Richteria

Kar. et Kir. (növ.), l. Aranyvirág.

Richterswil

(Richterswyl), község Zürich (ettől 22 km.-nyire) svájci kantonban, a Zürichi-tó D-i partján, magaslatokkal körülfogott tágas öbölnél, (1888) 3911lak., pamutfonással, selyemcérnakészítéssel, mekanikai műhelyekkel.

Richthofen

1. Emil báró, diplomata, szül. 1810 jun. 11., megh. Baden-Badenben 1895 jul. 1. Tanulmányainak végeztével porosz államszolgálatba lépett. 1846. konzul lett Jászvárosban, 1849. pedig Madridban. 1851 márc. miniszter-rezidens lett Mexikóban, azután porosz meghatalmazott a Duna-fejedelemségek újjá szervezésére kiküldött európai bizottságban; 1859. követ a Hansa-városoknál, később a mecklenburgi udvarnál és Stockholmban (1867). 1874 óta visszavonultan élt Baden-Badenben. Művei: Die Medizinaleinrichtungendes preussischen Heers (Boroszló 1836-37, 2 köt.); Der Haushalt d.Kriegsheere (Berlin 1840, 2 köt.); Die äussern und innern politischen Zuständeder Republik Mexiko (u. o. 1859); Die mexikanische Frage (u. o. 1862); Geschichte der Familie Prätorius von R. (Magdeburg 1884).

2. R. Ferdinánd báró, német utazó és földrajzi iró, szül. Karlsruhéban (Szilézia) 1833 máj. 5-én. 1856-60. a bécsi geologiai intézetben működött, azután útrakelt a porosz keletázsiai expedicióval, bejárta Kelet-Ázsiának majd minden országát, átment Kaliforniába,majd 1868. visszatért Khinába. 1872-ig utazott ott és Japánban. 1873-1878. a berlini földrajzi társaság elnöke volt. 1879. a bonni egyetemen a földtani tanszéket foglalta el, 1883. a lipcsei, 1886. a berlini egyetemen lett a földrajz tanárává. Fő műve: China (Berlin 1877-81, 1., 2., 4. köt.).

3. R. Károly báró, német germanista, szül. Damsdorfban 1811 máj. 30., megh. u. o. 1888 márc. 6. Germanista tanulmányokat végzett és e célból beutazta 1834. a Frízföldet. 1842-60. tanár volt a berlini egyetemen, 1849. az erfurti parlament, később a porosz képviselőház tagja volt. Művei: Altfries. Rechtsquellen (Berlin 1840); Altfries. Wörterbuch (Göttinga 1840); Untersuchungen über friesische rechtsgeschichte (4 köt., Berlin 1880-86); a Monumenta Germaniae historica műben a Lex Frisionum c. részt irta (Hannover 1863); Zur lex Saxonum (Berlin 1868); Kriesszel: Die engl.Armenpflege; fiával R. Károly báróval (szül. 1842 okt. 8., nyug. főkormánytanácsos) közösen megirta a Leges Saxonum részt a Monumenta Germaniae műben s egyedül a Lex Thuringorum c. részt, valamint a Kölner Schiedsspruch von angeblich 1169 a Forschungen zur deutschen Geschichte (8 köt., Göttinga 1868) c. munkában.

Richtsteig

(német), igy nevezték a középkorban a perjogot tárgyazó jogkönyveket (máskép Rechtsgangbücher). V. ö. Homeyer, Der R. des Landrechts (Berlin 1857).

Ricimer

nyugatrómai hadvezér, fia volt egy svév (sváb) törzsfőnöknek és Wallia gót király leányának. Eleinte Avitus római császárt szolgálta a vandalok ellen, akiket tengeri csatában tönkre vert, de aztán Avitust magát is megbuktatta és egymásután két barátját emelte a trónra: 456. Majorianust, 461. Livius Severust. Az utóbbinak halála után R. kilépett protektori szerepéből és maga ragadta meg a kormány gyeplőit (465), de nem sok időre, mert a birodalom annyira válságos helyzetbe jutott, hogy R.-nek meg kellett alkudnia a keletrómai udvarral, mely utóbbi Anthemiust nevezte ki császárrá, ki viszont leányát adta R.-nek feleségül. Ámde e közeli rokonság dacára R. nem sokáig tűrte az új állapotokat. Milanóban jelentékeny haderőt csoportosított össze, megtámadta és három hónapi ostrom után 472 jul. 11. rohammal bevette Rómát, Anthemiust megölette és helyébe Olybriust emelte a trónra, 40 nappal ezen győzelem után R. is meghalt, de elébb a sereget unokaöccsére, a burgundi Gundobalra bizta.

Ricing

(Ritzing), kisközség Sopron vármegye soproni j.-ban, (1891) 1198 német lakossal, Esterházy Pál herceg tulajdonát képező barnaszénbányával.

Ricinin

l. Ricinus.

Ricinus

(növ.), csodafa v. csodafű, jónásfája, jónástökszár, jónáskabak, kikojona, cici, kiki, kikinos, nagysárfű, krisztuskeze, tenyere, krisztuspálma, ötujju fű, kerti berzseny, törökmag, Bock Kreuterbuchjának 105. old. Phaselum Romanum, azaz római bab, R. Tourn., Cataputia arégieknél, vakondokfa, himboj (himbojt), Diószegiéknél az ebtejfélék családjába tartozó cserje, vagy fakülsejü, gyors növekedésü egynyáréltü kóró, melynek 9-10 sugaru tenyeres erülevele hosszu nyelen váltakozva sorakozik a száron. Virága özvegy; himje a levél tövében nyiló öt levelü burokból többszörösen elágazó nyelek végszálain csüng; a termő magános virágai pedig fentebb nőnek és a szélhozta himport élénkpiros, piheszerü bibéikkel fogják föl. E végett ültetik csoportosan. Termésük három gerezdü tüskés tok, ugyanannyi és teleivódott kullancsra (R.) emlékeztető olajos maggal (semen cataputiae maioris). Nálunk 3 m. magasra növő egyik faja a közönséges R. (R. communis L.), hazájában 10 m.-re is fölnyulik és néhány év alatt fatestet nevel. Magvának hashajtó olajáért (kasztorolaj, oleum ricini, o. palmae Christi, o. castoris) néhol nagyban termesztik. Nálunk jobbadán csak dísz, kivált a vörös levelü, szürke,sápadt és tarka levelü fajta (sangvineus, lividus, pallidus, variegatus). É.-Afrika R.-faja 8R. africanus L.) még magasabbra nő, de levele jóval apróbb. V. ö. Borbás, A vakondokfa v. csodafa, Természettud. 23. Pótfüz. (1893).

A R. communis L. magvai a bennük foglaltató hashajtó zsíros olaj miatt a hivatalos drogueok közt foglalnak helyet. E magvak babalakuak, simák, fénylők, vörhenyesen márványozottak, eleintén gyönge olajos, később csípős ízüek; felső végükön kis húsocska (caruncula) ül, melytől kiindulva a magvak homoru felületén keskeny hasi varrány megy végig. A magvakból a kövér olajat (rossz magyar nevén: himbojolaj, oleum ricini) kipréselés által nyerik; átlátszó, szintelen vagy kissé sárgás, sajátságos szagu és ízü, a levegőn beszáradó olaj, mely (a kövér olajok nagy részével ellentétben) alkoholban oldható. A R.-olaj főleg ricinoleinsavas trigliceridekből áll. Az olajon kivül a magvakban egy rendkivül mérges fehérjenemü erjesztő anyag: ricin is van, azonkivül ricinin és ricinon nevü nem eléggé ismert mérgek. Préseléskor e mérgek nem mennek át az olajba, ezért is az utóbbinak mérgező hatása nincs, ellenben igenis van a kipréselt magvaknak s az azokból készült fejeteknek. Különösen a gyermekek vannak kitéve a mérgezésnek, minthogy a R. újabban mint dísznövény igen elterjedt s a közönségnek a magvak mérges voltáról sejtelme sincs. E magvak evése után csakhamar heves fájdalom jelentkezik a gyomorban, majd bő hányás és hasmenés (olykor véres), erős szomjuság és végre görcsök, melyek halállal végződhetnek. A mérgezés tehát koleraszerü gyomorbélhurutban áll. Házi állatok is ki vannak téve a mérgezésnek, ha azon lenmaglepény, melyet olykor ezek etetésére használnak, R.-magvakkal vannak fertőzve. Maga az olaj az enyhe hashajtók közé tartozik, tehát olyankor is adható, mikor a hasüreg szervei gyuladásos betegségben szenvednek, szintugy gyermekeknek, terheseknek, gyermekágyasoknak is. Felnőtteknél 15-30 gm.(egy-két evőkanál) vétele után rendesen bekövetkeznek a csikarással nem járó, pépes székletétek. Akik undorodnak tőle, ilyenek kávéban, meleg levesben, illatos teákban, mentaolaj-cukorral v. az ismert zselatinokban vegyék be. Klistélyben is adható (1-2 evőkanállal).

Ricinusolaj

l. Ricinus és Hashajtó szerek.

Ricinusolajsav

ricinolsav, C17H32(OH) COOH. Egybázisu, nem telített széntartalmu sav, amelynek glicerinnel képezett összetett étere a ricinusolajnak fő alkotó része. A ricinusolajból ugy készül, hogy azt káliumhidroxiddal főzve elszappanosítják és a keletkezett R.-aszkaliumot kénsavval elbontják. A R. fehér kristályos tömeg, op. 16-17°, amely a desztilláláskor önantolra (C7H14O) és undecenilsavra (C11H20O2) bomlik; káliumhidroxiddal összeolvasztva pedig sebasinsavra (C10H18O4) és szekunder-oktilalkoholra [C8H17(OH)] hasad szét. Salétromossav behatására az izomer ricinelaidinsavvá alakul át. Sói és összetett éterei is ismeretesek.


Kezdőlap

˙