Posada

(spany.) a. m. vendégfogadó, kocsma.

Posadowszky-Wehner

Arthur Adolf, gróf és postelwitzi báró, a német birodalmi államkincstári hivatal államtitkára, szül. Gorssglogauban 1845 jun. 3. Tanulmányait a jog és államtudomány terén Berlinben, Heidelbergában és Boroszlóban végezte. 1871. Posenben állami szolgálatba lépett, 1873. a wongrowitzi és 1877. a kröbeni kerületben tartománytanácsos, 1882. a frauenstadt-kröbeni választókerületnek porosz országgyülési képviselője lett és a szabad konzervativpárthoz csatlakozott; 1885. a poseni tartományrendi közigazgatási vezetését vette át. 1893. valóságos belső titkos tanácsossá és a birodalmi kincstári hivatal államtitkárává neveztetett ki, mely minőségben 1894 tavaszán az ezüstértéknek emelését és megszilárdítását célzó tanácskozás vezetését vette át. P. füzeteket tett közzé a poseni mezőgazdasági járadékbank felállításáról, külföldi konkurrendiáról és annak befolyásáról a mezőgazdaságra, az elaggott munkások biztosításáról; megirta a Geschichte des Schlesischen uradeligen Geschlechts der Grafen von P. c. munkát (Boroszló 1891).

Pósafy

-család (szeri). A Boor vagy Bár nemzetségből származott. Legnevezetesebb tagja s névadója, Pósa, a XIV. sz. első felében élt. Már 1325. a fontos (karán-) sebesi és ilyédi várak voltak rábizva. 1328. résztvett az osztrák háboruban. 1330. már harami (vagy krassai) főispán. Később is, 1344-ig, mint krassai főispán fordul elő. Ivadékai ritkán emelkedtek országos méltóságra. Utolsó férfisarja a családnak, István, mint a Hunyady-ház ellenfele szerepelt. Megh. 1474 előtt. A P.-család birta Szeg (Csongrád), Ződi (Arad, ma Temes) és Hodos (Temes, ma Krassó vármegyékben) várakat. A szegvári uradalomhoz tartozott Szer (ma Puszta-Szer) város is, honnan a család előnevét vette. V. ö. Századok (1874. 19); Fejér, Cod. Dip. (VIII. 3. 423); Csánki, Magy. történ. földrajz; Anjoukori okm.

Pósaháza

(Pausing), kisközség, Bereg vármegye munkácsi j.-ban, (1891) 428 német és rután lak., nevezetes őstelep.

Pósaházi

János, ref. tanár, születési éve és helye bizonytalan, megh. Gyulafehérvárt 1686 május 3-án. Sárospatakon tanult, hol 1653 elején főiskolai szeniorságot is viselt. Még ez évben külföldre ment, hol először az utrechti egyetemen tanulmányozta a teologiát és bölcsészetet, mely utóbbiból 1655 junius 19-én magiszterséget s doktorságot nyert. Miután néhány hónapot még a franekeri egyetemen töltött s Angolországba is átrándult, majd visszatért hazájába, hol 1657 nyarán sárospataki tanár lett. 1664. meghivást kapott a szepsi lelkészségre, de nem hagyta el tanári állását, mely pedig ettől fogva hovatovább küzdelmesebb lett, amennyiben számos hitvitában kényszerült a következő években Sámbár Mátyás és Kis Imre jezsuitákkal szemben védelmére kelni hitének. Sárospatakról azonban a főiskolának Báthory Zsófia által 1671 okt. 20-án történt elfoglalása után végre is távoznia kellett. Bujdosás közben a tanuló ifjusággal s tanártársával, Buzinkai Mihállyal együtt egyelőre Debrecenbe vonult. Miután pedig Apafi fejedelem kérésökre helyet jelölt ki nekik Gyulafehérvárt, 1672 elején ott telepedtek meg. Itt is nagy buzgalommal működött ugy hivatalában, mint irodalmi téren. Vitázó képességét most már a coccejanusokon és cartesianusokon próbálta ki, akik ellen éppen oly elkeseredetten kelt ki, mint előbbi műveiben a katolikusok ellen. Művei a következők: De causis (Utrecht 1653); De actionum humanarum libertate (u. o. 1654); Oratio inauguralis de recta eruditionis comparandae ratione (sárospatak 1657); Ars catholica, vulgo Metaphysica (u. o. 1662); Pneumatologia (u. o. 1662); Kis Imre jezsuitával való vetélkedés (h. n. 1666); Sámbárnak a három kérdésre való summás választétel (h. n. 1666., még ez évben több kiadást ért); Tromf ki (h. n. 1666); A három kérdésre adott summás választételnek megerősödése (h. n. 1666); Bensült veres kolop (h. n. 1666); Philosophia naturalis (Sárospatak 1667); Görcsös bot (u. o. 1668); Igazság istápja (u. o. 1669); Sermo panegyricus in obitum Francisci Thedei (u. o. 1669); Sibelius Gáspárnak imádsági (latinból ford., Kolozsvár 1673); Oratio... dicta occasione funeris Stephani Bocskai (u. o. 1674); Syllabus assertionum... (u. o. 1685). Üdvözlő verset irt Buzinkai Mihály Institutionum Thetoricarum Libri Duo (1658) c. műve. Elnöklete alatt számos tanítványa tartott értekezést legtöbbnyire bölcsészeti tételekről.

Poschiavo

(ejtsd: poszkiavo), 1. Graubünden svájci kanton egyik vidéke, a Bernina-hágótól (2330 m.) D. felé 22 km. hosszuságban nyulik el. Jobbról és balról magas, részben glecserekkel takart hegyek fogják körül. É-i része egészen alpi természetü, mig D-i részében szőllő ültetvények és szelid gesztenyefaligetek díszlenek. A legfontosabb helységek: P. (l. alant), Le Prese és Brusio az ugyanily nevü járás székhelye 1155 lak. A vidéket a Poschiavino öntözi, amely 3 forráspatakból ered, az 1,8 km2 területü Lago di P.-t alkotja, amelyet Meschinónál elhagy és Tirano alatt az Addában torkollik. V. ö. Leonhardi, Das Thal P. (Lipcse 1859). - 2. P., falu és az ugyanily nevü járás székhelye Graubünden svájci kantonban, a P. vidéken 1011 m.-nyi magasban, (1888) 3007 lak., sör-, dohány- gyufagyárral és kereskedéssel, amelynek fő cikkei a veltlini borok; régi úri lakokkal és számos villával.

Poschinger

Henrik lovag, német államtudományi iró, szül. Münchenben 1845 aug. 31., hol filozofiai s jogtudományi tanulmányokat folytatott, melyeket Berlinben befejezett, mire előbb a bajor, 1876. pedig a birodalmi államszolgálatba lépett. Előbb a kancellár mellett, most a belügyminisztériumban működik. Császári kormánytanácsos és igen termékeny iró. Fő művei: Die Lehre von der Befugnis zur Ausstellung von Inhaberpapieren (1870); Das Eigenthum von Kirechenvermögen (1871); Die Banken im deutschen Reich, Osterreich und der Schweiz (1874-77, 2 köt.); Bankwesen und Bankpolitik in Preussen (1878, 3 köt.); Preussen im Bundestag (1882-85, 4 köt.); Lassales Leiden (1887, névtelenül); Fürst Bismarck als Volkswirt (1889, 2 köt.); Aktenstücke zur Wirtschaftspolitik des Fürsten Bismark (1890); Die wirtschaftlichen Verträge Deutschlands (1892, 3 köt.); Ein Achtundvierziger (1889-94, 3 köt., Buncher Lothárról); Fürst Bismarck und die Parlamentarier (1894, 2 köt.); Fürst Bismarcks Ansprachen 1848-94 (1894).

Pose

(franc., ejtsd: póz) a. m. állás, testtartás; pózol, kiszámított hatásvadászó testtartást vesz.

Poseidon

(a rómaiaknál Neptunus), a teogoniai rege értelmében Kronosnak és Rheának fia, a vizeknek, de leginkább a tengernek az istene, melynek uralma, a világnak a Kronos három fia közötti megosztása alkalmából, osztályrészéül esett. Palotája a tengernek fenekén van, ahol nejével, Amphitritével trónol és vele együtt a hullámokon kocsizik aranysörényes lovak által vonszolva a többi tengeri istenségek, tritonok és nereidák környezetében. A költészet és a képzőművészet gyakran testesíti meg ezt a jelenetet, valamint Athene istennővel való versengését az Attika fölötti uralom miatt, részvételét a trójai háboruban, ahol a görögök pártját fogta, az óriások elleni harcát és a források nimfáival folytatott sok szerelmi viszonyát. Kultuszának fő székhelyei voltak: a Korintusi tenger-szoros, Kalaureia szigete az argoliszi keleti tengerpart mellett és Mykale előhegysége a kisázsiai Jóiában. Jelvénye a szigony, mellyel a tengert felkavarja és a földet megrázkódtatja, ugy hogy abból források apadnak, továbbá a delfin és a tinhal (l. az ábrát). A lovat, a mozgó hullámok jelképét teremtményének tekintették és Görögországban sok helyen fogatok versenyét rendezték tiszteletére. P.-nak fekete és fehér bikákat, vadkanokat és kosokat áldoztak. V. ö. Gerhard, Über Ursprung, Wesen und Geltung des P. (Berlin 1851); Eschweiler, De nomine mythologico P. (Rostock 1869).

[ÁBRA] Poseidon.

Poseidonia

1. Paestum görög neve; 2. kis város és kikötő a Korintusi-öbölben az új csatorna kezdeténél.


Kezdőlap

˙