítettek a nyelvújítók stilusára, s megbizásukból Somogyi Gedeon ez adalékokat eggyé szerkesztette és kinyomtatta. A M. ebben az alakban főleg Kazinczy Ferenc ellen fordult, akinek a Tövisek és Virágok c. támadó epigrammái és Vitkovicshoz intézett költői levele föllázították az ortologusokat. A «Dicshalom» helynév is célzás Széphalomra, Kazinczy lakóhelyére. A M. nem szellemtelen munka, ügyesen utánozza a neologia keresett stilusát, de annyiban igazságtalan, hogy nem tesz különbséget Kazinczy és ama szófaragók közt, kikét Kazinczy is hibáztatott; általános megbotránkozást okozott pedig, hogy a M. címképe Kazinczyt koszorusan, szamárháton ülve s a Helikon felé lépttetve ábrázolta. A M. nagy riadalmat okozott. Kölcsey és Szemere Pál készítették rá a Feleletet, mely 1815. jelent meg. Ők megtorlásul az ósdi stilust parodizálják ki és Somogyit teszik szánalom és nevetség tárgyává, erősebb mint aminő nemes gyúnnyal. A Feleletet v. ö. Kölcsey munkáiban. A M. címképének és címlapjának hasonmása megvan a Beöthy Képes Irodalomtörténetében, II., 180., 181. old. V. ö. Békése Emil, Ki irta a M.-ot (Figyelő IV.) és Jancsó B., Kölcsey élete stb.

Mondonedo

(ejtsd: mondonyedo), az ugyanily nevü járásnak és püspökségnek székhelye Lugo spanyol tartományban, a Masma balpartján, (1887) 10 391 lak., vászonszövéssel és agyagiparral; a XVII. sz.-ból való székesegyházzal.

Mondorf

fürdőhely Luxemburg nagyhercegségben, 7 km.-nyire Remichtől, vasút mellett, 608 lak., sóstartalmu ásványvizforrással.

Mondorlak

kis község Arad vmegye aradi j.-ban, (1891) 1493 oláh lakossal; vasúti megálló.

Mondovi

(azelőtt Montevico v. Monreale), az ugyanily nevü járás székhelye és vár Cuneo olasz tartományban, az Ellero és vasút mellett, (1881) 8738 lak., mint község 17 902 lak., selyem- és kartonszövéssel, faiencegyártással és márványiparral. Felső részében van a szép festményekkel ékesített székesegyház és a püspöki palota. Egyik alsó részében, a Pian della Valleban állott 1472. azon hires könyvsajtó, amelynek termékei a Mons regalis nevet viselték. 1796 ápr. 21. Massena és Angereau legyőzték az osztrák-piemonti sereget. M. szülővárosa Beccariának, kinek emlékére szobrot emeltek.

Mondsee

1. Felső-Ausztriában 11 km. hosszu és 1 1/2-2 km. széles, 68 m. mély világos zöld szinü tó, 476 m.-nyi magasban a Schafberg lábánál; ezenkivül a Drachenstein és Schober tükröződnek benne. Lefolyása a M.-i Ache az Atter-tóba folyik. V. ö. Keiler, Der Attersee, M. Wolfgangsee (Bécs 1882). - 2. M., község Vöcklabruck felső-ausztriai kerületi kapitányságban, a M. Ny-i végében, vasút mellett, (1890) 1590 lak., szép villákkal, fafaragó-iskolával. Az egykor hires M.-i apátság, amelyet a VIII. sz.-ban Odilo bajor herceg Tarnanto római gyarmat helyén alapított, 1787. szekularizáltatott. I. Napoleon Wrede hercegének adta.

Mondur

l. Montur.

Monedula

(állat), l. Varjufélék.

Monemerikus

(gör.) a. m. egy napig tartó.

Monemvazia

a bizánci középkor kezdetén emelt erősség, mely Lakonia K-i partján (Epidauros Limera kerületben) magas sziklaszigeten épült; keskeny földnyelv kötötte össze a szárazfölddel (innen neve: M. a. m. egy bejárattal biró) s az olaszok Napoli di Malvasia (v. egyszerüen Malvasia) néven ismerték. Hajdan erős vár, s a levantei kereskedelem főpiaca volt; mivel Peloponnezus s a görög szigetek borait innen szállították Ny-ra, azokat is a malváziai borok gyüjtő néven foglalták össze. Jelenleg jelentéktelen városka, (1889) 520 lak., az összeomlott hatalmas vár festői romjaival.


Kezdőlap

˙