Nuthe

a Havel (l. o.) baloldali mellékfolyója.

Nu-törzsek

D.-amerikai indus nép, mely a boliviai fensíktól Venezueláig terjedő ama területen lakik, melyet az Amazon és mellékfolyói Icától a Ria Negróig öntöznek. Köztük nevezetesebb törzsek; a maypure az Orinoko mentén, a manao ott, ahol a Rio Negro az Amazonba ömlik, a baure és a moxo, a Madeira forrásterületén Boliviában. Hozzájuk tartozik az ipurina törzs (l. o.) és Amerikai népfajok szines mellékleten 8., 9. ábrákat), a piro, az Ucalaya partjain, az anti, Cuzco K-i részén, a pareci, a Tapajoz forrásai környékén, a kusztenau, a Xingu forrásai mellett, a guana, Mattogrosso D-i részén, a vapisiana és atorai, Guyana közepén. Némi tekintetben a N.-hez számíthatjuk az auak (vagy aravak, l. o.) törzset is, mely Guyana őseredetü lakója volt s régebben az Antillákat is lakta; ide tartozik végül a goajiro törzs is, mely a Goajira (l. o.) félszigeten lakik.

Nutria-bőr

egy D.-Amerikában honos vizi vidra bőre, jelentős kereskedelmi cikk. A felső sárgás és hosszu szőröket eltávolítván, az alsó habos prémet kisimítják és megfestve, mint hódprémet hozzák forgalomba. Fő piaca Európában Hamburg; a silányabb N.-t a nemezgyárakban dolgozzák föl.

Nutritio

(lat.) a. m. táplálkozás; nutrimentum, táplálék; nutritiv, tápláló.

Nutt.

latin növénynevek után Nuttall Tamás, Filadelfiában a botanika tanára nevének rövidítése. Szül. Yorkshireben 1785., megh. Nutgroveban (Lancashire) 1859. Nevezetesebb munkái: Genera of North American plants (Filadelfia 1818, 2 köt.); Manual of the ornithology of the United States and of Canada (Cambridge 1832, 2 köt.); The North American sylva; Forest trees of United States (Filadelfia 1842-49, 3 köt.).

Nuttgyánta

l. Akaroid-gyanta.

Nux

(lat.) a. m. dió, makk; általában száraz, fel nem nyiló, kemény héju egymagu termés. N. vomica, l. Strychnos.

Nüll

Eduárd, van der, osztrák építész, szül. Bécsben 1812 jan. 9., öngyilkos lett 1868 ápr. 3. A bécsi akadémián tanult, s Siccardsburg barátjával együtt 1839. egy börze-épület tervrajzával az udvari díjat megnyervén, beutazta Olasz-, Francia- és Németországot. Visszatérve 1843. az ékítményes rajz és a távlattan tanára lett Bécsben. Együtt dolgozott Siccardsburggal s mig ez a monumentális épületek tervezésében tünt ki, addig N. az ékítmények harmonikus fölrakásában jeleskedett. Legnagyobb közös alkotásukat, a bécsi operaházat, 1861-69. építették; de N., ki már előbb főépítészeti tanácsosi rangot kapott, 1864. nyugalmaztatását kérte s nemsokára elmekórba esett.

Nünüke

(Meloe L.), a különlábtőízes bogarak csoportjába, a hólyaghúzók családjába tartozó bogárnem. Testök ovalis, csápjaik fűzérformájuak, szemeik vesealakuak, fejök háromszögü, mellső szárnyaik nagyon rövidek, a hátsók hiányzanak. A nőstényeknek nagyobb és vastagabb potrohuk van. Tavasszal a fűben mindenütt láthatók. Megfogva sajátszerü sárgás folyadékot eresztenek ki testök minden részéből. Tulátalakulók. Egyesek lárvái, mint a kőrisbogáré, a méhkasokban is élnek és igy a méhészetre károsak. Csípős, sárga nedvét pedig azelőtt orvosságul használták (l. Kantaridin). A világ minden részéből 70, Európából 28, hazánkból mintegy 14 faj ismeretes. Hazai nevezetesebb fajok: a közönséges N. (M. proscarabaeus L.) fekete, lila szinbe játszó. Csápjai és lábai feketék. Mellső szárnyai durván ráncosak. Hossza 12-32 mm. A magyar N. (M. hungaricus L.), fénytelen fekete, a sima szárnyak szegélyén sárga csíkkal. Hasonló nagyságu. Buda környékén nem ritka. A szegélyes N. (M. limbatus Fab.) D-, DK-i faj, de Buda környékén is néha igen gyakori. Az urali N. (M. uralensis Tall.) kisebb fajta, fénytelen fekete szinü. Magyarország közép vidékein, Duna-Tisza közt, Bars vármegyében, a budai hegyeken nem ritka. Hazánkon kivül még Oroszországban található. A kék N. (M. violaceus Marsh.) fénylő kék, 12-20 mm. hosszu. Igen közönséges. M. decorus Br. et Er., M. coriarius var. rufiventris Germ., M. variegatus Donov. (képét l. a Bogarak mellékletén), M. rugosus Marsch., M. majalis L., M. cicatricosus Leach., M. Tuccius Ross; stb.

Nürnberg

város a bajorországi Közép-Frank-kerületben, a Pegnitz mellett, homokos, de jól megművelt síkságon, vasút mellett, 162.380 lak. Az iparnak különböző ágai virágoznak; az első helyet foglalják el a rövidáruk és játékszerek, amelyeket norimbergi áruk néven hoznak forgalomba, ugy szintén a N.-i mézeskalácsok, továbbá a fém-, fa-, szaráruk, mekanikai és optikai eszközök, rajzszerek, ultramarin-, margarin-, cipő-, kályha-, ecset-, kefe-, bronz-, brokát-áruk, az ércöntés, sör- és iróngyártás és a fémöntés. Az iparon kivül igen jelentékeny a kereskedés is. Régebben az Olaszországgal való kereskedelemnek volt legkiválóbb centruma. Most a kereskedelem fő cikke a komló (évenként 40-80 millió márka értékü forgalom), azonkivül gabona, liszt, gyarmatáruk, petroleum, vas- és fémáruk. Kulturális intézetei a különböző közép- és népiskolákon kivül a germán nemzeti muzeum, mely az ó-német történelem históriai, irodalmi és művészeti emlékeit gyüjti össze, hogy ezekben tegye szemlélhetővé Németország történeti fejlődését. Létesülését főleg Hans von und zu Aufsess bárónak köszöni, ki a saját gyüjteményét (1852) az államnak átadta s 1866-ig annak igazgatója is maradt. A vezetést ekkor von Essenwein Ágost vette át, aki az igazgatást egy 24-30 tagu kezelő bizottsággal végzi; ennek tagjait Németország különféle vidékeiről választják a tudósok közül. A muzeumnak 31 osztálya és nagy könyvtára van; a német birodalmi kormány és a bajor királyi kormány, de meg még néhány német tartomány évi járadékkal támogatják a muzeum céljait, melynek legfőbb jövedelmi forrása azon évdíjakban van, mit (körülbelül 10.000-et) politikai testületektől, városoktól, kerületektől, kormányzóságoktól, egyesületekről és magánosoktól is kap. Továbbá a városi könyvtár 80.000 kötet könyvvel, számos inkunabulummal és kézirattal, a bajor iparmuzeum gazdag gyüjteménnyel; a Dürer Albert-, a történelmi, az 1644. alapított irodalmi (Pegnesischer Blumenorden) társaságok, szinházak stb. N. egyike azon német városoknak, amelyek középkori karakterüket leginkább megőrizték. A régi falak és tornyok is még nagyobbára fennállanak, különösen a régi erősségnél, amely egy meredek sziklán áll. Magát a várost a Pegnitz több kő-, egy lánchíd és néhány fapadló által összekötött két részre osztja, amelyeket fő templomaikról Sebaldi és Lőrinci oldalnak neveznek. Művészi kútjai: egy a Lőrinc-templom mellett (1589-ben Wurzelbauer öntötte), egy a spitteli kapu mellett (1890-ből); az u. n. Schöner Brunnen, amelyet 1385-96. Behaim készített; a Gänsemännchen, amelyet Vischer egyik tanítványa, Labenwolf 1530. készített; a Grübel-kút Grübel népköltő kis szobrával. Az emlékszobrok: Melanchtoné 1826-ból, a Dürer Alberté 1840-ből, a Hans Sachsé 1874-ből és a Behaimé 1890-ből. Kiválóbb épületei: a Szt.-Sebaldus-templom, amelynek legrégibb részei még a X. sz.-ból valók, szt. Sebaldusnak bronz-síremlékével, amelyet 72 alak díszít és Vischer Péter meg fiai készítettek; a Szt.-Lőrinc-templom szép homlokzattal a Ny-i oldalán, művészi, 9,34 m. átmérőjü ablakrózsával, a Krafft Ádámtól készített szentségházacskával, homokkőből készített kis gót tornyocskával, szép üvegfestményekkel és oltárokkal; a Mária-templom, amelyet 1355-61-ig Ullmann Stromer vezetése mellett építettek; a Szt.-Egyed-templom van Dyck egy oltárképével; a Szt.-Lélek-templom (1333-1341), amelyben 1424-1796-ig a birodalmi koronázási jelvényeket őrizték. A profán épületek közt a legkiválóbb a vár, amely 1050. már fennállott; Barbarossa Frigyes 1158. kibővítette, későbben a császárok is gyakran laktak benne. Legrégibb része az u. n. pogánytorony két román kápolnával. A vár előtti ötszögű toronyban, alkalmasint a város legrégibb részében, egy kínzókamara látható. A várhegy alján áll az olasz ízlésben 1616-22-ig épült városháza, amelynek nagy termét a többi közt a Miksa császár diadalmenetét ábrázoló nagy falfestmény Dürertől ékesíti. Egyéb szebb épületek: a gót ízlésben épített indóház, az igazságügyi palota és több magánház a XIV. és XV. sz.-ból.

Az okiratok N.-ről csak 1050. tesznek említést. A Hohenstaufok különösen kedveztek neki; II. Frigyes 1219. nagyon fontos szabadságlevéllel ajándékozta meg. N. várgrófjai VI. Henrik idejétől kezdve a zollerni grófok voltak; ezeknek kastélyát VI. Frigyes 1427-ben magának a városnak eladta. N. gyakran volt birodalmi gyülések székhelye. Virágzásának legnagyobb fokára a XV. és XVI. sz.-ban jutott, amidőn csaknem egy és ugyanazon időben Dürer Albert, Krafft Ádám, Vischer Péter, Hans Sachs éltek és működtek benne. 1532 jul. 23. itt kötötték meg az első vallásbékét. A 30 éves háboruban több ízben megsarcolták és ez volt hanyatlásának oka. 1806. a bajor királyságba kebelezték be; ekkor ismét fejlődésnek indult és jelenleg Bajorország legiparosabb városa.


Kezdőlap

˙