Sapotillfa

(növ.), l. Achras.

Sappar

(ásv.) a. m. cianit, l. Diszthen.

Sappho

tájnyelvileg Psappho és Psappha is, az antik görög irodalom legnagyobb nőköltője szül. Leszbosz szigetén (némelyek szerint Mitilenében, mások szerint Erezoszban). Virágzása Kr. e. 628 és 568 közé esik. Magánéletéről keveset tudunk, egészen biztosan csak annyit, hogy Alkaioshoz irodalmi barátság fűzte, hogy 596 táján politikai okoknál fogva kénytelen volt Sziciliába menekülni, de később visszatért és Mitilenében egész kört nevelt magának ifju nőköltőkből, kiknek egyik csillaga Erinna volt. Ennél sokkal több az, amit későbbi irók róla költöttek s ami a botrányt hajhászó attikai komédia hagyományaiból és abból szövődött, hogy a költő S. alakját összekeverték egy ilyen nevü hetera viselt dolgaival.

[ÁBRA] Sappho (Róma, Villa Albani).

S. az ókorban példátlan becsülésnek és tiszteletnek örvendett, Szirakuzában és Bizáncban szobrokat állítottak neki, szülővárosa pedig pénzeit díszítette képmásával. Ezt a hirnevet tüneményes költői tehetségének köszönhette, mely nemcsak formában (l. Sapphói vers), de a tartalom változatosságával is korszakot alkot az ókori dalköltészet terén. Művei közül már az ókorban hiresek voltak nászdalai (epithalamia), vallásos himnuszai és szerelmi költeményei. Irt ezenkivül elegiákat, epigrammákat és politikai irányverseket (jambusok). Sajnos ezen dús költői termésből csak két óda és néhány epigramma, továbbá töredékek maradtak reánk. De ez is elegendő, hogy felismerjük S. lirai tehetségének kiváló tulajdonait: a közvetlenséget és őszinteséget, a szenvedély erejét és a művészileg fejlesztett eol tájszólás sajátszerü báját. Ennek alapján választotta őt már az ókorban eszményévé a rómaiak egyik legnagyobb lirikusa Catullus; Ovidius Heroidáiban megeszményítette a róla elszórt pletykákat, az újkor pedig ezen a nyomon haladva alakította meg a költőileg igaz S.-t. Grillparzer drámát irt róla, melynek címszerepe magyar földön nem kisebb alakítókra talált, mint Kántorné és Jászai Mari; azonkivül költeményben szerepeltették Carmen Sylva és Leopardi (Canto di Saffo, magyarul Endrődytől), festményen Alma Tadema (S. barátnői körében).

Sapphói vers

görög eredetü lirai versalak, melyet állítólag Sappho költőnő talált fel. A sapphói sor 11 szótagu trocheusi rend; öt láb van benne, melyek közül a harmadik aprózott s ennek közepén van a ceruza; a második láb az alexandriai költőknél és a rómaiaknál, valamint a németeknél és nálunk spondeus. Mértéke tehát:

[ÁBRA]

Három ily sor záradékul egy adonisivel [ÁBRA] alkotja a sapphói strófát. E forma az alkaiosival együtt a legkedveltebb antik ódastrófa, az alkaiosinél egy fokkal lágyabb és dalszerübb.

S. A. P. R.

az orosz András-rend (l. o.) felirata.

Saprolegnia

Nees ab Es. (növ., a. m. dögszegély), rothadó növényen v. állattesten a vizben fejlődő penész. A rokon gombáktól rajzó spórája különbözteti meg. A S. monoica Pringsh. egylaki, légyen v. más bogárfélén stb. gyakori, a S. ferax Nees. kétlaki; döglött halon, békán, csigán nem ritka, de élő halon, rákon és gőtén is megél s elpusztítja őket.

Saprolegniaceae

(növ.), a moszatgombák családja, vizben, állat- vagy növénytesten élő penészek, a növény belsejében csak kevésen él. Szintelen, pehelynemü v. szálas nyálkás massza szokott lenni.

Saprophyta

(növ.), l. Televénynövény.

Sár

(Saár), kisközség Heves vármegye gyöngyösi j.-ban, (1891) 2136 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral. Jó bort terem. Aba Sámuel király itt monostort alapított, melynek földalatti barlangüregeiben temettetett el. A földalatti folyosók ma is megvannak és pincéknek használtatnak; Aba király sírfülkéje fölé Haller Sámuel gróf 1773. latin feliratos márványtáblát állíttatott. Apátja címét a királyok most is adományozzák.

Sár

vize, a Lajta neve az Árpádok idejében.


Kezdőlap

˙