Nauplia

(Nauplion, Napoli di Romania), az ugyanily nevü görög eparchia és érsekség székhelye Argolisz és Korintia nomoszban, az Argoliszi vagyis N.-i öböl É-i oldalán, keskeny, sziklás félszigeten, vasút mellett, (1889) 5459, mint község 10 879 lakossal, élénk hajózással és kereskedelemmel. Fekvése és erődítvényei (Palamidi, Icskaleh és Burci) Görögország legerősebb városává teszik. A szűk utcákból álló város egészségtelen. Az ókorban N. önálló kikötőváros volt; a második messzeniai háboruban az argosziak elfoglalták és kikötő helyükké tették. Ezután Argosz és a középkorban a Peloponnezus sorsában osztozkodott. 1389. velencei, 1540. török, 1686 ismét velencei és 1715. megint török birtok lett. 1822. a török uralom alól fölszabadulván, 1824. a görög kormány székhelyévé lett. 1831. benne ölték meg Kapo d'Istriát, 1832. külvárosában Proniában tartotta üléseit a hellén nemzeti gyülés. 1833 febr. 6. itt szállt partra Ottó király és 1862 febr. 13. itt tört ki azon katonai zendülés, amelynek következménye Ottó detronizálása volt.

Nauplius

(állat), az alsóbb rendü rákok (Entomostraca) csoportjának fiatal fejlődési alakja vagy lárvája, amelyet a mult évszázadban egészen külön nemnek tekintettek s mint ilyent irtak le. Különben minden esetben mikroszkópos kicsinységü tojásforma testtel és három pár végtagfüggelékkel, melyek közül a két hátulsó mindenike kétágu. Belső szervezete meglehetősen egyszerü. További fejlődése, szervezetének tökéletesedése többszöri vedlés útján történik s legtöbbször u. n. cyclops-stadium-mal kapcsolatos.

Nauportus

a Szávának hajózható mellékfolyója Felső-Pannoniában. Mellette a tauriszkoknak egy hasonnevü városa feküdt, mely Aquilejával jelentékeny kereskedést folytatott. Nevét (hajórév) onnan származtatták, mert a hitrege hagyománya szerint az argonauták visszatérőben az Argo hajóval egészen idáig jöttek, aztán vállaikra vették a hajót és ugy vitték az Alpeseken keresztül az Adriai-tengerbe.

Naurúz

l. Nórúz.

Nausen

(lat.) a. m. tengeri betegség; továbbá hányás, hányási inger és undorodás. Nauseosa, állandó hányási ingert, ételundort, émelygést okozó szerek, de amelyek hányást mégsem hoznak létre.

Nausikaa

Alkinoos (l. o.) és Arete (l. o.) leánya, kit az Odisszeia (VI. ének) szerint a hajótörött Odysseus társnőivel a tengerparton táncolva talált; midőn segítségért könyörgött hozzá, N. atyja házába hivta Odysseust, hol ez vendégszerető fogadtatásra talált. Később N. Telemachos neje volt s férjének Perseptolist, vagy Ptoliporthost szülte.

Nautika

(gör.) és nautikai eszközök, l. Hajózástan.

Nautiloideák

(állat), a lábasfejüek osztályába tartozó nem, az Ammonoideákkal közeli rokonságban van. Az Ammonoideák a devon-időszaktól a felsőkréta-időszakig éltek, mig a N. a cambriumtól a mai napig élnek a tengerekben, igy a N. pompilius L. egyike a legismertebb alakoknak. Ha a szifogallérok annyira hátra nyulnak, hogy tölcsérszerüen egymásba hatolnak, akkor a N. az Aturia alnembe tartoznak.

Nautilus

L. (állat), a négykopoltyus fejlábu lágytestüek egyik neme, mely az egész rendnek egyetlen élő képviselője. Leggyakoribb faja a N. pompilius L., amely csigaszerüen csavart házat épít, de a csigajáratok egymást egészen beborítják s igy kivülről nem láthatók. A ketté metszett csigaház belsejében haránt választófalak feküsznek, amelyek az egészet több kamrára osztják. Az egyes kamrákat egy központi cső, a szifó kapcsolja össze. Az állat a legkülső és legterjedelmesebb kamrában ül. Fején számos, tapogatószerü karocska emelkedik. Hazája az Indiai-oceán s rendesen a nagyobb mélységekben tartózkodik; de a fölületre is felemelkedhetik. Húsát megeszik; házából ivóedényeket készítenek, amikor is savakkal eltávolítják a külső mészréteget, hogy csak a gyöngyházréteg maradjon meg. Régen drágán fizették, ma már meglehetős olcsó.

Nauvoo

(ejtsd: navú), elhagyatott város Illinois É.-amerikai államban. 1840. a mormonok alapították, de 1846., midőn már közel 15 000 lakosa volt, ismét elhagyták.


Kezdőlap

˙