Ó-katolicizmus

neve annak az egyházi mozgalomnak, amelyet a vatikáni zsinaton (1870) kihirdetett csatlakozhatatlansági (l. o.) dogma ellenzői támasztottak s az egyháztól elszakadva, magukat ó-katolikusoknak nevezték. A mozgalom vezéreül Döllinger Ignác (l. o.) van elismerve, aki már a zsinat megkezdése előtt fogott hozzá az infallibilitás elleni harchoz. A zsinat tartama alatt számos röpirat an és hirlapi cikkben igyekezett a zsinati ellenzéket befolyásolni; de midőn a dogmát a maga formájában kihirdették s a zsinati ellenzék is alávetette magát a pápa tekintélyének, ugy ő, mint pártfelei hozzáfogtak az egyházellenes mozgalom formális szervezéséhez. E célból 1871 szept.megkezdették Münchenben a kongresszusok sorát, amelyeken Döllingeren kívűl Schultze, Friedrich, Reinkens, Michelis s még néhányan vitték a fő szerepet. A kat.egyházat szóval és iratokban megtámadták, hogy a régi hitelvektől eltért; magukat az állam pártfogása alá helyezték; a kat.egyház jogait maguk számára követelték s tervbe vették a többi felekezetekkel való egyesülést. Schultze 1873.szervezeti szabályzatot irt a felekezet számára. Ezek értelmében az egyes községek élén áll a püspök, akit a zsinat választ, amely egyébiránt minden évben pünkösdkor tartandó. A püspök mellett van a 9 tagból, világiak és papokból álló tanács. Ezek alapján Kölnben hamarosan zsinatot tartottak, amelyen Reinkens József Hubertet püspökükké választották. A porosz kormány a választást helyben hagyta s a püspöknek évi 16,000 márkát utalványozott. A szervezeti szabványok szerint a zsinatokat, illetőleg a kongresszusokat hiven megtartották, de a fegyelmi és a hittani téren meddő vitákba keveredtek, ami természetesen többeket kijózanított s az elhagyott egyházba visszatérített. Ezt a bomlást nem volt képes megakadályozni a kormányok tüntető pártfogása, amelyben az egész vonalon részesítették s azért, a milyen hirtelen volt az O. létrejötte, épp oly biztos volt lassu pusztulása. Németországban 1878-ban 52,000-re ment az ó-katolikusok száma s 1882.már 35,000-re olvadt le. Azóta is egyre fogy a számuk. Leginkább Németországban és Svájcban terjedtek el, Ausztriában kevésbé. 1896 márc. 4. Weber tanárt választották meg Bonnban az ó-katolikusok új püspökének.

Ó-katolikusok

Ó-katolicizmus.

Okavango

máskép Kubango, folyó D.-Afrikában, körülbelül 758,00 km2 vizterülettel; az angolai Bihe fensíkján, a Quanza forrásai közelében fakad, egy ideig részben a föld alatt, s a Kunenével párhuzamosan D-nek folyik, majd K-re kanyarul és számos ágra szakadva eltünik a Ngami-tótól É-ra fekvő nagy síkságon. Azt hiszik, hogy az esős évszakban részben a Kuandóba ömlik s ez a Zambézival összeköti; fő ága azonban Tioga (Tonke) néven a Ngami-tóba szakad.

Okeandák

Okeanos (l. o.) leányai.

Okeanos

(lat. Oceanus), az ókoriak nagy világfolyama, mely az egész világot körülveszi, sőt a tengert is körülfolyja. Homeros még nem beszél O. forrásairól és torkolatáról, hesiod ellenben ismeri forrásait és egyes ágait, melyek közül való a Styx is, az alvilág hires folyama, az élők és halottak országainak mesgyéje. Homeros azonkivül nem éri be O. földrajzi szerepével, hanem személyesíti és mitologiai szerepre juttatja. Igy lesz O.-ból az istenek ősapja; ugy a titánoké, mint az Olimpuson lakóké. Homerosnál őselem és ősforrás, szülők nélkül szűkölködő, holott Hesiodnál szülei: Uranus (az Ég) és Gaea (a Föld), ő maga a legrégibb titán, aki nejével, Thetysszel 3000 folyónak és 4000 okeanidának ad létet. Az egy Zeust kivéve, rangban egyetlen istennek sem áll alatta, mindnyájan tiszteletteljesen ápolják az aggastyánt, aki elnézte a dolgok új rendjét, belenyugodott fiának, Kronosank bukásába, de elvonultan él és az olimpusi istenek gyülekezetében sohasem jelenik meg. A képzőművészet csakis újabban, a modern korban alkotta meg O. művészeti tipusát, még pedig hosszu szakállu aggastyán képében, aki leányaival, az okeandákkal egyetemben siratja Prometheusnak szomoru sorsát. L.még Oceán.

Okeghem

(Ockenheim) Jean de, németalföldi zeneszerző, szül. valószinüleg termondeban (Flandria) 1420 és 1430 közt, megh. Toursban, röviddel 1512 után. Tanítója alighanem gilles Binchois volt s O. később mint első karmester működött a francia udvarban; 1484 táján még a toursi Szt.-Márton-székesegyház kincstárosa is volt. Hobrechttel együtt O. is az u.n. második németalföldi iskola vezérei közé tartozott, amely cikornyáival a Palestrina és társai reakcióját idézte elő, de a dallamosság és a szólamformák fejlesztésében nagy érdemei voltak. Munkái (misék, motetták, francia dalok) nagy része elveszett. V. ö. Breuet, J. de O. (1893).

Oken

Lőrinc (eredetileg Ockenfuss), német természetbúvár és filozofus, szül. Rohlsbachban 1779 aug. 1., megh. Zürichben 1851 aug. 11. Würzburgban, majd göttingában tanult, hol magántanár volt 1807-ig, mikor Jenába hivták az orvosi tudományok rendkivüli tanszékére. 1810.udvari tanácsos, 1812.a természettudományok rendes tanára lett, 1816.pedig az Isis c.enciklopedikus folyóiratot indította meg. Mivel lapjában, ha közérdeküek voltak, panaszokat és fölszólalásokat is közzé tett, a kormány választására bizta, hogy vagy mondjon le tanári állásáról, vagy szüntesse be lapját; Oken az előbbit választotta, s midőn az isit Weimarban betiltották, Rudolstadtban nyomtatta 1848-ig, amikor megszünt. Katedráját elhagyva, Jenában csak lapjának s tanulmányainak élt 1828-ig, mikor Münchenbe hivták meg, hol előbb mint magántanár természettörténelmi előadásokat tartott, majd rendes tanár lett; 1882.az újonnan szervezett zürichi egyetemen kapott tanszéket, emlyet haláláig betöltött. Mint filozofus Oken természetbölcselő volt, s rendszerében oly összefüggő képet akart adni a világegyetemről, mely a természet minden országát s annak elemeit is magában foglalja. Ide vágó művei: Lehrbuch des Systems der naturphilosophie (3.kiad., Zürich 1843); Lehrbuch der Naturgeschichte (Lipcse és Jena 1816-26). Mint gyakorlati fiziologus nem ért el maradandóbb eredményeket, de mint polihisztorikus számot tevő könyvet irt: Allgemeine Naturgeschichte für alle Stände (13 rész, Stuttgart 1833-45). Neki köszönhető a német természetvizsgálók egyesületének megalapítása is, kiket Oken hívott össze először Lipcsébe 1822. A jenai Fürstengrabenen 1857.fölállították Oken mellszobrát (mintázta Drake), s Offenburg is állított emléket neki. V.ö. A. Ecker, L. Oken eine biograpische Skizze (Stuttgart 1880); Güttler, Lorenz Oken und sein Verhältniss zur moderner Entwicklugslehre (Lipcse 1884).

Okenit

l. Apofillit.

Oker

(Ocker), az Aller baloldali, 105 km.hosszu mellékfolyója; a Harzban ered, átfolyik Braunschweigon és Müdennél torkollik.

Ó-keresztény művészet

a kereszténység első századától mintegy a Kr.u. 800-ig a keresztény népeknél ugy a Keleten, mint a Nyugaton dívott építészet, szobrászat, festészet és ékítmény, mely a római művészeti formáknak a kereszténység hatása következtében beállott átalakulásából keletkezett. Az Ó. legjelentősebb alkotása az építészet terén a bazilika. Az ó-keresztény festészet legkiválóbb művei a katakombákbeli fetmények, a templomokat díszítő mozaik-képek és kéziratokat díszítő miniatur-képek. Az ó-keresztény szobrászat emlékei néhány szobron kívűl leginkább a kőkoporsókat díszítő domboru művek. Az ó-keresztény ékítményes formák fölötte változatosak, részben görög-római formák átalakulásából, részben keleti, részben pedig barbár elemek összevegyüléséből keletkeztek. L. Keresztény művészet, Bazilika, Ékítmény, Katakomba, Miniatur és Mozaik.


Kezdőlap

˙