Ötz-völgy

az Inn legnagyobb és Tirolnak egyik legérdekesebb völgye, Imst kerületi kapitányságban, (1890) 4587 lak. A völgy Imsttől KDK-re mintegy 12 km.-nyire az Inn jobb partjára nyílik. D-felé 86 km.-nyire húzódik el; az Acher vagyis Ö.-i Ache folyik fégig rajta. Közepes magassága Ö.-i Ache folyik végig rajta. Közepes magassága 1403 m.; 86 glecser és 70, 3000 m.-nél magasabb hegycsúcs (Wildspitze 3776 m., Weisskurgel 3741 m.) szegélyezi. Az Ö. lépcsőzetes, mély hegyszakadékokból áll. Alsó része széles és termékeny, középső része több helyen össze-összeszorul; felső részében a hótakart területen szétágazik. Lavinák a felső részeit és iszapáramok az. alsó részeit szokták meg-meglátogatni. A völgybejáratánál van Ötz falu (1000 lak.), 820 m. magasban, az Acherkogel (3005 m.) lábánál, bor- és tesztenyetermesztéssel. Innen az első lépcső, a Gesteig, amelyen az Ache vad zuhatagban rohan le, vezet föl a magas Engelswand lábánál az Umhausen (1036 m., 1186 lak.) körül fekvő medencébe. Az itt köröskörül látható kis zuhatagok közt a legszebb a Hairlach patak által képzett nagy Stuibenfall (umhauseni vizesés). Umhausent követi a leghosszabb völgyszoros, a Maurach; e fölött van a Sulzthal nyilásánál a Längenfeld (1164 m., 1320 lak.) körül fekvő völgytágulat. Ettől már 3 km.-nyire Hubennél (1182 m., 405 lak.) a völgyet egy erdős hegyhát látszólag egészen elzárja, de az Ache ettől balra utat tör magának és a Söldenről (1401 m., 1080 lak.) elnevezett völgylépcsőhöz nyit utat. Itt kezdődik azután egy vad szorulattal (Kübtrei'n) a felső Ö. E mögött van Zwiefelstein (1456 m., 81 lak.), ahol a völgy szétágazik. DDNy-felé visz a Fenderthal a Fend nevü kis faluval (1892 m., 51 lak.), 25 hágó vezet innen a szomszédos völgyekbe. A Fenderthal 12 km. hosszu és a Rofener- meg a Niederthallá ágazik szét. D. felé vonul a Gurglerthal Gurgl (1900 m., 127 lak.) nevü, Tirol legmagasabb fekvésü falujával és a Gurgli-tóval (2393 m.).

Öv

általában véve bármely tárgy, mely bizonyos szélességben egy másikat körít, különösen pedig 1. az ember derekát kerítő keskenyebb v. szélesebb szalag; 2. lovakon a befogáskor alkalmazott hám; 3. csillagászatilag az egyes éghajlatok elnevezése, melyek az egyenlítőtől észak v. dél felé bizonyos szélességen az egész földgömbön egyformán terjednek: forró földöv az egyenlítőtől a két térítőig, mérsékelt öv a térítőkről a sarkkörökig és hideg öv a sarkköröktől a két sarkpontig; 4. a halászatban a háló húzásához való derékhám, rajta a mentő és a csüggesztő; 5. kristálytani szempontból, l. Kristály; 6. botanikai értelemben, l. Növényövek.

Övcsatorna

Ha valamely mélyen fekvő vidéket meg akarunk szabadítani az őt ellepő viztől, ugy első teendőnk megakadályozni a magaslatok vizeinek a lapályra ömlését s e célból a lapály peremén, a magaslatok lábánál egy csatornát vezetünk körül, mely felfogja a magaslatokról jövő vizet s valamely folyóba, vagy állóvizbe elvezeti. Az Ö. méretei a felfogandó vizmennyiségtől és a csatornának adható eséstól függ.

Översee

falu Schleswig porosz kerületben, a Treene mellett, 280 lak. 1864 febr. 6. Steinmann dán generális vezérlete alatti hadat Gablenz osztrák vezér itt megverte.

Övesállat

l. Armadill.

Övesbáb

(pup. succincta), a nappali lepkék egyik csoportjánál, p. az özöndékeknél, a fecskefarkuaknál stb. fordul elő, midőn a hernyó átalakulva bábbá, ezt falhoz, v. valamely faághoz övalakulag elhelyezett fonadékkal erősíti oda, ellentétben a fejjel lefelé egy kis szálon függő bábbal (p. suspensa), minők a Satyridák, Nymphotidák stb. bábjai.

Övesek

(állat), a foghijas emlősök rendjének Dasypus L. és Chlamydophorus Harl. nemei, melyek közül az elsőnek háta a középen mozgékony övekkel összekapcsolt csontpáncélt visel; a másodiknak háta haránt sorokba rendeződött pikkelyekből áll. Valamennyien Dél-Amerika lakói. E csoportba tartozik az Armadill (l. o.).

Övkés

l. Handzsár.

Övsömör

(herpes zoster, zona zoster), sajátságos bőrbántalom, amely lobos alapon csoportokban, legtöbbnyire vonal alakjában fellepő apró hóyagcsákból áll, amelyek rendesen a testnek csak egyik felére szorítkoznak. A bántalom kitörése előt rendesen prodromális tünetek mutatkoznak; legtöbbnyire már napokkal, sőt hetekkel a bőrtünetek fellépése előtt neuralgikus fájdalmak jelentkeznek az illető testrészleten, néha általános tünetek, láz, bágyadtság, étvágytalanság stb. mennek előre; azután az illető bőrrész piros, vérbő, érintésre igen érzékeny lesz, sajátságos égető érzés jelentkezik (innen a régi elnevezés: ignis sacer), nemsokára egyes gombostű-nagyságu egész borsónyi hólyagcsák mutatkoznak a bőrön, amelyek előbb tiszta savóval telvék és erősen megfeszülnek, a savó csakhamar zavaros, esetleg genyes lesz és pörkké szárad be. Jellemző, hogy a hólyagcsák mindig a csoportokban lépnek fel, amelyek száma az esetek szerint különböző; enyhe esetekben alig pár hólyagcsa van, súlyosabb esetekben sokkal több és a bántalom sokkal tovább tart, ugy hogy az első csoportok már beszáradtak, midőn ismét új és új hólyagcsák lépnek fel. A bántalom legtöbbször csak pár napig, néha azonban hosszabb ideig is tart, és súlyosabb esetekben meglehetős erős láz és oly nagy fájdalmak által van kisérve, hogy kezdetben valamely súlyosabb megbetegedésre lehet gondolni. Ha a hólyagcsák tartalma véres, előáll a zoster haemorrhagicus; ha a lobos tünetek még erősebbek, a hólyagcsák alapján üszkösödésbe mehet át és előáll a zoster gangraenosus. A zoster lefolyása után legtöbbször sokszor meglehetős hosszu ideig neuralgiák, idegzsábák és mindenféle érzési és táplálkozási zavarok maradhatnak vissza (hajkihullás, hűdések stb.). A betegség meglehetősen ártatlan természetü, ámbár az utána visszamaradó idegzsábák sokszor minden kezeléssel dacolnak. Ami a gyógykezelést illeti, sajnos, nincsenek gyógyszereink, amelyekkel a betegség kifejlődését megakadályozhatnók, v. lefolyását megrövidíthetnők; többen a chininum hydrobromicumot ajánlják, de ennek sem sok hatása van. A kezelésnek tehát tisztán tünetinek kell lennie, a láz ellen antipiretikumok, a fájdalmak ellen pedig kokain-beecsetelések vagy morfin bőr alá fecskendezése ajánlható. Legfontosabb a helyi kezelés és itt az első feladat a hólyagcsák megrepedését megakadályozni, nehogy kivülről lobgerjesztő, fertőző anyagok juthassanak a sebbe. Ezért a nedves borogatások elvetendők, mert azok feláztatják a védő epidermist, hanem legegyszerübb a megbegedett részeket hintőporral jól behinteni és jól kivattázva bekötni, ami által a ruha dörzsölését, izgatását is megakadályozzuk és a fájdalmak rendesen csökkennek. Ha a védő felhám a hólyagcsákról már eltávolódott, ugy legegyszerübb egy fedőkötést, valamely indifferens vagy gyenge antiszeptikus kenőcsöt alkalmazni.

Őz

(Cervus careolus L.), a szarvasfélék családjának egyik faja, mely 1,25 m. hosszura, 75 cm. magasra nő s 12-20, néha 30 kg.-ot is nyom. Igen kecses termetü állat; feje rövid, tompán metszett; fülei közepes hosszuak; szemei nagyok; könnygödrei igen kicsinyek; nyaka hosszu; törzse aránylag zömök; lábai magasak, vékonyak; patái kicsinyek, hegyesek. Agancsainak rózsája széles, ágai erősek, érdesek s rendesen csak két ágat bocsátanak. Az első évben ágatlan csapjai vannak; a másodikban az ágak közepükön kissé osztottak; a harmadik évben jelenik meg a tökéletes agancs (l. o.), a nyolcasok és tizesek igen ritkák. Az igen idős nőstényeknek is nő néha agancsuk. Szőre sima, tömött, nyáron fölül és kivül sötét rozsdavörös, télen barnásszürke; lábainak alsó és belső oldala világosabb. Álla, alsó állkapcsa és felső állkapcsának két oldalán egy-egy folt fehér; fülei kivül valamivel sötétebbek, belül sárgásfehérek; tükre nyáron sárgás, télen fehér. A bornyu vörhenyes alapon fehéren v. sárgásan pettyezett. Igen gyakori a fekete, fehér, ezüstfényü és foltos példány is. Csaknem egész Európában mindenütt otthonos az 58. évszaki fokig, valamint Ázsia nagy részében is. Észak- és Közép-Oroszországban nem tenyészik, Svájcból pedig nagyrészt kiirtották. A nagy erdőket lakja, különösen kedveli azonban a fiatal lombos erdőségeket, az u. n. vágottakat. Szibériában az évszakok változásakor vándorútra kel s a hegyekből a térségre ereszkedik le. Igen ügyesen ugrik és úszik, igen óvatos és félénk. Leginkább családosan él; egy bak 2-3 tehénnel és borjaival, de télen több család is összeverődik. Nappal elrejtőzik s csak éjjel barangol. Leveleket, rügyeket, vetést stb. eszik. A bak agancsait okt. vagy nov. veti el és márc. nőnek ki az újak. Párosodása jul. közepétől aug. közepéig tart, de a termékenyített novemberig pihen. A fiatalok 10 hónapig a családban maradnak, aztán elszélednek és 14 hónapos korukban ivarérettek. Húsa ízletes, bőrét és szőrét is felhasználják.


Kezdőlap

˙