Pecunia

(lat., a pecus a. m. barom szóból) a. m. pénz, vagyon. L. Érmek és Pénz.

Pecz

Vilmos, filologus, szül. Sztrimbulyban (Szolnok-Doboka) 1854 márc. 20. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, u. o. szerezte meg 1876. a középiskolai tanári, 1878. a doktori oklevelet (latin, görög, német). 1877-91. a budapesti ev. gimnázium tanára volt, azonkivül 1885 óta a görög irodalom magántanára a budapesti tudományegyetemen. 1889-91. helyettes tanár az Ábel Jenő halálával megürült tanszéken. 1891. Kolozsvárra került a klasszika filologia egyetemi tanszékére, 1895. Budapestre hivták meg nyilvános rendes tanárnak. Még mint gimnáziumi tanár ismételten beutazta a német egyetemeket (Berlin, Halle, Lipcse, München), 1892. pedig Görögországot, honnan mint ama felfogás lelkes apostola tért vissza, hogy az ókori görög és latin filologiát kapcsolatba kell hozni a közép- és új-kori görög és latin filologiával, mely felfogását diadalra is juttatta, mert a tanszék, melyre meghivták, a közép- és új-kori görög filologia tanszéke is. Irodalmi működésének súlypontja egyfelül a modern görögség jogainak érvényesítésére, másfelől a görög drámairók méltatására, valamint a grammatikára és a trópusok tanára esik. Jelentősebb művei: Euripides trópusai, összehasonlítva Aeschylus és Sophokles trópusaival (Budapest 1882, német átdolgozásban Berlin 1886); Görög mondattan (Budapest 1883); A kisebb görög tragikusok trópusai (u. o. 1886, görögül Athén 1894); A görög tragédia története (Budapest 1889); Aristophanes trópusai (görögül, Athén 1893); Zotikos költeménei a várnai csatáról (akadémiai értekezés 1894); Az új-görög nyelv (Kolozsvár 1893); A classica philologia egyetemeinket és gymnasiumainkon (dékáni beszéd, Kolozsvár 1895). Számos tanulmánya jelent meg hazai és külföldi folyóiratokban, különösen az Egyet. Philol. Közlönyben (kiváló érdekü 1896. A magyarok ősi neve Konstantinos Porphyrogenetosnál), sok műfordítása ókori és modern hellén költőkből (Magyarország és a Nagyvilág, Budapesti Szemle Erdélyi Muzeum). Irodalmi működése alapján lett 1875. a budapesti filologiai társaság rendes tagja, 1883. második, 1885. első titkára, 1887. az akadémiának levelező tagja, 1888. a klasszika filologiai bizottság belső tagja.

Péczely

1. József (idősb), költő és műfordító, komáromi református lelkész, a XVIII. század végének egyik leglelkesebb és legmunkásabb magyar irója, szül. Putnokon (Gömör) 1750-ben, megh. Komáromban 1792 dec. 4. Az atya korán elhalálozván, az anya kisded fiával Szikszóra vonult és ott kezdte taníttatni, maga is korán megszerettetvén vele nemzetének iróit, Faludi munkáit és Gyöngyösi verseit. P. 17 éves korában a debreceni kollégiumba került, mint debreceni diák értette a latin, zsidó és arab, valamint a francia, német és angol nyelvet s kellő jártasságra tett szert a világirodalomban is, a mellett, hogy a többi tárgyakban is állandóan legelső volt társai közt s kitünő tehetségével, szorgalmával és egyéniségének ritka kedvességével mindenkinek szeretetét megnyerte. Itt érte a francia iskola lelkesítő föllépésének hatása s P. ifju tűzzel szentelte magát a nemzeti művelődés nagy céljainak. 1778 tavaszán mint szénior a legfényesebb eredménnyel bevégezvén kollégiumi pályáját, édesanyja áldozatából és a debreceni konzisztorium segedelmével külföldre ment tanulmányait folytatni. Lipcsében töltött néhány hónapot, hol Gellest műveivel foglakozott, rövidebb ideig Jenában tartózkodott, mire ez év augusztusától a következő márciusig Bernben hallgatott akadémiai előadásokat és attól fogva három éven át, 1781 tavaszáig Genfben tanult. A nagykőrösi tanári székre szóló meghivót nem fogadván el, Saussure Horác tanár nagy kérésére annak a házánál maradt egy évig mint fiai nevelője, s a tanár könyvtára mellett a természettudományokban szép ismereteket szerzett. 1782. Utrechtbe ment, ahol fényes sikerrel befejezvén tanulmányait, 1783 márciusában letette a teologiai vizsgálatot és felszentelték. Már ekkor kitünő szónok hirében állt s nagy hatásu szent beszédeket tartott a külföldi akadémiákon és templomokban; genfi, berni és utrechti tanárai epdig annyira becsülték, hogy többen közülök még akkor is leveleztek vele, mikor itthon lelkészkedett. Éppen 1783. történt, hogy II. József megadván a protestánsoknak a vallásszabadságot, a több mint 100 év óta elnyomott és sanyargatott komáromi ref. gyülekezet is papot választott s az első lelkészi állásra a debreceni kollégium ajánlatából P.-t hivta meg. 1783 szept. 30. foglalta el lelkészi hivatalát. Ettől fogva haláláig Komáromban működött. E 9 év alatt lázas munkásságot fejtett ki. Első dolga volt a komáromi ref. egyház szervezése s a fölrengésektől és tűzveszedelmektől ismételten sokat szenvedett lakosság körében a hitélet ébren tartása, és a ref. felekezet számára kőtemplom építése, amely 5 évi fáradozás után 1788. készült el. A mellett minden erejét a nemzeti nyelv és irodalom művelésére szentelte, s egymás után adta ki munkáit s kezdett leveleésekor a kor vezérférfiaival, irókkal, főpapokkal, és főurakkal, buzdítva, lelkesítve, a magyar nyelv szépségeit ismertetve és szeretetét terjesztve. Fellépését örömmel fogadták minden körben s a komáromi egyszerü lelkészlak egyik világító tornya lett a nemzeti művelődésnek. Mint a modern külföldi irodalmak, s nevezetesen a vezérszerepet vivő francia irodalom nagy ismerője az u. n. franciás iránynak lett folytatója, s mivel a testőrirók Bécsből már ekkor elszéledtek, ő lett ez irány feje és Komárom a központja. Nem sok eredetit irt, annál többet fordított, első sorban francia, de angol, német és ókori iróktól is. Célja volt a világirodalom remekeit ismertetni népünkkel és kimutatni, hogy a magyar nyelv elég gazdag és hajlékony mindannak tolmácsolására, ami a külföldi nyelveken olvasható. Első műve Voltaire fordítása: Zaďr, tragédia, mely francia versekből ugyanannyi számu s lábu versekbe foglaltatott (Győr 1784), még hiresebb volt a szintén Voltaire-ből fordított Henrias, ami IV. Henrik francia király életének némely része, mely francia versekből, ugyanannyi számu s lábu versekbe foglaltatott (Győr 1786). Lefordította még Voltaire Méropeját és Tancredját. Angolból: Young Éjtszakái és egyéb munkái (2 köt., Győr 1787). Félig eredetiek voltak már s igen nag tetszésben részesültek a Haszonnal mulattató mesék, melyeket részszerint Aesopusból vett, részszerint maga csinált s versekbe foglalt. Ehhez csatolva jött ki A haza szeretetről s a jó hazafiaknak kötelességeikről foyltatott levelezés Philopatros és Commundes között (Győr 1787). Munkáit szellemes és kedves ajánló levelekben megküldötte az ország előkelőbb férfiainak s Pálffy Károly gróf kancellár, Hadik gróf generális, a Sztáray, Teleki, Ráday, Almásy, Esterházy, Károlyi, Prónay, Podmaniczky és Orczy grófok és bárók szivesen leveleztek s társalogtak az európai műveltségü és lelkes prédikátorral. Később II. Lipót levelével tüntette ki, éppen ugy a hatalmas miniszter Kaunitz herceg is. Kazincyval, Révaival, Barótival és Gvadányival barátságot kötött. Miután 1787 februárban Budán a Beleznay Miklós generális halálára készített emlékbeszédet mondotta, mely meg is jelent, s az 1787-iki protestáns zsinaton részt vett és ugyanazon évben Ráday Gedeont és Orczy Lőrincet meglátogatta, ismét irói szenvedélynek szentelte magát. Többek közreműködésével megindította a Mindenes Gyüjteményt, az első tudományos folyóiratot, mely nyelvünk érdekében is erős tevékenységet fejtett ki. Kellő számu előfizető hiányában egyideig áldozatokkal tartotta fenn ezt a nemes és oly szükséges vállalatát. Életének végső három évében (1790-92) bámulatos tevékenységet fejtett ki. Ez idő alatt 29 kötet és füzet magyar munkát adott ki. 1786. a debreceni kollégiumtól kapott, elhunyt ipa tanszékére meghivást, de azt nem fogadta el, 1787. a dunántuli ref. egyházkerület főjegyzőjévé és pénztárnokává választották. Nevezetesebb munkái az említetteken kivül még: franciából fordított Szomorujátékok (Komárom 1789); Alzir, szomorujáték (Voltaireből, 1790); Hevey Sirhalmai és Elmélkedései (Pozsony 1790); A magyar korona rövid historiája (Komárom 1790); II. József halálára kesergő versek (u. o. 1790); Magyar és francia versek II. Leopold koronázásának ünnepélyén (1790); Erkölcsi prédikációk (2 köt., Győr 1790, e mű 3. és 4. kötetét 1792. irta meg, de csak halála után adta ki fia); Az óstestamentomi ekklezsiának históriája (5 köt., 1791); Örvendeztető versek (magyarul és franciául, II. Ferenc koronázására); A szentirás teologiája (1 köt. 1792). V. ö. Takáts Sándor, Péczeli József élete. Péczeli meséinek kiadása előtt; u. az, Abafi Figyelőjében (20-23. köt.); Beöthy, Képes Irodalomtörténete P. arcképével stb.

2. P. József (ifjabb), történetiró s műfordító, P. József ref. lelkész fia, szül. Komáromban 1789 dec. 25-én, megh. Debrecenben 1849 máj. 23. Az iskolai pályát Debrecenben befejezve, Mezőtúrra ment igazgató-tanárnak; innen választották meg Debrecenbe tanárnak; mielőtt ez állását elfoglalta volna, Bécsben és Göttingában akadémiai előadások hallgatására iratkozott be s csak 1815. tért vissza s kezdte meg tanári előadásait a hazai és világtörténet köréből. A magyar tudományos akadémia 1832. levelező, 1838. rendes tagjává választotta, tagja volt a Kisfaludy-társaságnak is. Irodalmilag első sorban a történetirás terén működött. Ilynemü dolgozatai: Summarium historiae recentioris Europaeae (2 kötet, Debrecen 1827-30) és A magyarok történetei Asiából kijövetelektől fogva a mai időkig (u. o. 1837). Ezenkivül több széptani s kritikai értekezése, valamint Epigrammái (Debrecen 1832) jelentek meg a Kisfaludy-társaság évlapjaiban, az Akadémiai Évkönyvekben, a Figyelmezőben stb. Kiadta Németi Pál latin költeményeit, atyja P. József prédikációit (3-4. köt. 1831-33), a debreceni ref. kollégium növendékeinek költeményeit Lant címen (1-4. esztendő, 1832-35). V. ö. Akad. Almanach, 1863, 261. old.

Péczely József akadémiai alapítvány

Péczely József (ifjabb), akadémiai rendes tag 1841 ápr. 13. kelt levelével 5000 pengő forintot ajánlott föl oly föltétellel, hogy az tőkésíttessék addi, mig a fölszaporodott összeg kamataiból évenkint 100 arany (1000 arany) forint jutalom tüzethetik ki. Az akadémiai igazgató tanács 1880 okt. 23. tartott ülésében elhatározta, hogy az 1000 forintnyi jutalom fölváltva az egyik esztendőben az első, a másikban a második osztályt illeti meg: vagyis a P.-ra egyik évben magyar (történelmi tárgyu v. hátterü, avagy a társadalomból vett) regények, a másik évben pedig történelmi munkák pályázhatnak.

Pedagogia

(gör.), szó szerinti értelme: a pedagogus, a gyermekvezető művészete v. tudománya, a nevelés elmélete v. tudománya, a neveléstan. A P. az elmélet szempontjából tudomány, a gyakolat, vagyis alkalmazása szempontjából pedig a művészet. Van természetes és tudományos P., épp ugy, mint természetes és tudományos logika, lélektan, erkölcstan és szónoklat. Az emberek legnagyobb részét a természetes P. alapján nevelik, ez szolgál irányul a legtöbb szülőnek, sőt sok tanítónak is. Maga a P. tudománya még nem képesíti az embert nevelőnek, mivel általános tételeinek sikeres alkalmazása az adott viszonyok sokféleségére és különböző voltára, a nevelőnek személyes tapintatától és a gyakorlatban szerzett nevelői képességétől függ. De mind e mellett a tudományos P. a gyakorlati nevelőre nézve nélkülözhetetlen, mivel őt abba a helyzetbe juttatja, hogy a nevelői ügyességet és képességet a legrövidebb időben megszerezhesse, mivel nélküle sokáig a sötétben lesz kénytelen tapogatózni, a szükséges tapasztalatokat sokszor a növendékek kárán lesz kénytelen szerezni. Mint afféle praktikus v. alkalmazandó tudomány, a P. épp ugy nem önálló, mint p. a politika, etika, orvostan, hanem más tudományokra támaszkodik, jelesen célját tekintve az etikára, eszközei tekintetében pedig a lélektanra. A pedagogiát rendszerint három részre osztják. Az első rész foglalkozik a nevelendő ember személyével s amennyiben testi fejlődésének a törvényeivel foglalkozik, P.-i diaetetika a neve, amennyiben pedig szellemi életének fejlődését tárgyalja, P.-i lélektan. A második rész tárgyalja a nevelés célját; ez a P.-i teleologia, melynek vezércsillaga az embernek az etika által megállapított erkölcsi rendeltetése, célja. A harmadik része a nevelés mikéntjével, a tulajdonképeni tervvel foglalkozik; ez a P.-i metodologia, amelynek feladata megállapítani a nevelés eszközeit, elveit és módszereit. Az embernevelésnek utolsó célja: a növendék tudatának erkölcsi kialakítása. Ezt a célt általában két úton-módon lehet elérni, vagy ugy, hogy a növendék akaratára közvetlenül hat, v. pedig ugy, hogy a nevelés a növendék gondolatkörüt műveli meg és ennek útján közvetve hat az akaratra. Az akaratra való közvetlen ráhatásról szó tant nevezeik hodegetikának v. szorosabb értelemben vett nevelésnek. A másik általános elterjedt módot, midőn t. i. a nevelés a növendék gondolatkörének megművelése útján hat az akaratra, nevezik didaktikának vagy tanítástannak. L. még Nevelés.

Pedagogiai enciklopédia

oly mű, mely a neveléstudomány minden ágairól és segédtudományairól, az általános és részletes nevelés-, tanítás-, módszer-, erkölcs- és gondolkodástanról, neveléstörténetről, iskolai szervezettanról, statisztikáról stb. ad általános vonásokban felvilágosítást, még pedig a könnyebb eligazodás és feltalálás szempontjából nem logikai összefüggésben, hanem egyes cikkeket betürendbe foglalva. Ilyen Molnár Aladárnak be nem fejezett Néptanítók Ismerettára és Verédy Károly P.-ja, különös tekintettel a népoktatás állapotára (Budapest 1886).

Pedagogium

(gör.), nevelőintézet, amely rendesen tápintézettel van összekötve. Francke (l. o.) hallei intézetének nevéről terjedt el a P. elnevezés s nálunk a bécsi P. mintájára a népoktatási intézetek tanító- és tanárképző-intézetét nevezik igy, noha az elnevezés hivatalosan nincs elfogadva.

Pedagogus

(gör.) a. m. gyermekvezető, nevelő.

Pedál

(a latin pes, pedes a. m. láb szótól), az orgonairodalomban az alsó hangok kihozatalára szolgáló billentyüzetet jelenti, melyet alul lábbal mozgatnak. A zongoránál azt a gépezetet jelenti, mely a jobb láb alá eső, rézből készült lábító lenyomásával azt eszközli, hogy a zongora húrjait elfedő tompító készülék fölemeltetik s igy a megütött hang tovább vibrál mindaddig, mig a láb azt ismét fölereszti. A zongoradaraboknál ezt vagy Ped. szóval, vagy ily jeggyel szokás jelezni: ± s e jegyztől v. szótól kezdve mindaddig lenyomva kell tartani a gépezetet, amig ilyen jegy: * elő nem fordul. L. még Hangtompító.

Pedálhárfa

l. Hárfa.


Kezdőlap

˙