Nikápolyi csata

a török ellen vívott harcoknak egyik legjelentékenyebb, szomoru véget ért eseménye. Első ízben egyesültek ez alkalommal a keresztény fejedelmek seregei, hogy a kereszténységet megsemmisítéssel fenyegető török hatalomnak ellenálljanak. Hosszas diplomáciai tárgyalások után (Kanizsay Miklós vitte ezeken a fő szerepet) a külföldi, főként francia sereg junius elején ért Magyarországra. Juliusra a magyar csapatok is felkészültek s az egyesült, mintegy 90,000-re tehető hatalmas sereg Orsován keresztül a szörényi bánságba, majd Szörénytornya és Bodon (Viddin) közt átkelve a Dunán, Bolgárországba nyomult s a Duna jobb partján eső Nagy-Nikápolyt szeptember 12. ostrom alá vette. E tette által fölszabadította Konstantinápolyt a tavasz óta tartó ostrom alól, mert Bajazid összeszedve minden erejét, a Sipka-szoroson át Nikápoly fölmentésére indult. Szept. 28. történt az ütközet. Zsigmond hiába kérte a francia vezéreket, hogy a támadás megkezdését a magyaroknak, a törökkel való hadakozásban jártasaknak engedjék át. A franciák annyira előnyomultak, hogy az összeköttetés köztük és a sereg többi részei közt megszakadt. Aztán esztelen vakmerőséggel egymagukban rohantak a védett állásban levő törökökre. Két rohamban győztek is, de aztán a szultán fő ereje egész elfáradva találva őket, rettenetes pusztítást vitt végbe köztük. Nagyobb részük elesett vagy vezéreivel együtt fogságba jutott. Elfutott csatlósaik és lovaik nagy rémületet gerjesztettek a keresztény sereg többi részeiben s zsigmond csak seregének kisebb részével siethetett, hogy a franciák megmentésére kisérletet tegyen. De későn jött. A diadaltól ittasult török sereg a magyarokat is - igaz, hogy roppant küzdelem és véráldozat után - megverte s a Duna felé való visszavonulásra kényszerítette Zsigmond a Dunán készen álló hajóra szállott s lefelé evezvén, Konstantinápolyba menekült. Az a vélemény, hogy ez ütközet szinhelye a Tirnovától 17 kilométerre eső Nikup falu mellett lett volna, alaptalan.

Nikaria

(Ikaria), a török birodalomhoz tartozó sziget Kis-Ázsia Ny-i partja mellett. Szamosztól Ny-ra, 140 km2 területtel, mintegy 8000, nagyobbára görög lakossal. Paleozoikus hegység alkotja, amelyben Melissza (1033 m.) a legmagasabb csúcs. D-i lejtője meredek. A lakosok fő foglalkozása a szivacshalászat és fakereskedés. Főhelye Kothelo az É-i part közelében.

Nikátor

(gör.) a. m. győző, I. Seleukos és II. Demetrios sziriai királyok mellékneve.

Nike

a görög mitológiában a győzelem istennője, a harcokban éppen ugy, mint a bajnok-versenyekben. Hesiodos szerint Styx titán és Pallas Athéne leánya volt; a rómaiaknál neve Victoria volt, és nem tartozott az ó-itáliai istenségek közé. Eredetileg a győzelmet a nagyobb istenektől, különösen zeustól és Athenétől kérték; Athene-N.-nek nem voltak szárnyai, N.-t ellenben, mint a győzelem istennőjét, mindig szárnyakkal ábrázoltán (l. az ábrát), Pheidias az olimpusi Zeus és a parthenoni Athene kezébe egy N.-t helyezett, így fejezvén ki kölcsönös vonatkozásukat.

[ÁBRA] Nike.

Más szobrokon N. egyik kezében koszorut v. diadal-övet, a másikban gyakran pálmaágat tart; Rómában szerették egy gömbön lebegve ábrázolni. Másutt a tropaiont tartja kezében vagy a vállán viseli, vagy paizsra ir vagy végre bikát s egyebet áldoz föl. Rendesen fiatal leánynak képzelték, mely Aphrodite alakját utánozta.

Nikephoros

három keletrómai császár neve.

1. N. (I.), uralkodott 802-811-ig, szül. Szeleuciában (Pisidia), tisztviselő lett, Iréne császárné kegyéből a pénzügy élére került és elvégre Irénét megbuktatta. Súlyos adókat vetett ki a népre és nem volt barátja a barátoknak. Miután az araboktól ismételten vereséget szenvedett, 806. csúfos békét kötött velük; a bolgárok khagánja pedig, Krum, 811 jul. 25. hadastul lesbe csalta és felkoncolta. Fia, Staurakios követte a trónon.

2. N. (II.) Phokas, uralkodott 963-969-ig, szül. Kappadóciában, mint Phokas Bardas tábornok fia, megöletett 969 dec. 10. Ő is a hadvezéri pályán alapította meg jövőjét és hirét a VII. Konstantinos és II. Romanos alatt szerencsésen ütközött meg Alsó-Itáliában és Ázsiában az arabokkal, akiket 961. Kréta szigetéről is elűzött. Nem sokkal utóbb a halebi emirt is legyőzte. Győztes visszatérése után katonái és a nép II. Romanos halála után császárrá kiáltották ki (963 aug. 16.), mire (szept. 20.) Romanos özvegyét, Theophanót nőül vette. Erre újra megtámadta az arabokat, akik fölött Ciliciában és Sziriában több diadalt ült, sőt 969. Antiochiát is kiragadta kezeikből. Rosszabbul járt vezére, Bardas manuel Sziciliában, mig N. utóbb a bolgárokkal is szerencsés háborut viselt. Mindamellett a súlyos adók és a barátok szaván induló köznép nem szivelték N.-t, aki viszont a kolostorok segélyezését eltiltotta. Ennek még nagyobb elégületlenség lett a következménye és összeesküvés támadt, melynek N. áldozatul esett. Saját nejének szeretője, Tzimiskes János hadvezér ölte őt meg. N. uralkodása idején járt Konstantinápolyban I. Ottó német császár követe, Liutprand püspök, hogy a császár fia számára Theophano bizanci hercegnő kezét kérje. Liutprand követi jelentése érdekes világot vet a keletrómai császári udvarra.

3. N. (III.) Botoniates, uralkodott 1078-81-ig, a Phokas-családból. Ő is mint katona emelkedett befolyásra és saját katonái tették meg 1077 okt. 10. Kis-Ázsiában császárrá. Miután Niceát és Konstantinápolyt meghódolásra kényszerítette, VII. Mihály császár ellen indult, aki futásban keresett menekülést. Erre 1078 ápr. 3. Konstantinápolyban császárrá koronázták, mire az agg császár-, VII. Mihálynak fiatal nejét feleségül vette. A kormányt két szláv származásu kegyeltre, Borilosra és Germanosra bizta, mig vezére, Komnenos Elek, N. Bryennios és Basilakes pártütők ellen folytatott harcot (1078), akiket végre le is győzött. Komnenos Elek a besenyők fölött is ült diadalt (1079), Melissenos felkelővel szemben azonban, ki a szeldsuki törökök támogatásával kerítette Kis-Ázsiát hatalmába, szerencsétlenül harcolt. E miatt a császár szemrehányásokkal illette Komnenost, aki elkapatva szenvedélyétől, az agg N.-t 1081 ápr. lemondásra kényszerítette. N. erre kolostorba vonult vissza, ahol meghalt.

Nikephoros

görög történetirók: 1. Constantinapolitanus, szül. 758., megh. 828. Előbb Iréne császárné titkára, majd apát és konstantinápolyi patriárka lett, de mivel a képrombolásnak ellene szegült, egy kolostorba száműzetett, hol meghalt. Művei: Chronologia compendiaria (kiadta Camerarius Baselben 1561. és Lipcsében 1573.); Breviarium Historicum (kiadta Bekker Bonnban 1837.). - 2. N. Briennios, szül. Oresiasban (Makedonia). Komnenos Elek görök császár, kinek leányát, Annát, nőül vette, cézárrá nevezte ki. Megh. Konstantinápolyban 1137. A Komnen-család történetét irta meg, de a terjedelmes munkának csak négy könyve ismeretes az 1057-1081. terjedő időszakból, melyeket 1836. Meineke adott ki a bizánci irók bonni gyüjteményében. V. ö. Seger, Byzantinische Historiker des X. u. XI. Jahrhunderts (I. köt., München 1888). - 3. N. Gregoras, l. gregoras.

Niketas

1. Akominatos, szülőhelyéről, a Frigiában fekvő Chonaeről (Kolossea) Choniatesnek is nevezik, bizánci történetiró, ki a XII. sz. végén a konstantinápolyi görög családi udvarban több rendbeli hivatalt viselt, de 1204. a latinok elől Niceába menekült, hol 1216. meghalt. Fő műve a görög császári udvarban több rendbeli hivatalt viselt, de 1204. a latinok elől Niceába menekült, hol 1216. meghalt. Fő műve a görög császárok története 21 könyvben, mely Zonaras műveinek folytatását képezi s az 1118-1206-ig terjedő időköz történetét foglalja magában. Először Wolf adta ki Baselben 1557., újabban Bekker Bonnban 1835. A Konstantinápoly bevétele alkalmával szétrombolt emlékművek leirása is tőle származik. N. és Kinnamosz tárgyalja Manuel császár hazánk ellen indított hadjáratait részletesebben. N. pragmatikusabban, de rövidebben ir Kinnamosznál.

2. N. Eugenianos, görög költő a XII. sz.-ban. Egy igen száraz s 3538 jambikus sorra terjedő regényt irt Charikles és Drosilla szerelméről.

3. N. Skleros hajóhadnagyot gazdag ajándékokkal küldte VI. vagy Bölcs Leo császár 893 táján a magyarokhoz, arra kérve őket, hogy Simon bolgár fejedelem ellen segítsék őt s Bulgáriát az Isteren átkelve háborgassák. V. ö. Cedrenus, Historiarum Compendium; Corpus Script. Byzant. (Bonn 1839, II. 255.)

Niki

afrikai tartomány, l. Borugung.

Nikias

(Nicias), görög hadvezés és államférfiu, Nikeratos fia, már Perikles életében is nagy tekintélynek örvendett, Perikles halála után pedig a körülmények folytán és anélkül, hogy kereste volna, feje lett a Kleon elleni pártnak. Kleon halála után megkötötte a róla elnevezett békét (421 ápr.), melyet azonban Alkibiades cselszövényei folytán alig vagy éppen nem lehetett ratifikálni. A sziciliai expediciónak teljes erejéből ellene szegült, de hasztalan, mert (415) annak vezetésével őt, Alkibiadest és Lamachost bizták meg. A három vezér egyetértésre jutni képes nem lévén, az egész vállalat meddő maradt, különösen addig, mig Alkibiadest el nem hivták. Akkor aztán legyőzte ugyan a sziciliabelieket, de az őt jellemző határozatlansággal a győzelmet sehogy sem tudta kihasználni. Épség és szomjuság megtörték seregét, mely nemsokára megadta magát az ellenségnek (413 szept.). A hadsereg megmaradt töredéke rabságba került, a vezéreket pedig Szirakuza piacán a nép határozata folytán kivégezték. N.-nak egy fia maradt, Nikeratos, aki épp oly gazdag és épp oly emberbaráti érzületü lévén, mint apja, a 30 zsarnok parancsára vérzett el.

Nikinci

politikai község Szerém vmegye rumai j.-ban, 1534 magyar, horvát-szerb és német lakossal.


Kezdőlap

˙