Pázmánd

nagyközség Fejér vármegye váli járásában, (1891) 1662 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.

Pázmándfalu

kisközség Győr vmegye pusztai j.-ban, (1891) 962 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral. Itt született Pázmándi Horvát Endre, l. Horvát (4).

Pázmándi Horvát

Endre, l. Horvát (2).

Pázmándy

(szomori és somodori), előkelő birtokos és hivatalviselő család Komárom és Fejér vármegyében, melynek számos tagja főszolgabirói és alispáni széken ült s néhányan irodalommal is foglalkoztak, mint Gábor 1603., ki történeti polemiát; Sámuel fejérvármegyei törvényszéki biró, ki a magyarok eredetéről latin munkát; János, ki 1794. magyar grammatikát irt. Ferenc 1705. Rákóczi és Bercsényi egyik törzstisztje volt. Az ősök közt gondos szerző lett György, ki a komáromvármegyei, a család által régebben lakott kömlődi birtokot az apáthi és parnaki pusztákkal növelte. A család melléknevét a báró Sándorokkal együtt birt szomori és somodori komáromvármegyei pusztáktól vette. Pál 1810. Komárom vármegye másodalispánja; Károly, ki Fejér vármegyében Baracskán lakott s 1826. magtalanul halván el, ottani nagy birtokát a Dénes-ágra hagyta, főszolgabiró volt. A családtagok közül többen egyházmegyei főgondnoki állást is viseltek a ref. egyházban, melyhez a család tartozik. Legnevezetesebb tagjai azonban a családnak a három Dénes (l. o.).

1. P. Dénes, a pozsonyi országgyüléseken nagy tekintélyü vezérkövet, törvényalkotó, majd főispán, dunántuli egyházkerületi főgondnok, az 1848-iki országgyülésen a honvédelmi bizottság tagja, szül. Kömlődön (Komárom) 1781 márc. 10., megh. Baracskán 1854 febr. 1. Atyja János vármegyei tekintélyes táblabiró, anyja baracskai Szücs Terézia. Elemi és középiskolai tanulmányait, 1788. Pozsonyban, az evangelikusok liceumában kezdte, a jog tanulmányokat 1797. a pesti egyetemen végezte s a hazai jogot, melyhez főképen vonzódott, a nagynevü Kelementől hallgatta. 1800. és 1801. a szokásos patvariát és jurateriát végezvén és 1802. az ügyvédi vizsgálatot is letevén, vármegyei szolgálatba lépett, hol gyorsan emelkedett. 1802. alügyész, az 1806-iki és 1801-iki tisztújításokon előbb al-, majd főszolgabiró lett. 1825. országgyülési képviselővé választatott s azóta folyvást a törvényhozás tekintélyes mérsékelt ellenzéki tagja maradt. Már első ízbeni követsége alatt, az 1825-27-iki hosszu és elég viharos országgyülésen annyira kitüntette alapos törvénytudományát, politikai bölcseségét és szilárd hazafiui jellemét, hogy reá büszke vármegyéje az országgyülés után 1828. első alispánná és a következő 1830., 1833. és 1839-iki országgyülésekre ismét követévé, helvét vallásu hitfelei pedig 1837., az elhunyt koronaőr Szilassy József helyébe a dunántuli ref. egyházkerület világi főgondnokává választották. 1848. a magyar alkotmányos kormány fejérvármegyei főispánná nevezte ki és mint ilyen a főrendiház tagja is lett s az országgyülés folyama alatt, a viharok és veszélyek válságos idejében mint a rendes kormányt pótló honvédelmi bizottmány egyik főrendi tagja, vett részt annak tanácskozásaiban. A harc kitörése után, a forradalmi elvekkel különben sem rokonszenvező, testi erejében már megtört aggastyán visszavonult baracskai, fejérvármegyei birtokára, hol fehérvármegyei főispánsága óta lakott és Debrecenben már nem volt jelen.

2. P. Dénes, az előbbinek egyetlen fia, szül. Kömlődön 1816 ápr. 7., megh. Baracskán 1856 jan. 24. Iskoláit előbb otthon, azután a pozsonyi királyi akadémián s a pesti egyetemen végezte, hol éppen olyan jó tanuló, mint jó és hires magyar szólótáncos volt. 1843. már a pozsonyi országgyülésre, atyja helyébe követté választatott, hol csakhamar kitüntette magát éles logikája s élces polémiái által, melyekben mesternek mondható. Az 1847-iki országgyülésre ismét megválasztatván, már a vezérek közé emelkedett s a leghatalmasabb szónokokkal, magával Kossuth Lajossal is mérkőzni mert, p. a vármegyei rendszer érdeme s jó és rossz oldalai feletti vitában, mely kérdésben ő már akkor a legmodernebb szemponton foglalt helyet, hová a törvényhozás csak későbben jutott el. Szalay Lászlóval máj. 18. a frankfurti alkotmányozó gyülésre küldetett, hol a gyülés elnöke Gagern Henrik a követeket szivesen fogadta s Magyarország ügyviselőiül elismerte. De a bécsi udvari reakció s annak eszköze, az osztrák kormány, a szép reményeket meghiusította. P. nem sokára haza jött Frankfurtból, hogy a jul. 5-én megnyitandó első népképviseleti országgyülés képviselőházában az elnöki széket, melyre kijelölve volt, elfoglalja. Jul. 10. a képviselőház véglegesen megalakult s P.-t elnökévé, Almássy Pált s az erdélyi Pálfy Jánost alelnökeivé választá. Midőn a szept. 4-iki ülésben elhatároztatott, hogy a horvát lázadás lecsendesítése ügyében a királyhoz Bécsbe küldöttség menjen s ő felségét Magyarországba meghivja, kinyilatkoztatta P., hogy ő, mint a ház választott elnöke, fogja vezetni a küldöttséget és lesz annak szónoka. A küldöttség eredménytelen volt. Szept. 15-én pedig egy küldöttséggel felment Budára a nádorhoz s felszólította ezt a képviselőház nevében, hogy a drávai sereg feletti parancsnokságot vegye át. s azt a választ hozta, hogy a nádor kötelessége s esküjéhez képest a küldedést elvállalja, de kéri a házat, hogy mig a bécsi országgyülés válasza meg nem érkezik, maradjon a törvényes téren. Szept. 30. P. jelentést tett a horvátokkal való első összeütközés felől s indítványozta, hogy az országgyülés függessze fel üléseit, mig e belháboru tart s menjen inkább a népet lelkesíteni s a honvédő tömegeket rendezni. Okt. 4. részleteket adott elő a bán lázadásáról, s értesítette a házat, hogy a főrendiház egyesült a képviselőkkel a kormányt pótló honvédelmi bizottság megalkotására, ahhoz a maga részéről is négy tagot nevezett Esterházy Mihály gróf, Jósika Miklós báró, Perényi Zsigmond báró és idősb Pázmándy Dénes főispán személyében. Nyáry Pál indítványozta, hogy P. is a honvédelmi bizottmányba lépjen, ő azonban nem tartotta helyesnek, hogy miután a törvényhozó s a végrehajtó hatalom egymás mellett áll, a törvényhozás elnöke egyszersmind a végrehajtó hatalom tagja legyen, és szükségesebbnek vélte, hogy miután seregünk a horvátokkal ütközni fog, s a bécsieknek is szükségük lehet segélyünkre, a hadsereghez siessen, hol több hasznot tehet. P. tehát, a képviselőkből alakult vadászcsapat, a Vilmos huszárok és a gömöri nemzetőrség kiséretében elment a táborba. November 9-én P. már ismét elnökölt a képviselőházban. A december 2-iki manifesztumok: V. Ferdinánd s Ferenc Károly főhercegnek a magyar királyi trónról való lemondása, s Kossuthnak a dec. 7-iki ülésben a manifesztumok elvetésére irányzott és ellentmondás nélkül elfogadott indítványa után P. mindenütt inkább szeretett volna lenni, mint a forradalmivá lett országgyülés elnöki székén. Az 1848-iki parlament utolsó jegyzőkönyvét dec. 30. irta alá P. A szilveszteresti utolsó ülésben kihirdette még Kossuth indítványainak (az országgyülésnek s kormánynak Debrecenbe áttétele stb.) elfogadását, s a Windischgrätz herceg fő hadi szállására küldött békekövetek neveit. Ekkor tette Hunkár veszprémvármegyei főispán azt az indítványt, hogy az országgyülés oly tagja, ki Debrecenbe el nem megy, árulónak tekintetvén, halállal lakoljon. Mind e mellett a ház elnöke, ki kötelességét mindeddig oly hiven s bátran teljesítette, a sok csalódás, sikertelenség, reményvesztés által elkeseredve s egyetlen fiukért sírva aggódó elgyengült öreg szülői kérésének engedve, nem ment el Debrecenbe s ezzel politikai fényes szerepét végkép lejátszotta. Előbbi szereplései miatt a zsarnoki hatalom, visszavonulása miatt a Debrecenben képviselt, vergődő és a szabadságharc esélyei szerint majd reménylő, majd kétségbeeső nemzet által üldöztetve, mondhatni két bitófa közt állott. A németek megbocsátottak neki, mint ugy látszó bűnbánónak, a debreceniek elkárhoztatták, elfogatták s csak alig kerülhette el, hogy a vésztörvényszék elébe ne állítsák, s hogy az utcai nép a házat, melyben fogva volt, meg ne rohanja. Amabban maga Kossuth s Vukovich Sebő igazságügyminiszter gyakorolták a régi barát irányában a kegyelmet, ebből Besze János mentette meg. Haza bocsáttatván, baracskai birtokára zárkózott el, s gondosan gazdálkodva, olvasva, gyermekeit nevelve, töltötte el hátralevő örömtelen életét.

3. P. Dénes, az előbbinek fia, szül. Kömlődön (Komárom) 1848 jul. 10. A gimnáziumot Pesten a reform. főiskolában végezte. 1864. Berlinbe ment az ottani egyetemre, s ott a jog- és államtudományokat hallgatta, azután további kiképzése végett Párisban időzött, s az ottani irodalmi, művészi, szinészi nevezetességek nagy részével és ezen szakok viszonyaival megismerkedve, ez összeköttetéseit továbbra is fentartotta s Párist több ízben meglátogatta. 1872. a külföldről, gazdag tapasztalások birtokában, hazatérve, rövid időre a közös külügyminisztérium szolgálatába lépett, hogy magát diplomatává képezze, de e helyzetet csakhamar elhagyta, Pestre tette át lakását. 1878. Vas vármegye körmendi kerületében képviselővé választatott radikális szabadelvü programm alapján, s az egyesült ellenzék soraiban foglalt helyet. Az 1881-84-iki országgyülési ciklusra mint függetlenségi párti politikus Körmenden újra megválasztatott. Az 1884-87-iki országgyülésről elmaradt, de az arra következő választás alkalmával a zala-egerszegi kerület függetlenségi párti képviselője lett, s mint ilyen tagja a pénzügyi bizottságnak. P. ismételve foglalkozott lapszerkesztéssel, s több magyar és francia lapnak jelenleg is munkatársa. Buzgó tagja a béke-kongresszusnak, melynek 1895-iki belgiumi ülésén a nemzetnek az oláhok rágalmai ellen való megvédésében, s az 1896. évi békekongresszusnak helyévé az ezredéves ünnepet ülő Budapestnek kitűzetésében Apponyi Albert gróffal és Jókai Mórral élénk részt vett. Irói tolla könnyü, élces, élénk s ennek több bizonyságát adta a különféle lapok s folyóiratokban közlött politikai, társadalmi, útleirási cikkeiben, mint p. Látogatás Dumasnál, Levelek Svájcból, A Vierwaldstädti-tó mellől, A normandi partokról, A magyar szinház reformja, A párisi szinházakról a Reform 1874-75-iki, a Magyarország és a Nagyvilág 1867-iki számaiban stb.

Pázmány

Péter (panaszi) bibornok, esztergomi érsek, szül. Nagyváradon 1570 okt. 4. ősrégi magyar családból (l. Massai), megh. Pozsonyban 1637 márc. 19. Iskoláit szülőföldén kezdé, azután Kolozsvárra ment, ahol 1538. elhagyta a református vallást s a kat. egyházba visszatért, 1587. pedig a Jézus-társaságba lépett. A próbaidőt Krakóban töltötte, a bölcseletet Bécsben tanulta, a hittudományokat Rómában. 1597. tanulmányi felügyelő lett a rend grazi nevelőintézetében s a reá következő évben az ugyanottani egyetemen a bölcselet tanára. 1601. a sellyei rendházba küldték elüljárói, hogy hazájában, mint hithirdető működjék a kat. vallás emelésén. Kassán és Nyitra vármegyében működött nagy sikerrel. Hatalmas szónoklatai és vitatkozásai számosokat vezettek vissza a protestantizmusból az elhagyott egyházba, igy Forgách Miklós és Zsigmond grófokat, Thurzó Kristófot és Esterházy Miklóst. 1603. ismét Grazban találjuk, ahol három évig a hittudományokat tanította. 1607. másodszor küldték hazájába, ahol Forgách esztergomi érsek vette udvarába. A reá következő évben országos figyelmet vont magára, ugyanis a pozsonyi országgyülésen, mint rendjének képviselője, ennek érdekében hatalmas beszédben szólalt fel a bécsi békekötés 8. pontja ellen, amely a jezsuitáktól megtagadja az országban a birtokszerzési jogot; majd arra birta az érseket, hogy Nagyszombatban 1611. a papság erkölcsi és szellemi újjáteremtése céljából tartományi zsinatot tartson. Forgách érsek kezdeményezésére és II. Mátyás kérelmére V. Pál pápa felmentette P.-t szerzetesi fogadalmia alól. 1616 ápr. 25. turóci préposttá s ugyanaz év szept. 28. az időközben elhunyt Forgách helyébe esztergomi érsekké neveztetett ki. A bibort VIII. Orbántól kapta 1629. P. volt a magyarországi ellenreformáció lelke; ékesszóló prédikációival, élőszóval és a sajtó utján folytatott hitvitáival, amelyekben a lángész, mély tudomány és az általa irodalmivá megformázott nyelv hatalmas ereje nyilvánult, a protestantizmus fölött a diadalok hosszu sorát aratta. 1603-12-ig kilenc polemikus munkája jelent meg; ezek a kat. egyház tanításának, szertartásainak és történetének egyes pontjait tárgyalják, amelyeket a protestánsok leginkább megtámadtak. E műveket jelentőségre és hatásra nézve meghaladja az Igazságra vezető Kalauz, amely 1613. jelent meg. Ez a tudomány, rendszeresség és népszerü vonzó modor minden előnyeit egyesítve tárgyalja a kat. vallás főbb igazságait, tekintettel a protestánsok támadásaira s igy tárháza a kat. vallás érveinek s a protestánsok elleni védelem fegyvereinek. P. mint a magyar kat. egyház feje felhasznált minden eszközt, amelyet igénybe venni a vallás szelleme és pozitiv törvény nem tiltott, hogy az egyháza rovására elhatalmasodott protestantizmus terjeszkedésének útját állja s azt gyengítse. Az általa visszatérített főrangu családok számát harmincra teszik. A már említetteken kivül nevezetesebbek az Erdődyek, Draskovichok, Pálffyak, Hallerek, Kornisok, Bosnyákok, Koháryak. Ő vezette vissza az egyházba Zrinyi Györgyöt, Bethlen Gábor özvegyét, Brandenburgi Katalint és Rákóczi György fejedelem testvérét Pált. Miután meg volt győződve arról, hogy főkép a papság erkölcsi és műveltségi hanyatlása idézte elő s könnyítette meg a protestantizmus elterjedését s csakis erkölcsös, művelt és buzgó papság képes annak határt szabni s a tiszta hitet fentartani, azért 1619. Nagyszombatban az ifjuság számára nevelőintézetet és papnevelőt alapított, ugyszintén Bécsben is egyet 1623. (közel 200 000 forintnyi áldozattal), amely maig is virágzik s alapítójának a nevét (Pazmanaeum) viseli. 1635-ben 100 000 forintnyi alappal létesítette a magyar tudományos egyetemet, hittani és bölcseleti karral; ez utóbb kiegészítve, az ország fővárosába helyeztetett át. Pozsonyban a jezsuitáknak kollégiumot és iskolát, Érsekújvárt és Körmöcön a ferencrendieknek kolostorta alapított. Politikai szerepléséből említést érdemel, hogy az 1618-iki országgyülésen főleg az ő érdeme volt, hogy a gyermektelen II. Mátyás életében, utódjává Ferdinánd választatott meg. A Bethlen Gáborral való háboruskodások alkalmával főkép a békekötéseknél gyakorolta befolyását, I. Rákóczi Györggyel szivélyes viszonyban állott s mig élt, vissza tudta őt tartani attól, hogy a protestánsokkal és a törökkel szövetkezve, II. Ferdinánd ellen fegyvert ragadjon.

P. elévülhetetlen érdeme a mai irodalmi nyelv megteremtése (l. Magyar irodalom XII. köt. 37. old.) s mint a szó mesterét a «magyar biboros Cicero» névvel tisztelte meg nemzete. A világegyház története kevés főpapot mutat fel, a hazai egyházé egyet sem, aki P.-t erényekben fölülmulta volna. Munkáinak száma körülbelül harmincat tesz ki. Nevezetesen: Felelet az Magiari Istvan Sarvari Praedicatornac, az Orszag romlasa okairul, irt köniuire (Nagyszombat 1603); Kempis Tamasnak az Krisztus követéséről négy könyvei (Bécs 1604. Számtalan kiadás tért); Az mostan tamat vy tudomaniok hamissaganak Tüz nilvan valo bizonisaga (Graz 1605); Keresztyeni Imadsagos könyv stb. (u. o. 1606, számos kiadást ért); Keresztieni Felelet. A Megh Dücsőült Szentek Tiszteletirül, stb. (u. o. 1607); Az Nagi Calvinus Janosnak hiszek egy Istene stb. (Nagyszombat 1609); Egy keresztien Predikatortul, stb. (1609); Alvinci Peternek sok tetovaazo kerenghesekkel, és czegheres gyalazatokkal fel halmozott feleletinek megrostalasa (1609); Posonba löt Praedikatio stb. (1610); Tanacskozas, mellyet kelljen a különböző vallások közül választani (Graz 1611); Peniculus Papporum Apologiae Solnensis Conciliabuli. Stb. (Pozsony 1610); Logi Alogi, stb. (u. o. 1612); Isteni Igazsagra vezerlő kalauz (u. o. 1613); Csepregi Mesterseg stb. (Bécs 1614); A Calvinista Predikatorok igyenes erkölcsü tekelletessegének Tüköre (u. o. 1614); Az Igazsagnak győzelme stb. (Pozsony 1614); Diatribe Theologica de visibili Christi in terris Ecclesia etc. (Graz 1615); Csepregi Szegyenvallas (Prága 1616); Evangeliumok és Épistolák (Bécs 1616. Sok kiadást ért); Rövid Felelet két Calvinista könyvecskere (1620); Vindiciae Ecclesiasticae (Bécs 1620); Az Magyar orszagi támadásoknak hamissan költött eredetének rövid velős Hamisitása (1620); A setét haynal-csillag után budosó Luteristák vezetője stb. (Bécs 1627); A' Romai Anyaszentegyház Szokásából Minden Vasarnapokra Es Egynehany Innepekre Rendelt Evangeliumokról Predikacziók (Pozsony 1636). Összes, magyar és latin nyelven irott műveit most adja ki a királyi tudományegyetem hittani kara. Kimerítő életrajzát megirta Fraknói (Frankl) Vilmos, P. P. és kora, III. köt. (Pest 1868, 1870, 1872., a Magyar történelmi életrajzokban is ugyanő irta meg, 1885-86). P. levelezését kiadta a magyar tudományos akadémia (1873). Régibb életirói Timon Sámuel, Purpura Pannonica stb. (Nagyszombat 1715); Bod Péter, Magyar Athenásban (Szeben 1766); Podhradszky József, P. P. élete (Buda 1836); Toldy Ferenc, A magyar nemzet irodalomtörténete (Pest 1851); Rákócziy és Pázmány levelezését kiadta Szilágyi Sándor (Pest 1870). V. ö. Zelliger A., Egyházi irók csarnoka és Jeles irók iskolái tárának XXXVI. füzetét.

Paznaunthal

(Patznaunthal), Landeck tiroli kerületi kapitánysághoz tartozó, 36 km. hosszu völgy a Ferwall és Fermunt hegycsoportok közt, 1411 m.-ny közepes magassággal és 3036 lak. Falvai: Kappl (1689), See (371), Ischgl (664) és Galtür (312 lak.). V. ö. Pfister, Das Montavon od. obere Pannaum (Augsburg 1884).

Pazony

nagyközség Szabolcs vármegye bogdányi j.-ban, (1891) 1189 lak.

Pazova

(Pazua), 1. P. nova (Új-P.), politikai község Szerém vármegye ó-pazovai j.-ban, (1891) 3401 horvát, szerb és német lak., vasúti állomással, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. - 2. P. stara (Ó-P.), politikai község u. o., (1891) 5838 horvát, szerb, tót és német lak., vasúti állomással, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral.

Pázsit

vagy pázsint, alacsony füvekből alkotott gyep, főképen legelőn és parkban. Szép P. alakítására különösen az angol perje s a juhcsenkesz (Festuca ovina) nagyon alkalmas, azonban fentartása gondos kezelést, gyakori öntözést és kaszálást igényel, mely utóbbi külön e célra szerkesztett P.-nyíró gépekkel végzik. A legszebb természetes P.-tal hűvös s nyirkos éghajlat alatt találkozunk; száraz s meleg, illetve tropikus klima alatt pedig P. egyáltalában nem képződik.

Pázsitfélék

(növ., gramineae, graminaceae, szalmás füvek), az egyszíkü pelyvás füvek rendjébe tartozó növénycsalád. Füvek, ritkábban cserjék (bambusz); hengerded szalmájok (culmus) többnyire csöves és bütykök (csomó, térd, nodus) ízekre osztják. A tengeri szára tömött. A földhöz közel a csomók egymáshoz közel esnek és számos, együtt bojtforma mellékgyökeret bocsátanak. Fő gyökerök nincs. Az alsó csomókból ág, (sarj) is nőhet s új szalmaszárra fejlődik, ilyenkor a pázsit bokrosan nő és sok együtt a gyepet v. pázsitot alkotja. A sarjak egy része azonban kurta is marad, csak levelet hajt, amitől a pázsit még sűrübb lesz. Más pázsitfélének a földben szétterjedő tarackja van. Az ilyen pázsit nem nő sűrün v. gyepet sem alkot. A P. gyakran kovakérgezéstől érdekesek v. metszőélesek is. A levél váltakozó, kétsoros. A hasított levélhüvely és a hosszu, mindenkor hasítatlan egyközes-erü levéllemez határán hártyás kinövés, a levélhártya (ligula) van. A virág pároséltü, ritkábban egylaki (tengeri), ágabogas v. kalászvirágzattá egyesül s mind a kettőnek alkotó része az apróbb kalászka v. füzérke (spicula, locusta). A virágzat formája a P. külsejét is megszabja, azért közönségesen kalászos (gramina spicata), bogas (gr. paniculata), bogas-kalászos (paniculato-spicata) és újjas (digitata, nannaköles, csillagpázsit) pázsitot szokás megkülönböztetni. A kalászka egy v. többvirágu (spicula uni- v. multiflora). Az egyvirágu kalászkának némelykor még elsatnyult meddő virága is van tengelyén (rachis). Az apró, szembe nem tünő virágocskák többnyire sűrüen csoportosult levelecskék, a pelyvák közé rejtvék. A két alsó pelyva tövében nincs virág, az egész kalászkának közös leple s egyszerüen pelyvának (gluma) nevezzük. A két sorban levő virágok egyenkint a következő pelyvák tövéből erednek; mindegyik virághoz két pelyva tartozik. Ezeket virágpelyváknak, ondóknak, vagyis toklászoknak (paleae v. glumellae, glumae fertiles) nevezik. Az egyik külső (palea exterior v. inferior), a másik a belső vagy felső toklász (p. interior v. superior). A külső toklásznak van közepére, mely gyakran, sőt néha már a toklász hátából mint serte nyulik ki s szálka vagy bajusz (arista) a neve (v. ö. bajuszos búza). Az árvaleányhajé hosszu és pelyhes. A belső toklásznak nincsen középere, de gyakran van két oldalere. A toklászon belül és vele váltakozva két, ritkábban (p. cukornádnál) három szintelen apró pikkelyecske van (lodicula), mely a virág leplének felel meg. Erre három, ritkábban két (borjupázsit) vagy hat (rizs) him következik s a porfejtője hosszu szálon himbálódik. A virág belső, egyrekeszü és egymagu magrejtővel végződik, mely többnyire két, ritkábban egy, vagy (mint a cukornádé) három bibét visel. A P. virágjának tehát kelyhe és szirma nincs. A P. virágpora kiválóan a levegő útján jut a másik virágra. A bibe fonál-, toll- v. ecsetforma. A magrejtő fenekén egy görbült pete van. Némely P.-nek a pároséltü virágján kivül csak himes virágja is van, de a szerkezete nem különböző. A termés fel nem nyiló szem, a mag a vékony, hártyás magrejtővel, gyakran a toklásszal is összenő, a búzáé vagy a rozsé belőle kihull. A magnak nagy részét a keményítótartalmu liszt- vagy ügenmeü belső magfehérje alkotja. A kis csira a magfehérje külső oldalán fekszik és a paizsnak (scutellum) nevezett nagy szík veszi körül.

A P. egyike a leggazdagabb növénycsaládoknak (mintegy 3800 faj) s mindenfelé nőnek, de rétet csak az É-i földöv alatt alkotnak. A fajoknak, valamint az individuumoknak legnagyobb száma itt terem s az alacsonyabb vegetációnak tetemes részét ők alkotják. Az egyenlítő felé a fajok száma gyarapodik, de az individuumoké fogy. a legnagyobb alakok a forró vidéken élnek. A D-i földgömbön a P. kevés, a földsark, valamint a havasok csúcsa felé is aszámuk csökken, de kevés a legmagasabb É-on, valamint a glecser közelében is terem. A rónaságon, a dombvidéken valamint az alacsonyabb völgyekben a pázsitos mezőt alkotják. Több faja az erdő árnyékában alkotja az aljnövényzet fő részét, mások a száraz homokos v. köves földön, a pusztán élnek (árvaleányhaj, Festuca vaginata Kit.). A hegyes vidéknek is megvannak a maga sajátságos pázsitféléi. Némelyek csak részben v. nedves földön nőnek (nád, a vad pántlikafű, fodorsás, mannakása), A gabona-P. (cerealia) ma már csak termesztve ismeretesek, bizonyos P. pedig ezek termesztését követik (Bromus secalinus, szédítő vadóc, zabfajok). A P. az időjárás meg a klimával szemben ellentállóbbak, mint más növények, a földet sem nagyon válogatják, legfeljebb a búza meg a kukorica. Ezzel összefügg nagy elterjedésök és töméntelen számuk, valamint rossz viszonyok között való tenyésztésök is. Ásatag faj csak a geologia harmadkorából ismeretes: a Bambus Schreb., Arundinites Sap. (ősnád), Poacites Brongn. (ősperje), a köles és rizs szára és levele. A legnagyobb pázsitféle: a 10-20 méter magas bambusznád Kelet-Indiában terem.


Kezdőlap

˙