Schlüsselburg

(Slyusin), az ugyanily nevü járás székhelye és egykori vár a Neva mellett, ahol a Ladoga-tóból kifolyik és ahol a Ladoga-csatorna belé torkollik, (1893) 3978 lak., halászattal, parti hajózással. A Neva szigetén fekvő várat, amely most állami börtönül szolgál, 133. III. Jurji építtette a svédek ellen, hogy vele Novgorod területét nevezte el. 1348. a svédek birtokába került, akik Nöteborgnak keresztelték. Ezután is több ízben küzdöttek birtokáért oroszok és svédek, mig végre Nagy Péter 1702. végleg az oroszok hatalmába kerítette. Ő adta neki a S. nevet és kaszárnyák, templomok és gyárak építésével fejlesztette. VI. Antonovics Ivánt itt tartották fogva és itt végezték ki. 1882 óta cseh politikai foglyokat zárnak el benne.

Schlüter

Endre, német építész és szobrász, szül. Hamburgban 1664 máj. 20., megh. Szt.-Pétervárt 1714. Danzigban és Varsóban szobrászattal foglalkozott, de mikor 1694. Berlinbe hivták, nagy építészeti tevékenységet kezdett kifejteni. 1696. Olaszországba utazott és különös lelkesedéssel Michelangelo épületeit tanulmányozta. Tanulmányainak gyümölcseit a berlini királyi palota újjáépítésénél használta föl, melynek 1697-1706. ő volt a vezetője. Bár terveit visszalépése után részben megváltoztatták, ezen művében a német barok építés legünnepeltebb, legtökéletesebb emlékét alkotta. Szobrászati művei közül a leghiresebbek a nagy választófejedelem bronz lovasszobra. Berlinben (1703), lebilincselt harcosokat ábrázoló pompás mellékalakokkal. 1713. Pétervárra ment és ott Nagy Péter cár számára dolgozott. V. ö. Klöden, Andeas S. (Berlin 1855); Adler, S.-s Leben und Werke (u. o. 1862); Gurlitt, Andreas S. (u. o. 1891); Dohme, a Dohme-féle Kunst und Künstler-ben.

Schmalkalden

az ugyanily nevü járás székhelye Cassel porosz kerületben, a Türingiai-erdő Ny-i lejtőjén, a Stille és Schmalkalde összefolyásánál, vasút mellett, (1890) 7318 lak., acél- és vasáru-készítéssel, sósfürdőkkel. A régies külsejü város egyik piacán van egy Germania-szobor, amelyet a Wacht am Rhein szerzőjének, Wilhelm Károlynak emlékére állítottak és egy nyilvános kút Luther mellszobrával. Jelentékenyebb épületei: a gót főtemplom a XV. sz.-ból, Wilhelmsburg nevü, renaissance ízlésben épült kastély, amelyben egy érdekes kápolna és régiséggyüjtemény látható, a gót városháza, amelyben 1530. megkötötték a S.-i szövetséget és egy u. n. Luther-ház, amelyben a református 1537. lakott. S. régen az ugyanily nevü uradalomnak, most járásnak volt a fővárosa, amelyet 1360. a nürnbergi várgrófok Hessennek adtak el. V. ö. Wagner, Gesch. d. Sadt und Herrschaft S. (1849); S. u. seine Solquellen (1878); Wilisch, S. u. seine Umgebungen (1884).

Schmalkaldi cikkek

Luther által 1536 dec. készített hitvallásszerü irat, melynek célja az lett volna, hogy a III. Pál által Mantovában hirdetett zsinaton a vallásügyi tárgyalásoknak alapjául szolgáljon. A protestáns fejedelmek Schmalkaldenben tartott értekezletükön (1537) visszautasították a zsinati meghivót, nem is ült össze ezen zsinat, de ezért a S., mint a lutheri egyház hitszabályozó iratainak egyike, fontos okmányként tekintetett. Nevezetes ez azért is, mert oly időben készülvén, midőn Luther a pápától már sem nem félt, sem nem reménylett semmit, ebben élesebben ki van fejezve a protestantizmus s pápaság közötti ellentét, de egyszersmind a lutheri úrvacsorai tan is, mint a korábbi ilynemü okmányokban. Luthernek a heidelbergai könyvtárban őrzött idevonatkozó kéziratát Marheineke 1817. kiadta. V. ö. Meurer, Der Tag zu Schmalkalden und die Schnalk. Artikeln (1837).

Schmalkaldi szövetség

és schmalkaldi háboru. 1530 dec. 31. kilenc protestáns fejedelem a szász, braunschweigi, hesseni, anhalti és manfeldi családokból, valamint 11 szavad birodalmi város képviselői Schmalkalden türingiai városkában szövetségre léptek egymással V. Károly császár ellen, vallásuk, valamint politikai függetlenségük érdekében. A szövetség fejei János Frigyes szász választófejedelem és Fülöp hesseni tartománygróf voltak. A szövetségesek kötelezték magukat vallási kérdésekben összetartani és hitüket védelmezni. Az 1537 febr. havában tartott szövetségi gyülésen állapíttattak meg az u. n. schmalkaldi cikkek (l. o.), melyekre 1538. a katolikus birodalmi rendek a szent liga életbeléptetésével válaszoltak. Midőn a szövetségesek a trienti zsinaton megjelenni vonakodtak, V. Károly 1546. a schmalkaldi háborut indította meg ellenük (l. Németország történetét). Azonban a protestáns fejedelmek lanyhasága és egyenetlensége, valamint azon körülmény, hogy az áruló Móric szász herceg a császárhoz átpártolt, a szövetséget alapjában megrázkódtatta; minek következtében 1546-ban (dec.) a Duna mellékén felállított szövetséges sereg a Tirolból előnyomuló császáriak elől kardcsapás nélkül feloszlott. V. Károly erre 1547 ápr. 24-én Mühlberg mellett fényes győzelmet aratott a protestáns fejedelmek felett, mely alkalommal Lucza nevü magyar huszár magát a szász választó-fejedelmet elfogta és miután a hesseni tartománygróf is a császár fogságába került: a S. felbomlott. Móric szász herceg jutalom fejében a választó fejedelemséget és a szász-ernestini jószágok nagy részét kapta. A szövetség tagjai, Magdeburg és Bréma kivételével, mindnyájan meghódoltak a császárnak. Károly diadala azonban nem volt tartós, Móric herceg újabb árulása a levert protestánsok ügyét megmentette és a császárt csúfos futásra késztette, mire Károly öccse, Ferdinánd a protestánsok vezéreivel Passauban vallási békét kötött (1555). V. ö. Voigt G., Die Geschichtschreibung über den Schmalkaldischen Krieg (Lipcse 1874); Maurenbrecher, Karl. V. und die deutschen protestanten (Düsseldorf 1865); Ranke, Deutsche Gesch. IV-V.; Lenz, Die Kriegsführung der Schmalkaldener gegen karl V. (Histor. Zeitschr. 1883); Bezold, Gesch. der deutschen Reformation; Károlyi Árpád, Magyar huszárok a schmalkaldi háboruban (Századok 1877).

Schmarda

Lajos Károly, német természettudós, szül. Olmützben 1819 aug. 23-án. Grazban reáliskolai tanár, 1850. u. o. egyetemi tanár, u. o. zoologiai muzeumot alapított. 1852. tanár Párgában, 1853-57. Fridau Ferenccel a világ körül utazott; visszatérve, politikai iránya miatt tanári állását veszítette és csak 1862. lett bécsi egyetemi tanár. 1883. nyugalomba lépett. Több művet irt a gerinctelen állatokról és a zoogeográfiai tárgyakról. Fő műve: Zoologie (2 kiad. Bécs 1877, 2 köt.).

Schmarsow

Ágost, német művészettörténész, szül. Schilfeldben 1853 máj. 26. Zürichben, Strassburgban és Bonnban végezte művészettörténeti tanulmányait, azután a berlini muzeum metszet-gyüjteményének volt tisztviselője. 1881. a göttingai egyetemen a művészettörténet magán tanára, 1882. rendkivüli tanára lett, 1886. rendkivüli tanár Boroszlóban, 1893. rendes tanár Lipcsében. A modern német művészettudománynak egyik legkiválóbb képviselője. Buzgón dolgozik a firenzei művészettörténeti intézet megalapításán. Önállóan megjelent művei: Leibniz und Schottelius (Strassburg 1877); Raphael und Pinturicchio in Siena (Stuttgart 1880); Pinturicchio im Rom. (u. o. 1882); Melozzo da forli (u. o. 1886); Donatello (Lipcse 1886); Giovanni Santi (Berlin 1887); S. Martin von Lucca (Boroszló 1890); Die Bildwerke des Naumburger Domes (Magdeburg 1892); Das Wesen der architektonischen Schöpfung (Lipcse 1893); Masaccio-Studien (Cassel, I. 1895, II. 1896); Die Frage nach dem Malerischen (Lipcse 1896).

Schmecks

l. Tátra-Füred.

Schmeizel

Márton, a politiki statisztika tulajdonképeni megalapítója, szül. Brassóban 1679 máj. 28., megh. Halléban 1747 jul. 30-án. 1700. Jenába, később Vittembergában és Greifswaldba ment, amely egyetemeken teologiát hallgatott, 1706-tól fogva azonban mint nevelő nagyobb utakat tett Dániában, Német- és Svédországban és Németalföldön, mely idő alatt két ízben kalózok kezébe is került, fogságából azonban könnyen szabadult. Időközben Jenában 1712. miniszterré avatták, 1721. a bölcsészeti kar tanára és egyúttal egyetemi könyvtárnok lett. 1731. I. Frigyes Vilmos porosz király udvari tanácsosi címmel a közjog és történet tanári székére hivta meg s u. o. 1743. mint prorektor is működött. Hallei tartózkodása alatt leginkább Erdélyre vonatkozó történeti tanulmányokkal, valamint egy magyar történeti könyvtár gyüjtésével foglalkozott, melynek katalogusát a nagyszebeni születésü Agnethler Mihály helmstadti egyetemi tanár 1748;1752. adta ki. Első volt, aki a statisztikáról már jenai tanársága idején (1725-26) előadott s ugy látszik, hogy a statisztika fogalmának teremtése egyenesen neki és nem Achenwaldnak köszönhető, kit pedig általánosan a politikai statisztika atyja gyanánt tisztelnek. Hazafias érzületéről az alább ismertendő munkálatai tesznek tanuságot. Igazolja ezt azonkivül a könyvtár jegyzékén található ama szózata, amellyel honfitársait Magyarországra vonatkozó forrásmunkák gyüjtésére buzdítja: «Hazánk dicsősége emelésére én idegen földön munkát, költséget és éjjelezést nem sajnálván fáradoztam: kövessenek mások is». Nagy számu munkái közül a következőket említjük itt fel: Epistola Martini Lutheri ad Joannem Honterum Reformatorem Coronensem in Transílvania (Jena 1712); Commentatio historica de Coronis, speciatim de origine et fatis sacrae Regni Hungariae Coronae (a brassói tanácsnak ajánlva, u. o. 1712); De insignibus vulgo Clenodiis Regni Hungariae (u. o. 1713); Praecognita Historiae ecclesiasticae (u. o. 1720); De Statu Ecclesiae Lutheranorum in Transilvania (u. o. 1722); Einleitung zur Staatswissenschaft (Halle 1732); Erläuterung gold- und silberner Münzen von Siebenbürgen (kiadta és előszót irt hozzá Agnethler, u. o. 1748); Catalogus Scriptorum, qui res Hungariae, Transilvaniae etc. illustrant et in Bibliotheca martini Schmeizel nunc. asservantur (u. o. 1748). V. ö. Új Magyar Muzeum (Pest 1854, I. Köt., 316-317. old.). Életrajza a Jöcher-féle Gelehrten-Lexikonban (Lipcse 1751) jelent meg. Igen kimerítő bibliográfiai adatokat közölt Trazsch Schriftsteller-Lexikona (Brassó 1871).

Schmerling

Antal lovag, osztrák államférfiu, szül. Bécsben 1805 aug. 23., megh. u. o. 1893 máj. 23-án. A jogot végezte és azután a birói pályára lépett. 1842. törvényszéki tanácsos rangjára emelkedett. A mellett lovag rangjánál fogva részt vett az alsó-ausztriai rendek gyüléseiben, ahol a Metternich-féle rendszert néhány alkalommal elitélte és a polgári és a pórosztály érdekeinek felkarolása által bizonyos népszerüségre emelkedett, mely az 1848 márc. felkelés napjaiban még fokozódott. Azonnal a mozgalomhoz csatlakozott és Hoyos grófnak, a nemzetőrség parancsnokának szárnytisztje lett. Mihelyt a Pillerstorf-minisztérium az ügyek élére került, S.-et Frankfurtba küldték, hogy ott az 17-es bizottságban az új birodalmi alkotmányjavaslat kidolgozása közben az osztrák érdekeket érvényre juttassa. János főherceg, az új birodalmi kormányzó, jul. 15. a kül- és a belügyi tárcát bizta reá, melyek közül S. utóbb a külügyit tartotta meg. Midőn a többség a minisztereket a malmöi fegyverszünet megkötése után leszavazta, a minisztérium S.-gel együtt visszalépett, de szept. 24. ez utóbbi újra elfoglalta állását. Csak midőn a porosz érzelmü párt diadala biztosnak látszott, 1849. dec. 15. lépett vissza állásáról. Mikor a parlament tényleg a porosz királynak ajánlotta föl az új császári koronát, visszatért Bécsbe, s osztrák igazságügyminiszterré lett a Schwartzenberg-kabinetben, mely állásban az esküdtszék és a nyilvános törvényszéki tárgyalások behozatala által érdemeket és újabb népszerüséget szerzett. Midőn a Schwartzenberg-kabinet mindinkább a reakció lejtőjére lépett, S. ellentétbe jutott minisztertársaival és a kremsieri birodalmi gyülés szétkergetése, az olasz és a magyar szabadságharc elnyomása után 1851 elején állásáról lemondott. Néhány hónappal később I. Ferenc József a legfelsőbb törvényszék tanácselnökévé nevezte ki, mely állást S. 1858. a felebbezési törvényszék elnökségével cserélte fel. 1860 dec. 13. kinevezték államminiszterré és azzal a feladattal bizták meg, hogy centralisztikus alapon nyugvó, mérséklet szabadelvü alkotmányt dolgozzon ki az összbirodalom számára. 1861 febr. 26. jelent meg a hires császári pátens, mely S. ellenjegyzése mellett a birodalom összes népeinek képviselőit a birodalmi gyülésbe hivta egybe. Az osztrák-német szabadelvüek, különösen a centralisták el voltak ragadtatva a februári pátenstől és S.-et, mint az «alkotmány atyját» magasztalták. Nem ugy a federalisták, a szlávok és olaszok, első sorban pedig a magyarok. Ily viszonyok között az 1861 máj. 1. nagy fénnyel megnyilt birodalmi gyülésterme csak félig telt meg képviselőkkel; a Deák Ferenc szaván induló 1861-iki magyar országgyülés nem küldte el képviselőit (csupán az erdélyi szászok jelentek meg 1863.), a horvát, az olasz (velencei) képviselők is távol maradtak. Midőn Deák Ferenc Lustkandlnak közjogi légvárát szétrombolta, S. belátta, hogy hasztalan fáradozott. Időközben Ausztriában is megfeneklett az alkotmányos és szabadelvü áramlat és midőn a harmadik ülésszakban a csehek is hátat fordítottak a «S.-szinháznak», maga S. is csak «szűkebb» tanácsnak merte nevezni a birodalmi gyülést. Midőn I. Ferenc József 1865. Forgáchot és Pálffyt elbocsátotta és újra Majláth Györgyre bizván a kormányt, újból megkisérlette a magyarokkal való kibékülést, S.-felismerte, hogy helyzete immár tarthatatlan és hogy vérmes reményeiben csalódott és ekkor 1865 jul. 27. lemondott. A császár megköszönte odaadó buzgóságát és a legfelsőbb törvényszék elnökévé nevezte ki hű emberét. 1867 ápr. 1.-én az urak házának élethossziglan tagjává lett, mely állásban mint a német szabadelvü párt vezére, a fennálló alkotmányt erélyesen védelmezte és különösen 1879 óta a federalisztikus Taaffe-kabinet ellen több alkalommal heves támadást intézett, 1886. maga fogalmazta a Prazák miniszter Sprachverordnung-ja ellen irányuló határozati javaslatot. S. a bécsi tudományos akadémiának elnöke is volt, a Theresianumnak pedig kurátora. Öccse József (szül. 1807., megh. 1884. szept. 6.) a katonai pályára lépett, egy ideig Frankfurtban működött a szövetségi tanácsban, később pedig a hadügyminisztériumban és az urak házában és 1878. táborszernagy rangjában nyugalomba vonult. V. ö. Wurzbach, Biogr. Lexikon (30. köt.); Arneth J., A. von S. Episoden aus seinen Leben (Lipcse és Bécs 1895).


Kezdőlap

˙